Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-02 / 27. szám

------------------1-----------i M EGYEI Heves Megyei Hírlap - 3. oldal ■■■■ 2000- FEBRUÁR 2-> SZERDA KÖRKÉP Selyemzsinór Teheránban lassan ismét lehet (az iszlám forradalom után nyu­gati ízlésficamnak kikiáltott) nyakkendőt viselni. Újabban már nem vágják le fölbuzdult hí­vek az óvatlan emberek nyaká­ról a kiátkozott textildarabot, és merészebb boltosok, valamint a kihívást kedvelő muszlimok már árusítják, illetve hordják a ko­rábban megbélyegzett öüözetkiegészítőt. Az előrelátóbbak még várnak kicsit. Nehogy hirtelen selyem­zsinór legyen a nyakkendőből, mert akkor megint szorul a hu­rok ___________(-NOS) T ANÁCSKOZÁS A BELVÍZ­RŐL. Február 3-án 11 órától a dél-hevesi belvíz-katasztrófa megelőzése céljából tanácsko­zást tartanak Hevesen a városhá­zán, Sós Tamás, a Heves Megyei Védelmi Bizottság elnökének vezetésével. A vízügyi szerveze­tek kezelésében lévő belvízelve­zető rendszerek helyzetéről dr. Pados Imre, az ÉVIZIG miskolci igazgatója, valamint Farkas Jó­zsef, a Mátraaljai Vízgazdálko­dási Társulat igazgatója ad tájé­koztatást. A közutak mentén lé­vő árkok állapotáról és a tisztítá­sukra vonatkozó intézkedések­ről Szabó Lajos, a Heves Megyei Közútkezelő Kht. igazgatója számol be. KÉPEK A LÉGBŐL. A 3. VLAB csoport kiállítására kerül sor ma 18 órakor az egri Keresztény If­júsági Klub és a Segít a Város Alapítvány galériájában, az Ér­sekudvarban. A hét alkotót fel­vonultató tárlat „Légből kapott képek” címmel nyílik. ÁRPÁD-HÁZI POLITIKA. Az Ezeréves Magyarország Szabad- egyetem előadás-sorozatának keretében ma 17 órakor az egri MMK 102-es termében az Ar- pád-házi királyok uralkodása alatti kül- és hatalmi politikáról lesz szó. Előadó: dr. Engel Pál akadémikus. HEVESI KISEBBSÉGI KÖLT­SÉGVETÉS. A hevesi cigány ki­sebbségi önkormányzat közel­múltban megtartott ülésén hatá­roztak az első félévi munka­rendről és elfogadták az idei költségvetésüket is. A kisebbsé­gi önkormányzat az 580 ezer fo­rintos központi normatív támo­gatás mellett 800 ezer forint tá­mogatást kap Heves várostól, így ebben az évben közel 1,4 millió­ból gazdálkodhatnak. Traffipax vezénylés 06.00-14.00 - Gyöngyöshalász- Atkár-Vámosgyőrk, 3203. sz. út. 07.00- 15.00 - 21. sz. főút, Hatvan városi szakasza. 14.00- 22,00 - Füzesabony belterület, 3-33. sz. főút. Egervin: nincs közük a földügyekhez Eger Az 1993 óta létező Egervin Borgazdasági Rész­vénytársaságnak semmi köze a kárpótlási ügyek­hez, a megyeszékhelyen már hét alkalommal meghiúsuü licithez, illetve a dolgozói földalap kö­rüli vitákhoz - szögezte le lapunknak Schuster Endre, az rt. vezérigazgatója azon múlt hét végi írásunk kapcsán, amelyben a húsz aranykorona értékű földterületre igényt tartó egykori és mai al­kalmazottak, illetve a felszámolást végző Reorg Rt. pereskedéséről számoltunk be. Az Egervin­nek, mint jogi személyiségű társaságnak, a hatá­lyos magyar törvények értelmében nem is lehet földje, még akkor sem, ha egyetlen aranykoroná­hoz sem jutnának a kárpótlásra várók vagy a dol­gozók. Ennélfogva az Egervin Rt.-t - amely a ko­rábbi Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát­nak nem jogutódja - semmilyen földüggyel nem Hazai ízek A vezérigazgató meggyőződése az, hogy nekünk nem világ­fajtákkal, Chardonnay-vel vagy Cabemet Sauvignonnal kell versenyeznünk, hanem a hazai, sajátos ízvilágú borokkal. lehet összefüggésbe hozni. A kárpótlási és a dol­gozói földek kérdésében a felszámoló Reorg Rt., illetőleg az éppen a lezáratlan viták miatt még meglévő Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombi­nát F. A. (felszámolás alatt) az érintett. A vezérigazgatótól megtudtuk azt is: az Eger­vin Rt., amely a hazai palackosbor-piacon gya­korlatilag harmadik éve stabil piacvezetőnek szá­mít, természetesen az idén is szeretné megőrizni kedvező pozícióját. Ez nem könnyű feladat, hi­szen a magyar borpiac sajátos, sehol másutt a vi­lágon nem fordul elő, hogy egy termék legális pi­aca a teljes fogyasztás húsz százalékát érje csak el. Nem véletlen, hogy az ágazat hosszú ideje nem nyereséges. Az Egervin viszont már három esztendeje profitábilisan működik. A cég borainak mintegy hetven százaléka kerül a hazai piacra, a többit exportálják elsősorban az Európai Unió tagországaiba, ahol az Egervin ter­mékei nem a legolcsóbbak közé tartoznak, de nem is érik el a nagy európai bortermelők átlag­árait. Az árat tekintve a francia asztali borokkal állnak versenyben. Az egri társaságnál évek óta zajlik az úgynevezett „repülő borász” (angol ne­vén „flying winemaker”) program, amelynek keretében külföldi - például ausztrál, új-zélandi, francia - borászok érkeznek a hevesi megyeszék­helyre. A feladatuk az, hogy a keresett nemzetkö­zi borfajták és a tradicionális ma­gyar borfajták készítésénél is köz­reműködjenek a vüágszerte ked­velt ízek előcsalogatásában. Az Egervin Rt. az idén elsősor­ban a termelői kapcsolatok fej­lesztésére szeretné helyezni a hangsúlyt. Előnyös feltételeket, kedvező árkondí­ciókat, különböző előfinanszírozási lehetősége­ket, szakmai támogatást, művelést, illetve művel- tetést, garantált finanszírozást kínálnak azoknak a szőlősgazdáknak, akik hosszú távra szerződ­nek a céggel. A tartós kontaktus mindkét fél érde­ke, a cél pedig az egri bor sikere a piacon. A konkrét ajánlatot rövidesen ismertetik az érintett hegyközségekkel. __ _ _ _ _ _irmi Támogatás nélkül nincs fejlesztés (Folytatás az 1. oldalról) Magyarországon létrehoztak egy fejlesztési központot, s még egy hónap kell, hogy elkészüljön a vi­lág legkorszerűbb próbapadja, ami a ZF konszern első külföldön felállított próbapadja lesz.- Éppen ezért érthetetlen szá­momra, hogy ismételten nem si­került semmiféle kormánytámo­gatást szerezni - jelentette ki Ulrich Diller. - Itteni működé­sünk négy éve alatt egyetlen „tá­mogatásban” részesültünk, egy 160 millió forintos kormányhitei­ben. A hitelnek viszont az a ter­mészete, hogy azt vissza kell fi­zetni. Mint a tájékoztatón kiderült, az új ötfokozatú sebességváltó- modellt teljes egészében hazánk­ban kívánja kifejleszteni a ZF, s a gyártása Dél-Amerikában, Indiá­ban, a Távol-Keleten történik majd. Európában ott kívánják elő­állítani a terméket, ahol ehhez a legjobbak a feltételek. Az elnök-vezérigazgató kife­jezte abbéli meggyőződését, hogy az egri gyár közel 500 dolgo­zója munkájával kiérdemelte, hogy további beruházásokat és fejlesztéseket hajtsanak itt végre, de ha nem lesz fogadókészség a kormány részéről a cég támogatá­si igényére, akkor kerek perec ki lehet mondani: nem lesz fejlesz­tés.- Amikor a sajtó útján eljutott a híre a világba a kormány hozzáál­lásának a támogatásokhoz, Kelet- Németországban azonnal 30 szá­zalékos szubvenciót ajánlottak fel. Magyarországon pedig mind­eközben mintha semmi sem tör­ténne. Munkahelyek szűnnek meg Egerben, mi pedig álláshe­lyeket is teremtenénk. Ezért is megmagyarázhatatlan ez a viszo­nyulás^ __________________(SIKE) Ú j szolgáltatások a kamaránál Az új törvény miatt nehezebb helyzetbe kerülnek a gazda­sági kamarák, de a jövőben is működőképesek maradnak - mondta tegnap lapunknak Nagy Levente, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Azt is hozzáfűzte: olyan szolgáltatásokat igyekeznek nyújtani, amelyeket szí­vesen fogadnak a vállalkozók. Eger A kamara tegnapi elnökségi ülé­sén megtárgyalták a törvényből adódó idei feladataikat. Ennek szellemében fogadták el a keres­kedelmi és iparkamara március 31-ig szóló munkatervét. Az első negyedév végéig ugyanis egyesül­nek a Heves Megyei Kézműves Kamarával, fgy lehetővé válik, hogy létrehozzák majd a kereske­delmi, az ipari és a kézműves ta­gozatot. Nagy Levente arról is tájékozta­tott, hogy az újszerű szolgáltatá­sok közé tartoznak azok a szak­mai fórumok, amelyeknek mintá­ul szolgált a januárban Egerben tartott közbeszerzési tanácskozás, amelyre sok vállalkozó volt kí­váncsi. Az említett fórumot köve­tően olyan megállapodásra jutot­tak, hogy az Országos Közbeszer­zési Tanács a Heves Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamarát okta­tási bázisának tekinti a jövőben a speciális szakemberképzés érde­kében. Ezt a fórumsorozatot hamaro­san folytatják a megyeszékhelyen megrendezésre kerülő innovációs fórummal. Ezen - többek között - a Budapesti Műszaki Egyetem mellett működő ipari park, a Ma­gyar Innovációs Szövetség, az InnoStart, továbbá a Magyar Tudo­mányos Akadémia Mérésügyi és Műszerközpontja munkatársai ad­nak hasznos tanácsokat. im. kj SIKE SÁNDOR Bolhák és aligátorok Az utóbbi hónapok politikai történéseit figyel­ve úgy is fogalmazhatnánk: közmondásaiban él a nemzet, de legalábbis a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Fidesz. Kezdődött a dakotázással, amelynek egész irodalma alakult ki, például az Internet különféle honlapjain. A kormányfő Parlament­ben felemlegetett közmondását követően beindult „gyűjtés” a csúcs­pontját akkor érte el, amikor valaki kimondta: „amennyiben háttal ülsz a dakota lovon, nem azt látod, merre tartasz, hanem azt, hogy merről jöttél". Ezt követően azonban fásultság vett erőt a korábban oly aktív gyűjtőkön. Lelkűk kiüresedett, fantáziájuk szárnyalása megbicsak­lott, és csak ültek a világhálót szobájukba hozó monitor előtt. Nem volt több ötletük. A szellemi jégkorszaknak - jelentjük - véget vetettek a miniszter- elnök legutóbbi megnyilatkozásai: előbb a köztársasági elnöki jelö­lésről, aztán a hétvégi nagy „funkció-szétválasztó” összejövetelen el­mondottak. Orbán Viktor - miközben azt fejtegette, mién járna job­ban a Fidesz-Magyar Polgári Párt és Torgyán József pártja egyaránt, ha nem a jelenlegi kisgazda pártvezért jelölnék a legmagasabb köz­jogi méltóságra - egy közmondással hozakodott elő, majd egy hétre rá (más ügyben) legalább hárommal. Elnöki ügyekben azt találta megfogalmazni: a Fidesz a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” elvét követi. A rendkívüli kong­resszus pedig egyenesen bővelkedett az orbáni gyűjtésű hazai és kül­honi népi bölcselkedésekben. Volt itt szó aligátorról, közös moka­szinról - amelynek, mint tudjuk sohasem túrós a háta -, valamint kutyákról és bolhákról. Már önmagában is elgondolkodtató az a kérdés, hogy mitől ala­kult ki ez a mérhetetlen szimpátia bizonyos körökben az állatokat idéző mondások iránt. Még nagyobb rejtély, hogy mi váltja ki azt a reakciót, ami egy-egyjól megválasztott bölcsélmény közkinccsé téte­lét követően végigsöpör honunkon. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy ebben a közmondásokat egymásra liatáló hangulatban a sajtó lenne a ludas. (Vigyázat, itt a Matyitől van szó, nem a libáiról!) A veréb-túzok szituációra Bánk Attila, a kisgazdák frakcióvezetője reagált elsőként ugyan­is. Bánk madaras kiszólásm madaras választ adott: „Bagoly mond­ja verébnek, hogy nagyfejű”. Az elmúlt hét végén viszont ismét megnyílt a fantázia szárnyalá­sának felemelő perspektívája Várhatjuk hát a fejleményeket. Mint az a bizonyos üveges tót a mindennapi hanyattesést. Adóztatás helyett hitelt vesznek fel Megtárgyalták a kialakult helyzetet Demjén tőséget is számba vettek. Elsőként---------------------------------------------- azt a kényszerváltozatot, misze­A település is tagja annak a térsé- rint - ha fizetnek - a csatornázás gi összefogásnak, amelynek révén utáni helyreállításra nem marad megvalósul a szennyvízcsatomá- pénz. Fontolgatták a bizottsági zás. Ezt kijelenteni persze sokkal ülésen azt is, hogy a vállalkozók könnyebb, mint állni a beruházás után a faluban élő őstermelőket is igencsak tetemes költségeit. megadóztatják. Ebből az adónem- Demjén polgármestere, Szén Já- bői mintegy 1,5-2 millió forinttal nos az infrastrukturális fejlesztés javulhatott volna az önkormány- nehézségeitől szólva elmondta: zat kasszájának mérlege.- Községünkben a kivitelező Végül azonban a majdani hi- már az idén be akarja fejezni a telfelvétel mellett foglaltak állást. munkát, amiért 6 millió 566 ezer - Van szerencsére milliós nagy­forintot vár. Mivel a beruházás- ságrendű céltartalékunk, amit át­hoz szerzett pályázati források ki- csoportosíthatunk a beruházás merülőben vannak, az említett befejezésére. Az idei költségvetés teljes összeget az önkormányzat- pluszszaldója szintén reményt nak kell vállalnia. Ez pedig meg- nyújt a csatornázási kiadások egy haladja a költségvetésünk teher- részére. A képviselő-testület elé te­bíró képességét, ezért rendkívüli hát az a javaslat kerül, hogy ős­pénzügyi bizottság tárgyalta a ki- szel inkább hitelfelvétellel fedez- alakult helyzetet. zük majd a kivitelezés befejezésé­A tanácskozás résztvevői a hez szükséges pénzhiányt - hang­megoldás érdekében három lehe- súlyozta Szén János. _______ib. s.) N yílt nap a főiskolán Rendhagyó, nyílt napot rendez az egri Eszterházy Károly Főisko­la február 3-án, csütörtökön 10.30 és 13.30 között a Líceum I. emeletén - tájékoztatta lapunkat Kácsor Zsolt, az intézmény saj­tóreferense. A „Nyílt nap más­ként” című szakmai program ke­retében 10.30-tól általános tájé­koztató hangzik el a díszterem­ben, majd a szaktanszékek mu­tatkoznak be, méghozzá work- shop-szerűen. Ezek - vagyis a munkacsoportok - kialakítása az újdonság, amelyben a mosta­ni nyílt nap eltér az előzőektől. Mindez azt jelenti, hogy az ér­deklődőknek nem szükséges a tanszékekre ellátogatniuk, azok képviselőit ugyanis megtalálják az első emeleten kialakított hely­színeken. Ugyanakkor természe­tesen megtekinthetők a főiskola kémiai, fizikai, informatikai la­boratóriumai is. Az időközben felmerülő kérdésekre is készsé­gesen válaszolnak az illetéke­sek. A sajtóreferens elmondta azt is, hogy a programon tájékozta­tást tart dr. Káló Ferenc főigazga­tó-helyettes és dr. Horváth Tibor, a tanulmányi osztály vezetője. Rajtuk kívül kérdést lehet intézni a Diáktanácsadó Irodához, a Hallgatói Önkormányzathoz, va­lamint az Informatikai Szolgálta­tó Centrumhoz is. A főiskola célja, hogy a rend­hagyó nyílt nap keretében „diákközelibb” és részletesebb információt kapjanak azok, akik az egri főiskolára kívánnak je­lentkezni. Nem csupán az első diplomájukat Egerben megsze­rezni szándékozókat várják a nyílt napra, hanem a pedagógu­sokat is, akik számára az intéz­mény továbbképző tanfolyamo­kat szervez. ■ Az idei szezonra készülnek. - Ezekben a téli hetekben is sokféle munkát végeznek a Heves Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás dolgozói, akik vizsgálatokat folytatnak a növényházban és a laboratóriumokban a kórokozók és a kárte­vők tulajdonságainak megismerése érdekében. fotó: pilisy elemér A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES ^ HÍRLAP Újságíró: ELEK ESZTER Telefon - (36)413-644 Fax - (36)413-145 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon - (36)410-880 Fax - (36)412-333 * Terjesztő: MURÁNYI GERTRÚD Telefon - (36)412-646

Next

/
Oldalképek
Tartalom