Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-30 / 75. szám
UHUI 2000. Március 30., csütörtök VILÁG TÜKÖR Heves Megyei Hírlap - 5. oldal II. JÁNOS PÁL a szerdai általános kihallgatáson örömét és háláját fejezte ki amiatt, hogy ellátogathatott a Szentföldre, kifejezve reményét, hogy Jeruzsálem „a béke jelképévé” válhat. A pápa köszönetét nyilvánította ki a jordániai, az izraeli és a palesztin hatóságoknak, amelyek áldozatkészen szervezték meg programjait, és háláját fejezte Iti a meglátogatott területek lakosainak is, amiért olyan szívélyesen fogadták őt. FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOK kezdődnek a gyulafehérvári katolikus katedrálison. A költségek nagyobb részét a magyar kormány, illetve külföldi katolikus szervezetek fedezik. A ka- tedrális helyreállítása szerepel a kétoldalú magyar-román kulturális megállapodás munkatervében, amelyet tavaly írt alá a két ország. A XIII. századi templom a szakértők szerint az egyedüli Európa közép-keleti részén, amely majdnem teljesen megőrizte eredeti építészeti stílusát. AZ EURÓPAI KATONAI terve zésről tartott brüsszeli nemzetközi kollokvium zárónapján Klaus Naumann nyugalmazott német tábornok, a NATO katonai bizottságának volt elnöke például kijelentette: kétli, hogy az EU képes lesz 2003-ra létrehozni a 60 ezer fős, gyorsan bevethető haderőt, ahogy azt Helsinkiben tavaly decemberben elhatározta. AZ UKRÁN KORMÁNY szer dai ülésén határozatot fogadott el arról, hogy a csernobili atomerőművet 2000 végéig - tehát a tervezettnél korábban - be kell zárni. ELINDULT MOSZKVÁBÓL Bajkonurba két orosz űrhajós, hogy két hónapos munkával - kereskedelmi célokra - ismét használhatóvá tegye az elhagyottan keringő Mirt. Szergej Zaljotyin parancsnok és Alekszandr Kaleri fedélzeti mérnök április 4-én indul az űrállomásra egy Szojuz-TM típusú űrhajóval. A tervek szerint április 6-án a televízió élő adásban fogja közvetíteni a Szojuz és a Mir összekapcsolódását és az űrhajósok beköltözését. TÖBB MINT 1 DOLLÁRRAL, csaknem 4 százalékkal csökkent és 25 dollár alá esett vissza szerda délutánra a világpiaci alaptípusnak számító Brent nyersolaj hordónkénti ára a londoni olajtőzsdén. Erre a szerda hajnalban nyélbe ütött termelésnövelő OPEC-megállapodás mellett az olajkartell soros elnökének azon nyilatkozata is hatással volt, amely szerint a szervezetnek hamarosan további termelésbővítési döntést kell hoznia. Gyűlik a pénz a Balkán számára Szerbia addig kimarad a programból, amíg nem lesz demokrácia Banja Lukán folynak a boszniai választások előkészületei Az egész balkáni térség korszerűsítéséhez és közvetve politikai stabilizálásához is hozzájáruló tervezetek finanszírozásának megoldását várják annak a nemzetközi felajánlási konferenciának a szervezői, amely szerdán kezdte meg munkáját. Brüsszel A kétnapos eseményen a mintegy 40 ország között Magyarország is képviselteti magát. Az értekezlettől több mint egymilliárd dollár összegyűjtését remélik, mégpedig többnyire olyan tervezetekre, amelyek legalább két országot érintenek, és elsősorban infrastrukturális beruházásokból állnak. A találkozót megnyitó Christopher Patten külügyi EU-főbiztos szerint a felajánlások révén mind a hat érintett államban és térségben javulhatnak a létfeltételek. Szerbia egyelőre kimarad a konferencia célFOTÓ: FEB/REUTERS országai közül, de a jugoszláv régiók közül Koszovó és Montenegró a segélyezendők listáján szerepel Macedónia, Albánia, Horvátország, Bosznia, Bulgária és Románia mellett. Megnyitó beszédében Patten értésre adta, hogy Belgrád- nak is tartalékolni kívánnak pénzt a várt átalakulás esetére, a rendszerváltozásig azonban ehhez nem nyúlnak. James Wolfensohn, a társszervező Világbank elnöke annak fontosságát hangsúlyozta, hogy olyan tervezeteket kell segítem, amelyek előreláthatólag hatékonyan javítják a helyzetet az említett államokban. Cél a politikai stabilizálás előmozdítása is. Bodo Hombach, a stabilitási paktum keretében indított programok főkoordinátora azt hangoztatta, hogy a mostani segítség a térség államainak európai beilleszkedését is segíti. Hozzájárul ahhoz is, hogy megkezdjék vagy folytassák a gazdasági és politikai reformokat - hangoztatta Hombach. ■ Finnugor együttműködés Budapest A finnugor együttműködés illeszkedik Magyarország külpolitikájához: kedvező hatással van az európai integrációra, valamint a határon túli magyarok iránti felelősségvállalásra - közölte Herman János. A Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára megbeszélést folytatott az Interparlamentáris Unió (IPU) finnugor csoportjának Magyarországon tartózkodó oroszországi, szlovákiai, romániai, finnországi és észtországi képviselőivel. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években előrelépés történt a Magyarország és szomszédai közötti kapcsolatokban. „Vannak azonban még területek, ahol előre lehetne lépni. Ilyen például Szlovákiában a kisebbségi nyelv- használat ügye” - mondta. A találkozón szó volt az észtországi orosz ajkú lakosság integrálódási problémáiról, valamint az Oroszországgal történő együttműködés ügyéről is. Valerij Markov, az orosz duma komi nemzetiségű tagja szerint Magyarországnak több figyelmet kellene fordítania az egyes orosz- országi régiókkal zajló együttműködés erősítésére. ■ Vajkéinak Putyin múltjában „Hatalomátvétel” előtt Moszkva Vlagyimir Putyin új orosz elnök állítólag kapcsolatba hozható egy gyanús orosz cég tevékenységével, amely Putyin szentpétervári al- polgármestersége idejére datálható - ezt az értesülést közölte szerdai számában a Kurier című bécsi lap. Az újság szerint a Trust-20 elnevezésű szentpétervári cég 1993 és 1995 között Putyin alpolgármester támogatásával összesen több mint 800 millió dollár szubvenciót és hitelt kapott, mégpedig 6 százalékos kamatok mellett, amikor Oroszországban a kamatláb mintegy 200 százalék volt. A cég az összegből mintegy hárommillió dollárt Spanyolországba juttatott, és olyan ingatlanokat vásárolt belőle, amelyekben sok ezer orosz állampolgár üdült, köztük „katonák, magas rangú tisztségviselők és maffiózók”. szentpétervári csoport? A moszkvai lapok egyöntetű véleménye szerint Mihail Kaszjanov jelenlegi pénzügyminiszter, első miniszterelnök-helyettes lesz az új orosz kormányfő. A megszellőztetett tervezet szerint Alekszej Kudrin pénzügyminiszter-helyettes, Putyin személyes jó barátja lesz az első miniszterelnök-helyettes. Miniszterelnök-helyettesi rangot kap Jurij Sevcsenko egészségügyi miniszter, aki Putyin feleségét gyógyította meg egy súlyos autóbaleset után. A belügyi tárca éléről menesztik Vlagyimir Rusajlót, s a nemzetbiztonsági tanács titkárát, Putyin régi harcostársát, Szergej lvanovot nevezik ki e kulcstárca élére. A Kreml hivatalának élén egyelőre maradni látszik Alekszandr Volosin, de csak őszig, míg az ügyekbe „bele nem tanul” Szentpétervárról jött helyettese, Putyin választási stábjának irányítója, Dmitrij Medvegyev. Az Unió fő korrupcióvadásza Alig egy hónapja foglalta el hivatalát, máris az Európai Uniónak a csalások és a panamák elleni hatóságát vezeti. Az 54 éves államügyész kijelentette: kitakarítjaz istállót. Brüsszel Franz-Hermann Briiner íróasztalán három különösen nagy teljesítményű számítógép sorakozik, hiszen az Európai Unió 16 ezres hivatalnokserege egyszerre hatóság és multiminisztérium: francia szerkezeti felépítéssel, német igényességgel, brit gyakorlatiassággal. Ráadásul egy kicsit dél-európai is - a régióra jellemző jellegzetes hanyagsággal. Az utóbbi évek botránysorozata után, amely a csalástól a hűtlen kezelésig a korrupció csaknem minden változatát tartalmazta, az EU nem engedheti meg nemhogy a törvénytelenséget, de még a szabálytalanságot sem. Túl sok milliárdjába került már a rossz gazdálkodás a Tizenötök polgárainak. Máig terjeng az esztendővel ezelőtti, az EU-bizottság lemondását eredményező botrányos robbanás puskaporszaga. Napjainkban is legalább harminc, a dicstelenül távozott Santner időszakából származó ügy fekszik az ellenőrzőtestület asztalain. Mindenki, aki szeretne végre tisztán látni, és tisztességgel dolgozni is, a német ügyészben bízik. „Nem vagyok politikai döntőbíró” - mondja Brüner, és hozzáteszi: szerencsére senkit sem ismer, nincsenek személyes kötődései. Nyugodt lelkiismerettel ragaszkodhat a tényékhez, a bizonyítékokhoz. Jelentéseinek értékelése viszont mindenképpen a politikusok dolga. Romano Prodi, az EU „miniszterelnöke” és a 19 „miniszter” megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy a zűrösnek látszó ügyek aktái sorra Brüner asztalán landolnak. Az Európai Parlament is föllélegezhet, miután megszavazta a függetlenséget a részleg számára. Az ügyész vezeti a vizsgálatokat, és reméli, hogy hagyják majd dolgozni, miként tette például a bajorországi gazdasági bűnözés elleni küzdelemben. Akkor alapozta meg nemzetközi tekintélyét az EU „korrupcióvadásza”. KULCSÁR LÁSZLÓ Barak beleegyezett Szeptemberben kikiáltják a palesztin államot Jeruzsálem Az izraeli miniszterelnök nemrég kötelezettséget vállalt arra, hogy elfogadja a palesztin állam egyoldalú szeptemberi kikiáltását. Március elején a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren tartott találkozón Ehud Barak arról biztosította Jasszer Arafatot: Izrael akkor sem ellenzi a palesztin állam szeptemberi megalakítását, ha - a kettejük által elfogadott menetrend ellenére - májusig nem sikerül megkötni a keretmegállapodást a végső rendezésről. Az egyezmény a Gázai övezet és Ciszjordánia végső státusát rögzítő, szeptemberre tervezett megállapodás feltétele. Az izraeli kormányfő arra is kötelezettséget vállalt, hogy a harmadik ciszjordániai csapatkivonás - amelyet az 1993. évi oslói megállapodások idén júniusra irányoztak elő - a megszállt palesztin területek sokkal több mint egy százalékára vonatkozzon. Szemben azzal, ahogyan azt az előző, Benjamin Netanjahu vezette kormány szerette volna. Hírek szerint a következő csapatkivonással Ciszjordánia területének újabb mintegy tíz százaléka kerülne palesztin ellenőrzés alá, a jelenlegi, összesen kicsit több mint negyven százalékon felül. Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke még szerdán cáfolta a megállapodás hírét. ________■ A delfin - mint fegyver Víz alatti harc a búvárokkal Washington Az amerikaiak kezdték el még a hatvanas évek derekán a delfinek kiképzését katonai célokra, s pár évvel később rákapcsoltak a szovjetek is. Az ígéretes kísérleteket évtizedeken át folytatták. Az intelligens állatok képesek arra, hogy akár hatvan méter mélységben is megtaláljanak tárgyakat a homok alatt. Felismernek jeleket, színeket, így arra is gyorsan megtaníthatok, hogy különbséget tegyenek a saját oldaluk és a másik fél, azaz a barát és az ellenség között. A szovjetek többek között arra idomították az állatokat, hogy a víz alatt harcoljanak fegyveres búvárokkal, s hogy mágneses aknákat helyezzenek el az ellenség tengeralattjáróin. A titkos szevasztopoli delfinbázis a Szovjetunió felbomlása után Ukrajnához került. Ott erre most már nincs pénz, így a delfinkiképzők eddig vízicirkuszi bemutatókkal próbálták fenntartani a telepet. Ám ez lehetetlennek bizonyult, az állatok éheztek, ezért külföldi érdeklődőt kerestek. A vevők azonban nem tolongtak: egyedül Irán jelentkezett. Jobb híján ide kerültek tehát a szovjet hadiflotta egykori titkos „fegyverei”, a delfinek. Óriási szállítógép vitte őket a nagy, korszerű iráni akváriumba, ahol a feltételezések szerint a tudományos kutatást szolgálják majd. Elkísérték őket ukrán kiképzőik is. FEB Divat a hackerkedés USA Noha pontos mérleg nem készült, tavaly a legnagyobb amerikai cégek 57 százaléka szenvedett el komputerkalóz-táma- dást. A számítógépes betörések mind húsbavágóbbak, ám e tekintetben is pontatlanok a becslések. Azt ugyanakkor senki nem vonja kétségbe, hogy dol- lármilliárdokra rúgnak a károk, és a védekezésre fordított többletköltségek. Az elmúlt hetekben lezajlott yahoo- és más honlapok elleni támadások „eredménye”: 100 millió dolláros veszteség a kiesett haszon miatt. A robbanás- szerű növekedés annak a következménye, hogy gyorsabban fejlődött a „támadási technológia”, mint a megelőzésére szolgáló, a behatolókat azonosító számítógépes technológia. ■ LAVINAKATASZTRÓFA AUSZTRIÁBAN. Tizenegy áldozatot sikerült kiásni a hógörgeteg alól a Salzburg melletti hegyekben két sportoló által okozott hógörgeteg alól. A többiek után a kutatást gyakorlatilag lezárták a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt. FOTÓ: FEB/REUTERS