Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-01 / 26. szám

2000. FEBRUÁR 1., KEDD ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 26. SZÁM MAI SZÁMUNKBÓL NÉGYOLDALAS TVR-MELLÉKLET A PRAXISTORVENYROL A praxistörvény célja, hogy hosszú évek kitérői után az első és döntő lépést megtegyük a háziorvosi ellátás privatizációjá­nak irányába, egyúttal megte­remtsük annak törvényi felté­teleit, hogy az orvos közszolgál­tatói feladatait nagyobb önálló­sággal és egyben felelősséggel lássa el. Minderről dr. Mánya Kristóf beszélt a Tisztelt Ház tegnapi ülésén. 2. oldal RETŰR Ha már a Moldova-könyvnél tar­tunk, hadd idézzem belőle az egyik vasúti vezető nem éppen hízelgő megállapítását, misze­rint „az 1970-es évekre a vasút­nál csak a hülyék maradtak - és a megszállottak”. Azóta eltelt harminc kemény esztendő, to­vább koptak a sínek és az embe­rek, ám úgy tűnik, a helyzet a MÁV-nál változatlan. 3. oldal NYERT A BORNEMISSZA A Heves Megyei Ökölvívó Szö­vetség Egerben, a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet tor­natermében rendezte meg a me­gyei férfi felnőtt, junior, kadett, serdülő, valamint női felnőtt egyéni bajnokságot. A négy me­gyei szakosztály mellett mező­kövesdi és vecsési bunyósok is a szorítóba léptek. 11. oldal Ma lép életbe a lakáscélú támogatásokról szóló kormányrendelet. Lapunk kérdésére mind a hitelező bankok, mind az ingatlanközvetítéssel foglalkozó cégek szakemberei arról számoltak be, hogy ügyfeleik körében jelentős mértékben megnövekedett az érdeklődés az eddigieknél kedvezőbb hitelkonstrukciók iránt. A témával kapcsolatos ösz- szeállításunkat a 3. oldalon olvashatják. Képünkön: már felépült és még épülő házak Egerben, az Almagyar-dombon. fotó: perl marton Megint sztrájk Nem született megállapodás a hétfő délelőtti egyeztető tárgya­láson a reprezentatív vasúti szakszervezetek és a MÁV Rt. képviselői között, így február 1- jén 0.00 órától általános vas­utassztrájk kezdődik. A szakszervezetek átadták az idei bérfejlesztésre, a kollektív szerződésben szereplő munka­rendre, illetve a hároméves meg­állapodás részét képező foglal­koztatáspolitikára vonatkozó ja­vaslataikat. Az érdekképviseletek összes­ségében 10,78 százalékos bruttó béremelést javasolnak. A szak- szervezetek bérfejlesztési ajánla­tát a munkaadó visszautasította. Kukely Márton, a MÁV Rt. vezér- igazgatója a munkáltató részéről egyoldalúan aláírta a három év­re szóló megállapodás-terveze­tet, valamint a kollektív szerző­dés módosítását, s arra kérte a szakszervezeteket, hogy ehhez csatlakozzanak. A vasúttársaság elkészítette a február 1-jétől a munkabeszün­tetés alatti vasúti közlekedés me­netrendjét. A Mávinform tájé­koztatása szerint a magyar vas­útvonalakon 806 személyvonat, a menetrendben szereplő vona­tok 30 százaléka közlekedik. (Részletek a 4. oldalon) Az erőműt érdekli az ipari park A térség meghatározó gazdasági központjává válhat Abasár Elképzelhető, hogy a jövőben a visontai Mátrai Erőmű Rt. aktí­van részt vesz az egykori hon­védségi laktanya területére ter­vezett ipari park kialakításában és további fejlesztésében. Mind­erről Treso Kálmán, az ipari park létrehozására, működtetésére és fejlesztésére megalapított Abapark Kft. ügyvezető igazga­tója tájékoztatta lapunkat. Mint elmondta, egyelőre csak egyez­tető tárgyalásokat folytattak Manfred Zimmerrel, a Mátrai Erőmű igazgatótanácsának tag­jával. Bármilyen konkrét megál­lapodásra csak a részvénytársa­ságon belüli további megbeszélé­sek után kerülhet sor. A erőmű részéről a válasz néhány napon belül megérkezhet, és ezt köve­tően dőlhet majd el, hogy az áramtermelők milyen formában és mekkora tőkével kí­vánnak bekapcsolódni az egykori katonai ob­jektum területére ter­vezett ipari park létre­hozásába. Az elképzelések sze­rint a 35 hektáros terü­leten öt év alatt mintegy 1500 új munkahely létesülhet. Az abasári ipari park felfejlesztésével megoldódhat a Mátrai Erőmű (2015-re prognosztizált) végleges leállása után az ott dolgozók to­vábbi foglalkoztatása. Az ipari parkot üzemeltető Abapark Kft.- vel történő egyeztetések arra en­gednek következtetni, hogy a részvénytársaság az eljövendők- ben továbbra is a térség egyik Egyeztetés után A részvénytársaság belső tárgyalás után dönt arról, hogy milyen formá­ban kapcsolódhat az ipari park kiala­kításába. Az erőmű bezárása után a dolgozók ott kaphatnának munkát. meghatározó gazdasági tényező­je kíván maradni. Abasáron arra számítanak, hogy megjelenése újabb jelentős tőkeerős befektető­ket vonz az ipari parkba. (Folytatás a 3. oldalon) Vámosgyörkön is tilos a koporsós temetés Tizenhét portát öntött el a belvíz Hatvan és térsége A meleg eső miatti jelentős olva­dás a hatvani régióban is gondo­kat okozott. A megyei védelmi irodától kapott jelentés szerint Zagyvaszántón vasárnap 17 por­tát öntött el a belvíz. A veszély- elhárításon tíz ember, valamint gépek dolgoztak, a védekezés­hez pedig 15 tonna követ hasz­náltak fel. Heréden a Bér- és Nógrád-pa- tak vize egy méterrel duzzadt meg, s emiatt a Pusztai és a Kökényesi utcák házainál jelent­kezett az áradás. Hétfőre azon­ban a vízszint jelentősen apadt. A belvízi állapotok súlyossá­gát jelzi, hogy az ÁNTSZ immár Vámosgyörkön is megtiltotta a koporsós temetést. A Zagyva az elmúlt napok enyhe időjárásának következté­ben áradásnak indult. A Tárnán a következő napokban lehet je­lentős áradásra számítani, en­nek a vízgyűjtőnek a területén ugyanis a hó még „tartja” az esőt és a havas esőt. A felmele­gedés azonban tartósnak ígér­kezik. A Tisza beállása miatt a kiskörei vízi erőmű létesítmé­nyének védelmére két jégtörő hajót helyeztek készenlétbe. _____ B. S. D rog, alkohol, diákok Nyolcvan százalékuk Eger A 14-15 éves tanulók tíz százalé­ka rendszeresen dohányzik, s napi 8-9 szál cigarettát szív - egyebek mellett ez derült ki ab­ból az ifjúságkutatásból, ame­lyet az „Eger város védőnői a csa­ládokért” Alapítvány végzett a megyeszékhelyen, 637 fős min­tán. Az alapítvány a városháza közoktatási irodájának koordi­nálásával egy, a diákok mentális helyzetét feltérképező országos kutatáshoz csatlakozott, amely­nek eredményeit az ECHO Okta­táskutató Műhely munkatársai dolgozták fel. Az adatok szerint csak az em­lített korosztályhoz tartozó gye­rekek 33 százaléka nem próbál­ta még sosem a dohányzást, s mindössze 4,9 százalékuk él dohányfüstmentes környezet­ivott mar szeszes italt ben. Saját bevallásuk szerint 1 százalékuk rendszeres drogfo­gyasztó, ugyanakkor egyharma- duk ismer olyan fiatalt, aki már kipróbálta a kábítószert. 16 szá­zalékuk baráti körébe tartoznak drogosok, 12 százalékuk pedig személyesen is találkozott drog­árusokkal. (A szakemberek véle­ménye egyébként az, hogy a ká­bítószer-fogyasztásról kapott adatokat fenntartással kell fo­gadni.) A kutatásból kitűnik: az egri 14-15 éveseknek csupán a 19 százaléka nem ivott még so­hasem szeszes italt. A megkérdezettek átlagosan havonta kb. 550 forintot áldoz­nak élvezeti szerekre (cigaretta, kávé, alkohol, drog). Az egészsé­güket intenzíven károsítok egy hónapban több mint 7000 forin­tot költenek szenvedélyükre. Új felvételi eljárások a középiskolákban Heves megye Az ember életének első fontos döntése az iskola- és pályaválasz­tás. A diákoknak az általános isko­la utolsó évében el kell dönteniük, hogy szakmát akamak-e tanulni, vagy gimnáziumban folytatják ta­nulmányaikat. A Nemzeti Alap­tanterv szerencsére már lehetővé teszi a 9-10. évfolyamon az átjár­hatóságot, hiszen ebben a két év­ben a közismereti tárgyak tanítása folyik. Ennek ellenére még mindig nagyon sok diák számára komoly gondot okoz a pályaválasztás. Többek között ebben a kérdésben is segítséget tud nyújtani a Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete, ahol ettől az évtől egy há­romfős munkacsoport foglalkozik pályaorientációval. Mint azt dr. Semperger Tibortól, a team veze­tőjétől megtudtuk, tevékenységük összetett és több részre bontható. Kiemelt szerepet kap az általános iskolában folyó pályapedagógiai munka szaktanács- adói szolgáltatások­kal történő segítése, az információszol­gáltatás, melyben se­gítségükre van egy számítógépes adat­bázis. Ezenkívül cso­portok, osztályok, közösségek kérésére pályaorientációs, személyiségfejlesztő tréningeket szervez­nek, s pszichológiai méréseket végeznek. A csoport az iskolák kérésére egy műszerekkel felszerelt mikrobusszal a vidéki helyszíneken is végez méréseket, szakmai szolgáltatást. Szintén a pályaválasztást szol­gálja az a két kiadvány, melyeket az elmúlt esztendőben jelentetett meg az intézet, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával A HEVES MEGYEI 8. OSZTÁLYOSOK SZAMA közösen. A Heves Megye Szakkép­zési Térképe azért készült, hogy bemutassák, milyen képzési lehe­tőségek vannak jelenleg szűkebb hazánkban, ezek hol találhatók, és milyen követelmények érvénye­sülnek ott. A jövőben tervezik egy átfogóbb, a két szomszédos megyével közösen szerkesztett kiadvány létrehozását is. A 2000 példányban megjelenő Pedagógiai füzetek című összeál­lítás a Heves megyei középfokú intézmé­nyek kínálatát, felvé­teli követelményeit, azok időpontját, s a fakultatív lehetősége­ket foglalja magában. Ezenkívül tartalmaz­za még a felvételi eljá­rás rendjét - melyet miniszteri rendelet határoz meg -, s az országos be­iskolázású speciális intézmények (művészeti szakközépiskolák, értelmi fogyatékosok, mozgássé­rültek számára működtetett isko­lák) fellelhetőségét is. (Folytatás a 2. oldalon) Növekvő kereslet a lakáspiacon Ma lép hatályba a kedvezményes támogatásokról szóló kormányrendelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom