Heves Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-24 / 146. szám

2. oldal - Heves Megyei H(rlap MEGYEI 2000. Június 24., szombat KORKÉP A császársör fesztiválja Eger A tegnap déli ünnepélyes meg­nyitó után már jó zene várta a sörkedvelőket a Dobó téri Cent­rum Áruház parkolójában, ahová ma és holnap is érdemes lesz el­látogatni. A Kaiser Sörfesztivál ma délelőtt 11 órakor a Rádió Egerrel közösen szervezett mű­sorral folytatódik, majd déltől kü­lönböző játékos vetélkedők vár­ják a látogatókat. Délután három órakor kezdődik a Heves Megyei Hírlap kvízjátéka, majd táncosok és a Pölös Ürmös duó tagjai lép­nek pódiumra. Minden bizony­nyal sokan lesznek kíváncsiak az este 7-kor kezdődő csinibaba-ve­télkedőre is. A szombati progra­mot a My Cream együttes és disco-party zárja. Vasárnap 11-kor Mid és Marrí várja a sörfesztivál színhelyére a publikumot, majd újra egyórás közös műsor következik a Rádió Egerrel. Délután fellép a Happy Dance, Kupak Tamás és a Sörnyi­tók, valamint az Animal Cannibals együttes és Maksa Zoltán is. Az estet és a fesztivált sláger-party zárja. ____________■ O V-tag lehet Sós Tamás „Elismerés a megye szocialistáinak” Már most sok találgatás előzi meg a Magyar Szocia­lista Párt (MSZP) őszre ter­vezett tisztújító kongresszu­sát, hiszen a várakozások szerint több személycserére is sor kerül majd. Heves megye Ezt az is valószínűsíti, hogy az MSZP tavalyi kongresszusa mó­dosította a párt alapszabályát: a 15 tagú országos elnökség 20 százalékának nőnek, további 20 százalékának pedig 35 év alatti fi­atalnak kell lennie. A testületet érintő lehetséges személycserék kapcsán egy országos napilap le­hetséges befutónak nevezte meg Sós Tamást, a párt megyei elnö­két is.- A kongresszus feladata a ja­vaslattétel - jelentette ki a Hírlap­nak Sós Tamás a hírről szólva. - Az MSZP demokratikus párt, ahol a teljesítmények alapján dől­nek el a kérdések. Tény: a Heves megyei szocialisták az elmúlt években értékalapú politizálásra törekedtek, akár a parlamenti, akár az önkormányzati, vagy akár a többi politikai testületben folytatott munkát nézzük. Sós szerint nevének felvetődé­se mindenképpen a megye szoci­alistáinak szóló elismerés, de ne­ki is jólesett, ám - miként hozzá­tette - erről még korai lenne most beszélni. Annyit még megjegy- zett, hogy nem szokott a kihívá­sok elől elzárkózni, de dönteni csak akkor van értelme, ha már hivatalosan is elkezdődik a jelö­lés folyamata. A kongresszusról szólva el­mondta, arra várhatóan novem­ber végén kerül sor, pontos idő­pontját a párt országos választ­mánya hirdeti meg a július 1-jei ülését követően. A felkészülés ütemezésének konkrétumait csak ezt követően lehet megis­merni. (-NE) Demonstráló háziorvosok Országos szűrőnapot szerveznek (Folytatás az 1. oldalról) A felhívásban olvasható még, hogy a demonstráció törvényes, az akció során pontosan a betarthatatlan előírásokat igyekeznek betartani. Kíváncsiak voltunk, miként vé­lekednek a megyénkben dolgozó háziorvosok a megmozdulásról. Dr. Németh István: - Nem csatlakozom az akcióhoz, mert szeríntem nem ez a megoldás. Meggyőződésem, hogy a betege­im türelmét és idejét semmilyen körülmények között nem hasz­nálhatom fel a saját érdekeim ér­vényesítésére. Dr. Szirmai László: - A körle­vél még nem jutott el hozzám, de az tény, hogy a rendelet valóban teljesen értelmetlen és végrehajt­hatatlan. Jó példa erre, hogy amikor ingyenes oltást vehettek volna igénybe az idős betegek, sokan közülük valósággal fel vol­tak háborodva és zaklatásnak vették, amikor a lehetőséget fel­kínáltuk. Tudomásul kell venni, hogy nem kényszeríthetünk olyan dolgokat az emberekre, amiket ők maguk nem szorgal­maznak. Az egészségügyben meghirdetett demonstrációtól mindig idegenkedtem, de most valószínűleg csatlakozni fogok a kollégákhoz. Dr. Pázmándi József: - Egyet­értek a demonstrációval, annál is inkább, mert hovatovább tűrhetet­len, kaotikus állapotok uralkod­nak a szakmában. Az adminiszt­ráció így is rengeteg időt és energi­át von el a gyógyítómunkától. Ez az új rendelet naponta legalább három-négy órás pluszterhet róna ránk. Valamit tenni kell végre. Jú­nius 28-án én is részt veszek a de­monstrációban. (B. K.) A politikusok „készültek” a városból Két napig a Mátra fővárosának a vendége a MIÉP-vezetőség Gyöngyös Kelemen Mártának, a Magyar Igazság és Élet Pártja országos elnöksége tagjának, a MIÉP me­gyei elnökének a meghívására tegnap a telepü­lésre látogatott a politikai szervezet parlamenti frakciója és elnöksége. A Csurka István elnök által vezetett delegáci­ót reggel a városközpontban lévő Kulacs ven­déglőben Kelemen Márta fogadta. A vendégek számára zsúfolt programot állítottak össze; en­nek első részeként a csaknem teljes létszámban jelen lévő „vezérkar” rövid sétát tett a Városi Te­levízióhoz, ahol dr. Orbán Zoltán igazgató kala­uzolásával megtekintették a stúdiókat, s megis­merkedtek a helyi elektromos tájékoztatás sajá­tosságaival. Dr. Orbán egyebek mellett elmond­ta azt is, hogy a műsoridejük felét saját készíté­sű produkciók alkotják. Ezt követően ismét némi gyaloglás követke­zett. A cél a Városháza volt, ahol Keresztesi Jó­zsef alpolgármester köszöntötte a politikusokat. A város helyettes vezetője ismertette a település történetét, jelenét és jövőbeni terveiket, nem palástolva a gondokat sem. A MIÉP-vezetők szemmel láthatóan „készültek”, hiszen kérdése­ik nem mellőzték a Gyöngyösre vonatkozó konkrétumokat: Csurka a külföldi vállalkozók­nak nyújtott támogatásról érdeklődött, Erkel Ti­bor a város - általa országos hírűnek minősített - zenei életéről tájékozódott, míg dr. Bognár László a Parlament társadalmi bizottságának el­nökeként is a civil szférával való kapcsolattar­tásról szeretett volna részleteket megtudni. Dr. Fenyvessy Zoltán az idegenforgalommal, Bakzó A párt vezetősége felkereste a kórházat is FOTÓ: T. O. Zoltán pedig az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatosan tett fel kérdéseket Keresztesi Jó­zsefnek. A MIÉP-vezetők ezután szintén gyalog jutot­tak el a Bugát Pál Kórházba, ahol dr. Sebes Gá­bor igazgató főorvos vázolta a gyógyintézmény működését. A küldöttség felkeresett több osz­tályt, amelyek vezető főorvosai ismertették tevé­kenységüket. A vendégek este nagygyűlésen vettek részt a Mátra Művelődési Központban, ahol Csurka Ist­ván volt a szónok. Ma délelőtt az elnökség és a frakció együttes ülést tart, majd a politikusok elutaznak a Mátra fővárosából. rr. o.) Elismerés a romák felzárkóztatásáért Gyöngyös, Budapest- Bár nem keresem a kitüntetése­ket, nagy öröm számomra, hogy átvehetem ezt az elismerő okleve­let. Nagyon fontosnak tartom, hogy az alapítvány segítséget nyújtson a romák gondjainak megoldásában, s ezt a munkát to­vábbra is töretlenül folytatjuk - mondta Soros György, Ameriká­ban élő magyar üzletember azon az ünnepségen, melyen a gyön­gyösi roma kisebbségi önkor­mányzat Pro Egalitate kitünteté­sét vette át. A Budapesten, a Nyitott Tár­sadalom Intézetben megrende­zett eseményen a pénzember azt is kifejtette: nem kizárólag Magyarországon, de a térség több államában is az egyik leg­inkább elmérgesedett kérdés a romák jogi, szellemi, gazdasági felzárkóztatásának problémakö­re. Úgy vélte: az uniós csatlako­zás feltétele, hogy ezen a terüle­ten rend legyen.- Úgy tapasztalom, jó irányban mennek a dolgok, vannak előrelé­pések, és örömmel tölt el, hogy magam is részt vehetek ezekben az erőfeszítésekben - köszönte meg a kitüntetést Sores György. Murzsa Attila, a kisebbségi ön- kormányzat elnöke az ünnepség után lapunknak elmondta: igen felemelő érzés volt tatái<ozni, ke­zet fogni a világhírű üzletember­rel, aki - bár ma nem hálás ez a szerep - teljes mellszélességgel a romák ügye mellé állt.- Úgy éreztük, mindenképpen ki kell fejeznünk az elismerésün­ket azért a rengeteg segítségért, amelyet a Soros Alapítvány nyúj­tott és nyújt a hazai cigányságnak - fejtette ki a roma politikus, azt is hozzátéve: a gyöngyösi önkor­mányzat eddig nem kapott még támogatást Sorostól, azonban re­mélik, hogy hamarosan tudnak olyan programot „kiállítani”, amelyhez ebből a forrásból juthat­nak segítséghez. Idén tizenkét személy, illetve szakmai közösség kapta meg a gyöngyösi romák díját, június he­tedikén a mátraalji városban veszi át az Egyenlőségért elismerést többek között Pintér Sándor bel­ügyminiszter, Kovács László és Kósáné Kovács Magda szocialista politikus. Mellettük több helyi politikus, szakember, újságíró is büszkélkedhet majd a díjjal, ame­lyet a romákkal szembeni előíté­letek tompításában végzett tevé­kenységükért vehetnek át. ___________________________________(SUHA) Francia diákok Eger Új szakmai csereprogrammal bővült a Neumann János Köz- gazdasági Szakközépiskola és Gimnázium, valamint a francia- országi, Arras-i Baudimont Gim­názium közötti testvérkapcsolat. Az évenkénti diákcserén túl a közelmúltban szakmai gyakorlat­ra érkezett két tanuló Frankhon­ból Egerbe. A fiúk egy hónapot töltenek a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetnél biokémiai gya­korlaton. Jövőre két neumannos diákot várnak Arras-ba, egy hóna- pos tanulmányútra. __________■ H onvédsátorban Eger A Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj a napokban a Szent Lász­ló Ifjúsági Szövetség törekvéseit se­gíti. A 25, zömmel középiskolás tá- borozót a baktai lőtéren, honvéd­sátrakban helyezték el. A honvédelem iránt érdeklődők között lányok is vannak. A csoport a Dobó-laktanyában már részese volt egy fegyverzeti, technikai be­mutatónak, ezután a katonák ve­zetnek számukra a térség erdőiben terepfoglalkozásokat. A táborozók kispuskalövészetben is összemé- rik felkészültségüket. _________■ A rcok, színjátszók Eger Ma este a Városi Televízió Egri Ar­cok című magazinműsorában az egri születésű, több évig Finnor­szágban élő és tanító fuvolamű­vész, H,bay Éva mesél családjá­ról, az egri zeneiskolában töltött tanulóévekről, a művészetéről. Vasárnap este a VTV Kulissza című műsorában amatőr szín­játszó csoportokkal ismerked­hetnek a nézők: a Forrás Gyer­mek-szabadidőközpont társulata egy Kosztolányi-novella színpa­di változatát, míg a Lenkey Já­nos Katonai Szakközépiskola az István, a király című rockoperá- ból mutat be részleteket. ■ Cukorbetegeknek Eger A Civil Házban találkozót ren­dez tagjainak a Cukorbetegek Egri Egyesülete. A ma délután három órakor sorra kerülő összejövetelen a cu­korbetegek diétájáról lesz szó, majd dr. Szilágyi Edit angiológus érbetegségek kiszűrését végzi. Az egyesületet bejegyezték a cégbí­róságon, s így immár közhasznú szervezetként működhet. Fehér Vilmos elnök a 36/436-818-as te­lefonon nyújt információkat azoknak, akik szeretnének rész­letesebben megismerkedni az egyesület működésével. ______■ A z Ezredforduló Egri Bikavéréből ajándékozott három palack nemes nedűt az Egri Mezőgazdasági Szakközépiskolának és Szakképző Intézetnek a megyeszékhely hegyközsége. Ezt tegnap az iskolában tartott ünnepség keretében adta át Vincze Béla, a hegyközség elnöke Harasztiné Lajtár Klára mérnök-tanárnak. A nemes italok az intézmény bormúzeumának új ékességei let- tek, segítve az oktatást, a bemutatást. fotó: perl marton Csereüdülés idős embereknek Eger Az Idősek Berva-völgyi Otthonában- a hagyományoknak megfelelően- az idei nyáron is lehetőséget te­remtettek a lakóknak, hogy az or­szág egy távoli városában nyaral­hassanak. Erre úgy nyűt mód, hogy szobát cseréltek a Sopronban lakó idősekkel. így öt-öt ember szerez­het kellemes emlékeket. Azok se bánkódhatnak, akik ez alkalommal itthon maradtak, ugyanis a vendégekkel közösen különféle programokon, vetélke­dőkön és kirándulásokon vehet­nek részt. Ellátogatnak többek kö­zött Egerszalókra a hőforráshoz, valamint Hollókőre, a festői mű­emlék faluba. A csereüdültetést több támoga­tó önzetlen felajánlása segítette - tájékoztatta lapunkat Törőcsikné Király Margit, az intézmény igaz- gatója. __ ■ i lill VASÁRNAPI HEVES MEGYEI Amiről vasárnap. olvashat: •Négy nap a labda körül - a kicsik tudnak focizni •Bonyolultabb, drágább lesz az abortusz *Árhullámban a kenyér, a hús, a gáz •Az évszázad •Az első kóstolás joga az Istené •Katasztrófa földön, égen - toluol az országúton •A lányok korábban érnek •Spórolás a világhálón •Kokó a bokszcsata éjszakáján u 5»JC x'S ^3 a g 2-S M m, álsáfáruakmál, ihlEiaarhlhlÜMM,, Soros György (balról) nem hajszolja a dijakat fotó* suha péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom