Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-09 / 33. szám

4. oldal - Heves Megyei Hírlap TÜKÖR 2000. Február 9., szerda HAZA Képviselői jogok ; Budapest Jó, néhány település műkö­dőképessége is veszélybe kerülhetne, ha 2002 előtt vezetnék be az önkormány­zati képviselők jogállásáról szóló, számos összeférhetet­lenségi szabályt is tartal­mazó törvényt - vélekednek a parlamenti pártok. Mint megtudtuk, a tervezet ma kezdődő tárgyalása során a látszólagos egyetértés elle­nére is komoly vita várható. A Ház kormánypárti és ellenzéki oldala is elérkezettnek látja az időt á helyi képviselők jogállásá­nak szabályozására, ám hogy mennyire legyenek szigorúak az úgynevezett összeférhetetlenségi szabályok, arról egy-egy párton belül is eltérnek a vélemények; Gémesi György, az önkormányza­ti és rendészeti bizottság MDF-es tagja szerint azért, mert, a telepü­lésenként változó összetételű tes- tiílétek más és más érdeket teste­sítenek meg. A kis falvak például megsínylenék, ha nem lehetne testületi tag mondjuk az a köz­életi személyiségnek is kiváló vállalkozó, aki évek óta fillére­kért festi ki az iskolát. Márpedig a Ház asztalán fekvő tervezet tiltja, hogy a helyi önkormányzattal szerződésben álló iparos képvi­selői posztot is betölthessen. Egyes honatyák ugyanakkor to­vább szigorítanák a már tervbe vett összeférhetetlenségi szabá­lyokat: kizárnák a helyi döntés­hozásból például az intézmény- vezetők helyetteseit, sőt az ösz- szes pedagógust is. Mint megtudtuk, általános vé­lemény, hogy a honatyák kéthar­madának voksát igénylő törvény- módosításra a 2002. évi választá­sokig nem szabad sort keríteni. A számítások szerint ugyanis ha holnap vezetnék be a szigorításo­kat, a jelenlegi képviselők 20 - Budapesten majdnem 100 - szá­zalékának fel kellene állnia szé­kéből, ami egyet jelentene több település működésképtelenné válásával. TAKÁCS M. Mi van a sztrájk mögött? A nyilvánosságnak szánt információkból arra lehet következtetni, hogy a MÁV és a szakszervezetek között zajló zárt tárgyalásokon egyik fél sem enged annyit, amire a másik rábólinthat­na. A megállapodás hiánya miatt február l-jétől meg­hirdetett általános, határo­zatlan idejű sztrájk mára a kilencedik napjába lépett. A gazdaságot is érinti a munkabeszüntetés. A nagyvállalatoknak eddig nem okozott különösebb fennakadást a sztrájk. A Mól Rt.-től kapott tá­jékoztatás szerint az olajipari vál­lalat nem érez szinte semmit a munkabeszüntetésből. Ez érthe­tő is, hiszen az olajfinomítók a nyersanyagot többnyire csőveze­téken kapják, a késztermékek szállítása pedig közúton is meg­oldható. Mészáros László, a Prímagáz Rt. termelési igazgatója lapunk­nak arról számolt be, hogy válla­latát eddig 20-30 millió forint kár érte, ami a közúti fuvarozás több­letköltségéből adódik. Nincsenek azonban sem alapanyag-ellátási, sem termelési, sem szállítási ne­hézségeik. Amennyiben a sztrájk jövő héten is folytatódna, akkor a tartalék alapanyagok kiürülése miatt már több palackozót le kel­lene állítani, s ennek következté­ben két hét múlva jelentkezhetne PB-gáz hiány a forgalmazóknál. A MÁV Rt. és a szakszerveze­tek a bérekről, a kollektív szerző­désről, a foglalkoztatásról, a szak- szervezeti jogosítványokról, vala­mint egy három évre szóló megál- lápodás megkötéséről folytatnak egyeztető tárgyalásokat. Az idei, 8,5 százalékos béremelésre a szakszervezetek garanciát vár­nak, egyúttal vitatják, hogy a MÁV mit tekint alapbérnek, amelyhez az emelést igazítja. A szakszervezetek mérhető teljesít­ményhez, iskolai végzettséghez igazítanák a bérfejlesztésre ren­delkezésre álló összeget, nem ki­fogásolva, hogy erre a munkahe­lyi vezető a jogosult. A létszámgazdálkodásban a MÁV semmiféle korlátot nem vállalhat fel. Az érdekképvisele­tek azt az álláspontot képviselik, hogy a leépítést nem lehet meg­akadályozni, annak mértékét azonban korlátozni kell. A kollektív szerződés által ren­dezett hét paragrafusról folyik ta­lán a legrészletesebb vita. Ezek a munkarendváltást, az ekkor fize­tendő pótlékokat, a munkaidő­beosztást, az osztott munkaidő alkalmazhatóságát, a szabadsá­golás rendjét részletezik. A MÁV vezetése többször is úgy nyilatkozott, hogy az érdek- képviseletek tisztségviselői nem akarnak kiváltságaikról lemonda­ni, holott a dolgozóknak szánt béremelés egyik forrása ezen többletjogosítványok lehetnek. A szakszervezeti vezetők viszont nem többletjogosítványokról, ha­nem hosszú évek alatt kivívott, megállapodáson nyugvó juttatá­sokról beszélnek, amelyeket szerintük a vasúttársaság vezetői indokolatlanul állítanak a viták középpontjába. HORVÁTH Jelentősen csökkent a bűnözés Orbán: „2010-re teljes lesz a foglalkoztatottság” Szorgosan jegyzetelnek. Vezetői munkaértekezlet a BM-ben Az a pálya, amelyet a magyar gazdaság szá­mára kijelöltünk, létezik, szilárd burkolatú és nyílegyenesen visz előre - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Belügyminiszté­rium (BM) országos vezetői munkaértekez­letén tegnap. A miniszterelnök az általános gazdasági és foglalkoztatási helyzet értéke­lése mellett kitért a bűnözés hazai alakulá­sára is. Budapest A gazdaság állapota, illetve ezzel összefüggés­ben a foglakoztatási helyzet nagyban befolyá­solja a bűnözés alakulását, ugyanis a munka- nélküliség és a törvénytisztelet között szoros az összefüggés - jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy egy felmérés szerint az idén várhatóan 120 ezer munkahe­lyet teremtenek a nagyvállalatok és esély van rá, hogy 2010-ig - vagy még hamarabb - Ma­gyarországon megvalósulhat a teljes foglalkoz­tatottság. A gazdasági fejlődésünk talán a leg­fontosabb tényező abban, hogy hazánk legké­FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE sőbb a jövő év végére alkalmassá válik az uniós tagságra. A nyugat-európai államokkal összehasonlít­va Magyarország a rendőrségi ügyek számát te­kintve sem áll rosszul, amiben szerepe van a bűnözés tavalyi nagy mértékű, mintegy 16%-os csökkenésének is. Hangsúlyozta, hogy épp a legérzékenyebb kategóriákban - mint például az emberölés, és a vagyon elleni cselekmények - jelentősen visszaesett az esetek száma, ami az új rendőri vezetés munkájának tudható be. Elé­gedetten nyilatkozott arról a munkáról is, amit a tárca az utóbbi időben sűrűn előforduló ter­mészeti csapások és katasztrófák idején végez. Az eredmények ellenére továbbra is fontos a még meglévő rendőri korrupció elleni határo­zott fellépés - hangoztatta a kormányfő. Ehhez kapcsolódva Orbán Péter országos rendőr- főkapitány egy tegnapi tájékoztatón kijelentet­te, hogy a rendőri korrupció felszámolása a vé­ge felé közeledik, és érezteti már a hatását a törvénytelenségbe keveredett több száz belügyi dolgozó elbocsátása. Hulladékgazdálkodási törvény A hulladékgazdálkodást, vagyis az ipari, a mezőgazdasági és a háztartási szemét sorsát Magyarországon eddig még sosem szabályozta törvény. Pedig égetően szükség van a rendezettségre és a szigorra, mert a felhalmozódó hulladék mennyisége és veszélyessége egyre nő, ráadásul európai uniós csatlakozásunknak is előfeltétele ez a törvény és az abban foglaltak megtartása. Parlament Pepó Pál környezetvédelmi mi­niszter expozéjával megkezdő­dött a hulladékgazdálkodásról szóló törvény parlamenti vitája. Nem csak az a cél, hogy a már lét­rejött szemetet - lehetőleg szelek­tálva - összegyűjtsék, ártalmatla­nítsák, illetve minél nagyobb ré­szét újrahasznosítsák, hanem a keletkezés megelőzése is. A gyár­tóknak olyan termékeket és tech­nológiákat kell kifejleszteniük, amelyek kevesebb nyersanyagot igényelnek és kevesebb, illetve veszélytelenebb hulladékkal jár­nak. A törvény csak akkor lehet eredményes, ha a társadalom el­fogadja azt - mondta Pepó. A ja­vaslat újraszabályozza az önkor­mányzatoknak a hulladékgazdál­kodással kapcsolatos feladatát; ennek a pénzügyi hátterét a köz­ponti költségvetésben kell megte­remteni. A hat parlamenti párt vezér­szónokainak véleménye ezúttal kevéssé tért el egymástól. Mind­annyian kiemelkedő jelentőségű­nek és már most is elkésettnek nevezték a törvény megalkotását, ugyanakkor kifogásolták az elő­terjesztés színvonalát. A kisgaz­dapárt szónokát kivéve öten azt javasolták, hogy a kormány vonja vissza a javaslatot és alaposan dolgozza át. A kerettörvényt üresnek tartották, mert minden lényeges problémát később meg­alkotandó, alacsonyabb szintű jogszabályok, programok és ter­vek hatáskörébe utal. Többek szerint túlzottan nagy teret kap a hulladék égetése és lerakása, ahe­lyett, hogy a környezetet kevésbé szennyező megoldásokat szor­galmaznák. Általános volt az ag­gály az önkormányzatok újabb kötelező feladatainak finanszíro­zása, és a törvény elvárásainak anyagi megvalósíthatósága miatt. Az azonnali kérdések órájában egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő megkérte a pénzügymi­nisztert, hogy az is kaphasson kedvezményes lakáshitelt, aki ta­valy készítette elő az építkezését, az engedélye is tavalyi. Járai Zsig- mond nem ígért semmit, de jelez­te, hogy hat hónap után áttekintik a tapasztalatokat, illetve a rendel­kezésre álló pénzmaradékot, és ha lehetséges, rugalmasabbá te­szik a korlátokat. Jövőre pedig újabb lakástámogatási formák lépnek majd érvénybe, hogy azok is megoldást találhassanak. s.á. HITEL ORVOSOKNAK. Az Inter-Európa Bank Rt. speciális hitelprogramot készített orvos ügyfelei számára; a konstrukció rendelőhelyiségek és orvosi be­rendezések megvásárlására, egyéb fejlesztésekre, valamint a napi működéshez szükséges forgóeszközök finanszírozására nyújt lehetőséget. NYUGDÍJAS KATONÁK. A mindenkori hadsereg a minden­kori ország védelmét szolgálja a mindenkori kormány irányítása és politikája alatt - jelentette ki Göncz Árpád köztársasági el­nök kedden a Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége alakuló küldöttgyű­lésén. Göncz Árpád utalt arra, hogy a nyugállományú katonák között olyanok is vannak, akik különböző kormányok és rend­szerek más-más célt szolgáló hadseregében teljesítettek szol­gálatot, de minden időben meg­határozó volt számukra a kato­nai tisztesség és az összetartás ereje. EGYHÁZI TÁMOGATÁS. Több mint 12 milliárd forint állami tá­mogatást kaptak a magyarorszá­gi történelmi egyházak az el­múlt évben. A katolikus egyház tavaly csaknem 7 milliárd 249 millió forintot kapott állami for­rásból. A református egyház több mint 3 milliárd 162 millió, az evangélikus egyház hozzá­vetőlegesen 1 milliárd 356 millió forint, a zsidó felekezet 891 mil­lió 834 ezer forint támogatáshoz jutott 1999-ben. VÖRÖSKERESZT. Az inter neten is olvashatnak a Magyar Vöröskereszt tevékenységéről, segélyprogramjairól, a szerveze­tet érintő aktuális hírekről keddtől az érdeklődők. A www.voroskereszt.hu címen megtalálhatók a különböző se­gélyprogramok számlaszámai, amelyekre a pénzadományokat be lehet fizetni. LESZERELTEK. 6096 fiatal szerelt le kedden az országban, miután teljesítette kilenc hóna­pos sorkatonai szolgálatát. Az 1999 májusában bevonult hon­védeket ünnepélyes állomány­gyűlésen búcsúztatták el. Á ka­tonák közül összesen 40 hon­védnek kell tovább szolgálnia, különböző fegyelmi ügyek miatt. DROGKÖNYV. Elkészült az első országos elemzés a ma­gyarországi kábítószerhelyzet­ről - jelentette be kedden Topolánszky Ákos az Ifjúsági és Sportminisztérium kábító­szerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára. A 200 oldalas könyv az egyre széle­sebb körben terjedő hazai drogfogyasztásról nyújt valósá­gos képet. O Posta BankFészei és Takarékpénztár Rt. állami kedvez­mények 6,75 °/o-os kamattal Kell egy saját fészek! Az új lakásfinanszírozási rendszer kiemelt kamattámogatásával a Posta Bank Fészekrakó lakáshitel minden lakásproblémától megszabadítja Önöket. A 6,7S%-os Posta Bank Fészekrakó lakáshitelt igénybe vehetik új, nagyobb lakás vásárlására, építésére ► 35. év alatti házasok első lakásukhoz, ► többgyermekes családok, ► legfeljebb 8 millió forintos hitelösszeg erejéig, ► akár 35 éves futamidőre is. Emellett még egyéb állami kedvezmények folyósításával is segítjük az otthonteremtésben. Hiszen mindenkinek szüksége van egy biztonságos családi fészekre! PostaBank lakáshitel - Hogy legyen otthon! ©Hitel info:06-40-44-22-00

Next

/
Oldalképek
Tartalom