Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-24 / 120. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP iboo . Május 24., szerda A felsőfok első lépcsője Eger, Hatvan, Miskolc A megyeszékhely után ősztől a Damjanich János Szakképzési In­tézetben is beindul a mérnökasz- szisztens-képzés. Az erről szóló megállapodást tegnap írták alá a Miskolci Egyetemen. Az esemé­nyen - amelyen ott volt* dr. Horuczi Csaba egri alpolgármes­ter is - az akkreditálást dr. Csélényi József, a gépészmérnöki kar dékánja, valamint Szabó Pé­ter, a Wigner Jenő Műszaki Infor­matikai Középiskola vezetője és Bán Mihályné, a hatvani intézet igazgatója látta el kézjegyével. A képzés négy szemeszteren keresztül folyik, s a végzősök a miskolci egyetemen felvételi nél­kül folytathatják tanulmányai­kat, amennyiben sikerül megsze­rezniük a bejutáshoz szükséges pontokat. Sikeres felkészülésük esetén tanulmányaikat nyomban a másodéven kezdhetik, ha a mérnökasszisztens-képzés során jó eredményeket érnek el, s meg­felelő mennyiségű kredit-pontot gyűjtenek be. A hatvani oktatási intézményben gépészmérnöki asszisztenseket képeznek, míg Egerben villamosmérnökit is. A képzésre a felvétek a középisko­lában történik majd. Az aláírást követően dr. Csélényi József elmondta, hogy az egyetem minőségbiztosítása mellett folyó mérnökasszisztensi képzés a felsőfokú oktatás első lépcsőjét jelenti. Jelentősége nagy, miután az évtized végére a munkanélküliség drasztikus emelkedésére számíthatnak azok az európai országok, amelyek­ben az aktív korú lakosságnak legalább az ötven százaléka nem rendelkezik felsőfokú képzettség­gel. Az asszisztens a mérnökök rutinjellegű feladatait végezheti el, s képes a gyártásban használt egyre bonyolultabb gépek mű­ködtetésére is. Itt folytathatják majd tanulmányaikat azok is, akik nem képesek megbirkózni az egyetemi oktatás nehézségei­vel, vagy a rövidebb képzési időt választják. A megye nyugati szélén a hat­vani az első oktatási intézmény, ahol felsőfokú képzés indul, így számítanak a szomszédos Nóg- rád és Pest megyei diákokra is. T.Z.M. Alkotótábor önkifejezőknek Budapest A Magyar Művészeti Műhely Egyesület elnöke Herzog Tamás, akinek irányításával terebélyese­dett országossá a fogyatékos em­berek művészeti nevelése. Az andornaktályai intézmény igaz­gatójának társaságában Batkiné Vas Anna, a Szociális és Család­ügyi Minisztérium főosztályveze­tő-helyettese nyitotta meg az egyesület idei kézműipari alkotó­táborát Csillebércen. Az egyesület ügyvezetője, Asz­talos Zsolt elmondta:- Több mint kétszáz hazai, va­lamint Albániából és Dániából ér­kezett további 18 értelmi fogyaté­kos számára péntekig kínál prog­ramot a tábor. Tíz művész vezeti a foglalkozásokat, s az itt készült munkákból az utolsó nap kiállí­tást is rendezünk. A legjobb alko­tások majd a nyári oxfordi nem­zetközi kiállításra is eljutnak. A 23 hazai intézmény között Andornaktályáról - az otthonból és a gondozóházból - tizen­egyen gyarapíthatják művészeti önkifejezésük színvonalát. A tu­dásgyarapodásra a kerámia- agyagozás, bőrművesség-bőr- hímzés, folttechnika, fafaragás, csuhéfonás, szövés-hímzés, va­lamint a hagyományosnak szá­mító rajzolás és festészet terén lesz alkalom. A kikapcsolódás­ról táncház és diszkó gondosko­dik, s körbeülhetnek tábortüzet is. A támogatók között van az egri Imola Építőipari és Kereske­delmi Kft. is. : _______________________ V izsgálat csalás miatt A rendőrség várja a károsultak jelentkezését Eger A Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság vizsgálati osztálya bün­tetőeljárást folytat - csalás bűn­tett alapos gyanúja miatt - Sós Ti­bor, a városi piac kereskedője el­len. A rendőrség kéri azoknak a személyeknek a jelentkezését, akiktől az említett üzletember készpénzben kölcsönt kért, s azt nem fizette vissza az ígért határ­időre. Azok visszajelzését is vár­ják a nyomozást végző bűnüldö­zők, akik valamilyen formában fedezetet nyújtottak a kereskedő által kért kölcsönökhöz, s ily mó­don őket kár érte. Az ügyben érintettek bejelen­téseiket a Heves Megyei Rendőr­főkapitányság vizsgálati osztá­lyán - az Eger, Eszterházy tér 2. szám alatt - tehetik meg szemé­lyesen. De hívhatják a nyomozó­kat a (36) 412-555/15-80-as tele­fonszámon, illetve a rendőrség 107-es, valamint 112-es segély­számát is. Perben-haragban az állammal Az építkező idegei felmondták a szolgálatot (Folytatás az 1. oldalról) Három esztendeje nyújtották be a keresetet, amelyben a tervezőt, a ki­vitelezőt, valamint - a jogutód nél­kül megszűnt Ózdi Kohászati Mű­vek híján - az ÁPV Rt.-t jelölték meg alperesként. 1998-ban számítottak ítéletre, azonban ekkorra Nyerges Bertalan idegei felmondták a szol­gálatot. Az egri pszichiátriai osztály­ra került, ahol orvosa megállapítot­ta, hogy a beteg állapotám elsősor­ban a házzal kapcsolatos pereske­dés hat. Az egyébként teljesen egészséges férfit megterhelték az ezzel kapcsolatos rágalmak, az ügyintézés, a várakozás, s az ügy el­húzódása. Nyerges urat azóta is ez­zel a problémával kezelik. Ez év februárjában aztán végre ítélet született - Ami keserűséget már lenyeltünk az elmúlt az ügyben, azonban Nyergesék számára ez sem években, ez elmondhatatlan. A fiam belebetege- hozott megnyugvást. Első fokon ugyanis eluta- dett a kilátástalan harcba. Nem nyugszunk be- sították a keresetüket. A döntésbe természete- le, hogy félig-meddig tönkretették az életünket a sen nem nyugodtak bele, így fellebbeztek. A kontárok, s ezért még a felelősséget sem hajlan- másodfokú tárgyalást jövő péntekre tűzték ki. dó vállalni senki. A ház rendbetételéhez renge­Nyerges Bertalan édesanyja az ominózus teg pénz kell. Addig pereskedünk, amígigazsá- házban kalauzolva sorra mutatja a repedéseket, got nem szolgáltatnak - mondta elkeseredve, a tátongó hézagokat. ____________________________________ibawtai Ilyen csúffá vált a házunk - mutatja Nyerges néni fotó: gál gábor Mikor jegyzik be a részaránytulajdont? (Folytatás az 1. oldalról) Pár nap múlva sorshúzással döntöt­ték el a szőlőterület kimérésének sorrendjét, amit a földkiadó bizott­ság előtt aláírásával mindenki iga­zolt. Néhány hónap múlva azonban az aláírók közül öten megfellebbez­ték az egyezséget, ők a teljes arany­korona-értékért szőlőt kértek a két táblában. Az ötök fellebbezését éve­kig tartó bírósági perek sorozata kö­vette. A többség - több mint négy­száz gazdálkodó - továbbra is ra­gaszkodik eredeti 30 százalékos szőlőrész-igényéhez, míg az ötök szintén kitartanak követelésük mel­lett, s részaránytulajdonukat száz százalékban szőlőben kérik. Sőt az azóta vásárolt aranykoronájukért is ebből a szőlőből igényelnek. A pe­rek miatt senkinek sem jegyezhet­ték be a tulajdonát az öt éve jóhisze­műen művelt, magáénak hitt szőlő­ből. A földterület rendezeüensége mi­att eladni, bérbe adni sem lehet a ne­vezett területet. Április 5-én létrejött az egyezség a részarány-tulajdono­sok, a Heves Megyei FVM Hivatal és az FVM képviselői között a novaji fórumon. Ezután viszont az FVM gondolta meg magát, s az új határo­zat meghozatalámmás megye FVM- hivatalát kérte fel Úgy tűifik, az ügy­nek így sem lesz vége, mert ha most az ötök követelését teljesíti a minisz­térium, abban az esetben a pereske­dés tovább folytatódik.- Mikor nyugodhatnak meg végre a kedélyek Ostoroson és Novajon? Mién hiszi azt a minisztérium, hogy bölcsebben tud dönteni Budapesten vagy más megye FVM-hivatalában, mint az összes körülményeket jól is­merő helyiek? Meddig lehet jogbi­zonytalanságban tartani négyszáz gazdát, s meddig packázhat még öt ember minisztériumi segédlettel két falu lakosságával? Milyen törvény alapján akar az FVM rendelkezni ezen ügyben a megyei hivatala he­lyett? - tette fel kérdését a honatya. A képviselői kérdésre - a távol lé­vő dr. Torgyán József miniszter he­lyett - Szabadi Béla földművelés- ügyi államtitkár válaszolt. Mint el­mondta, tudják, hogy a történet nem most, hanem 1995-ben kezdő­dött, és azóta is húzódik. Emlékez­tette a képviselőt arra, hogy az előző kormány idején is sürgethette volna a lépéseket. Ezt követően leszögez­te: minden remény megvan arra, hogy a gazdák hamarosan fóldjük- höz jutnák. _________________■ Á polók: elszántak és nagyszerűek Kádár Zsolt iskolai látogatása Eger Dr. Kádár Zsolt református lel­kész, egyházkerületi tanulmá­nyi referens - dr. Vasas Joachim igazgató meghívására - tegnap látogatást tett az Egri Mezőgaz­dasági Szakközép- és Szakképző Iskola és Kollégiumban. Az intézmény vendége tájé­koztatót hallgatott meg a több mint százéves iskola munkájá­ról, majd megbeszélést folyta­tott a mindkettőjüket kölcsönö­sen érdeklő kérdésekről. Autóklubosok törzsasztala Szilvásvárad Az idén százéves jubüeumának megünneplésére készülő Magyar Autóklub megújult szellemiséggel és több mint negyedmilliós tagsá­gával az ország és a régió egyik legnagyobb civil szervezete ma­radt - jelentette ki többek között Hegedűs Oszkár klubelnök a szer­vezet Észak-magyarországi Terü­leti Elnökségének ülésén, amelyet az autósok nagy találkozóját is je­lentő nemzetközi loyasfesztivál helyszínén tartottak. Beszámoló­jában Kottái Ottó területi elnök megállapította, hogy Egerben a város ünnepén a klub látványos programmal, a Fékezd magad! au­tós próbákkal vesz részt. Orszá­gos kezdeményezésre törzsasz­talt alakítanak ki a Helyőrségi Klub Vörös Rák éttermében. Min­den hónap első keddjén a közle­kedés aktuális kérdéseiről rendez­nek beszélgetést a téma legjobb ismerőivel. Az Autóklub zászlajá­val díszített asztal nem csupán a helyieké: szívesen látott vendég lesz itt a városba érkező minden autós, akiket tízszázalékos ked­vezmény illet meg, ha felmutatják az érvényes klubigazolványt. Jótékonysági hangverseny Hatvan (Folytatás az 1. oldalról) A kórház vezetősége nevében dr. Sebes Gábor igazgató megköszön­te kollégái - anyagilag messze nem kellően honorált - munkáját, s kér­te, hogy a nehéz körülmények elle­nére tartsanak ki továbbra is pályá­jukon, hogy az a jövőben vissza­nyerhesse szakmai presztízsé.- Nem általános dicséretnek szánom - mondta -, mert naponta látom, amint az önök és a diplomá­sok együttes munkája miként léle­gezteti, éltéi ezt az intézményt. Ké­rem, hogy a most átadott igazgatói dicséreteké úgy fogadják a kitünte­tettek, hogy személyükben azokat minden szakdolgozónk kapja. Az igazgató elsőként Farkas Máriának, a gyermekosztály főnő­vérének gratulált, aki május 26-án Vácott központi ünnepségen része­sül egészségügyi miniszteri dicsé­retben. Ezután tizenküenc ápoló­nő, asszisztens és szakasszisztens, szülésznő és műtősnő vette át az igazgatói elismerésről szóló okle­velet. A dicséret és a kollégák tapsa ezúttal Kiss Jánosnénak, Hámbor Bernadettnek, Fiilöpné Kamok Ka­talinnak, Balogh Andrásáénak, Lukácsáé Kiss Mártának, Balázs Ferencnének, Simonkovics Lászlónénak, Kós Károlynénak, Pósfalvi Andrásáénak, Tímár Vik­tóriának, Nagy Ilonának, Varga Béláménak, Hegedűs Györgynének, Tóth Attilánénak, Mikéta Dénesnének, Sohler Bélánénak, Pethes Lászlónénak, Gyöngyösi Andrásnénak és Viktor Sándoménak szólt. A Magyar Ápolási Egyesülé he­lyi szervezete az idén is megrende­zi az ápolónők bálját. A mulatság­ra pénteken 18.30 óra kezdettel ke­rül sor a Mátra Művelődési Köz­pontban. ______________ J. Á. A z árvízkárosultak megsegítésé­re fordítják annak a jótékonysá­gi hangversenynek a bevételét, amelyre pénteken este 6 órától kerül sor az Albert Schweitzer Kórház aulájában. Az esten a városi Vivaldi ka­marazenekar ad ízelítőt Antonio Vivaldi szerzeményeiből, rész­let hangzik el többek között a Négy évszak című műből, s a ze­nekedvelők meghallgathatják A fülemüle című szerzeményt is. A hangversenymester Csonka Gábor, az est fővédnöke Farkas Kálmánné polgármester. Az utolsó Maláji Tigris egy lakó­telepen élt. Lajos bácsit jó évtize­de még a ház nevezte el Maláji Tigrisnek, amikor először tűnt fel a vibráló képernyőkön az egzoti­kus igazságosztó hős. Az öreg fél életét egy Duna-tengerjáró máso­dik embereként - rossz nyelvek szerint a Balatonon - szolgálta le. Számtalanszor megfordult a kele­ti vizeken. Már sok-sok éve nyug­díjban volt, de szemüveg nélkül olvasott, régi tengerészviseletéből csak a szakállat tartotta meg, egyébként élénk színű, tunika­szerű bő ingeket hordott, meg bőrszíjszandált. Nesztelenül köz­lekedett a lépcsőházban. A Malá­ji Tigris növényi koszton élt, az állati táplálékról, a hal kivételé­vel, már hajós korában lemon­dott. Ajtaja mindig tárva volt, bent roppant rendetlenségben egy egész élet emléktárgyai hal­mozódtak korántsem múzeumi pedantériával, a káosz ellenére ez volt a ház nyugodt pontja, _________Fél Hét_________ A z utolsó Tigris ahova mindenki betért előbb vagy utóbb. S az egykori mérnök javítgatta a ház és reparálta az emberi sorsok apróbb-nagyobb hibáit. Félreértéseket simított el, hivatalokban megfeneklett ügye­ket lendített tovább. A kivágott, nagy lombú öreg akác helyett is­kolázott fát ültetett. A gyerekek szerették nagyon, amikor a verő- fényes nyári délelőttökön le­hordta az udvarra élete hordalé­kát, ezt az egész szörnyű zsibvá­sárt - mint mondta, meglevegőz­tetni őket kicsit -, kiszellőztetni a nagy, tarka szőnyegeket, a kü­lönleges állatbőröket, a kitömött példányokat és a parafára feszí­tett trópusi pillangókat, meg mind a sok nyelven írt könyve­ket, a faragott maszkokat és a vibráló, nyugtalanító színekkel festett képeket. Aztán kórházba került. Ami­kor már csövek lógtak ki belőle, azt mondta a lányának: nem adom fel! A diagnózis tüdőrák, sokszoros áttéttel. Nem volt operálható. A Maláji Tigrist ha­zaengedték. Otthon levelet írt Indonézia egyik paradicsomi szigetén élő német barátjának. A nyugdíjas hajós sokszor hívta Lajos bácsit hosszabb látogatás­ra. Ráadásul ismerte a Kelet gyógyító hagyományait, s most ettől a messzi baráttól kért se­gítséget. A hajóstárs rögtön vá­laszolt, csak a hazai vám akadé­koskodott a drognak vélt cso­magon. Még két évig élt. Elren­dezett maga körül mindent. Mind az öt kontinensen élő ba­rátaitól elköszönt, levélben elin­tézte a dolgait. Végakarata szerint hamvait a Dunába szórták. _____________ KOVÁCS JÁNOS É letrevalók Adács A helyi általános iskola diákjai­ból álló csoport jól szerepelt az Életrevaló Plusz elnevezésű ver­senyben, s bejutottak az orszá­gos döntőbe. A nebulók - amint azt Szekeres Jánosáé tanárnőtől megtudtuk - a jövő héten utaz­nak a háromnapos megmérette­tésre, melynek helyszíne „vala­hol a Géecse hegységben" lesz. Azt csak remélni lehet, hogy szép sikerrel térnek majd haza, az viszont biztos: megérkezésük más­napján, június 5-én újabb „próba­tétel” várja őket és társaikat. Isko­lájuk ugyanis első alkalommal rendezi meg a Játék sulihatárok nélkül című vetélkedőt, melyre három szomszédos település di­ákjait is meghívták. A programban - melyet hagyományteremtő szán­dékkal rendeznek meg - számos izgalmas és érdekes feladattal vár­ják a gyerekeket. ____________■ O rbán-napi • Borlovag-avatás Gyöngyös Fergeteges hangulatú hétvégére várják a szórakozni vágyókat az immár hagyományos városi Or- bán-nap alkalmából. A három napig tartó vigasságot pénteken este 6 órakor Szabó Gyula pol­gármester, illetve Búzás Zoltán, a Mátraaljai Hegyközségi Tanács titkára nyitja meg, de már a ko­rábbi programok is csábítóak. A Gyöngyös borozó előtti téren népzene szórakoztatja a közön­séget, majd kihirdetik a hegy­községi borverseny eredményét. Délután 4 órakor kezdődik a borlovag-avatás, amelyen a Gló­ria Sublimis Borrend tagjai mű­ködnek közre. Ezt követően lép a közönség elé a Vidróczki nép­táncegyüttes kamaracsoportja, este pedig - Kállay Bori és Farkas Bálint vendégszereplésével ­vigasságok vásári komédia operettparádéra várják a helybe­lieket. Szombaton a rézfúvósok uralják a terepet, majd a Gyön­gyösi Játékszín előadásában vá­sári komédiát és tréfás dalokat élvezhet a közönség. Este a Mát­rai Egyesült Pávakör hangulatos műsora csábítja táncra a részt­vevőket. A vasárnap programot nép- művészeti és kézművesvásár nyitja, a délutáni kellemes idő­töltésről a lőrinci Rozmaring ci- terazenekar, a „Stúdió, vagy amit akartok” színtársulat vásá­ri jelenetei, valamint az Ecsédi Népi Együttes gondoskodik. Ez alkalommal mutatja be a helyi márkakereskedés a Nissan új modelljét, az Almerát, ame­lyet az érdeklődők ki is próbál­hatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom