Heves Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-19 / 141. szám

ÜBH 2000. Június 19., hétfő. MÁTRADERECSKE Heves Megyei HIrlap - 5. oldal Kivételes adottságok - kibontakozó gazdaság Az ezredforduló akár sorsforduló is lehet Mátraderecske lakosainak az életében irányító szakorvos elmondása szerint óriási az érdeklődés az or­szág minden pontjáról. A késő őszig tartó turnusok már megtel­tek. E népszerűség miatt sem ha­logatható a szárazfürdő bővítése, amely a nyár végén esedékes. A vendéglátással foglalkozóknak Már folyik a próbagyártás a téglagyárban Zám Ferenc, a falu polgármes­tere úgy fogalmaz, hogy az idei esztendő Derecskén is a millenni­um jegyében zajlik. Szeretnék emlékezetessé tenni a 2000. évet, A z év elején egy regioná­lis gazdaságfejlesztési konferencián Észak-Ma- gyarország helyzetét elemezve, a települések vezetői, s gazdasági szakemberei a térség válságos helyzetére igyekeztek rá­irányítani a figyelmet. Tartós munkanélküliség, elöregedő la­kosság, rossz infrastruktúra - so­rolták a nem szűnő gondokat, mintegy jellemzőjeként az emlí­tett országrésznek. A fórumra meghívott államtitkár a sok pa­naszra egy tönkrement angol bá­nyászvároska példáját hozta fel, ahol tíz év alatt virágzó turisztikai paradicsomot teremtettek. „Meg kell tanulni a madárfüttyöt is el­adni” - összegezte mondandójá­nak tanulságát az előadó, mintegy kioktatva a jelenlevőket. A hallga­tóságban akkor nem kis ellen­szenvet keltett a kissé ironikus megjegyzés. Nem véletlenül, mert aki ebben a térségben szüle­tett és cseperedett felnőtté, ren­delkezik némi összehasonlítási alappal a mostani és az évtizedek­kel előtti helyzet ismeretében. Tény, hogy az egykor virágzó és biztos megélhetést nyújtó munka­helyek tömegével mentek tönkre, fokozva az emberek kiszolgálta­tottságát. Ám mára az is bizo­nyos, hogy a letűnt korszak nem tér vissza többé. Az országnak ezen a páratlan természeü szép­A Motettában késő őszig betelnek a turnusok FOTÓ: ÖTVÖS IMRE polgárként tisztelik őket nemcsak azért, mert ezt a helyet választot­ták a kikapcsolódásra, hanem azért is, mert a helyi adózásból is kiveszik részüket. Idén ezért is te­kintette fontos feladatának az ön- kormányzat az üdülőkhöz vezető út felújítását, valamint a gázveze­tékre való kapcsolódás lehetőségei­nek egyeztetését. Azzal is minden derecskéi polgár tisztában van, hogy aki itt épített üdülőt, az min­den bizonnyal az országban is népszerűsíti a települést. A téglagyár dinamikus fejlődése Amikor Bell Mikós 1920-ban megépítette téglagyárát, aligha gondolta volna, hogy nyolcvan év elteltével a hazai téglagyártás fellegvára válik a kis üzemből. A nagy múltú üzemet 1994-ben vásárolta meg az osztrák érde­keltségű, tőkeerős Leier-csoport. A Leier Mátratherm Kft. ez idő alatt látványos fejlődésen ment keresztül. Korszerűsítették a technológiát, óriási beruházás­sal felújították a termelőegysé­geket. Ottjártunkkor Turzáné Hossó Éva ügyvezető igazgató kalauzolt végig bennünket. Mint megtudtuk, az elmúlt időszak­ban a több száz milliós beruhá­zás eredményeként áprilisban kezdtek hozzá a kiváló minősé­gű cserép gyártásához. Jelenleg is folyik a próbagyártás, mely­nek során annak érdekében fi­nomítják az eljárásokat, hogy a hazai és az európai piacon csúcsminőségű építőanyaggal jelenhessenek meg. A tervek szerint még az idei építési sze­zonban az üzletekbe kerülhet a derecskéi hódfarkú cserép, s an­nak kiegészítő elemei. Csak magukra támaszkodhatnak Mátraderecske kivételes telepü­lésnek számít abból a szempont­ból is, hogy a község vezetői felis­merték: felesleges illúzió közponü támogatásban reménykedni, s öl­be tett kézzel várni a dolgok jobb­ra fordulását. Minden lehetséges pályázati pénzt megcéloznak, s ebben a térség legfiatalabb, s talán legagilisabb jegyzőjének, dr. Kadlott Csabának is része van, aki ez évtől a szomszédos Mátrábal- lán is körjegyzői teendőket lát el. A két település összefogása más te­rületeken is példaértékű. A legfon­tosabb közintézményeket együtt tartják fent, arányosan megosztva a terheket. A községben azt is felis­merték, hogy más bevétel híján el­kerülhetetlen a helyi adók emelé­se. Kényszerből így módosították A Forcent Kft.-n belül 200 embert foglalkoztatnak sem elhanyagolható szempont a növekvő vonzerő. Az iidülőtulajdonosok partnerek a fejlődésben Az önkormányzat évek óta megkülönböztetett figyelmet fordít az üdülőtulajdonosokra. Számuk­ra minden tavasszal fórumot ren­deznek, ahol tájékoztatást kapnak a falu gazdálkodásáról, terveiről, ugyanakkor ők is megfogalmaz­hatják igényeiket, észrevételeiket. Azonos jogú és értékű derecskéi az idegenforgalmi, az iparűzési, s a gépjárműadó mértékét is. Derecskén az elmúlt évek meg­tanították az embereket szembe­nézni az ezredvég realitásaival. „Magad Uram, ha szolgád nincs!” - vallják az itt élők. S ha a madár­füttyöt nem is sikerül aranyrudak- ká változtatni, a helyi értékek be­csülésével és kiaknázásával min­den bizonnyal az emberi sorsok is sikeresebb pályára ívelhetnek a közeljövőben. BARTA KATALIN A Kincses termálfürdő felújítására idén 9 millió forintot fordítottak dúlt, hogy lakóhelyét ápoltabbá, vonzóbbá tegye. A Palócföldi vi­gasságok rendezvénysorozathoz csatlakozva rendezik meg július 1-jén, immár negyedik alkalom­mal, az egész napos palóclako­dalmat, amely a hagyományos palóc kézfogót eleveníti fel. A fő­ként turisztikai eseményként ajánlott rendezvényen a keszke­nőváltással kezdődő és lakodalmi mulatsággal végződő programot évek óta egyre többen látogatják. A szervezésben jelentős részt vál­lal a helyi Hagyományőrző Nép­dalkor, amelynek tagjai rendsze­resen részt vesznek kulturális rendezvényeken, találkozókon. Ők azok, akik ezeken a sereg­szemléken nemcsak dalaikkal, hanem gyönyörű viseletűkkel is felhívják magukra a figyelmet. A legnagyobb előkészületek idén mégis a szeptember 16-ra ki­tűzött Millenniumi falunapokhoz kapcsolódnak. Erre az eseményre készül el a község központjában lévő emlékpark is. A zászlószen­telést követő napon kerül sor a búcsúra, amely időtlen idők óta nagy vendégváró ünnep a helyiek életében. A kulturális és idegen- forgalmi programok mellett a községben a sportrendezvények is egymást követik a nyár folya­mán. A korszerű sportlétesítmé­nyekben edzőtáborok és konfe­renciák váltják egymást. A gyógyulni vágyók Mekkája A település életében nagy je­lentőségű volt a vasútállomás mellett feltört 33 fokos termálvíz. Az erre épült gyógyfürdő és séggel megáldott részén új fogal­makat kell megtanulni, és szinte a semmiből építeni fel egy ember­ségesebb világot. Mátraderecske esélyei biztatóak A Mátra északi lábánál elte­rülő, 2300 lakosú Mátraderecs­ke adottságainak köszönhetően a környező települések közül is kiemelkedik az átlagosnál jobb­nak mondható infrastruktúrájá­val. Már a '80-as évek közepén kiépült a vezetékes gázhálózat, a közelmúlt legnagyobb beru­házásaként pedig a szennyvíz- hálózat is elkészült. Bár az ön- kormányzat szigorú takarékos­ságra kényszerül, a településfej­lesztés most is elsődlegességet élvez. Csépány Istvánné: Szeretünk itt élni ezért is állítottak össze gazdag kulturális programot a helybéliek és az idelátogatók számára. A Vi­rágos Magyarországért mozgalom keretében az egész falu megmoz­strand kedvelt pihenőhelye nem­csak a helybélieknek, de a reumatikus bántalmakban szen­vedő, gyógyulni vágyó emberek­nek is. A Kincses fürdő korszerű­sítésére az önkormányzat idén ki­lencmillió forintot fordított. Ebből az összegből felújították a kutat, s újjávarázsolták a strand területén nevén a Mofettához. Az Egészség- ügyi Minisztérium illetékesei az elmúlt évben gyógygázzá minősí­tették e páratlan természeti kin­cset, amely a krónikus verőérbe­tegségben, ízületi fájdalmakban szenvedőknek nyújt reményt a gyógyulásra, a regenerálódásra. Dr. László Márta, a kezeléseket Jellegzetes kép a település központjában lévő létesítményeket. Fóti András, a Forcent Kft. ügyvezető igazgató­ja vállalta idén az üzemeltetést, s ígérete szerint ettől a szezontól kezdve sokkal kulturáltabb kör­nyezetben pihenhetnek a vendé­gek az előző évekhez képest. A pesti üzletember egyébként sze­relmese Mátraderecskének. Nem véletlen, hogy második otthoná­nak tekinti, s vállalkozásait is a térségben bővíti. Az irányítása alatt működő, csökkent munka- képességű embereket foglalkozta­tó üzemben jelenleg kétszázan dolgoznak. A cégvezető nem ok nélkül elfogult Derecskével kap­csolatban:- Első látásra beleszerettem ebbe a vidékbe - mondja. - Egy­részt a táj szépségeivel nem lehet betelni, másrészt meggyőződé­sem, hogy a község előtt hatal­mas távlatok nyílhatnak. A falu rendezett, az itt élők szorgalma­sak. A termálfürdő és a lassan or­szágos hírnévnek örvendő szá­razfürdő tömegeket vonz már most is. Kellő összefogással, az érdekek összehangolásával Mátraderecskéből rehabilitációs központ válhat. Mindehhez per­sze, sok pénz kell, de legalább ilyen fontos e lehetőség felismeré­se és értékként való kezelése. A strand üzemeltetését is azért vál­laltam, mert hiszek abban, hogy színvonalas szolgáltatással ide­csábíthatjuk a nyaralókat, akik később is szívesen látogatnak ide. Nagy reményeket fűz a telepü­lés az országban egyedülálló szén­dioxid gázfürdőhöz, közismertebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom