Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-06 / 105. szám

# A kormány fordított Robin Hood Beszélgetés Kovács Lászlóval, a Magyar Szocialista Párt elnökével . A szocialista párt mindenkor támogatja a kormányt, ha az arra érdemesen cselekszik, ám alkotmányos kötelessége bírálni, ha olyasmit tesz, ami az ország fejlődését nem szolgálja - mondotta időszerű politikai kér­déseket megválaszoló interjújában Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke.-A,Mi hallgatunk Önre” elnevezésű telefonos párbeszéd során egy kérde­ző azt kérte, a szocialista párt az ár­víz idején ne cikizze a kormányt. Va­lóban az MSZP csak bírálattal illeti a végrehajtói hatalom jelenlegi létété menyesét?- Az árvízzel szembeni védekezés idején semmiféle kritikát nem fogal­maztunk meg a kormánnyal szem­ben - hangsúlyozta Kovács László. - Ellenkezőleg, már az elején ajánlottuk a Parlamentben, hogy minden támo­gatást megadunk a kormánynak a mi­nél hatékonyabb védekezés érdeké­ben. Készek voltunk eltérni a Házsza­bálytól, hogy mielőbb meg lehessen szavazni bizonyos döntéseket. Maxi­mális együttműködési készséget ta­núsítottunk. Több vezető társammal magam is jártam a gátakon - igaz, nem készült róla tv-műsor -, s víz­ügyi, árvízvédelmi szakemberekkel beszélgettem. Nagyon reális az a véle meny, hogy az évről évre történő ka­tasztrófaelhárításnál sokkal célsze rűbb és hosszú távon olcsóbb a meg­előzést elősegítő védelmi rendszer ki­építése. Készek vagyunk támogatni a kormányt az ilyen tervekhez szüksé­ges pénzeszközök előteremtésében. A megjegyzésünk fel kellene ezt gyor­sítani A kormány tízéves program­ban gondolkodik. Szerintünk minden év elvesztegetett idő és pluszkiadás. Igyekszünk segíteni is a bajbajutotta­kon. A szocialista vezetésű Baloldali Önkormányzatok Közössége kereté­ben megszerveztük a partnertelepülé- si hálózatot. Sok szocialista vezetésű önkormányzat nyújt komoly anyagi támogatást a katasztrófa sújtotta hely­ségelmek. A BÖK és a Fiatal Baloldal vállalta jó néhány árvízkárosult csa­lád gyermekének üdültetésé a tavaszi ésanyáriszimetben Tettünkpénzbe- li felajánlást is: én 100 ezer. sok párt­beli társam 50-50 ezer forintot. Ter­vezzük, hogy május 19-én, a párbe­széd napján pénzgyűjtő akciói szerve­zünk. Ötszáz helyszínen találkozunk állampolgárokkal. Módosítottuk az el­nevezést is párbeszéd és szolidaritás napjára Az összegyűlt összegeket, s parlamenti frakciónk és a megyei szer­vezeteink anyagi támogatásod az ár­víz sújtotta nagycsaládosok házainak újjáépítésére fordítjuk Ám ha a telefo­náló arra gondolt, hogy minden kér­désben tartózkodjunk a kormány bí­rálatától, az nem lenne helyes. A mi elvünk: mindenkor támogatjuk a vég­rehajtó hatalmat, amikor arm érde­mesen cselekszik ám alkotmányos kötelességünknek megfelelően bírál­juk ha olyasmit tesz, ami az ország fejlődésé nem szolgálja a többség ér­dekeivel szemben ál- A telefonhívásokból is látható, ma hazánkban nagyon sok embert foglalkoztat a minimálbér, a lakás hoz jutás, a nyugdíjak kérdése. Tá­mogatni tudja-e az MSZP ezekben a kormány törekvéséül- Pártunk támogatja a nünimálbé emelésé, de csakis gpndos számítá­sok alapján. A 40 ezres változat, amit a kormány váratlanul előterjesztett, szerintünk sokkal inkább kommuni­kációs célokat szolgál, mintsem valós kormányzati szándékot tükröz. Azért is vöd meglepő, mert nem oly rég a kormány a 25 ezer és a 25 ezer500 fo­rintos két javaslat között hetekig vitat­ta az ulóbbd. Nehezen érthető, mi tör­tént most hirtelen, hogy pár hónapja még 500 forint miatt is megkötötte magát a hatalom, most meg majd­nem a kétszeresére lenne kész növelni ezt az összegé. E lépés nehéz helyzet­be hozhatja a kis- és középvállalato­kat, főleg az ala­csony bérszínvo­nalúágazatokban. Ott valószínűleg nagyarányú elbo- csátáshuÚám len­ne a következ­mény, tönkre­mennének a vál­lalkozók. Nem tudnák kifizetni a bért, s nem lenné­nek képesek leró­ni a vele járó köz­terheket. Ugyanez igaz az egyszemé­lyes, illetve a kényszervállalko­zókra is. Azokra, akik minimálbé­ren jelentik be magukat, s ezután fizetik a közterhe­ket. A legtöbbjük még ezt a jövedel­met sem képes ki­venni a vállalkozá­sából. A kormány maga is rájöhetett arra, hogy ez az út még járhatatlan, ezért újabb és újabb módosításokat munkai ki. Ha viszont a közszférám óhajtják kiter­jeszteni az emelést, azt nii egyetértés­sel fogadjuk Ez valóban a kormány hatásköre. Van még egy sajátosság: beszéltem olyan tanárokkal, akik alig keresnek többet a minimálbérnél. Azt mondják, ha egy pályakezdő tanár 40 ezer forintos minimálbért kap, és ők 18-20 év munkaviszonnyal a hátuk mögött 45 ezret, az nemigen felel meg a társadalmi igazságosság követelmé­nyeinek.- Tekintsük inkább úgy ezt a kor­mányzati bejelentést, mint a 2002-es választásokra való készülés egyik el­ső állomását?- Ezért is fogadtuk az elején fenn­tartással az előterjesztést. Azt nem előzték meg számítások. Pusztán egy ötlet volt. A kormány nagyon gyakran előbb kommunikál, mint gondolko­dik litván az M3-as autópálya-építés. Ké évig egy centiméter sem épült. Most hirtelen bejelentettek egy 10 évre szóló, nagyszabású programot 600 ki- lométerrőL Később - újabb váratlan fordulattal - lerövidítették öt évre. Ez­után közölték, hogy április l-jén elin­dul az építkezés. Már május van, de még nem kezdték meg a munkát. Nem hozzák nyilvánosságra a kivite­lezők nevét sem. Az egyik rosszabb, mint a másik. Az viszont már világos, hogy a közbeszerzési eljárást meg akarják kerülni. Ezzel viszont Ma­gyarország elveszti az EU-pénzek igénybevételének a lehetőségét, mivel az EU-ban szigorúak a szabályok az ilyen nagy összegű beruházásoknál. Jól látszik hangzatos bejelentésről vanszó, ké év semmittevés után.- A nyugdíjasok amiatt panasz kodnak hogy például a gyógyszer-és az energiaárak jóval gyorsabb ütem­ben nőnek az inflációnál ám a nyugdijuk nem. Mit tehet az MSZP az idősekért?- Amikor 1995 tavaszán a Hom- kormány elszánta magát a szigorító intézkedésekre, a gazdaság egvensú- lyáiak helyreállítására, akkor ez a la­kossággal együtt a nyugdíjasokat is sújtotta Ám 1997-98-ban, a gazdaság talpraállásával egy időben, igyekezett visszaadni a nyugdíjasoknak azt, amit elvont tőlük. Szeretnék egy félreér­tést, vagy inkább szándékos félrema­gyarázást tisztázni. Gyakran elhang züc az Mb/r-rwK mncs entölest alap­ja megnyihánuhii a nyugdíjkéidés- ben, mert 1997-ben csak félszázalékos emeléssel szúrta ki a munkában meg­fáradtak szemét Nos, a valóságban 19,5 százalékos emelés történt! Foná­sok híján ké lépcsőben ment végbe: '97. január l-jén 19százalékkal nőttek a nyugdíjak, akkora maradék fé szá­zaléka nem volt fedezé. Miután nyárm előteremtődött, júniusban a fél százalékot januárig visszamenőleg ki­fizettük Ez maradt meg egyesek emlő kezetéxn fél százalékként. Itt a jobb­oldali pártok szándékos hamisításáról van szó. A Hom-konnány idején '98- ban a Parlament elfogadott egy tör­vényt, hogy a nyugdíjak emelése a kö­vetkező évben feleljen meg a nettó béremelések összegének. Az akkor majdnem elérte a 20 százalékot, így a törvény szerint 1999. január 1-től a nyugdíjasoknak ennyi emelés járt vol­na. A Fidesz vezéte kormány első in­tézkedése viszont az volt, hogy az 1999. éviköltségvetésnáezti’isszavon- ta, és csak 14 százalékot hagyott jóvá így 52 müháid forinttal rövidítette meg a nyugdíjasokat! 2000-ben ismét veszteség érte őket, az idei költségve­tésben megadott 8,25 százalékos nö­velés alacsonyabb a várható 9-10 szá­zalékos inflációnál. A kormány azt mondja, majd utólag korrigál Ám a közüzenú számlákat azonnal kél fi­zetni. így az a képtelen helyzet állt elő, hogy a nyugdíjasok hiteleznek a kor­mánynak! Ezért javasoltuk hogy a nyugdíjasok az idén kapjanak 13. ha­vi nyugdíjat. A költségvetésnek meg lemre rá a forrása Ám a kormányzati képviselők ezt napirendre se enged­ték tűzni. Miként azt a javaslatunkat se, hogy 2001-ben legyen olyan nyug­díjemelés, amely figyelembe veszi a munkában eltöltött időt.- A fiatalok lakáshoz juttatásá nak új „megpldása " metmyire szol gfilja a komsztályhoz tartozók énle kát az MSZP szerűn?- Ez is jól jellemzi a kormány stílu­sát. Fő deme a hangzatos bejelentés fontossága Közölték, hogy a pálya­kezdő, a családalapító fiatalok számá­ra a kedvezményes hitel a megoldás a lakásproblémára. De mi történt? Olyan hitelkonstmkciót dolgoztai; ki, ami kedvezményes, de ami még min­dig szükségessé teszi legalább kétmil­lió forintos induló összeg befizetését. Ehhez társul egy átlagos lakás eseté­lten 4 milliós hitel. Ez havonta leg­alább 30 ezer forintos törlesztést je­lent, ami egy majdnem ugyanekkora rezsi mellett egy fiatal házaspár szá­mára kifizethetetlen. Paradox módon ez annak előnyös, aki drága lakást híd venni. Minél drágábbat, szórnám annál előnyösebb, annál többet nyer a kedvezményes kamaton A kor­mány tehát ismé fordított Robin Hood-ként működik, mert a kis jőve debnű fiatalok csak annyiban lehet- nekapmgram részesei, hogyazadó forintjaikkal támogatják a luxuslaká­sok kedvezményes hitelét. Mi azt java­soljuk, fordítsák ezt az összeget bérla­kások építésére! Annak a bére megfi­zethető egy pályakezdő, családalapító fiatal számára. Fejlett nyugat-európai országok lakáspiacain 40 százalék a bérlakások aránya. Nálunk a 10 szá­zalékot sem éri el...- Igaza van-e a kisgazdapárti Bánk Attilának, amikor úgy nyilat­kozott az államfőválasztás kérdésé ben, hogy az MSZP a Torgyán elleni kinyilatkoztatásával beavatkozik az FKgP belügyeibe?- Szerintünk a Magyar Köztársa­ság elnöke csak olyan személy lehet, akinek életútja, politikai pályája, sze­mélyisége garancia arra, hogy a nem­zet egységét meg tudja jeleníteni, erősí­teni, méltó módon képes hazánkat külföldön is képviselni. Torgyán Jó­zsef, aki megfenyegette a nyomorúsá­gos helyzetben lévő mezőgazdaság miatt tiltakozni kívánó gazdákat, ha­sonlóképp az ő miniszteri tevékenysé gä bírálni merészelő ellenzéki képvise löket, megaláz emberi méltóságuk­ban újságírókat, szóba sem jöhet a legmagasabb közjogi méltóságra! (Mint ismeretes, Torgyán József párt­ja küldötteinek döntése ellenére nem vállalta a jelöltséget - A szerk.) Erre ő alkalmatlan és méltatlan. Bánk Attila téved, ha úgy gondolja, hogy az ál­lamfőválasztás a kisgazdapárt bd- iigye. De nem is a koalíció bdügye, mivd a köztársasági elnök nem a ko­alíció, hanem a Magyar Köztársaság dnöke.-Sa Módi Ferenccel kapcsolatos vélemény?- Csak a személyes véleményemet mondom: nem tudok olyan okot, amdy lehetetlenné tenné számunkm az ő jelöltségének támogatását. Nem kötődik formálisan egy párthoz sem, nem volt az elmúlt évek politikai csa­tározásainak részese, nem eleve kon­frontativ személyiség. Tudósként széles körű a hazai és külföldi elis­mertsége és tekintélye. Végső állás­pontunk kialakítását nagyban befo­lyásolja, hogyan képzeli el a jelölés, il­lette a megválasztás folyamatát, igényt tart-e a személye körük teljes körű konszenzusra. Ez jelzi ugyanis, hogyan értelmezi a köztársasági el­nök szerepkörét.- Végül arm kérem, az MSZP d- nökeként adjon értékelést Heves me gye szocialistából- A pártvezetés úgy tartja, a heves- beli az egyik legsikeresebb megyei szervezete. Nagyon örültem a '98-as parlamenü, majd önkormányzati választásokon elért eredményeik­nek. Annak is, hogy a párt megyei elnöke egyben a megyei önkor­mányzat vezetője is. látogatásaim során örömmel tapasztalom azt is, hogy megbecsülésnek és tekintély­nek örvend, kiváló a viszonya me­gyei civilszervezetekkel, a történel­mi egyházakkal, személy szerint dr. Seregély István érsekkel, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökével és dr. Kádár Zsoütal, a reformátusok helyi vezetőjével. Akárcsak az orszá­gos vezetés, magam is büszke va­gyok az itteni szocialisták közéleti munkájára. Nyugodtan mondható, országosan is mintául szolgálnak eredményeikkel. szalayzou-ám-----------------------—JMt _________________KOVÁCS JANOS O lasznak lenni' * ’ Zoránt a kormányba. Kern kabaré-etűdjének k, jÉj tömeghangja kiabálja ezt egy szétesett vpllalati mm. Jm ünnepség zárójelenetében. Miért ne? Zoráno­kat a mindenkori kormányokba. Egy olyan országban, ahol a po­litikai kultúrán csekély, vagy csak negatív értelemben lehet fogást találni, egy énekes szerep kiragyogna a meddő szürkeségből. Amint egy ország, de még inkább a politikai elit érettségére is mu­tatna, ha a köztársasági elnök személyéről a legilletékesebb, ma­ga a köztársaság népe dönthetne. Nem így történt. A politikai elit nagykorúságára utalt volna, ha árnyékát átlép­ve, a világ számára is példamutató módon olyan magyar kerül­hetne az ország élére, akinek a világ és haza számára is volt és van érvényes mondanivalója, tekintélye, tisztessége és becsülete. Szerencsések vagyunk, megvan az az aranyalap, lehetne bá­nyászni. Szeretnék egyszer oly országban élni, ahol a zseniális Rubik Ernő, a zongorista Kocsis Zoltán, a fimrendező Szabó Ist­ván, az író Esterházy Péter, szívsebész, agykutató vagy építész személye jó eséllyel merül fel köztársasági elnökként. (Igaz vi­szont az is, hogy alkotó ember - ritka kivételtől eltekintve - ma nem megy el politikusnak, közszereplőnek.) Akik minden frázis- röppentyűk nélkül többet tettek ezért az országért, értünk, mint a régi vagy az új keletű politikai élet szereplői. (Nem kell messzire menni. A közeli Csehország példáján jól látszik, hogy Vaclav Havel személye oly távoli területen, mint a gazdaság, is érezteti hatását, a nemzeti jövedelembe is komoly százalékokat hoz.) Egyelőre nem itt tartunk. Nagyon-nagyon messze vagyunk ettől. Sőt, távolodóban. A politika homokozógödrében középszerűsé­gükben mérvadó nevek tolakodtak az élre, a képmutatás és az öszintétlenség ernyője alatt. A vizsgán, mint már annyiszor, az elmúlt tíz évben a magyar politikai elit ismét megbukott. Egy országot, egy népet ez érdekelhet, vagy nem. Tudomást sem véve a történtekről, ettől élheti boldogan életét. Faludy György írja: az olasz kormányok jóformán hetenként cserélőd­nek, képtelenek megoldani tornyosuló feladataikat. A köztársa­sági elnök lemond, mert az ország szerinte sem kormányozható, és a kormányok is hasonlóképpen cselekszenek. Hasonló helyzet­ben Magyarországon teljes lenne a felfordulás, miközben Rómá­ban alig törődnek mindezzel. Faludy megállapítása szerint a két­ezer-kétszáz éves múlt után Olaszország népe rájött arra a ko­rántsem cinikus, hanem nagyon is realista felfogásra, hogy ritka kivételeket leszámítva, a politikusok többsége középszerű vagy kiskaliberű, de nagyszájú senkiházi, ha ugyan nem önző és ügyes tolvaj - és ezektől nem sok várható. Az emberek nem vár­ják el a kormányoktól, hogy megmentse az életüket. Valami hasonlóra kellene itt, nálunk is rátalálni. Hogy melyek az igazán fontos és jelentéktelen dolgok. Igaz mindez az ég és a tenger tágassága nélkül, zaklatottan és frusztráltan, beszorítva a Kárpát-medencébe és saját kényszerképzeteinkbe, a Dolce vita és Dolce far niente édes élete és édes semmittevése, csak a mának élése nélkül, mindig a sosevolt múltba és jövőre lesve. Lehet, hogy ehhez több ezer év lassan korhadó kultúrájának öntudatlan me­lege kell. Mi ehhez egyelőre túl nehezek, letorpantak vagyunk. Helyette van böfögő dagonyázás és buzgó látszatépítés. Hogy ez az ország jobb politikusokat érdemelne, vagy minden ország po­litikusai olyanok, mint amilyet az ország érdemel. Ezek érdekte­len, nem fontos kérdések. Legalábbis jó lenne, ha azok lehetné­nek. Ha a köztársasági eszme fontos alapvetését lefektető angol gondolkodó, John Stuart Mill szabadságról vallott nézeteit idéz­zük, akkor ennek a belső szabadságnak jogában áll figyelmen kí­vül hagynia politikusait. A közelebbi, hazai, sokat és rosszul és félrecitált Bibó-idézet szerint: a demokrácia annyit jelent, mint nem félni, folytatásában is érvényes, hogy demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni a szabadságtól és önmagunktól, ön­magunk megzabolázásától és a közélet gerjedelmeitől. Addig is marad, mi eddig volt, művelni kertjeinket kitartó szorgalommal, gyomlálva, derékfájdító igyekezettel. Szelíden és makacsul magyarnak lenni az elképzelt, kéken sugárzó, széles mediterrán ég alatt. És a haza fényre derül. cr~ Hír(telen)kék... Hamarosan átalakítások várhatók a Közlekedési Minisztériumban, ahonnan - a hírek szerint - távozik a tárca vezetője, Katona Kálmán is. Fel is út, le is út... * Amerikában aggodalmat kelt a magyarországi sajtószabadság korlá­tozása - jelentette ki két befolyásos politikus, a republikánus Bob Dole és a demokrata Tom Lantos. Hogy ezek mennyire egy húron pendülnek... * A belügyminiszter ötéves időtartamra kijelölheti a türelmi zónát, amennyiben - mint az egy parlamenti javaslatban áll - e kötelezett­ségüknek az önkormányzatok nem tesznek eleget. Kiépül az országos Pintér-placc hálózat... ■k Egy ittas sorkatona, a 23 éves Sz. Ö. a közeli kiképzőközpontból el­kötött harckocsival randalírozott a Veszprém megyei Sáskán. Militáris Sáskajárás... ■k A városi önkormányzat úgy döntött, hogy a magyarok szabálytala­nul parkoló autóira is kerékbilincset raknak Siófokon. Lebilincselő ez a város... * Déi-Afrikában szabályos pánikot váltott ki, amikor az égből két - is­meretlen eredetű - 30 és 50 kilós fémgömb zuhant a földre. Bizonyára ufociztak odafönn... ___ ___ (szjlvási Ko vács László: Heves megye szocialistái eredményeikkel or­szágosan is mintául szolgálnak fotó: perl

Next

/
Oldalképek
Tartalom