Heves Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-12 / 86. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖR KÉP 2000. Április 12., szerda aq Tavasz a természetben Környezetvédelem: a Eger Az Eszterházy Károly Főiskolán immár ötödik alkalommal rendez környezetvédelmi napokat aTűz- liliom Természetvédelmi Oktató- központ. A rendezvény tegnap A PC szerepe a középiskolai és főiskolai oktatásban, valamint a környezeti oktatásban és nevelésben című konferenciával kezdődött. Délután a főiskola D épületében tartották a Magyarország Nemzeti Parkjai, valamint a Nyitnikék, tavasz a természetben című poszter- és rajzkiállítás megnyitóját. Ez utóbbira a város összes óvodájából összesen 131 alkotás érkezett. A tárlaton ezenkívül főiskolai hallgatók művei mellett ott látható az éppen most 10 éves Természetbúvár magazin látásmód formálása plakátja. A kiállítást dr. Kárász Imre tanszékvezető egyetemi tanár ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint azt beszédében kiemelte: a környezetvédelmi napoknak a figyelemfelkeltésen kívül a látásmód befolyásolása a célja. Szeretnék, ha a hallgatók és a tanárok minél sokoldalúbb képet kapnának erről a napjainkban egyre fontosabb területről. A program ma diákköri konferenciával és tudományos előadásokkal folytatódik, így délelőtt az érdeklődők - többek között - megismerkedhetnek Európa nemzeti parkjaival, a környezeti nevelés jelentőségével, illetve az egerszalóki hőforrás algaközösségével, délután pedig a Microcosmos című filmet tekinthetik meg. __________________________________IELEK) M ár az első nap számos érdeklődő tekintette meg a kiállítást FOTÓ: PILISY ELEMÉR A kiebrudalt segítő Azt mondja az egri férfi, hogy ilyen még nem történt vele... Amikor az elmúlt nyáron jött az ár, azonnal a Sas útiak segítségére sietett: rakták a homokzsákokat, terelték a patakból kiöntött vizet. Aztán Szolnokra utazott, s napokat töltött a védekezők között, a város polgármestere díszes oklevéllel köszönte meg önzetlenségét. Most, hogy hírét vette a bajnak, kapta a cókmókját, benne a váltás ruhát, a háromnapi hideg élelmet, megvette a buszjegyet, s irány Tokaj. Ahol - mint mondani szokás - áll a bál, úgy gondolta hát, hogy szükség lehet minden kézre. Ám tévedett, mert kurtán-furcsán eltanácsolták, megvannak ők - vetették oda -, nem kell ide idegen. A buszról még látta, hogy haragosan hömpölyög a Tisza... __________________________te K ezdődnek a diáknapok Eger A tavaszi szünet előtt ismét megrendezik a Neumann János Köz- gazdasági Szakközépiskola és Gimnáziumban a Neumann-na- pokat. Ezúttal a diákok olyan ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, s olyan kötetlen programokon vehetnek részt, amelyek eltérnek az iskolában megszokott óráktól, mégis szorosan kapcsolódnak a fiatalok képzéséhez. Ma déltől a Suhújság készítői találkozhatnak a Heves Megyei Hírlap munkatársaival, továbbá Katona Ágnes grafológussal, valamint dr. Patkó Györggyel és Strumphauser Tamással, akik a napkollektorról tartanak előadást, majd megismerkedhetnek a mik- roszkópi metszetek elemzésének technikáival is. Délután többek között a magyar vadászat történetéről hallhatnak előadást, de értékes információhoz juthatnak a fiatalok a politika világából is. Csütörtökön délelőtt többek között szó lesz a Szent koronáról, a drog hatásairól, a Mars bolygóról, de angol és német nyelvű előadások is elhangzanak az iskolában. Pénteken a kamaszkor konfliktusairól, a japán művészetről, illetve a borok kémiájáról hangzanak el előadások, a humán érdeklődésűeket pedig történelmi és régészeti programokra várják. Az iskola tanárai és a program szervezői szem előtt tartották, hogy a tanulók értékes ismereteket kapjanak, mégis kötetlen előadásokon szórakozva tanuljanak e héten. ■ Káprázatos - a szó legszorosabban vett értelmében - csarnok épül az egri Északilakótelepen. Ugyanis az Interfruct áruházra alucink-borgany bevonatú lemez került tetőnek. Vizlovszky Istvántól, a kivitelező munkatársától megtudtuk, hogy a szerelők is védőszemüvegben dolgoztak a tetőn, féltve szemük világát. A lemezt nem lehet lekenni, mert ledobja magáról a festéket. Gondolható, micsoda ragyogást látnak majd, kivált nyáron azok, akiknek az építményre nyílik az ablakuk. Az élmény tartósnak ígérkezik, tekintve, hogy a lemezre 80 év a garancia. Nyilván ezzel azok is számoltak, akik kiadták az építési engedélyt. fotó: ötvös imre Közösen a szolgáltató kamaráért Egy csónakban a tagság bizalmáért A múlt év decemberében a törvény módosítása rendezett körülmények között találta a gazdasági kamarákat. Elfogadott költségvetéssel és programokkal rendelkeztek. Ám ezt megelőzően két évig bizonytalan helyzetben dolgoztak, ami a vállalkozók egy részének a kamarákba vetett bizalmát kezdte ki. Heves megye A törvény szellemében március 31. fordulópontot jelentett - tájékoztatta lapunkat Gyetvai József, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Megszűnt a kézműves kamara és egyesült az iparkamarával. Ezt szakmai egyeztetések előzték meg. Igyekeztek felkészülni a fontos változásra, ami kellemetlenségekkel is járt, mert két székház, párhuzamos ügyintézés a jövőben nem tartható fenn. Ugyanakkor a 4400 tagot tömörítő kézműves tagozat, amely április 1-jétől Herman István elnökletével létrejött, a következő időszakban fontos szerepet tölt be az új kamarai szervezetben. A tagságnak hamarosan személyre szóló levelet küldenek, amelyben felhívják a figyelmet a kamara által ajánlott szolgáltatásokra és lehetőségekre. Ezekben az egri, a gyöngyösi, a hatvani és a hevesi irodák közvetítenek. Gyetvai József arra is kitért, hogy örömére szolgált dr. Tolnay Lajosnak, a Magyar Kézműves Kamara, valamint dr. Károlyi Miklósnak, a volt Magyar Kézműves Kamara elnökének közös levele, amelyet dr. Járai Zsigmond pénzügyminiszternek írtak. Ebben azt kérték, hogy három volt megyei kézműves kamara mintegy 48 millió forintos állami tartozását a tárca engedje el. Ebből 12,7 millió forint az egykori Heves Megyei Kézműves Kamarát érinti. Bízik a kedvező döntésben. Egyébként teljesítették a törvényből adódó feladatukat a közgyűlés által elfogadott vagyonfelmérésről, amelyet a következő időszakban az Állami Vagyonügynökség ellenőriz majd. Október végéig a vagyontárgyak közül semmit nem értékesíthetnek, utána viszont rákényszerülnek. A törvény szellemében november Tjével megszűnik a kötelező kamarai tagság, amely nagymértékben átrendezi a köztesület arculatát. Egyes jelenlegi feladatok megszűnnek. Például a kormány visszavonja a kamaráktól a vállalkozói igazolványok kiadásának jogát. Április 1-jétől egyébként már közösen dolgoznak a kézművesekkel azoknak a feladatoknak a megva lósítá sán, amelyekkel a tagságot segítik. így például a közlekedési vállalkozóknak uniós programot indítottak. Folyamatosan üzleti találkozókat is rendeznek, hogy az érintettek még több piaci információhoz juthassanak. Olyan versenyképes szolgáltatásokra törekszenek, amelyekkel elnyerhetik a tagok bizalmát. Emellett a hagyományos feladatok közül az oktatás, a szakképzés, a mestervizsgáztatás továbbfejlesztésére törekednek. A következő időszakban választják meg a kamara új tisztségviselőit is. Április 1-jétől a kézműves tagság bizalmából egyhangúlag Herman Istvánt (jobb oldali képünkön) választották a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozatának elnökévé, egyben a megyei, valamint a nemzeti kamara elnökségi tagjává is:- Az elmúlt öt évben rengeteg erőfeszítéssel dolgoztunk - mondta -, Többek között Phare- támogatással kétszáz vállalkozónk vett részt szakmai továbbképzésen Németországban. Számítógépkezelő-központot, karosszérialakatos-műhelyt létesítettünk, s 200 mester-vállalkozói oklevelet adtunk ki. A mandátumon október 31-ig szól, amikor is új kamarai tisztség- viselőket választanak. Ám addig is erkölcsi kötelességem, hogy az illetékes fórumokon a 4400 kézműves tag érdekeit képviseljem és értük emeljek szót. Tagozatunk, mint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara része, közösen dolgozik a másik két tagozattal. Egy csónakban evezünk és gondoskodnunk kell a tagságról. _________________________________________________(MEHTUSZI T érségi menedzsert alkalmaznak Kömlő Kistérségi tanácskozást tartottak tegnap a dél-hevesi települések polgármesterei. A hosz- szabb ideje tartó egyeztetés eredményeként az önkormányzati vezetők megállapodtak abban, hogy szükség van egy térségi menedzser alkalmazására. A foglalkoztatás várható időtartama két esztendő, s aki elnyeri a megbízatást, annak tíz hónapos továbbképzésen kell részt vennie, juttatásait pedig a Heves Megyei Munkaügyi Központ támogatásának segítségével 30-70 százalékban fizetik majd az érintettek. A menedzseri posztra igen nagy az érdeklődés, ám csak a jövő héten döntenek arról, hogy ki a legalkalmasabb személy. Ezt követően Kürtösi Károly, a Heves Megyei Területfejlesztési Iroda munkatársa adott részletes tájékoztatást a legújabb pályázati lehetőségekről. Megváltozott forgalmi rend Eger Elkészült, s ma délután 2 órától ideiglenesen forgalomba helyezik az OMYA Eger Mészkőfeldolgozó és -értékesítő Kft. új iparvágányát. A sínek a „Bervai” utat szintben keresztezik, ezért ott fénysorompót helyeztek el. A cég és a hatóságok kérik a közlekedőket, hogy a megváltozott forgalmi rendet vegyék figyelembe. Fél Hét Új kőszínházban új évad Az igazi gond nem most van. Mondom ezt annak ellenére, hogy ismét az árvíz lélekrop- pantó pillanatait éljük. A komoly nehézség sosem akkor van, amikor a hírekben beköszönt a nyúlgát, a buzgár, a fakadóvíz, a meghágott töltéskorona meg a rézsútos megerősítés korszaka. Nem az árvízi védekezés ideje a legnehezebb az érintetteknek, hanem ami utána jön. Most még a rémület és a lázas erőfeszítés összeforrt pillanataiban többnyire jut pénz, gép és ember is oda, ahová kell. Híradók lelkes tudósításai és újságok címfotói hozzák a gátak elszánt védőit és a kitelepítések riadt szemű, összeszorított szájú menekülőit. Jó téma, érdekes téma, egyszerűbben megragadható a képlet: van a víz és vagyunk mi. Ilyenkor, bajban, mindenki könnyebben megnyilatkozik, előkerül valami testvéri érzés is, rövid pillanatokra. Árvízi, ha jós Most még miniszterek és politikusok is versengve, gumicsizmában cuppognak a sárban, az áradó vízzel a háttérben nyilatkoznak töltéshosszról, válság- kezelésről, odahatásról. Fontos emberek hajolnak térképek fölé, ujjak böknek a levegőbe, alakul a logisztika, védelmi és kiürítési tervek, átcsoportosítások körvonalazódnak, segélyek érkeznek. A neheze akkor jön, ha a nagy víz búcsút int. Menthetetlenül visszatér minden a „rendes” kerékvágásba. A sajtó első oldalára az indonéz kaucsuk-ül- tetvényesek kongresszusának eseményei kerülnek, a fontos emberek elhajítják a gumi-ka- lucsnit, a gátak elnéptelenednek, hazamennek a legények. Megkezdődnek a kárfelmérések és a helyreállítások kínos, néha kicsinyes pillanatai, a valódi kétségbeesés és az alkudozásba oltott számító haszonlesés napjai. Ez a küzdelem már nem olyan szép és érdekes, korántsem oly látványosan heroikus, mint a megelőző, sokkal inkább gubancos földi história. A szembesülés első sokkja után maradnak az elsodort, a vizes, megroggyant, penészes és büdös lakóházak, ahova az életnek vissza kell térnie. A nagylelkű segítők és felajánlók száma idővel megapad, akár a víz. A túlélés után megkezdődik a még nehezebb hosszú távú élés. Indulatok feszülnek majd egymásnak, vádak és vis- zontvádak elmérgesedett sebeit kaparják, befészkeli magát a sandaság, előkerül az érdek, a pénz és a lehetőség háromszögelése. Olyan otthonos lesz minden, mint a nagy víz előtt volt... ____ KOVÁCS JÁNOS F egyvert rejtett (Folytatás az 1. oldalról) * Kifizetetlen számlát hagyott maga után B. S. egri férfi az egyik szállodában, ami miatt a vendéglátó képviselője őt feljelentette. Az adósság még tavaly november végén és december elején keletkezett, amikor a feljelentett férfi vendégei számára szobát foglalt a hotelban. A hatvanezer forint feletti összeget B. S. többszöri felszólítás ellenére sem fizette meg. * Ismeretlen tetteses lopások voltak a közelmúltban Gyöngyösön, Horton és Sarudon. A mátraaljai városban vasárnap fedezte fel a tulajdonos, hogy március 15-ét követően valald felfeszítette az ajtót és elvitte a Singer varrógépet. Horton 28 darab fóliabordát, Sarudon 45 mázsa árpát és 80 kg olajretket tulajdonítottak el a tolvajok. ■ (Folytatás az 1. oldalról)- Az új épületben sorra kerülő évadnyitás ars poeticájának szánják ezt a drámát?- A bemutatóval hódolatunkat szeretnénk kifejezni a színjátszás, az épület és a drámairodalom előtt. Se politikai, se társadalmi mondanivalót nem szeretnénk itt kiélezni. A dráma tökéletessége kihívás egy rendező számára. Azt viszont nem tagadhatjuk, hogy Elektra morális tisztasága intő példa lesz mindenki számára.- Az eddig megszokottól eltérően most a Rossztemplomban játszanak. Miért e váltás?- A darab díszlete és ihletője a templom, ezért a helyválasztás. Ez a díszlet egyébként a kőszínházban is megmarad. Annyit elárulok, hogy egy Erdélyben található templombelső volt az ihletője a színpadi külsőségnek.- Kiket láthatunk majd a főbb szerepekben?- A Rómeó és Júlia kedvelt kettőse visszatér, ugyanis Elektrát Kalmár Zsuzsa, Orestest Nagy András játssza, ám sokkal drámaibb és kiélezettebb lesz ez a kettős, mint amit a Shakes- peare-darabban megszoktunk tőlük. A Mester alakítója Réti Árpád, a királyi párt pedig Blaskó Balázs és Saárossy Kinga játsz- sza. Zenéjét Csíki Csaba, a marosvásárhelyi egyház főkántora szerezte. A színidirektor a készülő évad és az épületavató darab gondolatiságához még annyit tett hozzá, hogy Bornemissza látásmódja, a hit ereje, a templom szellemisége, Elektra tisztasága és a színészek tehetsége révén valóban remek színházi ünnep lesz ez a bemutató. _______________________________IMUROMII