Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-22 / 44. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Február 22., kedd Államtitkári megbízatás Eger A Környezetvédelmi Minisztéri­um közigazgatási államtitkára dr. Kárász Imre egyetemi tanárt újabb három évre felkérte a Kör­nyezetvédelmi Minisztérium Ok­tatási Bizottságának tagságára. Dr. Kárász Imre jelenleg az Eszterházy Károly Főiskola kör­nyezettudományi tanszékének vezetője. __________________■ K ultúrák egymás mellett Eger Ma délelőtt az Eszterházy Károly Főiskolára látogat Anamaria Pop, a budapesti Románia Kulturális Központ vezetője, valamint a ro­mániai kulturális és tudományos élet négy ismert képviselője. Mint azt dr. Káló Ferenc fő­igazgató-helyettestől megtud­tuk, a vendégek a különböző kultúrák egymás mellett élésé­ről, a multikulturális együttmű­ködésekről, a különböző pályá­zati lehetőségekről, programok­ról szeretnének beszélgetni a he­lyi tanárokkal és hallgatókkal. Külpolitika az ezredfordulón Hatvan A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a Biztatás Társada­lomfejlesztési és Kulturális Ala­pítvány fórumot rendez ma 17 órától az Ady Endre Könyvtár aulájában. Az esemény házigaz­dája Szinyei András országgyű­lési képviselő, akinek vendége lesz Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium államtitká­ra is, aki A magyar külpolitika az ezredfordulón címmel tart előadást. ■ ________Sziréna________ E llopta a légvezetéket Mezőtárkány külterületén en­gedély nélkül átalakított és tar­tott lőfegyverrel vadászott az a társaság, akik ellen eljárást indí­tott a Füzesabonyi Rendőrkapi­tányság. A Heves és Erdőtelek közötti vasúti pályatest mellől valaki le­vágott és eltulajdonított 7 ezer 200 méter légvezetéket, mellyel 115 ezer forint kárt okozott. Hatvanban rendőri jelentés alapján indítottak eljárást L. Gy. helyi lakos ellen, akit vasárnap a Kossuth téren kábítószerrel való visszaélésen kaptak. Egerben egy Nagykőporos- tetőn lévő hétvégi házból egy permetezőt, egy létrát és 20 kilo­gramm mandulát tulajdonítot­tak el 50 ezer forint értékben. Nincs helyük a táblaképeknek Dr. Lévai Anikó, dr. Entz Géza és dr. Tóth-Daru Péter a megnyitón FOTÓ: PERL MÁRTON (Folytatás az 1. oldalról) Később kérdésemre a helyszínen már módosította a felújítás költ­ségének összegét az OMVH elnö­ke. Ahhoz, hogy a hajdani szerze­tesi ebédlő konferenciateremként működhessen, csaknem ötven­millió forint szükséges. A tárlatnyitón dr. Tóth-Daru Péter, a megyei kórház főigazga­tó-főorvosa elmondta, pótolhatat­lan veszteséget szenved nemcsak a város, hanem az ország is, ha nem sikerül helyreállítani a szer- zetesrendház-együttes három ele­mét. A patikát önerőből már re- nováltatta a kórház, de a refektó- rium és a kápolna (amelyben most kórlapokat raktároznak Dexion-Salgó elemeken - a szerk.) meghaladja az erejüket. „A helyreállítás hazafias köteles­ségünk” fogalmazott beszéde vé­gén a főigazgató. Dr. Entz Géza arról tájékoztat­ta a kiállításon megjelenteket, hogy az államosítás után minden iratanyag megsemmisült, így csak közvetett eszközök segít­hetnek a restaurálásban. A tábla­képek rendkívüli művészi érté­ket képviselnek, s műemlékvé­delmi szempontból is kiemelt je­lentőségű cél, hogy visszakerül­hessenek eredeti helyükre, a kórházba. Dr. Lévai Anikó arról beszélt ünnepi megnyitójában, hogy aki­ket ilyen alkotások vesznek kö­rül, azok részesévé válnak az eu­rópai kultúrának. Hihetetlen, hogy a Kárpát-medencében mi minden megőrzésre szoruló érték található. A virágokat, vázákat, bibliai je­leneteket ábrázoló festett fa tábla­képek kiállítása egy hónapig láto­gatható a Keresztény Ifjúsági Klubban. Ezt követően biztonsá­gos raktárba kerülnek az alkotá­sok, s csak azután tekintheti meg újra a közönség, ha a kórházi épület is visszanyeri eredeti pom­páját. (NÉGYESSY) Halaszthatatlan a felújítás A hevesi képviselő kérdéseire válaszoltak a miniszterek Két, írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult a hevesi térség szocialista országgyűlési képviselője, Codó Lajos Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi mi­niszterhez, valamint Harrach Péter szociális és családügyi miniszterhez. A választ a napokban kapta meg a honatya. A hevesi szociális otthon korsze­rűsítése mostanra halaszthatat­lan feladattá vált. A fenntartó megyei önkormányzat tavaly hi­ába pályázott címzett támogatás­ra, kérelmüket elutasították. Mi­vel megyénk az elöregedő me­gyék közé tartozik, s ez az egyet­len olyan intézmény, amely mozgásfogyatékosok ellátására szakosodott, ezért az épület kor­szerűsítése elodázhatatlan. A szociális minisztertől - aki tavaly személyesen is járt az intéz­ményben - azt kérdezte a hon­atya: számíthat-e az otthon végre állami támogatásra? Válaszában Harrach Péter mi­niszter kifejtette: a szociális ottho­nok egyharmada rossz körülmé­nyek között működik. Nem ritka a túlzsúfoltság és a kiszolgáló helyi­ségek leromlott állapota. Biztató azonban, hogy a tavalyival ellentét­ben az idén már hat fejlesztést tud­nak segíteni címzett támogatással. A hevesi otthon pályázata szakma­ilag már tavaly is indokod volt, de költségvetése túlméretezett. Ezért a 2001. évi címzett támogatásra törté­nő pályázati kérelem benyújtását javasolta a miniszter. Godó Lajos írásbeli választ kért Katona Kálmán közlekedési mi­nisztertől is arra, hogy meddig kell még várni a Tisza-tóhoz veze­tő utak felújítására? A honatya kérdését azzal indokolta, hogy a tavalyi ár- és belvíz megrongálta az utakat, a térség fejlődésének pedig egyik kulcsa a közútháló­zat fejlesztése lenne. A miniszter válaszában kifej­tette: az M3-as új szakaszának át­adásával és a 33. számú főút fel­újításával jobb lett a tó megköze­lítése, de a mellékúthálózatok építésében nem várható ilyen gyors ütem. Az említett mintegy 100 kilométer hosszú úthálózat fejlesztése 40 milliárd forintot ten­ne ki, amely az országos útháló­zatra fordítandó éves összeg 40 százaléka. Ezért a közlekedési miniszter türelmet, illetve más pályázati lehetőségek felkutatá­sát kérte. szuromi Közalapítvány az uszodáért Hatvan A költségvetés csütörtöki tárgyalása előtt módosító indítványt nyújtott be a képviselő-testületnek az Összefogás Hatvanért Egyesület (ÖHE) önkormány­zati frakciója. Ennek egyik bekezdésében három­millió forintot kémek a hatvani uszodamegépítése érdekében létrehozandó közalapítvány támogatásá­ra. Az ügy kezdeményezője dr. Eperjesi Tamás ügy­véd, önkormányzati képviselő, aki a fentiekkel kap­csolatos jogi teendőket is intézi. Mint elmondta: már bejegyzés alatt áll az Összefogás a Hatvani Fe­dett Uszoda Támogatásáért Alapítvány, amelynek alaptőkéjéhez ő maga teljes képviselői tiszteletdíját felajánlotta. Reményei szerint a nemes célhoz vala­mennyi képviselőtársa hasonló módon csatlakozik, hiszen - jelentette ki - ezzel példát mutathatnának a többi adakozónak. Eperjesi Tamás szerint célszerű lenne a tanuszo­dát az aszódi hasonló létesítmény mintájára meg­építeni. Ehhez megfelelő helyszínnek tűnik az újhatvani strand területe, ahol akár a már meglévő egyik medence lefedése is szóba jöhet. A végleges költségek 150-200 millió forintra tehetők; az ÖHE frakciója szerint a beruházás már a 2002. évi hély- hatósági választások előtt megvalósulhat. ______;-ói Ú tépítés, horgászengedéllyel (Folytatás az 1. oldalról) Németh Ferenc elmondja azt is, hogy a pénz beszedésére a tavaly márciusi közgyűlés határozata jogosítja fel őket. Az összeget el­különítve kezelik, s kizárólag a megnevezett célra fordíthatják. Természetesen minden kiadásról számlát vezetnek. A horgászegyesület gazdasági vezetője végezetül beszámol ar­ról, hogy az 516 tag majd mind­egyike örült a kezdeményezés­nek. A kevés elégedetlenkedő azok közül került ki, akik telek­kel rendelkeznek a tavaknál, illet­ve horgászegyesületi tagok is, mivel így mindkét „társaságnál’’ le kell róniuk a 2-2 ezer forintot. A telektulajdonosok ugyanis ha­sonló módon javíttatnak ki egy másik útszakaszt. (T.O.I Solt Pál elégedett (Folytatás az 1. oldalról) A Heves megyei a kis-közepes ügyszámot magáénak mondha­tó bíróságok közé tartozik. Ez anynyit tesz, hogy ae elmúlt év­ben 18 ezer ügy érkezett a me­gye helyi bíróságaihoz, míg 1221 fellebbezési irat a megyei bíróságra. Ezeket időszerűen dolgozták fel, s csak a büntető ügyszakban volt viszonylag ma­gas - 19 százalék - az egy éven túl befejezett perek száma. Az összbírói értekezletet kö­vető sajtótájékoztatóján a Leg­felsőbb Bíróság elnöke szólt több aktuális, a magyar bírói kar egészét érintő kérdésről is. így arról az örvendetes tényről, hogy január 1-jétől a helyi bírák 10 százalékos illetménypótlék­ban részesülnek. Igaz, ehhez a bíróságok költségvetéséből egy­előre 510 millió forint hiányzik, amire pillanatnyilag csupán a költségvetési tartalék terhére szóló ígéret van. Mint Solt Pál elmondta, egye­bek között ezen a pénzen is múlik a Gyöngyösi Városi Bíró­ság épülete felújításának idei megkezdése. Amennyiben mégsem áll be a várt kedvező fordulat, akkor egy évvel el kell halasztani az amúgy teljesen jo­gos igény kielégítését. ________________________(«KE) N agyobb fény, kisebb villanyszámla Kerecsend Hosszú távon az önkormányzat jelentős megtakarításra számít annak a beruházásnak a meg­valósításával, amelyet a jövő héten indítanak a településen. Gémes László polgármester a munkálatokkal kapcsolatban jegyzi meg:- A régi, energiaigényes égők helyett korszerű közvilágítást kapnak a falu utcái. Mintegy nyolcmillióba kerül a fejlesztés, amit öt év alatt törlesztünk a ki­vitelezőnek. Nemcsak nagyobb fényerővel világítanak majd az új lámpatestekbe helyezett iz­zók, hanem a korábbi 150 he­lyett hatvannal több, azaz 210 égő felszerelésére szól a megren­delésünk. Egyébként a szakemberek szerint évente milliós nagyság­renddel kerül majd kevesebbe a közvilágítás a modernizálás után. A cserével járó munkát a Gár­donyi utcában kezdik el. Ez sem véletlen.- Az itt lakók még a falutévé szilveszteri adásában, egy játék megnyerésével szereztek arra jo­got, hogy először náluk gyűljön ki az új fény - említi a polgár- mester. ■ Nincs telitalálat Több mint húszmilliót fizet a Joker A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá- Hatoslottó: Hattalálatos szel- sa szerint a 7. játékhét lottónye- vény nem akadt, az 5+1 találato- reményei a következők: sok 7.169.323, az ötösök 173.367, Ötöslottó: Telitalálatos szel- a négyesek 2800, míg a hárma- vény nem volt, a négyesekre sok 552 forintot érnek. 516.600, a hármasokra 6564, a JOKER: Az egy darab telitalá- kettesekre pedig 455 forintot fi- latos szelvényre 20.938.891 fő­zetnek. rintot fizetnek. ■ Egyre „zűrösebb” a kép, de augusztusra rend lesz FOTÓ: SUHA PÉTER Teljes rekonstrukció a Fő téren Gyöngyös Az első terv a Fő tér felújítására majd’ negyedszázados, ám azóta sem történt jelentősebb beruházás. A teljes rekonstrukdót indokolja az is: a téren található fák két kiväel- lel annyira elöregedtek, hogy már régen ki kellett volna vágni őket, a vízvezeték 75 éves, az elektromos vezetékhálózat fele is idősebb har­minc évnél, s hasonlóan rossz álla­potban van a csapadékvíz-elvezető . rendszer is - mondta Szilágyi Atti­la, a városüzemeltetési igazgatóság vezetője. A Fő tér rekonstrukciója megkezdődött, befejezésének ha­tárideje augusztus elseje. Mint Szabó Gyula polgármester elmondta: egy szép, korszerű, és minden tekintetben használható teret szeretnének megvalósítani az elkészült tervek alapján.- Nem igazak azok a vádak - tet­te hozzá -, hogy a városban min­den beruházás a centrumban törté­nik, sőt az utóbbi években semmi komoly fejlesztésre nem került itt sor. Ezért is szükséges megvalósíta­nunk a rekonstrukciót, hiszen a vá­ros közepe a helybeliek és az ide lá­togató turisták szempontjából egy­aránt frekventált terület. Barabásné Czövek Ágnes alpol­gármester azt is elmondta: a beru­házás mintegy 150 milliós költsé­gének fedezéséhez hüelt vesz fel a város, ami terhet jelent majd a kö­vetkező önkormányzat számára is, azonban másként aligha lehetne belevágni ebbe a nagyszabású vál­lalkozásba. A rekonstrukció során több új diszkót is helyet kap a Fő téren, a teljes burkolatot kicserélik, s a Kár­oly Róbert-szobor is elkerül jelenlegi helyéről. Egy szabadtéri előadások­ra is alkalmas terület is kialakul, s mintegy ötven darab fát telepítenek a jelenlegiek helyére. Az átépítés alatt a teret lezárják az átmenő forgalom, illetve a tö­megközlekedési járművek elől, s a munkák végeztével sem lesz már mód a megszokott rendben autó­val közlekedni. A teljes forgalom- technikai terv hamarosan elkészül, a tömegközlekedés útvonalának módosításával szükségessé váló „kapcsolódó beruházásokkal” együtt. Sokakat foglalkoztat, hogy számos parkolóhely is megszűnik. Erre a város vezetése szerint meg­oldást jelent a tömbbelsőben terve­zett mélygarázs, amely reményeik szerint szintén elkészül augusztus­ra, illetve a Köztársaság téri piac mellett megépülő mintegy új 70 parkoló. A város vezetői - amint azt a la­kossági fórumon is hangsúlyozták - a munkák miatti várható kelle­metlenségekért a polgárok türel­mét és megértését kérik. ________________________(ESPÉI

Next

/
Oldalképek
Tartalom