Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-07 / 56. szám

HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI hírlap LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 2000. MÁRCIUS 7., KEDD ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 56. SZÁM Közelebb kerül a város az M3-ashoz? Felvételünk az M3-as építésekor készült. Jó lenne, ha Egert is bekötnék az autópályába fotó; perl marton „Bokros-csomag” a kisvárosban A pártvezetők szerint közmeghallgatást kellene tartani Több párt helyi vezetője nyílt levélben sürgeti a polgármes­tert és a képviselő-testületet: a település pénzügyi helyzete indokolttá tenné egy mielőbbi közmeghallgatás megtartását. MAI SZÁMUNKBÓL NÉGYOLDALAS TVR-MELLÉKLET AMIT AKARTOK Gyöngyösön régi hagyományai vannak az amatőr színjátszásnak, így nincs abban semmi rendkívü­li, hogy a Stúdió vagy amit akar­tok társulata is megérte ötödik születésnapját. Az elmúlt vasár­nap esti gála ünnepi társulati ülés­sel kezdődött, ahol a csoport ala­pítóját, Balogh András színmű­vészt munkája és kitartása elisme­réseképpen vastapssal köszöntöt­ték a régi és a jelenlegi stúdiósok. (9. oldal) ÍGÉRET Godó Lajos, a dél-hevesi térség országgyűlési képviselője a kö­zelmúltban két kérdést intézett dr. Torgyán Józsefhez, a földmű­velési és vidékfejlesztési tárca ve­zetőjéhez. A honatya a Tisza-tó helyzetéről és a védekezési mun­kákról érdeklődött. A minap megérkezett a miniszteri válasz... (3. oldal) TALÁRRAL A csinos nadrágkosztüm helyett a jövőben talárban láthatják dr. Nádai Tímeát a peres felek. A fris­sen kinevezett szakembert tegnap a polgári és közigazgatási kollégi­um ülésén nevezték ki bíróvá. (3. oldal) GYŐZELEM Remek játékkal kezdte a tavaszi idényt a Gyöngyösi Főiskola NB I/B-s férfi kézilabdacsapata. A fiúk a Békési KC együttesét ver­ték négy góllal. (12. oldal) 9 Lőrinci A kisvárosban az önkormányzati­ság kezdete óta a legnehezebb pénzügyi évnek ígérkezik az idei. A képviselő-testület februárban úgy fogadta el a költségvetést, hogy a koncepció nem zárja ki 90 millió forint hitel felvételét sem. ami jelentős tétel az alig több mint 560 milliós büdzséhez képest. Igaz, a kezdeti pánikot mérsékelte, hogy az elmúlt napokban az intéz­mények dolgozói rendben meg­kapták fizetésüket, az elmaradt képviselői tiszteletdíjakat is kifizet­te a polgármesteri hivatal. Ám a gondok nem oldódtak meg. Az önkormányzat gazdasági szakem­berei gőzerővel dolgoznak a ki­adások csökkentésének lehetsé­ges módozatain. A tervezet az ed­digi megszorításokhoz képest lát­ványosnak tűnik, aminek okán többen máris helyi „Bokros-csoma­got” emlegetnek. Mások úgy véle­kednek, hogy az indítvány végre­hajtása nyomán jelentkező megta­karítás legfeljebb arra lesz jó, hogy a kedélyek tovább csillapodjanak. (Folytatás a 2. oldalon) Eger A kormány múlt heti döntése alap­ján a korábbi tíz helyett öt év alatt 600 kilométer hosszú gyorsforgalmi utat építenek hazánkban - jelezte tegnap Berecz István, a Közlekedés- tudományi Egyesület Heves Megyei Szervezetének elnöke. Ennek része az az elképzelés is, hogy a fontosabb városokat összekötik a gyorsforgal­mi utakkal, illetve az autópályákkal. A megyei közlekedési klub márci­usi találkozóján ezzel kapcsolatos ak­tuális témát vitattak meg. Nemrég el­készült az Egert az M3-as sztrádával összekötő úgynevezett Kl-es út lehetsé­ges létesítésének tanulmányterve. En­nek előtörténetéről Czuczor László, a Heves Megyei Közlekedési Felügye­let osztályvezetője elmondta: 1985- ben készítették el azt a közúthálózat­fejlesztési tervet, amely az M3-as to­vábbépítésének nyomvonalát Tófalu, Aldebrő irányában húzta meg. (Folytatás a 2. oldalon) Sziréna _________ E ltulajdonították a fegyvereket * Hatvanban sikerült megakadá­lyozni, hogy a város egyik üzletének teljes árukészletét ellopják. Éjszaka a járőrök arra lettek figyelmesek, hogy a bolt ajtajától hiányoznak a zárak. A szokatlan időpontban két férfi tartózkodott a helyiségben, s rakták halomba a márkás ruhane­műket. Az elkövetők egyikét, egy oroszlányi illetőt a helyszínen elfog­ták, társa azonban kereket oldott. * Tamamérán, a Kossuth utcá­ban egy családi ház ajtaját feszítet­te fel egy ismeretlen elkövető. Ma­gával vitt két sörétes és két golyós, lemezszekrényben tárolt vadász- fegyvert. A tettes elfogása érdeké­ben országos körözést rendeltek el. * Egy füzesabonyi illető azért utazott rendszeresen Gyöngyösre, hogy az ottani buszmegállóban zsebtolvajlásokat kövessen el. A városi bíróság - mint visszaesőt -1 év öt hónapi börtönbüntetésre ítél- te az elfogott személyt. ■ A vágóhíd feltámasztását sürgetik A városi vágóhíd két éve nem üzemel működési engedély híján. Még kényszervágásokat sem tudnak végezni, így az erre kényszerülő gazdák sem értékesíthetik kellő áron állataikat. Az ügyben képviselői interpelláció is készült. Hatvan A Zagyva-parti vágóhidat 1995-től két éven át bérelte egy vállalkozó. Ám ő más telepre költözött, így a városi vágóhidat egy betéti tár­saságnak adták ki. Az új bérlőnek nem sikerült beszereznie a szakhatósági engedélyek minde­gyikét, csak próbavágásokat végezhetett, majd ennek is a beszüntetésére kényszerült. A felújított épület­ben a lassú enyészet jelei láthatók: a mennyezet beázik, a vakolat hullani kezd, az udvart benövi a gaz. Az épületben dolgozó városi főállatorvos, dr. Képe Sándor úgy látja, kis ráfordítással működte­thető lenne a vágóhíd. Lenne elég vágásra hozott állat is. A vágóhíd újraindításával ismét kinyithat­na az épületben lévő üzlet, s így bizonyos húsokhoz olcsóbban is hozzájuthatna a lakosság. (Folytatás a 2. oldalon) Lopják a fát, mégis nő az erdőtelepítési kedv Felértékelődtek az erdők, nemcsak a szociális helyzetükre hivatkozó fatolvajok szemében. Térségünkben - a tulaj­donrendezésnek köszönhetően - látványosan nőtt az új te­lepítések száma. Idén állami támogatással közel 200 hek­tárnyi terület fásítását vették tervbe a tulajdonosok. Heves megye Egyes helyi szakemberek szerint a települések szélén lévő, jól megkö­zelíthető erdőket, főként, ha jelentős roma népesség is él a szomszédság­ban, szinte lehetetlen megvédeni. A többnyire rossz szociális helyzetük­re hivatkozó fatolvajok, különösen fűtési időszakban, rendszeresen dézsmálják a faállományt. A hatósá­gok - körzeti megbízottak, erdészek - és a birtoktulajdonosok együtt sem TELEPÍTÉSI TÁMOGATÁS: SÍK VIDÉKEN 400000 330 ezer forint 300.000 150 ezer 200.000 forint 100.000 I 1 nem őshonos őshonos akác-nemes nyár tölgy-bükk képesek gátat szabni a lopásoknak. Az elkövetési érték egy-egy alkalom­mal, pár köbméter fa esetében, alig haladja meg a pár ezer forintot. Az már az eljárás külön nehézsége, hogy ha nem sikerül a tetten érés, ak­kor körülményes a történtek bizo­nyítása. így az egyenként nem túl je­lentős, de igen elterjedt lopási ügyek­kel egyik hatóság sem foglalkozik szí­vesen. A tapasztalatok mindezek el­lenére azt mutatják, hogy inkább nö­vekszik az erdőtelepítési hajiaddá ság, semmint a tulajdonosok vissza­riadnának a gondoktól. Az elmúlt években jelentősen nőtt a megyében az erdőtelepítési kedv, ami nem utolsósorban a tulajdonviszony­ok letisztulásának következménye - tálja föl az okokat az Állami Erdészeti Szolgálat Egri Igazgatóságának veze­tője. Gál Sándor szerint még nagy tar­talékok vannak e téren, s tovább bő­vülhet az új telepítések száma. (Folytatás a 3. oldalon) Jól dolgozott a hivatal Szervezeti változások, növekvő feladatok A közigazgatási hivatalokat immár a kormány irányítja a belügyminiszter útján. A hivatalok feladatrendszere is bő­vült: ide tartozik a területfejlesztési tanácsok törvényességi felügyelete, átvették a választással és a népszavazással kapcsolatos informatikai teendőket is. Minderről dr. Balás István helyettes államtitkár, a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője számolt be sajtótájékoztatóján. Heves megye, Eger Dr. Balás István elmondta: a hiva­tal létszámkerete 69, négy állás­hely betöltetlen. Megjegyezte, hogy a köztisztviselői pálya bizo­nyos területeken nem tud ver­senyre kelni a versenyszférával, s fel kell rá készülni: hosszú távon utánpótlás nélkül marad a köz- igazgatás. Gond az is, hogy bár az ügyiratforgalom évről évre nő - tavaly 16 százalékos növekedés mellett mintegy 23 ezer volt az el­intézett és iktatott iratok száma, minden alkalmazottra havonta 30 ügy jut -, a létszám három éve nem változott. Ezzel együtt a hi­vatal jól végzi a munkáját, hiszen az önkormányzatok csupán ele­nyésző számban fogalmaztak meg ellenvéleményt észrevételeik­kel szemben. A hivatal törvényességi ellenőr­zési főosztálya 121 észrevételt tett 1999-ben az önkormányzatok és kisebbségi önkormányzatok által hozott rendeletek, határozatok kapcsán. Háromszor kellett az Alkotmánybírósághoz (AB) for­dulniuk. (Folytatás a 9. oldalon) Drámai figyelmeztetés a kormánynak Kihelyezett ülést tartott az MSZP országos elnöksége Eger A legfőbb ügyész lemondása drá­mai figyelmeztetés a kormány számára - hangsúlyozta tegnap a Hotel Flórában, az MSZP or­szágos elnökségének kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón Kovács László pártelnök. Györgyi Kálmán távozásának friss hírére reagálva a politikus elmondta: a legfőbb ügyészt széles körben elismert, kiváló szakembernek' tartják, akinek pártatlan tevé­kenységét a Parlament is hono­rálta, amikor 1996-ban 90 száza­léknál is nagyobb szavazati aránnyal választotta újjá. Kovács emlékeztetett arra, hogy Györgyi törvénytelennek minősítette a Magyar Televízió csonkán, kizárólag kormánypár­ti tagokkal működő médiakura­tóriumát, ám Áder János fideszes házelnök úgy nyilatko­zott, hogy a legfőbb ügyész véle­ményének az Országgyűlés szá­mára nincs jogi jelentősége. Áder megjegyzése cinizmusról tanúskodik, csakúgy, mint a Du­na Tv és a Magyar Rádió kurató­riumairól történő szavazás, ámi- kor újfent kizárólag kormány- párti jelöltekre lehetett voksolni. Hazug az az érv, hogy az ellen­zék nem jelölt kurátorokat - a szocialisták még közjegyzővel is hitelesítették jelölésüket azt pedig a médiatörvény egyáltalán nem is írja elő, hogy az ellenzé­ki pártoknak közösen kellene je­lölniük. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom