Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-26 / 21. szám
2000. Január 26., szerda Heves Megyei Hírlap - 11. oldal SPORT TŰK Ö R Egy kis plusz hiányzott Kosárlabda Gyöngyösi DSE - MEAFC-ME 88-94 (38-43) NB n.-es férfimérkőzés, Gyöngyös, 30 néző. V.: Demján, Jobbágy. GYDSE: Kecskés 12, Nagy 19, Varga 25/15, Gere 9, Czudar 15. Cs.: Soltész 2, Görög, Csépe 6. Edző: Pál József. Változatos mérkőzésen a gyöngyösiek végig egyenrangú partnerei voltak az NB I./B-s miskolci tartalék csapatnak. Döntőnek bizonyult, hogy a második félidő 8. percében kipontozódott Czudart és a 12. perctől hiányzó Csépá nem tudták pótolni a hazaiak. A vendéglátók a két center nélkül már nem voltak olyan jó teljesítményre képesek, mint korábban, így a borsodiak birtokába jutott a két pont. Pál József: - A fiúk összeszedték magukat, és végre azt játszották, amit tudnak, de a győzelemhez még kellene egy kis plusz. A gyöngyösiek január 29-én a MEAFC n. csapatának vendégei lesznek. ■ Következnek a téli programok A N. A. P.-versenyek újabb állomása Értékelő és tájékoztató jellegű tanácskozásra hívta össze a közelmúltban a Nemzeti Atlétikai Programban résztvevő iskolák testnevelőit Tóth Gyula. Az Ifjúsági és Sportminisztérium által meghirdetett N. A. P. megyei koordinátora az egri körcsarnok különtermében tartott megbeszélésen a minisztérium által megfogalmazott cél hangsúlyozásával kezdte mondandóját. Eszerint a N. A. P. versenyrendszerének lényege nem a minőség, az számít, hogy minél többen bekapcsolódjanak az atlétikai jellegű mozgást végzők táborába, és hogy versenyzési lehetőséget biztosítsanak a 6-14 éves gyerekek részére. A N. A. P. 1999. évi őszi váltóversenye is ennek szellemében került kiírásra, melynek eredményéről ugyancsak tájékoztatót hallhattak a 14 megyei N. A. P.-iskolát képviselő testnevelők A kiértékelt jelentések alapján 7 körzetben 30 iskola 153 csapatának összesen 1224 tanulója vett részt. Az adatok kétségkívül kecsegtetőek, és az is pozitívum, hogy a gyerekek óriási lelkesedéssel csinálták végig a versenyeket, AZ ŐSZI GYŐZTESEK A CSAPATOK SZÁMA ÖSSZESEN Eger: Dr. Kemény F. Iskola 32 Eger körzet: Sirok 16 Gyöngyös: Kálváriaparti iskola 22 Gyöngyös körzet: Nagyréde 12 Hatvan: Kodály Z. Iskola 24 Heves: Körzeti Ált. Iskola 18 Füzesabony: Széchenyi I. Iskola emellett pedig jelentős sikerélményben volt részük. További pontosítás tárgyát képezheti viszont, hogy ennyi tanulót kézben tartani szinte lehetetlen, arról nem is szólva, hogy a váltóversenyek távjait rosszul választották meg. Egy 3. osztályos diáknak például többet kellett futnia, mint egy 5. osztályosnak, de lehetne tovább sorolni a problémákat. Az országos szinten mintegy 400 N. A. P.-iskola tanulóit érintő program következő állomását a téli tornatermi versenyek jelentik, amelyeket február közepéig kell lebonyolítani. A megyénkbeli hét körzetből iskolánként összesen 32 fő vehet részt a küzdelmekben. A versenyszámok a következők: ingafutás, tömött- labda-dobás, sorozatugrás, N. A. P.-váltófutás. A rendezvényen minden iskola indíthat együttest, a N. A. P.-hoz tartozó intézményeket azonban külön jelölni kell, ezek eredményei ugyanis más elbírálás alá esnek. Aztán következhet az értékelés, majd az idén még további három verseny. ______________________(BÓDI) 2 9 Ericsson Most újabb alkalmat kínálunk! . csson a, m Mii, . Alcatel/SL* bruttó ' i&jíjjf Gatatr J f55 ifi <£ QBi rm rfp !** Nokia A1018s/SL Nokia J000 3210/SL*. — --e:iáimy iiini.m*l u bruttó Van Van, aki az új És van, aki az ^ A Westei 900 2000. évi ajánlata: az Alcatel Ctefa és az csak 7000 forint**. Bőfizetői kártyával küldhet.. De a lényeg: mindegyikkel jókat beszélgethet Boldog új évezredet! WESTEL. 900 mintabolt: Eger. Bajcsy-Zs. u. 3. ttL. 06-36/411-900. 06-30/900-9018 Hivatalos üzletkötőink. 06-30/930-3881.06-30/930-5368 Ofolért Gyöngyös. Fo tér 2. • Kovács Zotlán Heves. Erzsébet tér 4-5 • Térerő GSM Eger. Dózsa György lér 2. »Tiszafitm Videotéka: Hatvan. Horváth »«báty út 20. • Apex Elektronika Kft. Gyöngyös, Főtér 10 Hatvan. Horváth Mihály út 15. • Hobitker Kft: Eger. Katona J lér 5. 1018/SL* előfizetéssel most 1 a Nokia 321Q/SL*, amivel akár képeket is Csm m »wes»« 9BQ Azősszeoa információ 1230 »csak a Westei fSB hüózakábót hMftafo OOOOl FOTEfc lÁeraviíl ofotért Két ezüst, Sí Bár a hóviszonyok kedvezőek Magyarországon, a rövid sípályák nem alkalmasak arra, hogy itthon rendezze az országos szövetség a rangos versenyeket, ezért a szomszédos Ausztriában zajlik az élet a havas sportokat űző magyar sportolók számára a téli hónapokban. Dr. Lénárt András gyöngyösi sportorvostól értesültünk az előbbiekről, aki mint szülő, a Mátra SE síelőit gyakorta szállítja az Alpok vidékére. Tőle tudjuk a gyöngyösiek legutóbbi eredményeit is, amelyeket St. Lorenzenben értek el az Opel-kupa magyar ranglistaversenyen. Óriás-műlesiklás, serdülő II. korosztály, lányok: 2. Palotai Gabriella, 3. Lénárt Petra. 1991-92-es egy bronz gyermek korosztály, lányok: 6. Angeli Petra. Fiúk: 2. Lénárt Máté. Előbbieken túl elmondta még dr. Lénárt András azt is, hogy sok magyar tehetség bontogatja szárnyait síelésben, ám a pénzszűkében lévő klubok helyett a szülők vállalnak nagy szerepet abban, hogy a fiatalok le is mérhessék tudásukat, előbbiek szerint legközelebb Ausztriában. Bár február 5-én a diákolimpia azért Galyatetőn lesz. Az Opel-kupa versenyen túl a gyöngyösiek elindultak az osztrák bajnokságon is, amelyen több dobogós helyezést szereztek. Igazodva ezzel, hogy nem hiába járnak Ausztriába sportolni, noha a magyaroknak nehéz lépést tartaniuk a külföldiekkel. Még a jelentős szülői hozzájárulás mellett is. ■ Ügyességi verseny Egerben Viadal a havas, jeges pályán Autósport A Holiday Plus Bt. január 29-én (szombaton) nyílt amatőr autós ügyességi versenyt rendez Egerben, a Kistályai úti Skoda-szalon mögött, az autópiac területén (a régi lengyelpiac parkolója). Reggel 8 órától három kategóriában (1000 cm3 alatt, 1000-1600 cm3 és 1600 cm3 felett) lehet nevezni a vállalkozó szellemű autósoknak. A téli időjárás miatt a havas, jeges pálya látványos küzdelmet ígér, a szervezők elmondása szerint bármilyen zord idő esetén is megrendezik a viadalt, amelyen értékes autós nyeremények találnak gazdára. Nevezési díj 1500 forint versenyzőnként, egy autóval többen is nevezhetnek. További feltétel, hogy az autó érvényes műszaki vizsgával rendelkezzen. A bukósisak használata kötelező. A pályát már kijelölték, és lehetőség van az előzetes gyakorlásra. A 10 órakor kezdődő versenyen különleges futamra is sor kerül, ahol szöges gumikkal, hóláncokkal felszerelt járgányok küzde- nek egymással. ______________■ K ömlői és szóláti siker Teremlabdarúgás A tiszanánai sportcsarnokban 6 csapat részvételével rendeztek felnőtt-tornát. Eredmények, A-csoport: Sarud I. - Tiszanána-Parmalat 3-2, Sarud I. - Kápolna 1-2, Tiszanána- Parmalat - Kápolna 4-3. Basoport: Sarud II. - Tiszanána 2-2, Samd II. - Kömlő 3-3, Tiszanána - Kömlő 1-3. A helyosztó mérkőzéseken, az 5. helyért: Samd 1. - Tiszanána 6-2. A 3. helyért: Samd II. - Kápolna 5-2. A döntőben: Kömlő - Tiszanána-Parmalat 2-2 (7 méteresekkel: 2-1). A Siroki Vasas SE rendezésében a helyi sportcsarnokban került sor a Sírok 2000-kupa felkészülési tornára, ahol kör- mérkőzéses formában játszott egymással négy nagypályás és egy kispályás [Eger városi bajnokság) csapat. Végeredmény: 1. Egerszólát 12 pont, 2. Sírok 9, 3. Bélapátfalva 6, 4. Tarnalelesz 3, 5. Autósuli 0. Kulöndíjak, legjobb kapus: Veréb Miklós (Egerszólát), gólkirály: Kovács Zoltán (Sírok). Második hely a Bem-kupán Röplabda Nyíregyházán került sor a hagyományos Bem-kupa elnevezésű országos utánpótlás röplabdatornára, ahol 28 mini korosztályú csapat képviseltette magát, köztük az egri Szent-Györgyi Albert Gyakorló Általános Iskola gárdája is. Vajda Tibomé testnevelő-edző tanítványai a rendező Bem József Általános Iskola mögött az értékesnek mondható második helyezést szerezték meg, megelőzve a BSE, a nyíregyházi Hunyadi, a Szeged és a Jászberény csapatát. Az egriek közül különdíjat ka; pott jó játékáért Szilvási Orsolya és Dobó Alexandra, míg a torna válogatottjába beválasztották Csuthy Barbarát. A rendezvényen való részvételt az EGUT RC és a Szent- Györgyi Albert iskola támogatta. HEVEST HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN. HEVES. FÜZESABONY. LŐRINCI, PETERVASARA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlapmail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/320-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető arkiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 765 Ft, negyedévre 2295 Ft, fél évre 4590 Ft, egy évre 9180 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.