Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-07 / 31. szám

m 2000. Február 7., hétfő SPORT T Ü K Ö R Heves Megyei Hírlap -11. oldal Eddig sem volt kétséges, de tegnaptól már egészen bizo­nyos, hogy Poroszló csapatát valódi teremspecialista játé­kosok alkotják. A tavalyi BÉCEM-Hírlap-kupán az FC Eger mögött ugyan még csak a második helyen végzett Görbe Károly edző együttese, ám idén már egy fokkal magasabb­ra léphettek a dobogón Dajkáék, és ezzel tovább gyarapí­tották elsőségeik számát, hiszen a Csizmánk-, a JABA-, és az URFA-kupa után, a lapunk által az egri körcsarnokban rendezett tornát is megnyerték. A Tiszaparti gárda min­den mérkőzésén győzött és megérdemelten jutott a díszes serleghez, amit a kétnapos torna végén, tegnap délután ve­hetett át a csapat. 1. Poroszló, 2. Heves, 3. FC Eger, 4. Gyöngyösi AK Szoros mérkőzések arattak közönségsikert a 14. BÉCEM-Hírlap-kapán Teremlabdarúgás A 8 meghívott együttes két négycsa­patos csoportban kezdte meg a küz­delmeket, melyeken a palánkfoci szabályai voltak a mérvadóak, az 1+4 fős létszámban pályára lépő gárdák számára. Az A-csoport szom­bat délelőtti 2x15 perces találkozói során, elsőként az Egerszalók és a Bélapátfalva játszott egymással. Nagy meglepetésre azonban nem esett gól a találkozón, sőt az egriek és a gyön­gyösiek összecsapá­sának első félideje sem eredményezett találatot. Ötvenhá­rom perc elteltével azonban az egri Montvai Tibor meg­nyitotta a gólok so­rát, aki két találatá­val el is döntötte a három pont sorsát. A kupavédő megye- székhelyi gárda to­vábbi két csoportse­lejtezőjén csak dön­tetlenre volt képes, ám jobb gólkülönb­ségének köszönhetően így is az első helyről várhatta a folytatást. A gyön­gyösiek az Egerszalókot és a Béla­pátfalvát is két vállra fektették, míg a szalókiaknak be kellett érni a hét­méteres rúgások után szerzett pon­tokkal. Nem okoztak csalódást a bélapátfalviak sem, akik a rendkívül kiegyensúlyozott csoportban a sza- lókiakhoz hasonlóan ugyancsak há­rom pontot szereztek. Az első nap délutánjára marad­tak a B-csoport mérkőzései. A po- roszlóiak előbb NB III-as vetélytár- sukat, a hevesieket, majd szoros küzdelemben a Felsőtárkányt, utol­sóként pedig nagy gólkülönbséggel a hatvaniakat győzték le. A második hely sorsáról a Heves - Felsőtárkány lati A bélapátfalvi Horváth Tamás (jobbról) és csapata, az FC Eger ellen csak hétméte­res rúgásokkal maradt alul korosztályához tartozó játékosokat láthatta a közönség. Székely Károly edző tanítványainak találkozóján az FC Eger n. néven szereplő gárda győ­zött 4-1-re (G: Szikszai Gábor 2, Domoszlai Péter 2, ill. Varga Dávid). A már 2x20 perces játékidejű első elődöntőben izgalmas küzdelemben csak hétméteresek után dőlt el, hogy a hevesiek szerepelhetnek a döntő­ben. A keresztjáték másik találkozó­ján a poroszlóiak egy pillanatnyi esé­lyt sem adtak a gyöngyösieknek. A második gyer­mekmérkőzés (az egri Plútó Gyermekfod SE 6-7 éves apró­ságai egymás ellen játszottak, és a fehérek Lőrincz Bálint 3, és Szállási Ri­chard 1 találatá­val 4-0-ra nyer­tek a sárgákkal szemben) után adták át Heves megye 1999. évi legjobb sporto­lóinak járó díja­kat (Az ese­ményről lapunk 12. oldalán ol­összecsapás döntött, ahol a szeren­cse a hevesiek mellett állt. A tárkányiak az FC Hatvan ellen szer­zett győzelemnek örülhettek, míg az NB //-es Zagyva-partiaknak egy pontra sem futotta. Bemutató mérkőzéssel indult a vasárnap, ahol az FC Eger 1988-as vashatnak részletesen.) A 3. hely sorsát eldöntő találko­zón a meggyőzőbb teljesítményt nyújtó egriek diadalmaskodtak, míg a finálé változatos küzdelmében, másfél perccel a játékidő vége előtt született a győztes gól a poroszlóiak javára. A döntőben a poroszlóiak (játékosaik sötét mezben) 3-2-re nyertek a hevesiekkel szemben A serleget Dajka Mihály, a győztes poroszlóiak csapatkapitánya emelhette ma­gasba az eredményhirdetéskor fotó: pilisy elemér Eredmények A-csoport: Egerszalók - Bélapát­falva 0-0 (hétméteres rúgásokkal: 1- 3). FC Eger - Gyöngyösi AK 2-0 (0-0). G: Montvai 2. Bélapátfalva - FC Eger 1-1 (1-1). G.: Horváth T„ ill. Fejéregyházi (hétméteresekkel: 2- 3). Gyöngyös - Egerszalók 2-1 (1-0). G.: Tóth A., Szilágyi, ill. Cson­tos M. Egerszalók - FC Eger 1-1 (0-0). G.: Szabó L, ill. Hajmási. Gyöngyös - Bélapátfalva 3-1 (2-0). G.: Patkó, Csomós, Szilágyi, ill. Torbavecz. A csoport végeredménye: 1. FC Eger 6 pont (4-2), 2. Gyöngyö­si AK 6 (5-4), 3. Egerszalók 3 (2-3), 4. Bélapátfalva 3 (2-4). B-csoport: FC Hatvan Felsőtárkány 1-2 (0-1). G: Balázs, ill. Bódi, linkecs. Poroszló - Heves 3- 1 (1-1). G: Krasznai, Szobóczki, Rontó, ill. Besenyei F. Felsőtárkány - Poroszló 2-3 (0-2). G: Fülep 2, ill. Penti, Szabó, Rontó. Heves - Hat­van 3-2 (0-2). G: Besenyei E, Somodi, Grabecz, ill. Holtner, Ba­lázs (hétméteresből), Hatvan - Po­roszló 0-7 (0-3). G: Rontó 2, Szabó 2, Antal 2, Buja. Heves - Felsőtárkány 3-2 (1-1). G: Somodi, Besenyei Zs„ Besenyei F., ill. Ágó, Bódi. A csoport végeredménye: 1. Poroszló 9 pont, 2. Heves 6, 3. Felsőtárkány 3,4. FC Hatvan 0. Az 1. elődöntőben: FC Eger - He­ves 3-3 (1-1) (hétméteresekkel: 1-2). G: Vojtekovszki 2, Hompoth, ill. Pusoma, Besenyei Zs., Grabecz. A 2. elődöntőben: Poroszló - Gyön­gyösi AK 4-0 (1-0). G: Buja, Dajka, Rontó, Szabó. A 3. helyért: FC Eger - Gyöngyösi AK 4-2 (1-1). G: Haj­mási 2, Vaskó, Vojtekovszki, ill. Szilágyi 2. A döntőben: Heves - Po­roszló 2-3 (1-1). G: Besenyei F. 2, ill. Buja 2, Szabó. Végeredmény: 1. Poroszló, 2. Heves, 3. FC Eger, 4. Gyöngyösi AK. Az eredményhirdetés során a csapatoknak járó díjakat Márton István, a BÉCEM Rt. vezérigazgató­ja, és Kiss Sándor, az AS-M Kft., la­punk kiadójának irodavezetője ad­ta át. Az első helyezett együttes a díszes serleg mellett 150 ezer forin­tos pénzjutalommal távozhatott. A második helyezett hevesiek 100, a dobogó 3. fokán végzett egriek pe­dig 50 ezer forintos betétkönyvet vehettek át. Különdíjban részesült a mezőny legjobbjának választott Buja Romulus (Poroszló), a legjobb kapusnak ítélt Tajti József (Heves), és a gólkirály Besenyei Ferenc (He­ves), aki 5 találattal végzett az élen - hasonlóan Szabó Sorinhoz és Rontó Róberthez (mindkettő Po­roszló) - ám legfiatalabbként ő kapta az ajándékot. Az egyéni díja­zottak az egri Centrum Áruház és a Heves Megyei Hírlap által felaján­lott tárgyakat vehették át. Az OTP Bank Rt. 25 ezer forint értékű cso­magját a legjobb gyöngyösi játé­kos, Csomós Tamás érdemelte ki. A mérkőzéseken Kóródi László, Bartos Sándor, Tóth Béla, if). Kóródi László, Jávorszki Zoltán és Bodolai István működött közre játékvezető­ként. Műsorközlőként Rozsnaki Gábor tájékoztatta a csarnok lelátó­ját mindkét napon megtöltő közön­séget. Vélemények Virovecz Pál, a Poroszló új edző­je: - Örülök, hogy egy jó csapattal dolgozhatok majd a tavasszal. Balázs Tihamér, a Heves edző­je: - Csak dicsérni tudom minden játékosomat. László István, az FC Eger vezető edzője: - A sok sérült miatt hiány­zott egy sorunk. Bozsik István, a Gyöngyösi AK ügyvezető elnöke: - Kitűnő szer­vezés, igazságos eredmény. BÓDI CSABA A gyöngyösiek legjobbjaként Csomós Tamás vehetett át különdíjat Építőanyag- és kevertbeton-kereskedés üikri»# Előzze meg az áremelést! Ha betontermékeinket most megrendeli, kedvezményesen juthat hozzá! Mixerkocsikkal es belonsziváltyúkkál állunk ügyfeleink rendelkezésére. Szállítást megoldjuk! BET0NTHERM KFT. 3300 Eger, Homok út 26. Tel.: 36/311-438 MÁKTERMESZTÉSI LEHETŐSÉG Az ICN Magyarország Részvénytársaság (korábbi nevén: Alkaloida Rt., Tiszavasvári) máktermesztést szerződést köt 2000. évre, speciális és hagyományos mákfajta termelésére. Magas alkaloidtartalmú fajta: ■ legalább 3ha egybefüggő terület • szaktanácsadás • a vetőmagot az ICN biztosítja, térítés ellenében • vetőmagköltség megelőlegezése a betakarításig ■ 30%-os betakarítási előleg • kézi betakarítás (a máktok feltörése nélkül) ■ garantált felvásárlás 230 Ft/kg tokos mák + áfa áron • szállítási költséghozzájárulás Hagyományos fajta: • csak a máktokot vesszük át, mákmag nélkül ■ garantált felvásárlás 60-100 Fl/kg + áfa áron • szállítási költséghozzájárulás Érdeklődni Fitos Sándor máktermesztési felügyelőnél lehet az alábbi telefonszámon: 06-30-943-9669. ICN Magyarország Részvénytársaság 4440 Tiszavasvári, Kabay János u. 29.. Tel.: 06-42-275-511 □ E B HIGH-CARE HÍREK (4184) Még öt nap, és kezdődik! HÖLGYEK, REMÉNYEK, KÉRDÉSEK: VAJON ÉN LESZEK A LEGSIKERESEBB? HOGY MIBEN? Hívja az egri High-Care Centert! Deák Ferenc utca 14. (36) 411-270 HEVES "is'HÍRLAP 1CER, GYÖNGYÖS, HATVAN. HEVES, FÜZESABONY. LŐRINCI. I’ÉIT.KVASÁRA VAROSOK ÉS KÖRZETÜK NAI'II JM'JA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlapmail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311 -697, tel: 37/301 -564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341 -051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000. valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 765 Ft, negyedévre 2295 Ft, fél évre 4590 Ft, egy évre 9180 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom