Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-22 / 68. szám
12. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. Március 22. szerda SPORTTUKOR 14 f , | jp" • JPIt; , W i w W l -* ■. fc - -\—j A hűvös tavaszi időben több mint százan rajtoltak FOTÓ: PILISY ELEMÉR. Sáros futam az Eged-hegyre Szabadidősport Az Egri Atlétikáért Alapítvány rendezésében került lebonyolításra a 7. Eged-hegyi Sportnap, amelyen a testedzés, a természet és a történelmi város tisztelői találkoztak. A hűvös tavaszban nemcsak a távval, a jelentős szintkülönbségekkel, ill. egymással, hanem a nagy sárral is meg kellett küzdeniük az indulóknak. Több mint százan indultak neki az emelkedőnek. A szilvásváradi kerekeseket a sáros hegyoldal sem rettentette vissza különversenyüktől. A futóversenyen a korábbi évek győztesei remekeltek, Ostoróczky és Zabari páros versenyt vívtak. A nőknél a gyöngyösi Fehér Enikő, az első ízben kiírt senior kategóriában az egri Rábai Tibor győzött. Jól szerepeltek az Egri Testedző Club ifjúsági versenyzői. A 77 éves Zbiskó Lászlóné, Sári néni eddig minden alkalommal ott volt a rajtnál, így az idei hetedik futamon is - a nehéz körülmények ellenére - sikeresen teljesítette a 14 kilométeres távot. A rendezvény lebonyolítását a SÉU- Eger Kht., a Hungária Szuperinfó, az Extrém Sportbolt, a Gonda Multimédia Centrum, a Garamond Stúdió, Szabó Ferenc vállalkozó, a Sprinter Stúdió, az Ódry Cukrászda és Molnár László vállalkozó támogatta. Eredmények, férfi felnőtt: 1. Ostoróczky Ferenc (Honvéd- Steffl) 47:27, 2. Zabari János (Kazincbarcika) 47:56, 3. Schwetz Péter (Hatvani Atl. Club) 51:18. Női felnőtt: 1. Fehér Enikő (Gyöngyösi Triatlon K.) 63:10, 2. Vaskó Hajnalka (AVON) 68:38, 3. Mészáros Márta (Eszterházy Főiskola) 71:38. Férfi ifjúsági: 1. Kovács Ádám 64:25, 2. Kovács Dávid 65:54, 3. Halász Balázs (mind Egri Testedző Club) 66.21. Leány ifjúsági: 1. Vizauer Gyöngyi 72:50, 2. Kovács Kinga (mindkettő Egri Testedző Club) 87:13. Fér/x senior: 1. Rábai Tibor (Eger) 61:09, 2. Pelbárt Zoltán (Egri Triatlon Club) 61:26, 3. Áts László (Oxigén) 64:40. A szilvásváradi hegyikerékpárosok is megérdemelték az elismerést Barrichello, mint esélyes Autósport A vasárnapi Forma-l-es Brazil Nagydíjra már lehetetlen belépőhöz jutni, az interlagosi pálya közelében lakók azonban még nem „értékesítették” ablakaikat. A helyi lapok csak a Ferrari brazil pilótájának, Rubens Barrichellónak a győzelmét tudják elképzelni, ami jelentősen emeli az ablakok értékét. Tavaly személyenként 50 márkát kértek az ablakos helyekért, idén a hivatalos időmérő edzésre 220-ért keltek el az ablakok, a vasárnapi futamon, ha Rubens az első sorból indulhat, akkor 500 márkát megér a remek kilátás. Kiváló üzlet a világbajnoki futam az élőben közvetítő Globo televíziós társaságnak is, amely a melboume-i verseny után a hirdetők nagy érdeklődésére való tekintettel 25 százalékkal emelte a reklámdíjakat, és így közel 65 millió márka bevételre tesz szert. - Egy perc nyugtunk sincs, már kétszer változtattunk telefonszámot, mégis egész nap hívnak minket - panaszkodott Silvana, Rubens Barrichello felesége. - Az újságírók és rengeteg szurkoló egész nap a házunk előtt várakoznak, ki sem tudunk menni az épületből. - A győzelem a minimális elvárás velem szemben - jelentette ki BarricheUo. - Mindent el fogok követni azért, hogy ne okozzak csalódást, de nem lesz könnyű dolgom. Fantasztikus lenne, ha itthon sikerülne megszereznem életem első futamgyőzelmét, de az élet akkor sem áll meg, ha nem nyerek. Góliszonyban VÍZILABDA Kecskeméti VSC - Egri Vízmű SC 5-4 (1-2,1-1,2-0,1-1) OB I./B-s mérkőzés, Kecskemét, 200 néző. V.: Vajda, Horváth S. VÍZMŰ: DOMBORÓCZKY - Busák 1, Denk 1, Bozsik, Csáki, Rüll, Szabó L. Cs.: Wolf 1, Varga Zs. 1. Edzők: Szász Sándor és Vecseri Sándor. Az őszi idényhez képest megerősödött hazaiak ellen úszóverseny jelleget öltött a találkozó, amelyben sajnos a kimaradt helyzetek miatt az egriek maradtak alul. A mérkőzés tanulsága, hogy négy lőtt góllal ritkán lehet mérkőzést nyerni. Szász Sándor: - Csapatom küzdésével elégedett vagyok, de a helyzetkihasználáson még rengeteg a javítani való. / (7461) MÉG NEM volt! ÉJSZAKA IS NYITVA TARTUNK. 2000. március 24-én pénteken Nyitva tartás: 8-22 h-ig 15 órától minden órában más-más árucsoportban lesz KEDVEZMÉNY! 15-17 h-ig Zártszelvények, csövek, térháló, csavarok-10% 17- 18 h-ig Idomacélok-10% 18- 19 h-ig MŰFÉM csaptelepek, elektródák, hegesztőpálcák -5% 19- 21 h-ig PVC csövek, idomok, KPE csövek, idomok,- 10% Bekötő aknák-500 Ft/db 21-22 h-ig WC csészék, mosdók, fürdőkád, zuhanytálca, mosogató •8% CZENCZ VASKERESKEDÉS Füzesabony, Virág út 4. TEL.: 36/341-173 VÁROSHÁZI KÖZLEMÉNY HIRDETMÉNY (7736) mmm • m Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata a 14/1998. (1V.29.) sz. rendelete alapján 2000. évben PÁLYÁZATOT hirdet vissza nem térítendő és/vagy visszatérítendő támogatás formájában az építészeti értékek helyi védelmére A pályázat célja:- Városképi jelentőségű, védetté nyilvánított, ill. védelemre érdemes, felújításra, korszerűsítésre .szoruló épületre, építményre vagy annak részére.- A támogatás fentiek esetén kiterjeszthető műemlék, műemlék jellegű, városképi jelentőségű védett épületekre is. Pályázati feltételek:- A támogatás pályázat útján igényelhető- A pályázatra rendelkezésre álló 2000. évi keret 10.000.000 Ft- A pályázatot a jegyzőnek címezve, Eger Megyei Jogú Város főépítészének kell benyújtani, ahol a pályázati űrlap átvehető (3300 Eger, Dobó u. 28.)- A pályázat benyújtásának határideje: 2000. május 30.- A támogatást az épület, építmény tulajdonosa vagy tulajdonosai igényelhetik.- A támogatás mértéke nem haladhatja meg a teljes kivitelezési költség 30 %-át. Lg További információ: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Főépítészi Iroda Rátkai Attila főépítész vagy Mácsai Mónika városrendező mérnök 3300 Eger, Dobó u. 28. Tel./fax: 36/412-127 Elődöntők áprilisban Röplabda _________ A várakozásnak megfelelően a papírforma érvényesült a női röplabda Extraliga negyeddöntő mérkőzésein, az esélyesebb csapatok különösebb erőfeszítés nélkül jutottak a legjobb négy közé. A Jászberénynek sikerült nyerni egy játszmát a BSE ellen, hasonlóan volt képes az Angyalföld a Vasassal szemben, az EGUT RC-Eger és a Nyíregyháza azonban simán „lerendezte” Kaposvár, illetve Gödöllő együttesét. A folytatásra újabb két hetet kell várniuk a szurkolóknak, mivel az elődöntők meccsét április i-jén, szombaton kezdik a továbbjutó csapatok. A párosítás: Nyíregyháza - Vasas, Eger - BSE. Az egriek a Kemény Ferenc Sportcsarnokban nyitják meg a három nyert mérkőzésig tartó sorozatot, a találkozókat kétnaponként rendezik, vagyis Tímárék számára április 3-án Budapesten, majd 5-én újból Egerben vár feladat. A többi már azon múlik, hogy sikerül-e az EGUT-nak három meccsen kiharcolni a döntőbe jutást. Az elvárás ugyanis nem csekélyebb a csapattal szemben. Olimpiai kvóta a 85 kilósoknál Birkózás Az alexandriai tornával befejeződött a kötöttfogású birkózók 5 versenyből álló olimpiai selejtező sorozata. Az összesítések alapján a 85 kg-os súlycsoportban a magyarok újabb ötkarikás kvótát szereztek az eddigi 4 mellé. Ebben a súlycsoportban versenyez az egri Virág Lajos is, aki taskenti 5. helyezéssel, értékes pontokkal járult hozzá Magyar- ország olimpiai kvótát jelentő 6. helyezéséhez. Toplista élén az Eger Labdarúgás Rovatunk, mint az eredmények első szűrője és összesítője, számos általános tanulság levonására alkalmas, főleg a hétvégi sportesemények kapcsán. Legutóbb azt volt szerencsénk megállapítani, hogy esztendőkre visszamenően nem volt olyan élénk érdeklődés az FC Éger- Tengely Közmű NB II.-es csapatának eredménye iránt, mint az elmúlt szombaton azt tapasztalhattuk. Alighogy befejeződött Kiskunfélegyházán a két együttes összecsapása, az egriekért rajongó szurkolók már vették is a telefont és tárcsázták a Hírlap szerkesztőségét. Az érdeklődő áradat a késő esti órákig tartott, volt, aki csak annyit kérdezett, hogy mit játszott a csapat. Mi Bajnoki mérkőzést ugyan nem, ám előkészületi találkozót játszik az Eger. Ma délután 15 órától az NB III. Mátra-csoportjának 23 év alatti válogatottja lesz az ellenfél. A mérkőzés helyszíne a városi stadion lesz. abból már csak arra gondolhattunk, hogy milyen eredményt ért el az Eger, hiszen számos megyénkben gárda játszott szombaton a dermesztő szélben és hóesésben. Az egyik szurkoló - utalva a beharangozó írásra - így szólt a telefonba: ráfázott-e a csapat? Örömmel tettünk eleget a fokozott kívánalomnak, persze, jó is volt mondani, hogy 2-0-ra győztek a mieink, amit hasonló érzelmekkel vehettek tudomásul a kérdezők. Bizonyára jót tenne az FC Egernek, ha az eredményeivel megőrizné a mostani szurkolói érdeklődést, hiszen általa csak növekedhet a szimpatizánsok száma, ami kedvezően befolyásolhatja azt a munkát, amit a játékosok becsülettel elvégeznek. A sportrajongók általában jól megérzik, hogy mire érdemes odafigyelni. Egerben a futball most ilyen, s ez érződik a más klubok vezetőivel történt beszélgetésekből is. Tisztelik a riválisok az FC Egert, sokra tartják a csapatot, általános vélemény szerint jó eséllyel pályáznak az egriek az első öt helyezés valamelyikének megszerzésére. Az idei három győzelem, a 8 rúgott gól még akkor is dicséretes, ha kétszer szinte kötelező volt a győzelem, az idegen pálya azonban mindig veszélyesebb, mint a hazai. Jó taktikával biztosította az Eger a kapott gól nélküli győzelmeket. László István vezető edző már addig juthatott, hogy bírálta is csapatát, mondván: gólparádét is rendezhetett volna Kiskunfélegyházán. A jelenleg 3. helyezett Eger ezen a hétvégén szabadnapos lesz, mivel az MVSC visszalépett, ám nem sok jóval kecsegtet a Kazincbarcikán kialakult helyzet sem. A barcikaiak következnének a szabad hétvége után, de a krónikus pénztelenség a vegyészeknél is szétrázta a csapatot, így legutóbb a Fót ellen - hazai pályán - már ki sem állt. A Kazincbarcika további sorsa egyelőre bizonytalan. Másik NB II. -es csapatunk, az FC Hatvan sem tudta kihúzni 1-1-es eredménynyel a Jászberény elleni meccsét; az utolsó tíz percben rövid időn belül két gólt is kaptak a hatvaniak, ezért vereséggel vonultak az öltözőbe. Az átszervezett és megfiatalodott gárda egyelőre nem képes többre, s bizony, még a szerencséért is meg kell dolgozniuk az edzéseken. Ha úgy tetszik, lesz jobb. U.M. Ylagyarorszaq zctő televíziója