Heves Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-19 / 141. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Június 19., hétfő | H Fidesz: ülésezett az OV Radikálisan emelkedne a családi adótámogatás A sportminiszter hozta a zászlót A Honfoglalás tiszteletére emelt emlékmű előtt Deutsch Tamás miniszter és a zász- lóátadási ünnepség főszereplői fotó: perl marton Budapest A hét végén tartotta a nyári szünet előtti utolsó országos választmá­nyi (OV) ülését a Fidesz-Magyar Polgári Párt. A tanácskozáson szűkebb pát­riánkat Horváth László megyei Fi- desz-elnök mellett Deé András, a politikai tömörülés egri szerveze­tének első embere képviselte az OV-tagok közül, míg az ország- gyűlési képviselők közül Homa János jelent meg az ülésen. Mint arról Deé András a Hírlap­nak beszámolt, a tanácskozáson egyebek mellett terítékre került a pártból még tavaly decemberben kizárt Helmeczy László ügye is. A grémium végül is úgy döntött, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyá közgyűlés elnökét érintő kizárási javaslatot formai okok mi­att hatályon kívülre helyezi. Helmeczy így ismét teljes jogú tagja a Fidesznek, igaz továbbra is Eger Az elmúlt tíz év rekord vízfo­gyasztását mérték az elmúlt na­pokban a városban - erősítette meg Árvái János, a Heves Megyei Vízmű Rt. üzemvezető főmérnö­ke. Elmondta: előfordul, hogy 40 százalékkal is meghaladja a víz- fogyasztás a szokásos átlagot. Az emelkedés eloszlása egyenetlen, a város egészének átlagában mintegy 15-20 százalékos növe­kedésről van szó, ám egyes, fő­ként kertvárosi, vidéki területek - a locsolási övezetek -, például a Hajdúhegy, vízfogyasztás-emel­kedése ezt jóval meghaladja. A megszokott napi 15 ezer köbmé­terrel szemben most egy nap alatt 20 ezret használ föl a város. érvényben van egy kizárási indít­vány, amelyben a megyei választ­mánynak kell állást foglalnia. Deé szerint a testület hossza­san foglalkozott Harrach Péter szo­ciális és családvédelmi miniszter­nek a családtámogatási rendszer módosításával kapcsolatos tör- vénytervezetről szóló beszámoló­jával. Az elképzelések szerint jö­vőre e célra 32 milliárd forinttal többet fordítana a kormányzat, ami azt jelentené, hogy a 3, vagy annál több gyermeket nevelő csa­ládok esetében megnégyszereződ­ne az idei adótámogatás mértéke, míg az 1 vagy 2 gyermekesek ese­tében is 20 százalékos emelkedés­ről lenne szó. Emellett - hangsú­lyozta az egri elnök - a tervek kö­zött szerepel még az iskolai étkez­tetés teljes körűvé täele is, mindez összhangban a kormány család- védelmi politikájának következe­tes továbbvitelével. A másfélszeres abszolút víz­csúcs nem okoz zavart a szolgál­tatásban, a hálózat elbírja a foko­zott terhelést. Az esti locsolás mi­att, a megnövekedett vízfelhasz­nálás idejére, 19 és 21.30 óra kö­zött, esetenként, egyes helyeken némi nyomáscsökkenés léphet föl a vezetékben. Előreláthatóan minden víz­igényt ki tudnak elégíteni, rendel­keznek az ehhez szükséges üzemi kapacitással, nincs vízhiány és nincs szükség vízkorlátozási vagy -takarékossági szükségmegoldás bevezetésére sem. Hiba esetén rögtön beavatkoznak. Az elmúlt napokban erre kétszer is sor ke­rült, amikor a Hajdúhegyen és az Almagyar-dombon hajtottak vég- re szivattyúcserét. ___________ikji Tó falu Az ünnepi program tegnap dél­előtt a polgármesteri hivatalban kezdődött. A tanácskozóterem­ben a település rendszerváltás utáni jeles pillanataiból összeállí­tott fotókiállítást Sárosi Károly, a megyei önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának elnöke, a MOB tagja nyitotta meg. A millenniumi megemlékezés­re a templom előtt, a honfoglalás tiszteletére emelt emlékműnél került sor. A műsoros bevezető után ár. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter lépett a mikro­fonhoz. A kormánytag egy legen­da példáját felelevenítve hangsú­lyozta: ott kell boldogulni, ahová tartozunk. Szent István jelölte ki számunkra az utat. Az általa ho­zott jelképről pedig megjegyezte:- A zászló régen harcba hívott. Most jelezze egy építésekben gaz­dag, mindazonáltal küzdelmes, boldogabb út felé vezető irányt. A millenniumi év tiszteletére adományozott zászlót a sportmi­nisztertől Kerek József, a telepü­lés polgármestere vette át. Sárosi Károly pedig a megyezászlóval ajándékozta meg a helyi önkor­mányzatot. Az eseményen meg­jelent dr. Molnár János ország- gyűlési képviselő is. A katolikus templomban Nagy Béla esperes kanonok celebrált szentmisét, amelynek a keretében megszentelték a millenniumi zászlót. Délután a sportpályán rendezték az ISM-Tófalu barátsá­gos labdarúgó-mérkőzést. Színesí­tésként a közönség láthatott még néptáncbemutatót, majd az Álta­lános Művelődési Központban bállal zárult az ünnepnap. Munkavállalók Európája? Felsőtárkány A Hotel Táltosban ma 11 órától kezdődik a Vasas Szakszervezeti Szövetség háromnapos, 12. Nyá­ri Egyeteme. Szőke Károly elnök helyzetértékelése után Clemens Rode tart előadást. A Friedrich Ebert Alapítvány képviselője a kontinens szakszervezeti törek­véseit elemzi. Előadásának cí­me: Illúzió vagy realitás a mun­kavállalók Európája? Délután Kiss Péter, az MSZP alelnöke a munkavállalók érde­kének szocialista programjába ad betekintést. Kedden Czibolya Mihály a Heves megyei tagszer­vezési tapasztalatokról nyújt tá­jékoztatást. A résztvevők kora délután az egri ZF Hungáriánál vesznek részt gyárlátogatáson. Szerdán dr. Koncz Katalin egyetemi tanár a nemek közötti esélyegyenlőség igenlése mel- lett foglal állást._____________■ S zemélyiségfejlesztő és modelltábor Eger Az Ifjú Tehetségekért Alapítvány modell- és személyiségfejlesztő tábort hirdet általános iskolások számára. A reggel 8-tól délután 4 óráig tartó foglalkozásokon elsajátíthat­ják a tánc-, a beszéd-, a színház-, az etikett-, az öltözködés- és a mo- delüsmeret alapjait. A tíznapos képzés után július 18-án, a Dobó téri sz apádon mutatják be tudá­sukat a gyermekek. Azok, c Kiket érdekel a nyári program, a 30-206-3585-ös tele­fonszámon jelentkezhetnek. Júni­us 26-án, hétfőn 17 órakor irat­kozhatnak be a Törvényház u. 15- ben a Táncstúdió épületében. ■ Emlékmű: víz a híd alatt Kápolna Sebestyén Sándor szobrászmű­vész gondolta újra az 1849-es ká­polnai csatát. Az elképzelése sze­rint a forradalom és szabadság- harc dicsőségét idéző alkotás közponü téreleme, a híd is immár természetes funkciójában látha­tó. A vízforgató berendezés be­üzemelésével a kompozíció látvá­nya teljessé vált.- Augusztus 20-án adjuk át az emlékparkot - jelzi dr. Bereczné dr. Huszár Éva, a Kápolna Közsé­gért Közalapítvány kuratóriumá­nak elnöke. - Az itt feltárt orosz cári katonák és második világhá­borús elesettek sírhelyeit már­ványtáblával jelöltük meg. A tájé­koztató táblát kell még kicserélni, mert a parkrendezés is befejező­dött. Ide a korábbi egy helyett há- rom pár padot helyezünk ki. ■ Egykoron nemzetmentő erő volt Református egyháztörténeti konferencia A június 30-án kezdődő Magyar Reformátu­sok IV. Világtalálkozója is apropójául szol­gált annak az egyháztörténeti konferenciá­nak, amelyre szombaton aKálvin-házban került sor - tudtuk meg dr. Kádár Zsolttól, a helyi református gyülekezet lelkészétől. Eger- Az egész napos rendezvénynek több apropója is van - mondotta el lapunknak dr. Kádár Zsolt -, hiszen a Kálvin-ház komoly kulturális misszi­ót tölt be Egerben, s az immár elkészült belső rekonstrukciót e tudományos megemlékezéssel méltó módon tudjuk üdvözölni. A programok között szereped a XIV. században élt angol „előreformátor” John Wycliffe, Mélius Juhász Péter és Károd Gáspár domborműveinek felava­tása is az épületben, mely maradandó, Debreczeni Zsóka és Pelez Zoltán munkáját di­csérő művészeti alkotásokkal mi is részt kívá­nunk venni a millenniumi esztendő megünnep­léséhez. Az alkotások elkészítéséhez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Millenni­umi Kormánybiztosi Hivatala is hozzájárult. Nem utolsó sorban pedig e konferenciával mi is csatlakozunk a Magyar Reformátusok IV. Világ- találkozójának nagy seregszemléjéhez, bemutat­va e térség református egyháztörténeti kincseit. Ez utóbbi jelentőségét az is emeli, hogy ilyen jel­legű tárlat még soha nem nyit ezen a vidéken. Mint dr. Kádár Zsolt rámutatott, ma már csak keveseknek van tudomásuk arról, hogy a reformáció tanítása évszázadokkal ezelőtt nem­zetmentő, népet megtartó erő volt Heves megye e táján, illetve a szomszédos Borsod megye nyu­gati felében. A XVI. században élt, s bibliafordí­tóként ismertté vált Károli Gáspár ugyanis eré­lyesen fellépett az egri kálvinista tanok meg­mentése érdekében, de a debreceni Mélius püs­pöknek is van egri kapcsolata, lévén az ő nevé­hez fűződik a leghosszabb magyar nyelvű, pro­testáns hitvallás, a Debrecen-Egervölgyi Hitval­lás. Ilyenformán - tette hozzá az egri reformá­tus gyülekezet lelkésze - a XVI. század végéig, a török hódoltságig Eger jelentős protestáns köz­pontnak számított. A tudományos tanácskozást nemzetközi szintre emelte az a tény, hogy Hollandiából, Kanadából és az Egyesük Államokból is érkez­tek vendégek a hevesi megyeszékhelyre. A megnyitókat és az imádságot követően a hol­land hátterű amerikai református egyház képvi­seletében vallásos énekekkel köszöntötték a gyülekezetei michigani fiatalok, majd pedig Wicliffe, Mélius és Károli munkásságát méltat­ták az előadók. Érdekességként elhangzott: a Wicliffe Bibliafordítók Egyesülete - melynek egyik európai központja éppen Egerben van ­Domborművet is avattak az eseményen fotó: perl mártom 2025-ig a világ összes, mintegy 7000 nyelvén meg akarja jelentetni a Bibliát. A szimpózium zárásaként Szécsényi György esperes és dr. Kádár Zsolt megnyitotta a refor­mátus ember életét bemutató állandó egyház­történeti tárlatot. (kühne) Az egri Deák Ferenc Katolikus Általános Iskolában szombaton hatvanegy tanítvány búcsúzott az alma matertől. A legeredményesebb tanulónak járó elismerést Farkas Richárd vehette át a ballagási ünnepségen. A millennium évében alapított Deák Ferenc-díjat annak a végzősnek adományozzák, aki kitűnő tanulmányi eredményét mindvégig megőrizte fotó: gál gábor Vízfogyasztási rekord Nem kell korlátozással számolni Szívbarát túra Eger Szombaton érkezett a hevesi me­gyeszékhelyre a Flom országos szívbarát túra, amely április 29- én Szolnokon indult útjára. A Lí­ceum aulájában felállított aszta­loknál egy orvoscsoport, mérő­műszerekkel felszerelkezve várta az érdeklődőket, hogy ingyenes méréseket végezzen és tanácsok­kal lássa el az érdeklődőket. A jelentkezők megtudhatták, mennyit is „taksál” a vérnyomá­suk, milyen a szervezetük koleszte- rinszintje, illetve tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, rrüt is kell tenni­ük abban az esetben, ha a mért adatok a normális értéktől edémek. A mérésekkel párhuzamosan dietetikus szakemberek végez­tek táplálkozástudományi isme­retterjesztést. A szervezők angol szakemberek vizsgálataira ala­pozva tartották szükségesnek a túra megszervezését. ________■ N agy volt a forgalom a Flora országos szívbarát túra egri állomáshelyén Hőség, módosult forgalmi rend int a figyelmesebb vezetésre Heves megye A megye közlekedési útjain a nyá­ri karbantartási, javítási munkála­tok miatt továbbra is sok helyen kell a forgalmi rend megváltozásá­ra számítani. A kánikula és a mó­dosult közlekedési szabályok az eddiginél is nagyobb figyelmet követelnek a járművezetőktől. A gyöngyösi Toka-patak híd- ján továbbra is félpályás útlezá­rás és 30 kilométer/órás sebes­ségkorlátozás van érvényben. Jelzőlámpa irányítja a markazi Kálvária-part felé haladókat, ahol szintén csak az egyik sáv járható. A detki Bene-patak hídja tovább­ra is le van zárva a 2 tonnánál ne­hezebb és a 2 méternél hosszabb járművek elől. A települést kerü­lő úton, Halmajugra irányából le­het megközelíteni. Közműépítési munkálatok végzése miatt útszűkület és for­galomkorlátozás lassítja a közle­kedést Kerecsend átkelési szaka­szán, Ostoros belterületén, Novajon, Demjénben, Eger-sza- lókon, Egerbaktán, Balatonban, Tiszanánán, Tama-örsön, Bekölce és Egercsehi között, vala­mint Mikófalván. Sarud belterületén jelzőlám­pás forgalomirányítás segíti a za­vartalan közlekedést. A Heves Megyei Állami Közút­kezelő Közhasznú Társaság mun­katársai kérik, hogy a baleset- mentes közlekedés érdekében fo­kozottan figyeljenek a megválto­zott forgalmi rendre felhívó táb­lákra, tartsák be azok utasításait és az útviszonyoknak megfelelő­en közlekedjenek a megye útjain haladó autósok, motorosok. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom