Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-19 / 116. szám

2000. Május 19., péntek H O R 1 Z O N T Heves Megyei Hírlap - 7. oldal A város közvilágításáról Mátraháza A Magyar Elektrotechnikai Egye­sület gyöngyösi szervezetének köz­reműködésével a Világítástechni­kai Társaság közvilágítási mun­kabizottsága harmincegyedik al­kalommal rendezi meg hagyomá­nyos tavaszi ankétját. A mintegy 150-160 résztvevő szakember je­lenlétében szerdán megnyitott kétnapos rendezvénynek idén a mátraházi Bérc Hotel ad otthont. Az eseményt befogadó város nevében Barabásné Czövek Ágnes, Gyöngyös alpolgármestere adott rövid tájékoztatást a Mátraalja tör­ténetéről, intézményi rendszeréről és gazdasági helyzetéről. A város közvilágításának fejlő­déséről Kovács László, a Patina Rt. főmérnöke adott áttekintést, felidézve a városi áramszolgálta­tás 1909-es kezdeti időszakát, az azóta részben, illetve teljes egé­szében megvalósult korszerűsíté­si folyamatokat, és vázolva a je­lenlegi állapotot.- Jelenleg is folyik a higanygőz- lámpák nátriumlámpákra történő cseréje - mondta -, de a városban még mindig közel négyszáz 60 wattos lámpa működik. A teljes átalakítás költségei mintegy hat­vanmillió forintra tehetők, s bár ez igencsak tetemes összegnek tű­nik egy kisváros költségvetéséhez viszonyítva, a korszerű közvilágí­tás számtalan pozitív kihatását te­kintve beláthatjuk, hogy az ilyen beruházások elkerülhetetlenek. A szakmai előadások sora teg­nap este fél hatig tartott, majd egé­szen hét óráig volt lehetőségük a résztvevőknek az elhangzottakkal kapcsolatos gondolataik, tapasz­talataik kicserélésére. Tegnap ugyancsak előadásokat hangzot­tak el, majd vita következett. Dilemmánk azonos: megállni Európában István királyról szóló dráma ősbemutatójára készül a regionális rádió A Magyar Rádió műsorainak hatvan százaléka készül a re­gionális stúdiókban, ennek ellenére ez az első alkalom, hogy - tehetséges kollégáink jóvoltából - ilyen nagy és új­szerű vállalkozásba kezdünk, mint amilyen az István ki­rályról szóló, Jövőlátó című rádiódráma ősbemutatója - je­lentette be Simkó János, a regionális és nemzetiségi adá­sok igazgatóságának a vezetője. Eger Serfőző Simon csaknem egyórás művének próbái, illetve a stú­diófelvétele előtt tartott tegnapi sajtótájékoztatón - egyáltalán nem lekicsinylő értelemben - többször is elhangzott az a szó, hogy vidék. Ez szinte kikerülhe­tetlen volt, amikor felvetődött, hogy ilyen jellegű vállalkozások általában a Bródy Sándor utcá­hoz kötődnek, s rendhagyó eset­ként kerül sor most az MR egyik legkisebb egységében - az egri stúdióban - a hangjáték felvéte­lére.- Ennek az ősbemutatónak nem a vidékiség a lényege, ha­nem az, hogy az alkotók mit nyújtanak a hallgatóknak kultú­rában, értékben és gondolatban - fogalmazott Simkó János. Az augusztus 20-án, reggel 9 órakor a Calypso, valamint a re­gionális szerkesztőségek hullám­hosszán elhangzó rádiódráma rangos alkotóközössége biztosí­ték arra, hogy a kísérlet sikeres legyen. A miskolci író, Serfőző Simon darabját - a szintén mis­kolci zenei szerkesztő, Beély Ka­talin, s az egri Okos Tibor zene­szerző, valamint a közreműködő Gajdos együttes részvételével - a rádió egri munkatársa, Jónás Zoltán rendezi. A darab vala­mennyi szerepét a Gárdonyi Gé­za Színház művészei formálják meg. István királyt Várhelyi Dé­nes, Gizella királynőt Dimanopulu Afrodité, Imre her­ceget Nagy András, Ilona herceg­nőt Ivády Erika, Asztrik püspö­köt Venczel Valentin alakítja, a történelmi vízióképekben Berzéki Krisztina, Nádasy Erika, Topolcsányi Laura, Balogh And­rás, Lisztóczki Péter és Sata Ár­pád hangját hallhatjuk majd. A próbák és a felvételek - mint el­hangzott - az Ifjúsági Házban zajlanak majd május 25-től. Munkatársunk érdeklődésére a darab írója a következőkben foglalta össze a dráma aktualitá­sát:- A magyarságot máig foglal­koztató kérdés, hogy azért a ren­geteg áldozatért, amelyet az év­századok során hozott ez a nép a kereszténység, s a Nyugat védel­mében, mit kapott cserébe? Meg- érte-e a pogányságból, a bizánci kultúrkörből kiválva, lelkünket kicserélni nyugatira? Igazában befogadásra találtunk-e Európá­ban, vagy erre ezer esztendő sem volt elég? Számíthatunk-e valaha is másra, mint önmagunkra? - hangsúlyozta Serfőző Simon. ________________________________|«3LVÁS) H azai fizikus-siker Gyöngyös Szép sikert hozott a házigazdák­nak a Mikola Sándor Országos Te- hetségkutató Fizikaverseny döntő­je, hiszen a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanulója, Ko­vács István a hatodik helyet sze­rezte meg. A fiatalember (akinek felkészítő tanára Kissné Császár Erzsébet) már több országos ered­ménnyel is büszkélkedhet. Mint arról mi is írtunk, a ver­senyt immár 19. alkalommal ren­dezték meg, s a legelső év óta a mátraalji város ad otthont a kilen- cedik évfolyamosok döntőjének. Idén az ország több mint harminc iskolájából mintegy ötven diák mérte össze tudását gyakorlati és elméleti feladatokban, a hőtan és a mechanika tárgykörében. A legjobb teljesítményt a csong­rádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola tanulója, Tóth Sándor érte el, felkészítő tanára Szucsán András volt. A második helyen megosztozott a zalaeger­szegi Kalcsú Áron (Pálovics Ró­bert) és a szolnoki Szekeres Ba­lázs (Lapu Béla). A negyedik he­lyen is zalaegerszegi siker szüle­tett Salamon Péternek köszönhe­tően, míg az ötödik helynek a szolnokiak örülhettek, Bóka Ger­gely jóvoltából. A hatodik helyezett gyöngyö­si Kovács István őket követte a sorban. Az igen népes mezőny többi tag­jának sincs azonban szégyenkezni­valója, hiszen mint a megnyitón Kopcsa József, a zsűri elnöke kije­lentette: aki negyvenedik helyezett lett, az is az ország negyvenedik leg­jobb fizikusa a korcsoportjában. Ez pedig már önmagában is nagyon komoly eredmény. ____________■ M intagazdaság alakul PÉTERVÁSÁRA A Pétervásárai Mezőgazdasági Szakközépiskola vezetősége né­hány évvel ezelőtt vásárolta meg a város határában a több hektáron elterülő Vezekényi-völgyet egy le­endő tangazdaság számára. Mára mintaszerű gazdálkodás folyik a területen. Évente 5-600 kitűnő mi­nőségű hússertést állítanak elő, és napokon belül megkezdi működé­sét az a korszerű szarvasmarhate­lep is, amely a legszigorúbb euró­pai normáknak is megfelel. Ferkó Gyula, az intézmény igazgatója el­mondta, hogy a 17 millió forintos beráházássaL elkészült telepen a legkorszerűbb technológiát alkal­mazzák. A holland gyártmányú automata berendezésekkel felsze­relt fejőházból egyenesen a 860 li­teres hűtőtartályba jut a tej. Május 25-én szállítják Sellyéről az első tíz tenyészállatot. Az érettségi-szüne­tet követően a diákok folytathatják szakmai gyakorlatukat. Számukra készült el az a kétszintes, faszerke­zetes pihenőház a völgyben, ame­lyet napokon belül bútokba vehet­nek. Az épületben nemcsak főz­hetnek, tisztálkodhatnak, hanem szükség esetén ott is alhatnak né- hányan. A szépen fejlődő mintagazda­ságban amellett, hogy a tanulók el­sajátíthatják a korszerű mezőgaz­daság alapjait, az intézmény bevé­telei is gyarapodnak. A tangazdaság területén fekvő festői szépségű tó hasznosítása még várat magára, azonban már készülnek azok a pályázatok, ame­lyek segítségével rendbe hozhatják a tavat és környékét. Napokon belül megérkeznek az első tenyészállatok a korszerű szarvasmarhatelepre FOTÓ: GÁL GÁBOR Nem kémek a kötelező iskolából Hatvan A település óhatvani részén há­rom általános iskolában oktat­ják a nebulókat: a Kossuthban, az 5-ösben és a Kodályban. Az első kettő igen népszerű a szü­lők körében, ám a harmadikba már-már lasszóval kell össze­fogni a gyerekeket. Az év elején azért is határoztak úgy az illeté­kesek, hogy megreformálják a beiratkozási rendszert, arányo­sabbá téve a tanulólétszám el­oszlását. Az új szisztéma némileg el­lentmond a szabad iskolavá­lasztás törvényben foglalt lehe­tőségének: a leendő első osztá­lyosok szüleinek a jelentkezési lap első rovatába a lakó­helyükhöz tartozó tanodát kellett megjelölniük, s csak a második sorban nyilatkozhattak arról, hogy hová járatnák szíve­sen az apróságot. A peda­gógusok az ezt követő egyeztetés után akkor tá­mogatták a körzeten kívüli iskolaválasztást, ha a má­sodik helyen megjelölt tanodá­ban maradt még hely a „kívül­ről” jött nebuló számára. Mind­ez azt eredményezte, hogy meg­indult a vetélkedés az elitnek tartott intézmények szabad he­lyeiért. Olyanról is hallottunk, hogy a szülő ideiglenes lakcím­re bejelentkezett valamelyik ba­rátjához, csak hogy csemetéjét felvegyék az adott területhez tartozó iskolába. A város oktatási szakemberei elhatározták azt is, hogy az 5- ösben és a Kossuthban két-két, míg a Kodályban egy első osz­tállyal kezdik a 2000-2001-es tanévet. A beiratkozások lezárá­sát követően az adatok e döntés helyességét támasztották alá. A képviselő-testületre vár annak jóváhagyása, hogy egyes osztá­lyokba a rendelkezések által előírtnál 1-2 tanulóval többet vehessenek fel. Mindez azonban nem érvé­nyes a Kodály Zoltán Általános Iskolára, ahová mindössze 33 gyerek „kérte” felvételét. Jelen­tős részük a fentebb említett kényszerűségből, mivel a kör­zetben élnek. Közülük hétnek a szülei máris megfellebbezték a felvételi határozatot, jelezve: akár az Alkotmánybíróságig el­mennek, ha elveszik tőlük a sza­bad iskolaválasztás jogát. A városháza művelődési iro­dáján két okkal magyarázták a Kodállyal szembeni tartózko­dást. Az egyik indok, hogy sok elsős nagyobb testvére másik is­kolába jár, s a szülők szeretnék, Beszédes tények A Kodály-iskola körzetének önkormány­zati képviselője - aki az iskolaszék tagja is egyben - szintén máshová Íratta gyer­mekeit. Az egyik fiú már végzett az 5-ös­ben, méghozzá kiemelkedő tanulmányi eredménnyel, a kisebbik pedig jelenleg is ennek az intézménynek a tanulója. ha a gyerekek együtt maradná­nak. A másik pedig az, hogy so­kan ódzkodnak az egyedül itt alkalmazott Zsolnay-féle peda­gógiai módszertől, amit erőlte- tettnek, a magyar oktatási ha­gyományoktól idegennek tarta­nak. Ezek mellett ellenérvként merül fel az iskola városszéli el­helyezkedése is. A hozzáértők úgy véleked­nek, hiba volt megépíteni a Ko­dályt, még akkor is, amikor - a szocializmus éveiben - kedve­zőek voltak a demográfiai muta­tók. A hatalmas, modern épület már akkor luxusnak tűnt egy ekkora településnek, azóta pe­dig sokat romlott a helyzet. Az iskola megpróbált ugyan talpon maradni, de napjainkban ez egyre nehezebbnek tűnik, an­nak ellenére, hogy a képviselő­testület - részben az itteni gyer­meklétszám növelése érdeké­ben - néhány éve megszüntette a közeli 3-as iskolát. A Kodály imázsát nem erősí­tette, hogy a magisztrátus felszá­molta az itteni gimnáziumi kép­zést is. Talán ha nem teszi, az új támogatási rendszernek köszön­hetően az intézmény bevételei a jelenleginél jóval kedvezőbben alakulnának. Ma azonban a vá­ros a 373 gyermek tanításához évente 16,2 millió forinttal kény­telen hozzájárulni, míg például a 488 nebulót oktató Kossuth költ­ségvetését „csupán” 10,4 millió­val toldják meg. Az egy gyer­mekre jutó éves költség a Kos­suthban 167 ezer, míg a Kodály­ban 208 ezer forint... Mindezek ellenére a Ko­dály Zoltán Általános Isko­la vezetése kérte a fenntar­tótól, hogy a következő tan­évben ők is két első osztályt indíthassanak. Dacára an­nak, hogy ez további plusz­kiadást jelentene, továbbá, hogy a 26-os gyermeklét­szám sem feltétlenül iga­zolja ennek létjogosultságát, az oktatási bizottság támogatta az indítványt. Egy, a grémiumban helyet foglaló informátorunk szerint mindez kizárólag poli- tikai-kollegális okokból történt; ám a testületi ülésen a vezetőség úgysem hagyja jóvá az erre vo­natkozó előterjesztést - tette hozzá. A városháza egyik oktatási szakembere szerint a Kodály legfeljebb akkor tekinthetne bi­zakodással a jövőbe, ha fel­hagyna a Zsolnay-módszerrel. Ez elsősorban a nevelőtestüle­ten múlik, bár a törvény ki­mondja, hogy minden iskola- használó - tehát a szülők közös­sége is - kezdeményezheti a pe­dagógiai program megváltozta­tását. Ha megvan rá az akarat. ______ _____________(TO.) A mobil szöveg-elő További leheletek az ültetekben és 3 DOMINO Üzletszabályzatban, * A készülék csak Wesiel előfizetői kártyával használható. ** Csak új Westcl előfizetéssel kétéves szerződéssel Az összeg kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törlesztői észlel és 24x1375 Ft forgalmidi)-ke<Jve/mény tartozik A DOMINO csomagban található siM káitya 45 nap elérhetőséget biztosit, majd a domino SÍM feltöltése után további 333 napig elérhető. Amíg a készlet tart, ' információ: in*, 1777 (a Weste! hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210. wwwwestel.hu Sesel WElí lÁeravill OFOTÉRT Készülék+kártya ■»■Ericsson Chatboard DOMINO csomag +Ericsson Chatboard 29900 r Mi aj a Chatboard? Egy Ericsson csevegő egy mobil szövegelő, elektronikus szóváltó, szélsebes SMS-szóró, virtuális betüvetö ahogy tetszik. Kapcsolja iá egy Ericsson mobilia, és nyomban ráéiez. Máris mehet a szöveg. Westel előfizetéssel, Ericsson mobillal a Chatboaid már bruttó 9 900 Ft-tol a DOMINO csomagban Ericsson készülékkel', kártyával, mobiljeggyel bruttó 29 900 ft tói kapható, amely összegből bruttó 9 000 ft lebeszélhető. Csak a Westelnél. WESTEl Ü7lr:t: Eger, Bajcsy-?s. u. 3. tel.: 00-36/411 -900, 06-30/000-0010 Oijmrmtes házhozszállítás: 06-30/930 3881,06-30/930-6368 Ototért Gyöngyös, Fő let 2 • Kovács Zoltán: Heves, Erzsébet fér 4 5. Térerő GSM Eger, Dózsa György tér 2 • Eger, Rákóczi u 100. (Tosco? T'szafiim Videotéka: Hatvan, Horváth Mihály üt 20. • Apó* Elektronika Kft Gyöngyös, Fö tér 10 * Hatvan, Horváth Mihály úf 15 • Mohákéi Kft Eger. Vörösmarty u 5. A Westel a Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú Főtámogatója

Next

/
Oldalképek
Tartalom