Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-30 / 75. szám
I 2000. Március 30., csütörtök M EGYE! K Ö R K É P Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Csökken a megye népessége Heves megye A hetvenes évek elején tapasztalt nagy szüle- tésszám-emelkedés óta az ország, s ezzel együtt szűkebb hazánk népessége is csökken. Ez többek között erősen érzékelhető a beiskolázásokkor, hiszen több iskolának harcolnia kell a gyerekekért, de ezt támasztják alá a Központi Statisztikai Hivatal adatai is. Mint azt Kulcsámé Kiss Anita címzetes tanácsostól, a KSH Heves Megyei Igazgatóságának munkatársától megtudtuk: az 1999-es kerekített adatok alapján megyénkben háromezer élve született csecsemőt regisztráltak, ugyanakkor az elmúlt évben harminc, egy éven aluli gyermek halt meg. A halálozások száma viszont fokozatos növekedést mutat, tavaly 4900-an hunytak el. A születések száma ezer lakosra nézve a következőképpen alakult: a városokban 9,1 gyermek, a községekben 9,4 kicsi jött a világra. Ugyanez a szám a halálozásokat tekintve a városokban 13,1 fő, a községekben pedig 16,2. A kistérségek adatait figyelembe véve elmondható, hogy a születések és halálozások aránya is Eger környékén a legalacsonyabb, míg Heves körzetében születnek a legtöbben. A halálozási okok között a keringési rendszer betegségei vezetik a listát körülbelül 50 százalékkal, a daganatos betegségek pedig a második helyen vannak. Az előzetes becslések szerint a várható élettartam a férfi lakosság körében 65,89, a nők között 76,05 év. A szakember szerint mindezek mellett biztató, hogy a születéscsökkenés az elmúlt évben stagnált. Ezenkívül kiderült az is, hogy jelenleg - a korábbi népességi hullámhegynek köszönhetően - sok a 20-30 év közötti fiatal nő, ám a szülés egyre idősebb korra tolódik ki. ____________________________________mag D rága lehet az ünnep _______BARTA KATALIN____ R azzia-frász Ha önnél maholnap bekopogtatnak az ÉMÁSZ szakemberei, hogy rutinszerű ellenőrzést tartsanak, legyen résen. Ne gondolja magáról önhitten, hogy feddhetetlen fogyasztó, mert pillanatok alatt kiderülhet az ellenkezője. Hiába fizette a kiszámlázott díjat időben, mert a villanyóra körül akadhatnak gondok. Az a bélapátfalvi nyugdíjas házaspár is ráfizetett a jóhiszeműségre, akiknek - mint közüzemi szerződés- szegőknek - a közelmúltban 385 ezer forintos büntetést küldtek ki. Róluk nem kevesebbet állapítottak meg, mint hogy szabálytalanul vételezték a villamos energiát. Hiába volt minden magyarázkodás, hiába állították, hogy a közelébe se mentek a mérőszerkezetnek, ezt nem hitte el senki nekik. A nyomaték kedvéért független szakértőt kértek fel a vizsgálatra, deőis csak a szabálytalanságot tudta megerősíteni. lómagam is végighallgattam a két idős ember kétségbeesett panászát, de az együttérzésen kívül semmilyen hasznos tanácscsal nem tudtam szolgálni. A dolog akkor kezdett még pikánsabbá válni, amikor a cikk megjelenését követően több telefonáló is jelezte: ismeri a razziafrász jelenséget, s hogy hasonló helyzetben ők sem tehettek mást, mint hogy eltűrték a tolvaj bélyeget, és fizettek. Bárhogy is van, én mindegyik kárvallottnak hiszek. Az általuk elmondottak alapján egyikükről sem feltételezem, hogy szándékosan babráltak volna bele a mérőszerkezetbe. A szigorú tényekkel szemben azonban nincs mit tenni. Hiába viszik a bíróságra az ügyet, legtöbb esetben a szolgáltatónak adnak igazat. Egyetlen dolgot tehetünk valamennyien: a villanyóránkat időnként alaposabban megnézegetjük, s ha valami gyanúsat észlelünk, hívjuk az ÉMÁSZ embereit, nézzék meg: minden rendben van-e. Ellenkező esetben bármikor jöhet a razzia-frász, s a négyszeres díjjal kirótt büntetés. Az erős biztonságiak a bíróság előtt Az ügyészség benyújtotta a vádiratot Baráti desszert Gyümölcsdesszerteket ajánl olvasóinak az egyik országos napilap magazinja Az étvágygerjesztő fotók mellett ott a recept is a hozzávalókkal: kajszibarack, cseresznye, körte, sárgadinnye, őszibarack, alma, piros szőlő, görögdinnye. Az efféle alapanyagokról az átlag magyar mámusban még álmodozni sem mer. A desszertet egyébkém baráti csevegéshez ajánlják. Végül is a jó barátságnak ám van. És ez gyümölcsdesszerttel is kifejezhető._______________írom FOGADÓÓRÁK. Dr. Mánya Kristóf, a Fidesz-MPP országgyűlési képviselője március 31-én, pénteken 14-15 óra között Gyöngyösorosziban, majd 16-tól 17 óráig Gyöngyöspatán várja a választókat. A polgármesteri hivatalokban sorra kerülő fogadóórákra a honatyát Keresztes György gyöngyösi önkormányzati képviselő is elkíséri. VÉRADÁS. A Vöröskereszt egri szervezete ma 13-tól 17 óráig az ostorosi művelődési házban várja az önkéntes véradókat. TÁRLATNYITÓ. Képek a Hargitáról címmel nyílik meg ma 18 órakor Kalló László székelyudvarhelyi festőművész tárlata az egri Káhm- házban. A festőt és munkáit dr. Petercsák Tivadar múzeumigazgató mutatja be. A megnyitón az egri Zenede növendékei is fellépnek. HANGVERSENY. A Megyei Művelődési Központban Farkas Ferenc zeneszerző, Eger díszpolgára 95. születésnapja alkalmából rendeznek ünnepi hangversenyt március 31-én, pénteken este 7 órától. A koncerten az egri Farkas Ferenc Zeneiskola Ifjúsági Zene- kom, Trejer István (hegedű) és az Egri Szimfonikus Zenekar működik közre Farkas István, valamint Szabó Sípos Máté vezényletével. ÚJ ÜGYFÉLFOGADÁS. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztályán április elsejétől módosul az idegen- rendészeti ügyfélfogadás rendje. A jövő hónaptól hétfőn 13.30-16 óráig, szerdán 8-12 és 13-16 óráig, pénteken pedig 8-12 óráig várják az ügyfeleket. PONTOSÍTÁS. Az egri Vöröskereszt kedden megtartott közgyűlésén nem az 1960-1999 közötti, hanem az 1996-1999 között végzett munkáról terjesztettek elő írásos beszámolót. Az elírásért elnézést kérünk. Traffipax vezénylés 06.00-14.00 Gyöngyös-Gyöngyössolynos belterület, 24136. sz. út. (Folytatás az 1. oldalról) Mindezek figyelembevételével a munkaügyi ellenőrzés a munkáltatók felelősségét firtatja, egyéb kereskedelmi vállalkozások, például a magánvállalkozók által üzemeltetett kis üzletek, garázsboltocskák esetében a nyitva tartásról a Munka Törvénykönyve nem rendelkezik. Heves megye az országos ösz- szehasonlítás alapján az elmúlt március 15-ei ünnepnapi nyitva tartást alapul véve a korábbinál előkelőbb helyet foglal el a listán. A munkaügyi felügyelők ezen a napon országos, átfogó ellenőrzést tartottak. A munkaügyi ellenőrök Budapesten, Csongrád és Bács-Kiskun megyében találták a legtöbb szabálytalanul foglalkoztatott munkavállalót a március 15-i ünnepnapon. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség tájékoztatása szerint a fővárosban összesen 9,2 millió forint bírságot szabtak ki arra a 92 munkáltatóra, köztük elsősorban bevásárlóközpontokra, amelyek szabálytalanul a nemzeti ünnepen is nyitva tartottak. A jogszerűtlen munkavégzők több mint kétharmada nő volt. Csongrád megyében 5 munkáltatónál 235 szabálytalanul foglalkoztatott dolgozót találtak a felügyelők, itt összesen 3,8 millió forint bírságra büntették a vállalatokat. Jelentős volt még a szabálytalanul foglalkoztatottak száma Bács-Kiskun megyében, 192 fő két munkáltatónál. Fejér megyében 11, Győr-Moson- Sopronban egy munkáltatót bírságoltak meg. Fejérben 184, Győr-Moson-Sopronban 45 szabálytalanul foglalkoztatott munkavállalót találtak a felügyelők. Kiderült: elsősorban azokban a megyékben volt több szabálysértés, ahol sok a bevásárlócemrum, ezek közül is a Billa- és a Tesco- láncokhoz tartozó bevásárlóközpontok sértették meg az előírásokat. Szigorodtak a bírságok is, az év elejétől ugyanis munkahelyenként büntetik meg a szabálysértőket, míg eddig munkáltatónként bírságoltak, A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete is feljelentette a területileg illetékes Munkaügyi Felügyelőségeknél azokat az üzleteket, amelyek március 15-én nyitva voltak. A szakszervezet még tavaly megállapodást kötött a munkáltatókkal, így az Országos Kereskedelmi Szövetséggel és a Bevásárló Központok Szövetségével, hogy melyek azok a napok, amikor nem lehet munkát végeztetni a munkavállalókkal. Ebben az érintettek mindent mérlegelve azt vállalták, hogy az ünnepeket tiszteletben tartva ajánlják a kereskedelmi vállalkozásoknak, hogy különösen márdus 15-én, húsvétvasámap és -hétfőn, május elsején, december 25-26-án és január elsején tartsanak zárva. Tehát ez a korlátozás egy évben mindössze hét napra vonatkozik. Információnk szerint még nincs végleges döntés arról, hogy a mostani rendkívüli munkavégzésben érintett cégek milyen stratégiát követnek, s nyitva lesznek- e a közelgő húsvéti ünnepek alatt. A Tesco egyébként tavaly nem írta alá ezt a bizonyos megállapodást. A szakszervezet az ügyészséghez fordult állásfoglalásért. Véleményük szerint két országos hálózat sorozatosan törvényt és alkotmányos jogokat sért a munkaszüneti napokon történő nyitva tartással, mert a dolgozóknak joguk van a pihenéshez. A szakszervezet álláspontja szerint a Tesco szembehelyezkedik a bíróság ítéletével is, amely éppen e társaság ügyében mondta ki, hogy a kereskedelem tevékenysége nem indokolja a munkaszüneti nyitva tartást. A Tesco Global Áruházak Rt. 11 hipermar- ketje hétköznapi nyitvatartási rend szerint üzemelt március 15- én. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a vásárlók szívesen élnek ezzel a lehetőséggel, a forgalom ezen a napon rendszerint 30 százalékkal magasabb, mint a megelőző napokon. A Tesco más országokban, így például Csehországban is nyitva tart a nemzeti ünnepeken. A céget Magyarországon már kétszer sújtották munkaügyi bírsággal, május 1-jei, illetve augusztus 20-i nyitva tartás miatt. A Tesco bírósághoz fordult, az első-, majd a másodfokú bíróság azonban értesülésünk szerint nem adott helyt a keresetnek. Idén március 15-én a nagy hipermarketek, így a Cora, az Auchan és a nagykereskedő Metro is zárva tartottak. A legtöbb bevásárlóközpont azonban kinyitott, az ott található kis üzletek pedig maguk döntötték el, élnek- e a nyitva tartás lehetőségével. _____________________________ IMI (F olytatás az 1. oldalról) Az említett zenés helyen szórakozott augusztus 21-én éjjel K. B. és P. F, a későbbi sértettek. Éjfél és hajnali egy óra között - mint később kiderült, balszerencséjükre - a bekerített udvar egy félreeső helyére mentek, hogy ott magukon könnyítsenek. A két fiatalember már ittas állapotban volt, egymás között beszélgetett, viccelődött és hangoskodott is. Ez szúrt szemet a szolgálatos biztonságiaknak. A vádlottak felszólították a hangosko- dókat, hogy hagyják el a vendégek elől elzárt területet. A fiatalembereknek azonban erre a felszólításra „nem akaródzott” reagálni. Cs. Tibor első- és G. Tibor másodrendű vádlott ekkor a fiúhoz ment. Az elsőrendű vádlott hastájékon rúgta K.-t, aki a rúgástól összegörnyedt. A sikeres akció felbuzdíthatta végrehajtóját, mert rögtön utána jobb térdével, közepes-nagy erővel ismét megrúgta a sértettet, ezúttal a bal oldalán, a bordaív alatt. K. B. ennek a második támadásnak a következtében léprepe- dést szenvedett, ami az orvos szakértő megállapítása szerint életveszélyes volt. A sérülés nagymérvű hasűri vérzéssel járt, és - a még aznap végrehajtott - életmentő műtét nélkül a fiú meghalt volna. K. megrugdosását követően a két vádlott nyomban a közelben álló P. F.-hez ment. Azt sérelmezték, hogy a társa megverését észlelő P. felszólította őket, hogy hagyják abba a bántalmazást. A másik sértettet mindkét vádlott megütötte, mégpedig ököllel, legalább háromszor. A csapások célpontja a fiú tarkótája, háta, füle volt. Az egyik vádlott belerúgott P. combjába is. A leírt ütlegekkel P.-nek volt nagyobb „szerencséje”. Ő „csak” 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Lévén, hogy a könnyű testi sértés magánvádas ügy, a sértett szeptember 7-i tanúkihallgatásakor magánindítványt terjesztett elő. A vádirati tényállás alapján az ügyészség Cs. Tibort életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, G. Tibor másodrendű vádlottat pedig könnyű testi sértésért indítványozza elmarasztalni. A büntetőügyben - első fokon - a Heves Megyei Bíróság hivatott eljárni. ________________________!*“® K utyák és biléták Gyöngyössolymos A község legutóbbi testületi ülésének fő napirendi pontja a településen működő gyermekjóléti szolgálat elmúlt évi feladatainak értékelése volt. A részletekről a képviselőket Dvorszki Marianna védőnő tájékoztatta, akinek munkáját március elsejétől Gemza Lászlóné látja el.- Ez alkalommal önkormányzatunk két képviselői indítványt is megvitatott - mondta Schosz Attiláné jegyző. - Az egyik az ebtartási engedélyek jelenlegi formáját kifogásolta, amiben módosítás most nem történt. Azonban a jövő évi eboltást megelőzően elkészül majd az a rendelettervezet, amely már magában foglalja a képviselői indítványban szereplő javaslatot is. Eszerint az oltást követően a kutyák nyakába sorszámozott biléta kerül, melynek segítségével a közterületen kóborló ebek gazdáját könnyebben lehet azonosítani - tájékoztatott a jegyző. A másik javaslat helytörténeti múzeum alapítását javasolta a grémiumnak. Mint megtudtuk, az ehhez szükséges tervek előkészítése, kidolgozása folyamatban van. A faluatyák döntése szerint a több évre ütemezett kivitelezéshez szükséges összeget a jövő évi költségvetésben különítik el, előnyben részesítve a pályázatokat is. A múzeum célja, hogy bemutassa a tájegység sajátosságait: a vadászat és szőlészet hagyományait, a régi vasutat, a kőbányászatot, és a nemrégiben felújított malmot. A testület augusztus 19-ét határozta meg a millenniumi ünnep lebonyolítására. J. M. Mérnökavatás. - Először adtak át diplomát egri tagozatos hallgatóknak a nyolc éve működő Gábor Dénes Főiskolán. A budapesti diplomakiosztó ünnepségen négyüket már informatikai mérnökként köszöntötték a nemzetközi hírű intézmény professzorai. FOTÓ: PIUSY ELEMÉR A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES ^ HÍRLAP Újságíró: KOVÁCS JÁNOS Telefon - (36)513-624 Fax - (36)513-605 * Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 * Terjesztő: HANCSÁK ORSOLYA Telefon - (36)513-646