Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-12 / 9. szám
2000. Január 12. szerda - Heves Megyei Hírlap K Ö R Z E T E Heves Megyei Hírlap - 5. oldal FÜZESABONY É Valóság lesz a szobor Térplasztika az állomás elé? A fogadókészség miatt a kórustalálkozó körzeti rendezvény lehet Mezöszemere A kormánybiztosi hivatal is támogatja az önkormányzat tervét, így jövőre valósággá válik: a millenniumi évben emlékszobrot avatnak a településen.- Az országos pályázatunkat kedvezően bírálták el, s a műalkotás elkészítésére 6,5 millió forintot kaptunk - jegyzi meg bevezetőjében Bíróné Bukta Krisztina polgármester asszony. Az alkotás elkészítésére Bukta Imre helyben élő szobrász kapott felkérést. A szilveszteri nap tartalmas szórakoztatásáról főként a helyi televízió monstre adása gondoskodott. A falu óévét összegző riportot Kiss Sándor és Román László készítette. Sikere volt a viccmesé- lőknek, akik közül dr. Lukács Béla, Metzger Béla, Antal Péter és Fülep Gyula humora aratott osztatlan sikert. Ezúttal is minden igényt megpróbált kielégíteni a változatosan szerkesztett kívánságműsor. A virág- és pezsgőküldő szolgálat sem maradt dolog nélkül. A Sporthorgász Egyesület a hét elején tartotta közgyűlését az iskola mozitermében. Tevékenységükről az ÁMK legutóbbi Kopogtató című kiadványában Pákay István írt. Ebből kitűnik, hogy az 5,5 hektár kiterjedésű vízterület a felejthetetlen élmények mellett bizony tavaly gondok forrása is volt. Az örömről annyit, hogy sokan kerestek a tavak környékén pihenést, kikapcsolódást a csendes és üszta természetben. Az egyesület gondosságának köA maketten már megtekintett, zsűrizett kompozíció vélhetően márvány és bronz ötvözete lesz. A művész számára az önkormányzat egyébként a volt napköziben egy alkalmi műtermet is biztosított. A szobrot augusztus 20-án szeretnék felavatni a millennium évéhez méltó ünnepségen. Ezek sorában hagyományőrző csoportok számára terveznek - az MMK-val közösen - minősítő fesztivált. Az óévbúcsúztató csattanójaként helyben először láthatott tűzijátékot a kerecsendi lakosság. Ez a vállalkozás azonban alighanem hagyományteremtő lesz. A települési önkormányzat a jövő héten áll ki a polgárok elé. Január 21-én, pénteken 17 órától a Közösségi Házban tartanak közmeghallgatást. Ez a fórum az új esztendő költségvetésének tárgyalását előzi meg. A pénzügyi bizottság után ugyanis január 25- én foglalkozik vele a képviselő- testület. szönhetően folyamatos a haltelepítés. Az idei év sikeres horgászatát a múlt évben kihelyezett 19 mázsa ponty biztosíthatja. A nehézségek kapcsán elsősorban az 1999-es nyári árvízre utalt a szerző. Ez nem csupán az elmenekült halak mennyisége miatt okozott közvetlen károkat, hanem elpusztult a vízi növényzet jelentős része is. A bemosott szennyeződések miatti későbbi nagymértékű algásodás pedig halpusztuláshoz vezetett. A horgásztanyában is jelentős károk keletkeztek. Forrásoldalról nem dicsekedhet a városi önkormányzat. Ennek ellenére az elmúlt év végén az Eperjesi László által előterjesztett millenniumi terv - az objektív helyzetből feltételezett várakozással ellentétben - kivívta a képviselők támogatását. Az elképzelések megvalósítására hárommillió forintot kívánnak fordítani. Füzesabony Az önkormányzat művelődési és oktatási bizottságának vezetője, Eperjesi László jó érzésekkel vette tudomásul az általa vázolt terv fogadtatását. Elsősorban a következő megfontolásból:- A 2000. éven, a millennium esztendején nem úgy fut át a város, hogy az ne hagyna nyomokat. A városkassza szűkössége ellenére kapott támogatást a csomagterv. Az új költségvetést ugyan még nem fogadta el az önkormányzat, de hiszem, hogy mind a tárgyiasít- ható, mind pedig a rendezvényi elképzelések megvalósulhatnak. Az ígért pénzügyi támogatás összesen hárommillió forint, noha az ötletgazdákban van némi félsz a költségvetési tárgyalási fordulóktól, a források esetleges lefaragásától. A cél érdekében azonban pályázati úton is szeretnének támogatást elnyerni. Az önkormányzat művelődési és oktatási bizottsága a tárgyia- sítható elképzelések között gondol a helyitörténeti gyűjtemény átköltöztetésére. A látogatókban sokkal nagyobb tömeget egy új környezet, a vasútállomás épülete biztosítja. A tárlatot - az átalakítás, igényes előkészítés miatt - alighanem csak a nyáron nyitják meg a nagyközönség előtt. Megjelenhet 2000-ben Füzesabonyról egy városismertető kalauz is.- A településről ugyan több kiadványban lehet információkhoz jutni, de egy bédekker típusú még hiányzik. Ennek német és angol nyelvű bevezetője is lenne, amit a külföldiek is forgathatnának - jelzi Eperjesi László. A kalauz térképpel együtt jönne ki a nyomdából, benne olyan közhasznú tájékoztatással, mint hogy bizonyos szakmák szolgáltatásait hol lehet igénybe venni. A vállalkozók magánhirdetéseit szintén szívesen tennék közzé, hiszen az ellenszolgáltatással csökkenthetnék az előállítás önköltségét. Augusztus 20-ra a megszokottnál gazdagabb és színesebb formában kívánják eljuttatni a családokhoz a Füzesabonyi Híradót. Gondolnak pályázatok kiírására, az iskolások számára például a hazafiság témakörében készített munkákat díjaznák. A jövőnek szóló elképzelés egy térplasztika felállítása. Füzesabony építészeti patináját a vasútállomás épülete jeleníti meg, ezért nagy valószínűséggel az állomás előtti teret díszítheti.- Közelben élő alkotónak szeretnénk adni a megbízást - hangsúlyozza beszélgetőpartnerünk. Hozzátéve, hogy nem kívánják megkötni a kezét a művésznek, csak a mondanivalója legyen kifejező. Augusztus 20-ra kiskörzeti jelleggel - mert az előzetes felmérések szerint erre igény van - egy kórustalálkozó házigazdája lenne a város, a művelődési központ. Ősszel pedig a már bizonyított, helyben alkotó művészeknek egy közös bemutatkozási lehetőséget teremtenének. A városban tanító, jól felkészült testnevelő tanárok - ahogy beszélgetés szintjén már felmerült - tartalmas májusi sportnappal gazdagíthatnák a programsorozatot. A bizottság elnöke, Eperjesi László a millennium emlékezetessé tétele érdekében fontosnak tartja megjegyezni:- Nemcsak az önkormányzat tesz a méltó megünneplésért, hanem Füzesabony több intézménye, iskolája is készül rá. Azok programjaiból biztosan lesznek majd olyanok, amelyek gazdagíthatják a város millenniumi ren-- dezvénysorozatát. KÁL. A helyi nyugdíjasklub pótszilveszter keretében látja vendégül a sorstárs verpelétieket. Az eseményre csütörtökön 15 órától kerül sor a kultúrházban. TÓFALU. A polgármesteri hivatal új számítógépet kapott, amely lehetővé teszi a korszerűbb munkát. Egyébként a körjegyzőséghez tartozó Aldebrővel együtt megvalósult két gép telepítése az önkormányzatoloiak 460 ezer forintjába került. ALDEBRŐ. A polgármesteri hivatal épületének felújítása - a tavalyi tetőszerkezet megerősítése, cserepezése után - újabb fázisához érkezett. A napokban a külső vakolat leverése történt meg, azért, hogy a megfelelő időjárás beköszöntével folytatódhasson a 13 millió forint összköltségű rekonstrukció. FELDEBRŐ. A hagyományokhoz híven idén is Kosa Csaba író lesz a magyar kultúra napja helyi rendezvényének vendége. A január 21-én 15 órától a könyvtárban tartandó megemlékezés szónoka könyveit is bemutatja a hallgatóságának. DEMJÉN. A település a közigazgatásilag határos Nagytályával körjegyzőséget kíván működtetni. Szén János demjéni polgármester elmondta, hogy - érdemi jelentkezés híján - új pályázatot írnak ki a jegyzői állásra. A két település már februártól szívesen alkalmazna megfelelő végzettségű szakembert. POROSZLÓ. Ha a bányahatóság kedvezően fogadja a Totálgáz kérését a telephely engedélyezésével kapcsolatban, akkor tavasz- szal a munkák is elkezdődhetnek. A poroszlói képviselő-testület ugyanis eladásra kijelölte a területet. A megvétellel egy gázlefejtő üzem jöhet létre a községben, a beruházás kiteljesedésével később itt a Totálgáz palacktöltő állomást is létesítene. FÜZESABONY. Még a héten elkezdődik az egyeztetés az intézmények vezetőivel az idei költség- vetési koncepció alapján. A működtetés feltételeinek számbavételét szolgáló párbeszéd után az ön- kormányzat bizottságai tárgyalnak majd, s végül több fordulóban arról a képviselő-testület dönt. Először, de nem utoljára: ujevkoszonto tuzijatek lVYV 1*1 11 1 i * > F , i >'■ # ' Kerecsend A pontyokban bízhatunk Aldebrö [BUDAVÁRI) A Parlamentben is jártak A dormándi alsó tagozatos iskola 35 tanulója 20 felnőtt társaságában Budapesten járt. A buszos kirándulással a kisdiákok és kísérőik eljutottak a Parlamentbe, ezenkívül megtekintették a Közlekedési Múzeumot, majd egy előadást tapsoltak végig a Fővárosi Nagycirkuszban. Az oktatási intézményhez kapcsolódé hír, hogy a közelmúltbeli jótékonysági bál bevételéből és a támogató adományokból hamarosan sikerül vásárolni egy KORG kalapácsmechanikás elektromos zongorát. Ennek segítségével emelni szeretnék a zenei oktatás és a helyi rendezvények színvonalát. A Mátrában gyakoroltak Besenyőtelek Az általános iskola diákjai közül egy csoportra való - a sízés szerelmesei - a téli szünetben Mátraszentlászlót kereste fel. A kiváló környezetben Steimler Ferenc és Úri József testnevelő tanárok gondoskodtak róla, hogy gyarapodjon mindenki tudása. A tábor utolsó napján háziversenyt rendeztek. Lányok (haladó): 1. Czakó Judit, 2. Török Réka, 3. Bozsik Cintia. Fiúk (kezdők): 1. Török Péter, 2. Kriston Dániel, 3. Bozsik Csaba. Fiúk (haladó): 1. Úri Bálint, 2. Szabó Gábor, 3. Czakó Dániel. A hónap végén a diákok közül többen a szlovákiai Krompachy lejtőin fejleszthetik, tökéletesíthetik síelési tudomá- nyukat. __________________■ M átraszentlászlén készült a csoportkép a diáksízökről, akik Szlovákiába is eljutnak Száműzött címke Maklár Csak úgy bedobták. Nyilván rendszerető ember tette. Gondolom, azért, hogy az oldal tartalma közkeletű legyen. Ez a felhívásféle ugyanis megérdemli: Polgár és környezetbarát. Sokszor és sok helyütt megfogalmazták már a hadüzenetet az illegális szemétlerakó helyek gyarapodó térnyerésével szemben. Valljuk meg, nem sok sikerrel. Makiáron ez ügyben egy célravezetőén döntő lépéssel jutottak tovább: Megtalálták a megoldást. Legalábbis az általuk hozott rendelet a háztartási szemét- szállításról ebbe az irányba mutat. Ha a polgármester kicsit dicsekvőbb, maga újságolta volna. Talán a képviselőkkel közös döntést nem akarta kisajátítani. A kezünkbe került „Felhívás” végén a keltezés még múlt év karácsony előtti. A fölötte pontokba foglalt ismertető a következőket vetítette előre: 2000. január 1-jétől az önkormányzat a saját bevételei bői finanszírozza a szemétszál lítást. Megszűnik a címkeragasztás. Az ingatlantulajdonosnak nem kell fizetnie. Nincs korlátozva a kihelyezhető kukák száma. A szemétszállítási nap továbbra is hétfő. Mi több, az önkormányzat a hivatalhoz eljuttatott igények alapján - az egyéni vásárlásoknál kedvezőbb áron - felajánlja a kukák közös beszerzését. Egyetlen célért: „Bízunk benne, hogy tisztább és szebb lesz községünk”. Azóta talán az exszemétdíj- beszedő is vigasztalódott... B.S.