Heves Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-25 / 96. szám
4. oldal - Heves Megyei Hírlap HAZAI 2000. Április 25., kedd H| T U K O R Isteni bűnbocsánat Az egyházfői kérés magyarázata Budapest A húsvéti ünneplés idején, amikor az egész világ Rómára és a Szentföldre figyelt, ismét sokszor szóba került a néhány hete elhangzott pápai bocsánatkérés. Ez ugyanis kétség kívül egyedülálló a katolikus egyház történetében. Az elmúlt hetekben időről időre megjelentek értelmezések és magyarázatok. Az eligazodáshoz kértük dr. Török József profesz- szor segítségét, aki a Károly Gáspár Katolikus Hittudományi Egyetem tanára.- Miért és kitől kért bocsánatot II. János Pál pápa?- Egyértelmű, hogy a pápa az új évezredre kérte Isten bocsánatát, mégpedig az elmúlt kétezer év bűneiért, amit a katolikusok elkövettek. Ezt a helyszínül választott Szent Péter-bazilika is jelzi, valamint az, hogy a pápa éppen Szent Péter utóda. Az időpont is a dolog jelentőségét hangsúlyozza, hiszen nagyböjt első vasárnapján hangzott el ez az Istenhez intézett ima. Az, hogy a pápa fennhangon imádkozik, sok évszázados szokás a katolikus vallásban. Vagyis nem államfőkhöz, nem néptömegekhez szólt az egyházfő, hanem Istenhez, hiszen ez az ima sajátja. Ugyanakkor fontos eleme volt ennek a szövegnek az is, hogy nemcsak bocsánatért esedezett a pápa, hanem kollektív megbocsátást is kért a katolikusok nevében mindazoknak, akik az elmúlt két évezredben bármilyen módon vétettek a kereszténység, s ezen belül is a katolikusok, illetve ezen eszmerendszer ellen.- Példa nélküli, hogy a pápa ilyen módon forduljon Istenhez. Miért éppen II. János Pál tette meg ezt a lépést?- Akik ismerik korábbi tevékenységét, nem lepődtek meg igazán. 1966-ban, amikor a lengyel állam ünnepelte fennállásának 1000. évfordulóját, óriási feszültség volt Németország és Lengyelország között a második világháborús események miatt. A pápa akkoriban krakkói érsek volt, s bejelentette, hogy a lengyelek ünnepélyesen megbocsátanak a németeknek akkori bűneikért. Ez fontos lépés volt a keleti-nyugati kapcsolatok alakulásában, a vasfüggöny lebontásához vezető úton.- Mi a teológiai jelentősége a bocsánatkérésnek?- A katolikusoknak nagyon fontos, hogy lelki, szellemi vezetőjük visszamenőleg bocsánatot és megbocsátást kért Istentől. Ezt egyébként a Biblia szerint meg is kapta. SZALÓKY ESZTER Képzés a börtönökben Külföldi támogatás a magyar rabok oktatására Budapest Új oktatási programokkal szeretnék könnyebbé tenni a börtönökből szabadulok társadalomba való visszailleszkedését. A büntetés-végrehajtási intézményekben működő lelkészi szolgálat tervezett megerősítése szintén az új életkezdést segítheti. Elítélteknek szervezett tanfolyamokat értékeltek nemrégiben a szervezők a Budapesti Fegyház és Börtönben tartott ünnepélyes tanévzáró ünnepségen - tudtuk meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán (BVOP). A szervezet még az év elején 3 millió forintot nyert pályázattal a brit nagykövetségtől, amelyet a fog- vatartottak oktatási és képzési programjára használtak fel. A tanfolyamonként csaknem 200 tanórás, modellértékű képzésre harmincán jártak. A programba bekapcsolódott a Budapesti Fegyház és Börtön, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, valamint a Fiatalkorúak Büntetésvégrehajtási Intézete is. Alapfokú számítógép-kezelői és szintén alapfokú gépíró-szövegszerkesztői képesítést szerezhettek ebben az új formában a rabok, akik a tanfolyam sikeres elvégzése után oklevelet kaptak. A megszerzett tudás és a tanúsítvány birtokában az elítéltek a remények szerint könnyebben fognak munkát találni szabadulásuk után, amire külföldön számos példa van. Az ünnepélyes tanévzáró rendezvényen egyébként megjelent Nick Leake, a hasonló akciók támogatásával foglakozó brit Know How Fund program vezetője is. A legnagyobb magyarországi felekezet képviseletében Spányi Antal római katolikus püspök lapunknak elmondta: a tervezett köztisztviselői jogállás lehetővé tenné, hogy a börtönlelkészek még több munkát végezhessenek, hogy papjaik gyakrabban segíthessenek a lelki problémák megoldásában. A lelkészek sokat tehetnének azért, hogy kevesebb szabaduló elítélt váljon visszaesővé. A papok ugyanis tartják a kapcsolatot a kinti családtagokkal is, megpróbálják elérni, hogy legyen, aki visszafogadja a szaba- dulókat és támaszt nyújt nekik - tette hozzá a püspök.- wA védekezés második félideje Túl vagyunk az utóbbi harminc év legnehezebb napjain Levonult az árhullám, a Tisza teljes hosszában apad, ugyanakkor még hetekig kell számolni a veszéllyel, hiszen a szivárgások, átázások tönkretehetik a gátakat. Még most is rendkívüli a készültség a Tiszán és valamennyi mellékfolyóján, összesen 1612 kilométernyi hosszúságban. Közép-Tisza-vidék A kormányfő szerint Magyarország utóbbi 20-30 évének talán legnehezebb négy-öt napján van túl. Orbán Viktor Szolnokon úgy nyilatkozott, hogy a helyzet meg- nyugtatóbbá vált, de az ár levonulása és a töltések kiszáradása után azonnal hozzá kell kezdeni a tervezettnél gyorsabb ütemű gátépítéshez. A kormányfő közölte: fertőtleníteni fogják a veszélyeztetett területeket, ezért nem kell az árvíz nyomán járványoktól tartani. A helyiek azért félnek, mert több településen is emésztőgödröket és temetőket öntött el a víz, ráadásul a hatalmas árterület kedvez a szúnyogok elszaporodásának. A védvonalakon a kimutatások szerint mintegy 18 ezer ember dolgozik, ám az önkéntesekkel kiegészülve a valódi létszám ennek akár a többszöröse is lehet. A húsvéti hosszú hétvégén nem homokzsákból, hanem ellenzős sapkákból, pólókból és naptejből volt kevés a Tisza menti töltéseknél. A Belügyminisztérium katasztrófa- védelmi főigazgatóságán emlékeztettek arra, hogy a helyenként 4-5 kilométer széles folyó visszaveri a napsugarakat. A katasztrófavédelmisek remélik, hogy akad az országban olyan cég, amelynek van reklámhordozó fehér pólója, sapkája, napteje és el tudja juttatni ezeket a Tisza mellé. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter szavaival élve a Tisza középső szakaszán megkezdődött az árvíz elleni védekezés második félideje. A töltések szivárgása, az átázás, a talajfelpuhulás miatt folytatni kell a gátak erősítését, és a buzgárok ellen a homokfalak építését is. Virágzik a nőkereskedelem Nem hiszik el, hogy velük is megtörténhet A Nemzetközi Migrációs Szervezet kimutatása szerint a világon percenként egy nő válik a nőkereskedelem áldozatává. Minden második a kelet-közép-európai országokból származik - mondja Bakonyi Anikó, a nemzetközi szervezet magyar irodájának koordinátora. Budapest Az is bizonyított, hogy sok ezer magyar lány jut hasonló sorsra nyugat-európai bandák szervezésében. Bakonyi Anikó egy nemrég elkészült felmérés adatait ismerteti:- A 13-23 év közötti magyar lányoknak több mint a fele szeretne külföldön dolgozni, ugyanakkor lehetetlennek tartják, hogy becsapják, vagy prostitúcióra kényszerítsék őket, ha újság- hirdetésre bébiszitternek, vagy „nem erotikus” táncosnőnek jelentkeznek.- Hogyan működik ez a rendszer?- A lányok hirdetésre jelentkeznek, de gyakori jelenség, hogy megbízott fiatalemberek diszkókban szervezik be áldozataikat. Csoportba gyűjtve, többnyire autóbuszon viszik ki őket az országból. A gyorsabb ügyintézés ürügyén összeszedik útleveleiket, és ettől kezdve az idegen nyelvet sem beszélő lányok a „túravezető” foglyai.- Mégis vannak, akik megmenekültek és haza tudtak jönni.- Egyikük ablakon mászott ki és el tudott jutni a konzulátusra. Másik alkalommal abban a szállodában, ahol a lányok laktak, megszállt egy magyar asszony, aki taxit rendelt a lányoknak. Előfordult, hogy éppen a „vendég” szánta meg az egyik lányt és vitte el a rendőrségre.- Mit tesznek az esetek megelőzésére, vagy a bajbajutottak megsegítésére?- Képes kiadványokat terjesztünk a diszkókban, előadásokat szervezünk a középiskolákban, ifjúsági szervezetekben. Néhány napja működik ingyen hívható telefonunk (06-80-630- 125), ahol az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a külföldi munkavállalás feltételeiről és veszélyeiről _________________________KOÓS TAMÁS M agántanuló roma gyerekek A kisebbségi biztos vizsgálatot kezd Találkoztam olyan hetedikes gyerekkel, aki magántanuló és írástudatlan - tájékoztatta lapunkat Horváth Aladár. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke több olyan romagyerekről tud, akitől az oktatási intézmények törvénytelen úton igyekeznek megszabadulni. Budapest Borsodból, de Pest megyéből is érkezett már szülői panasz a Roma Polgárjogi Alapítványhoz. Horváth Aladár értesülései szerint az egyik borsodi faluban már 20 roma gyerek tanul a hagyományos oktatási rendszeren kívül. Ezek a gyerekek nem képesek otthoni környezetben megfelelően felkészülni, az iskola jelentős hasznot húz belőlük - fogalmazott Horváth Aladár. Felveszik a tanulónkénti fejkvótát, és a cigány gyerekek után járó - 25 ezer forint - állami támogatást, de ebből az ösz- szegből gyakorlatilag semmit nem fordítanak az érintettekre. A kisebbségi ombudsman hivatala a sajtóból szerzett információk hatására - külön kérelem nélkül is - megvizsgálja, hogy a magántanulóvá minősített diákok számára minden feltétel adott-e az elvárható szellemi fejlődéshez, illetve, hogy történt-e visszaélés az oktatási intézményeknél. A szülő alkotmányos joga, hogy eldöntse, gyermekét iskolába járatja, vagy otthoni körülmények között biztosítja számára a szellemi fejlődés feltételeit. Amennyiben az iskolát a szülő meg tudja győzni arról, hogy kimagasló sporttevékenység, vagy más jellegű egyéni képességek, netán betegség okán a gyermek otthoni körülmények között is lépést tud tartani korosztálya követelményeivel, úgy magántanulóként felmentést kap az iskolai órák látogatása alól. A közoktatási törvény lehetőséget ad a szülőnek arra, hogy az elutasító iskolai döntést a jegyzőnél, végső soron bíróságnál megtámadhassa. ______________________(HORVÁTH) S zabálytalan tárolás A fogyasztóvédők nemrég 351 boltban vizsgálták a tej és tejtermékek értékesítési körülményeit, 264 üzletben intézkedtek valamilyen szabálytalanság miatt. Baranya megyében valamennyi ellenőrzött üzletben megszegték a forgalmazás körülményeit, Pest megyében az ellenőrzött boltok 92 százalékában, Nógrád megyében 90 százalékban állapítottak meg szabálytalanságot a fogyasztóvédők. A vizsgálat tapasztalataiból készült összefoglaló jelentés szerint a tasakos tejek nagyon sokszor a feltüntetettnél kevesebb tejet tartalmaztak. Különösen a kisebb üzleteknél fordult elő, hogy padozaton, raklapon tartották az árut, vagy háztartási hűtőszekrényben, ahol a gyakori ajtónyitoga- tás miatt nem tudták biztosítani az állandó tárolási hőmérsékletet. A vizsgálat során 654 kilogramm, 70 9181 forint értékű, lejárt fogyaszthatóságú és szavatosságú áru további forgalmazásának megszüntetéséről intézkedtek a felügyelők. * ADATVÉDELEM. Három éve folyamatosan csökken az adatvédelmi biztoshoz érkező panaszok száma. A hivatal munkájáról készült beszámoló szerint az állampolgárok leginkább a magánszférába tartozó adatkezelők, például a bankok, a mobil- szolgáltatók vagy a biztosítók tevékenységével elégedetlenek. Kedvező, hogy az Európai Unió egyik jelentése szerint Svájc mellett Magyarország a második Unión kívüli ország, ahol az előírásoknak megfelelő a személyes adatok védelme. ÉRTÉKVITA. Érthetetlen, miként nevezheti a román környezetvédelmi tárca eltúlzottnak a ciánszennyezésből adódó károk magyarországi becsléseit - mondta Koller M. Gábor, a Környezetvédelmi Minisztérium szóvivője. Hozzátette, hogy a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet birtokában van az a szinte egyedülálló műszer, amelynek segítségével nagy pontossággal megállapítható a folyókban lévő élő és elpusztult hal mennyisége. BALATONI VIHARJELZÉS. Ezentúl a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság működteti a balatoni, partra telepített, sárgán villogó fényjelző berendezéseket. A rendszert korszerűsítik, hogy még megbízhatóbb legyen a hálózat, sőt a nagyobb biztonság érdekében hangjelző berendezéseket is kívánnak alkalmazni. A siófoki meteorológiai szolgálatot a legkorszerűbb számító- gépes rendszerrel látták el, hogy nagy pontossággal jelezzék, mikorra várható vihar. r •• m k VÁROj SKALA GYÖNGYÖS CENTRUM EGER Minden jpB ruházati 1 termék ! EGY ÚJ ÜNNEP! tp| két azonos ^ ruházati termék esetében-10 :: _ \ HÚSVÉTKEDD - 1 ÜNNEPI AJÁNLAT! j HASZNÁLTRUHA-KERESKEDŐK FIGYELEM! Gyöngyös, Damjanich u. 23. sz. alatt zsákos kiszerelésű, fajtára válogatott extra és I. o. áruk nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat! Minden héten megújuló g áruválaszték! Áprilisban egyes cikkekre 20 % engedmény! Nyitva: H-P: 8-16 h-ig, Szó.: 8-13 h-ig. Vasárnap zárva Telefon: 06-20/9615-911 Sanatmetal BT A SANATMETAL Kft. irodaházában, a Volkswagen autószalon és a Közlekedés Felügyelet vizsgabázisa mellett, 26 nm - 56 nm-ig irodahelyiségek bérelhetők. A földszint igény szerint az utca felől megnyitva alkalmas lehet üzlet, büfé, esetleg vendéglátó hely kialakítására is. Érdeklődni lehet: SANATMETAL Kft. Eger, Faiskola u. 5. Bóta László Tel.: 36/410-344 Az Atlasz Biztosító Rt. Észak-magyarországi Régiója pályázatot hirdet Eger (Heves megye) területére vezetői állás betöltésére, üzleti terület Irányítására. Feltételek:- minimum középfokú végzettség- biztosítási szakmai gyakorlat- jó kommunikációs készség- vezetői tapasztalat- vállalkozói forma- személygépkocsi, jogosítvány Amit nyújtunk:- fix alapfizetés- jutalék- céljutalék A pályázat benyújtási határideje: 2000. május 1. Helye: Atlasz Biztosító Rt. Észak-magyarországi Régió 4400 Nyíregyháza, Dózsa Győr© út 9. I. emelet. SZIGETELŐK, ÉPÍTÉSZEK! Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége szakmai előadást tart az érdeklődő szakemberek részére Lapostetők felújítása címmel. Időpontja: §> 200«. április 26.17.00 éra | Az előadás helyszíne: Eger, Technika Háza, Klapka u. 1. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.