Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-11 / 8. szám

2000. Január 11. kedd - Heves Megyei Hírlap Heves Megyei Hírlap - 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP Nyakas ügyek A hírek szerint osztrák-francia együttműködésben olyan kutya- nyakörveket készítenek, ame­lyekbe miniatűr rádió adó-vevő egység kerül: a gazdik innentől kezdve mindig tudni fogják, hol csatangol kedvencük. Az eltű­nésre semmi esély, az ebek hely­zete pillanatok alatt bemérhető. Az értelmesebb jószágoknak állí­tólag utasításokat is lehet majd továbbítani az éteren keresztül. Azon gondolkozom, vajon mekkora lehet a különbség a ku­tya- és a férfiúi nyak átmérője kÖZÖtt... _____________ _ JRM) P ogányság és keresztény­ség. Egerben, a Megyei Műve­lődési Központban január 12- én, szerdán délután négy órától dr. Szegfű László történész tart előadást „Pogányság és keresz­ténység a magyar államiság haj­nalán” címmel. Horn Gyula Hevesben. Az MSZP frakcióvezető-helyettese, Horn Gyula volt miniszterelnök a párt erdőkövesdi és bélapátfal- vai szervezetének meghívására január 14-én, pénteken Heves megyébe látogat. A politikus dél­után háromtól Erdőkövesden, a művelődési házban, öttől pedig Bélapátfalván, a Pártok házában tart lakossági fórumot. Szinyei András Lőrinciben. Ma délután öt órakor a helyi Magvető könyvtárban találkozik a válasz­tókkal Szinyá András honatya (Fidesz-MKDSZ), aki beszámol a Parlamentben végzett munkájá­ról, s tájékoztatja a jelenlévőket az Európa Tanács magyar tagjai­nak tevékenységéről is. Tanácskozás Nagyfügeden. Godó Lajos szocialista parlamen­ti képviselő január 14-én, pénte­ken 10 órától tanácskozást szer­vez a nagyfügedi polgármesteri hivatalban a cigány kisebbség és a hátrányos helyzetű iskoláskorú gyerekek oktatásának aktuális kérdéseiről, a kormány ezzel kapcsolatos középtávú intézke­déseiről, s az intézményhálózat fejlesztéséről. Az előadók: Far­kas László, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának munkatársa, a nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályának taná­csosa, kisebbségi referens, vala­mint Raduly István, az Oktatási Minisztérium kisebbségek főosz­tályának vezetője. Ifjúsági Ház Eger Kht. (Eger, Széchenyi u. 16., tel.: 36/410- 324,410-094) mai programja: 19 ó: Világjáró klub, Alaszka. Traffipax vezénylés 06.00-14.00 - Eger belterület 07.00-15,00-21. sz főút Hatvan városi szakasza 14.00-22.00- Heves belterület Diszkózás helyett családtervezés? Lóié László: Kelemen úr nem konstruktív... Verpelét Néhány éve még a kisebbségi önkor­mányzat tagjai használhatták a Sza­badság téren található régi művelő­dési házat. Újabban a Magyar Mál­tai Szeretetszolgálat helyi csoportja őrzi itt az adománynak szánt holmi­kat, ám a kisebbségi önkormányzat visszakívánkozik ide. Ugyanis a Ma­lom utcai épület, az Áfész volt iroda­háza - amelyet a község önkor­mányzata a rendelkezésükre bocsá­tott - meglehetősen rossz állagú, s nem is alkalmas a táncmulatságok­ra. Ezért úgy gondolták, inkább vis­szamennek a Szabadság térre. Igen ám, de a máltaiak most már nem szívesen mennének el innen. A dön­tést megkönnyítendő - ki használja az önkormányzati tulajdonú épít­ményt? -, meghívták a legutóbbi képviselő-testületi ülésre a költöz­ködést szorgalmazó Lóié Lászlót, a kisebbségi önkormányzat helyettes vezetőjét és KelemenJózsefet, a mál­taiak helyi csoportjának elnökét. Zrónik István jegyző megemlítette, hogy a szóban forgó házat közada­kozásból építették. Sémimképp sem lenne szerencsés, ha azt a diszkózás hevében szétvernék. Célszerűbb volna itt múzeumot berendezni, az jól megférne a máltaiak raktárával. Kelemen József is ezt a javaslatot támogatta. Megítélése szerint a ki­sebbségi önkormányzat vezetőinek nem diszkókat kellene szervezniük, hanem inkább előadásokat a do­hányzás és az alkohol ártalmairól, valamint a modem fogamzásgátlás­ról és családtervezésről. Mindezt a Malom utcai épületben is megtehe­tik, ha pedig táncolni vágynak, men­jenek az új Művelődési Házba, ahol a többi fiatallal együtt kulturáltan szórakozhatnak. A Malom utcai ház felújításához pedig szerezzenek pénzt pályázat útján. (Utóbbi meg­írásához a jegyző is felajánlotta se­gítségét.) Lóié László viszont továbbra is azt szorgalmazta, használják a mál­taiakkal közösen az épületet. Kele-' men József ennek egyáltalán nem örülne, mert legutóbb, az árvíz ide­jén is kifosztották a raktárát. Miután ezt felemlegette, Lóié László csak annyit mondott: Kelemen úr nem konstruktív. Végül a testület úgy határozott, maradjon minden úgy, ahogy van. A máltaiaké a Szabadság téri, a cigá­nyoké pedig a Dankó-telephez kö­zeli, Malom utcai épület. ________________________(HÉOYESSY) V itatott körzetmódosítás Az orvosválasztás továbbra is az állampolgárok joga Abasár Módosították a községi házior­vosi körzetek határait. Koráb­ban a településen több mint ti­zenegy éve dolgozó dr. Lénárt András 2-es számú körzetéhez 1710, míg az 1-es körzetet pá­lyázat útján csak néhány hó­napja elfoglaló dr.. Tatár László­hoz 1470 fő tartozott. A képvise­lő-testület legutóbbi ülésén szü­letett döntés a két háziorvosi körzetet kiegyenlítette. Mivel 1993-tól kormányrende­let írja elő a szabad orvosválasz­tást, így a körzetben élők nem mind az ott dolgozó doktort vá­lasztották. Ennek következtében Lénárt doktor mintegy 2400, míg az 1-es körzetben korábban dol­gozó orvos csak 800 betegkártyát gyűjtött össze. Ez utóbbi beteg­számot örökölte dr. Tatár is. Az új képviselő-testületi döntés a kártyaszámot nem változtathat­ja meg, csupán a közigazgatási körzethatárt módosította. Dér Fe­renc polgármester elmondta, hogy a módosítást többek között a község bővülése is szükségessé tette, hiszen az új házak épülésé­vel a 2-es körzet lakossága az utóbbi években megnőtt. Fontosnak tartotta megemlíte­ni a községvezető dr. Mánya Kris­tóf országgyűlési képviselőnek a megyei orvosi kamara elnökének nyilatkozatát, mely szerint Heves­ben 1750 beteg jut egy háziorvos­ra, országos szinten pedig 1500 lakost lát el egy-egy doktor. A ka­marai elnök úgy látja, hogy a zsú­foltság enyhítése érdekében a megyében több új orvosi körzetet kellene kialakítani. A polgármester úgy véli, hogy helyi szinten a képviselő-testület döntése tovább javíthatja az orvo­si ellátást. Dr. Lénárt András viszont úgy érzi, hogy a döntéssel feleslegesen bolygatják a betegei nyugalmát, azt sugallva, hogy a körzethatár módosításával a betegkártyáikat is át kellene adniuk dr. Tatárnak. - Továbbra is szabad orvosválasz­tás van, tehát kiadtam a kártyá­ját annak, aki jelezte, hogy az új kollégát választja - jegyezte meg az orvos, hozzátéve, hogy ez idá­ig nyolcán jelentkeztek át az új orvoshoz. Lénárt doktor azt is elmond­ta, hogy bírósághoz fordul, ha betegeit bármilyen módon meg­próbálják orvosváltásra kény­szeríteni. A polgármester viszont túlzott­nak tartja az önkormányzati kép­viselőként is ténykedő dr. Lénárt aggályait. - Senkit sem akarunk befolyásolni, csupán arról van szó, hogy lakosságarányosan mó­dosítottuk a körzethatárokat - mondja. - Az orvosválasztás to­vábbra is a lakók joga. ____________________________(TOMPA! T örténelem, művészet és mese Gazdag program a Magyar Kultúra Hava tiszteletére Gyöngyös A város kulturális intézményei gazdag programot állítottak ösz- sze a Magyar Kultúra Hava tiszte­letére. A Mátra Művelődési Központ sorozata január 12-én kezdődik: délután négy órakor Szkok Iván, a Magyar Képzőművészek Szövet­ségének elnöke nyitja meg Arcok és sorsok címmel a hatvani XII. Országos Portré Biennálé alkotá­sait bemutató kiállítást a Fő téri Tourinform Galériában. A Mátra Honvéd Kaszinóban ugyancsak szerdán 17 órakor folytatódik a Cum deo pro patria et libertate cí­met viselő előadás-sorozat, mely az államalapítás ezredik évfordu­lója jegyében zajlik. Dr. Sereg Jó­zsef ezúttal a Dózsa-féle paraszt- háború mátraaljai eseményeiről, Debrő tragikus ostromáról beszél a hallgatóságnak. A kaszinó galériájában 18 óra­kor nyitja meg Balázs Imre festő Nagy Pál marosvásárhelyi festő­művész január 28-ig látogatható emlékkiállítását. A közművelődési tanács szer­vezésében 14-én, pénteken 16 órai kezdettel fórumot rendez­nek a kultúráról a művelődési házban. Ugyanitt másnap, vagyis 15-én 10 órakor a művház Mese­házikó gyermekszínjátszó cso­portja adja elő Schwajda György Nincs többé iskola című mesejá­tékát. Ebből az alkalomból be­mutatkozik a meseházikó vendé­ge, a gyöngyössolymosi Kukucs Színpad is, melynek tagjai részle­tet adnak elő Pákolicz István me­sejátékából, A király pantallójá­ból. A január 22-ig tartó program- sorozat további eseményeiről a jövő hét elején tájékoztatjuk olva­sóinkat. _________________________J. A. SUHA PETER Himnusz, kétezer Jobbára mindenevő vagyok a zenében. Mindegy, csak vala­mi zaj legyen, ezredvégi, bo­csánat, ezred eleji ember, amo­lyan „visszavágyom én a ter­mészetbe, csak sétálni ne kell­jen” érzés. De azért akad kivé­tel, olyan ízléstelen és nívótlan alkotás, amely még az én ez­redfordulós, millenniumi gyomromat is megfekszi, hogy ezzel a csodás képzavarral él­jek. Az új évezred köszöntésére egyik jeles együttesünk - nem írom le a nevüket - nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy a kor szellemének megfe­lelően feldolgozza a Himnuszt. Nos, a feledhetetlen alkotás fel­lelhető az Interneten, a ködös reggel bearanyozásaként ma­gam is ráakadtam. Gyorsan le is töltöttem, sose lehet tudni, ha hirtelenjében megmagya­rázhatatlan jókedvem támad­na, mindjárt kéznél lesz az el­lenszer. Műfaji kérdésekben nem vagyok autentikus, szóval fogalmam sincs, hogy ez most techno, vagy mi, de az tény, hogy egyes zenetévékben lehet találkozni hasonló zajokkal, ezeket általában dühödten fe­nyegetőző urak kísérik képileg. Ez még a kisebb baj lenne. Ez zenei ügy, legfeljebb sajná­lattal megállapítjuk, hogy sze­gény Erkel hogy pirulna, ha mindezt hallaná, és továbblé­pünk. De: lelki szemeim előtt fel­sejlik a gigászi vízió, amint ükunokám 2999. március 15- én bézbólsapkában áll egy té­ren, szíve fölött apró ledekkel világító kokárdával, baljában kecsöptől csöpögő hamburger­rel, mutogat egy távoli pontra, miközben a hangfalak azt nyomják, hogyaszongya I-i-i-i- i-sten, ten-höhöhö-ten-höhöhö- ten-ten... Mivel a bécsi újévi koncert­ről lemaradtam, idei első meg­határozó zenei élményem ha­tására kezdek azon gondolkod­ni, hogy most akkor vagy én öregedtem meg hirtelen, vagy itt valami olyasmi történik, amiből legjobb lenne kimarad­ni. Lehet, hogy mégis inkább sétálnom kellene. Drágább lett a rendszám Heves megye Január 1-jétől több, a rendőrség­hez tartozó szolgáltatás díja meg­emelkedett. Nőtt a közúti jármű­vek forgalomba helyezésével kap­csolatos szolgáltatások ára is. A járművek forgalomból való kivonása, majd ismételt vissza­helyezése esetén 7500 forintot, lassú járművek és pótkocsik iga­zolólapjának kiadásakor 2570 fo­rintot, érvényesítő címke pótlása­kor 313 forintot, járműkísérő lap kérésekor 750 forintot, egyénileg kiválasztott rendszámtábla kéré­sekor 43.250 forintot, egyénüeg előállított rendszám kérelme ese­tén 85.875 forintot, próbarend­számhoz tartozó ideiglenes for­galmi engedély kérelmekor pedig 17.250 forintot kell fizetni. Számla van, feljelentés nincs Kerecsend A szombati „Kutyaharapás vagy kilövési kísérlet?" című írásunk­ban mindkét oldal beszámolóját közreadtuk. A történtek következ­ményeként egy két éves nőstény spániel a Pataki utcában olyan sé­rüléseket szenvedett, amely állat­kórházi beavatkozást kívánt. A történteknek lesz folytatása, minderről Kiss Sándor jegyző számolt be:- Tegnap a polgármesteri hiva­talban felkeresett Huszár Lászlóné, aki az esettel kapcso­latban tájékoztatott. Hangsúlyoz­ta, hogy a család nem kíván felje­lentést tenni, viszont szeretnék, ha a 6400 forintos kárukat megté­rítené a gyanúba kevert mezőőr. A számla egyfelől az egri állat­kórházi költségeket, valamint a beszállításhoz felhasznált ben­zinköltséget takarja. A település jegyzője az ügyben el kíván járni:- Szerdára bekéretem a hiva­talba Molnár Attilát. Feljelentés híján is tisztázni akarom a tör­ténteket, hiszen ő a mi alkalma­zásunkban áll. Belterületen a puskahasználatnak szigorú sza­bályai vannak, s ha ebben vétke­zett, annak akár munka-, sőt büntetőjogi következményei is le­hetnek. Ezt hivatalból kell kivizs­gálnom, a kárigény érvényesíté­sében pedig megpróbálok közvetí­teni a felek között - mondotta Kiss Sándor. A január 3-án történt utcai ku­tyás baleset hiteles tényfeltárásá­nak eredményéről napokon belül tájékoztatást ígért Kerecsend jegyzője. _________________________Ifcso H úsz év után bontják a tárlatot Megnyitása óta 8 millió ha­zai, külföldi és Európán túli kiránduló láthatta azt a tár­latot, amely a vár gótikus palotájának emeleti termei­ben mutatta be az erődít­mény történetét. Eger Természetesen nem végleges be­zárásról van szó. Az 1981-ben megnyitott bemutató mostanra elavult, korszerűtlenné vált. Rá­adásul az eltelt két évtized alatt újabb kutatási eredmények is születtek, melyek feltétlenül ér­demesek arra, hogy a közönség is megismerkedhessen velük. Az is a tárlat elbontása és újjászerve­zése mellett szólt, hogy az infor­matika olyan mértékű fejlődésen ment keresztül, hogy az 1981- ben átadott tárlat már nem felelt meg maradéktalanul az érdeklő­désnek. Ezért döntöttek úgy, ja­nuár 1-től nem nyitják meg a ki­állítást, melyet 20 év alatt több mint 8 millióan láthattak. Mint Veres Gábor sajtószóvi­vőtől megtudtuk: a gótikus palo­ta rekonstrukcióját 1958-63 kö­zött készítették el. Ezt követően nyitották meg az első vártörténe­ti kiállítást, mely a nyolcvanas évek elejére elavult és helyét át­adta annak a történeti bemutató­nak, mely napjainkig a palota ter­meiben állt. Sajnos, ez sem kerül­hette el az idő múlását, így azon is gondolkodni kellett, hogyan te­hető még élvezetesebbé a bemuta­tó, illetve hogyan kerülhetnek napvilágra az új kutatási anya­gok. Az új követelményeknek megfelelő tárlat május 17-én nyí­lik. Addig a Heves Megye Ezer Eve című kiállításra várják az érdek­lődőket. __________________________(SZÚROM!) A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES jjHÍRLAP Újságíró: BUDAVÁRI SÁNDOR Telefon - (36)413-644 Fax - (36)413-145 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon - (36)410-880 Fax - (36)412-333 * Terjesztő: HANCSÁK ORSOLYA Telefon - (36)412-646

Next

/
Oldalképek
Tartalom