Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

Vasárnap Reggel 49. szám

10 ★ HAZAI TÜKÖR * 1999. december 5. Rátámadtak az orvosra Forrnak az indulatok Kalocsán. A napokban ugyanis megtámadtak egy, a beteghez érkező ügyeletes orvost. Állítólag fejszével rontott rá két asszony. A doktor megúszta felületi sérülésekkel, a tettesek szabadlábon védekezhetnek. A Kobrák lecsaptak a nászutat meghoszab- bító párra. Az ifjú férj ugyanis elfelejtett visszatérni ideig­lenes otthonába, a Csillagba... | Láthatóan nem sokat aludt, ! de jóleső érzéssel számolt be ; éjszakai akciójuk sikeréről; ; Kis Endre alezredes. A történtek előzménye: nem éppen szokványos: a j debreceni illetőségű N. 1.-t hajdanán terrorcselekmény és hivatalos személy elleni erő- s szak bűntette, valamint más bűncselekmények miatt ítélte j el jogerősen a bíróság. Az igazságszolgáltató szerv 16 éves fegyházbüntetést szabott ki a férfira. Idén már kilence­dik esztendejét töltötte rács mögött Szegeden, a hírneves Csillag elnevezésű büntetés­végrehajtási intézetben. Fordulatot meglehetősen sivár és egyhangú rabságába az hozott, hogy tavasszal ki­engedték, s lehetőséget adtak neki arra is, hogy megháza­sodjon. Arra azonban már nem kapott zöld utat, hogy tetszése szerinti ideig vegyen : részt nászúton hitvesével. N. I. ugyanis - betelni nem tud- j ván a hirtelen jött szabadság-; gal - úgymond elfelejtett:: visszatérni a fegyházba.- Olyan információkat ■ gyűjtöttünk - mesélte Kis Endre -, hogy a házaspár j Gyöngyösön rejtőzködik. ; Kértük a Kobra elnevezésű j beavatkozó alosztály segítsé- j gét is. December 1-jére virra­dóan, hajnali 3-kor ütöttek rajta a Gyöngyös egyik lakó- ■ épületének negyedik emeleti lakásában megbúvó bűnö­zőn. Ifjú feleségével már két hónapja lakott ott albérlet­ben. Első dörömbölésre senki nem nyitott ajtót, a lakásban lévők úgy tettek, mintha sen­ki nem tartózkodna ott. Társasház lévén, a rend­őrök nem akartak túl nagy zajt csapni, ezért felkeresték j a tulajdonost, s már útban is voltak a lakáskulccsal. Ekkor­ra azonban N. I. meggondolta magát, kitárta az ajtót, s ellen­állás nélkül megadta magát A : sikeres akciót követően a szökött fogoly ismét a sze­A rendőrség a következőkről tájékoztatta lapunkat: egy 54 éves helybéli férfi hajnal­ban rosszul lett. Hozzátartozói elmondása szerint 5 órától hívták telefonon az ügye­letes orvost, ám az nem érkezett meg. (A helyi telefonos társaság az orvoshoz ér­kező első hívást 5 óra 20 perckor regiszt­rálta.) Ezért autóba ül­tek és mentőért indultak. A mentősök és az ügyeletes orvos szinte egyszerre, 6 órakor érkezett ki a Vízmű utcai házhoz. Ekkorra azonban a beteg már elhunyt. A feldühö­dött hozzátartozók az orvost hibáztatták. Özvegye állítólag fejszét ragadott, és a ro­konság hiába próbálta csitítani. Menyével együtt jó néhány ökölcsapást kiosztottak a doktorra, aki még az elhunyt közelébe sem jutott - szól a rendőri tájékoztató. Az ügye­letes orvost a közben kihívott rendőrök védték meg. így csak könnyű felületi sérü­léseket szenvedett. Végül a rendőrök és a mentősök segítségével tudta megvizsgálni az elhunytat. Azóta megtörtént a rendőrorvosi bonco­lás is. Megállapították, hogy a halált szívin­farktus okozta. A helyi rendőrök szakértői véleményt kértek arról: ha előbb érkezik az orvos, megmenthette-e volna a beteget? Ez azonban csak a szövettani vizsgálatok el­végzése után derül ki. Közben az özvegy és a menye el­len közfelada­tot ellátó személy elleni erőszak miatt eljárás indult. Az Vízmű utcába kihí- \ vott ügyeletes orvos el­mondta: legalább 10 sze­mély - nők és férfiak vegye­sen - várta a ház előtt. A rátá­madó felbőszült asszonyok kiabáltak, őt hibáztatták. Pedig ő azonnal indult, amikor hívták, csupán a szükségesnek tartott esz­közöket vette magához. Sajnálatos­nak tartja, hogy akadályozták mun­kája elvégzésében, a halottszemle megtartásában. Úgy véli, szívtragédia történt, ami középkorú, túlsúlyos férfiak­nál végzetes lehet. Sajnos, ebben az eset­ben nem tudott segíteni. Páncsics Hajnalka Az orvosokat gyakor­ta fenyegeti veszély. Sokukban felmerült, vajon ki merjen-e menni a történtek után egy-egy beteghez? Fotónk csak illusztráció Mamma klinika Császár Judit, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium miniszteri bizto­sa adta át a szolnoki MÄV- kórházban nyílt Mamma kli­nikát. A Mamma Klinika Rt. harmadik intézménye a szol­noki, amely az emlőrák korai kiszűrésére alkalmas vizsgá­latokat biztosítja, illetve a ki­szűrt betegek további irányí­tását végzi. Mint dr. Löké Miklós, a kórház főigazgató főorvosa elmondta, a szűrés lehetővé teszi az emlőmeg­tartó műtétet, illetve jelentő­sen meghosszabbítja a beteg életét. A szűrővizsgálatot a negyven éven felüli nőknek panaszmentes esetekben kétévente biztosítják. UTAZZON A FOLD NAPOS OLDALARA Repülővel közvetlenül ÉS PIHENJEN AFRIKÁBAN Budapestről KARÁCSONY-SZILVESZTER 2000 TUNÉZIA December 23. 1 hét/fö 2 hét/fő 1 hét/fö 2+fét hét/fö Last Minute 39 900 R 82 600 R Last Minute 79 900 R 174 900 R Residence El Kantaoui*" 48 500 R 93 200 R Annira** (reggeli)Safaga 81800R 156 500 R HourJustinia*** (FP) 57 400 Ft 135 500 R Royal Wings Zak* * (reggeli) Hurghada 82 700 Ft 169 900 R Samara*** de luxe (FP) 58 500 R 161900R Empire"** (reggeli) Festival"" (FP) 65 600 R 193 700 R Hurghada 86100 R 176 600 R December 29., 30. Shams"** (FP) Safaga 113 600 R 263 500 R 1 hét/fö 2 hét/fö Holiday lnn**‘* (FP) Safaga 146 200 Ft 299 000 R Last Minute 59 300 Ft 82 600 R Residence El Kamaoui" * 64 300 R 93 200 R December 29. äSM#* (reggeli) 71800 R 109 100 R 1+fél hét/fö 2+fét hét/fö 84 300 Ft 96800R 135 500 R 161900R Turista osztály Amira (reggeli) (FP+15.000 Ft) 119 900 R 174 900 Ft Festival*"* (FP) 111.700R 193 700 R | Safafia 120 900 R Í56500R H Áraink tartalmazzák a repülőjegyet, a szállást, a transzfert és a magyar nyelvű idegenvezetést. £ Royal Wings Zak* * (reggeli) Hurghada 126 700 Ft 169 900 Ft Scan Holiday Utazási Iroda Kft. 1061 Budapest, Jókai tér 6. — ..... Tel.: 332-3129,332-5107 nyitva: H-P 9-18 óráig, Sz 10-14 óráig e-mail: scanhohday@scanholiday.hu 1 ■ ...........-................... S canHoliday’jjjyt EGYIPTOM, Vörös-tenger December 22. Empire*'" (reggelt)Hurghada 133 300R 176600R Shams"" (FP) Safaga 172 500 R 263500R Holiday tan* *"*(FP}5afaga 209000R 299000R Köteiezö karácsonyi és szilveszteri vacsora: 15.000 R-tól. Fogyókúra helyett MOZGÁS Sági Csilla szerint a formás alak még tökéletesíthető Mi tagadás, kellemes ránézni a karcagi Sági Csillára, aki 16 esztendős kora ellenére már nyolc területi szépség- versenyen is eredményesen mutatta meg bájait. Hogyan tartja karban a testét? Annak melyik részével elégedett, s melyikkel kevésbé? .-dJ||Sp|- Általános iskolában testnevelés ta­gozatra jártam - kezdte az 50 kilós és 165 centiméter magas leányzó a „tes­ti mesét”. - Az órákon és azokon kívül rengeteget kézilabdáztam, amely sok futással, kitámasztással, elrugaszkodással járt. Azt gondo­lom, ennek köszönhetem, hogy a lábammal viszonylag keve­sebbet muszáj törődnöm, mint például a fenekem­mel. Aerobikozom, ez a fajta mozgás láthatóan besegít a probléma- megoldásba. Vi­szont érdekes hasizomtrénin­geket végzek. A „hagyo­Mi lehet a szép alak titka? mányos” felülé­sek mellett min­denkinek aján­lom azt a gyakorlatot, melyhez csupán egy barát kell: háton fekszünk, és a magasba kinyújtott, szorosan összezárt lába­kat a társunk különböző irányokba kilöki. Ne­künk pedig a kiinduló helyzetbe kell visszahozni azokat, amely a has-, a far- és a hátizmokat is ke­ményen megmunkálja. Nekem ez a feladat hasz­nál a legjobban. BBBBB I [ I K ▼ I I 1 S| * i|i||l Pm iTi Ti íiTn «To l

Next

/
Oldalképek
Tartalom