Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-24 / 300. szám

1999. december 24,, péntek Ünnepi Magazin 7. oldal n. János Pál pápa vízkereszt ünnepén új egri segédpüspököt szentel Rómában November első vasárnapján, az egyházmegye katolikus templomaiban a hirdetések között ke­rült nyilvánosságra, hogy II. János Pál pápa új egri segédpüspököt nevezett ki dr. Veres András pápai prelátus személyében. A hívek előtt köz­tudott, hogy az új püspök - bár az Egri Egyház­megye papja - jelenleg a Magyar Katolikus- Abban a Szabolcs megyei Pócspetriben születtem 1959- ben - mondotta elöljáróban dr. Veres András -, mely település a Rákosi-rendszerben elhíresült az akkor ott szolgáló pappal szembeni koncepciós per kap­csán. Az általános iskola elvég­zése után Győrbe kerültem a Bencés Gimnáziumba, s 1978- ban érettségiztem. Utána felvé­telt nyertem az Egri Érseki Hit- tudományi Főiskolára, előtte azonban le kellett tölteni a két év katonaidőt. Két évet tanul­tam az egri szemináriumban, majd egyet a Budapesti Hittudo­mányi Akadémián, azt követő­en pedig Rómában a pápai né­met-magyar kollégiumban lak­va a Gregorián Egyetemen foly­tattam tanulmányaimat. Köz­ben /9<%-ban Nyíregyházán szenteltek pappá. Rómából 1988-bm jöttem vissza, s két évig Mezőkövesden, a Jézus Szí­ve Egyházközségben káplán­ként tevékenykedtem. Már köz­ben is tanítottam erkölcsteoló­giát Egerben a hitoktató-kép­zőn, majd a Hittudományi Főis­kolán 7990-től. A Pázmány Pé­ter Katolikus Egyetemen 1994- től docensként tartottam elő­adásokat, 1996. augusztus Fjé­től pedig a Pápai Magyar In­tézet rektora voltam. Két évvel később tértem haza a Püspöki Konferencia titkárságára, mint titkár.- Viszonylag fiatalon igen gazdag az eddigi életútja. Olyan érzésünk is támadhat, hogy papi hivatását alig van ideje gyako­rolni.- Konkrét lelkipásztori mun­kát leginkább Mezőkövesden tudtam csak végezni, majd Egerbe kerülve a Ciszter-temp- lomban és az Angolkisasszony­ok kápolnájában miséztem. Bu­dapesten vasárnaponként egy plébánián segítek rendszere­sen.- Nyilvánvalóan utóbbit csak azért, ■ mert a munkanapjai rendkívül foglaltak.- Változatos, érdekes, de reg­geltől estig tartó munka, szinte állandó készenléti állapotot je­lent. Az én feladatom, hogy a Püspöki Konferencia megbízá­sából tárgyalásokat folytassak. Feladatom továbbá, hogy más országok Püspöki Konferenciái­val kapcsolatokat tartsak a Ma­gyar Püspöki Konferencia meg­Püspöki Konferencia titkára, s feladata elsődle­gesen a fővároshoz köti. A vele történő beszél­getés céljából az újságíró sem várt egy esetle­ges egri alkalomra, hanem időpontot előre rög­zítve kereste fel az új segédpüspököt Budapes­ten, a Városligeti fasor 45. szám alatti püspök­kari titkárságon. Dr. Veres András jelmondata: Elvitte őt Jézushoz bízásából, és természetesen a Vatikánnal is. Nagyon meg­könnyíti a dolgomat, hogy elő­dömtől annak idején rendezett viszonyokat örököltem, s csak azt az állapotot kell szinten tar­tani.- Feltehetőleg idegen nyelve­ket is beszél.- Olasz és német nyelvet ta­nultam, az angolt pedig most tanulom.- Teendői csak növekedhet­nek azzal, hogy mint egri segéd­püspök, bizonyára más feladato­kat is kap majd.- Nagyon valószínű, hogy megyéspüspököm, dr Seregély István érsek úr irányítása sze­rint be kell kapcsolódnom a bérmálásokba vagy más püspö­ki feladatokba. Jó alkalmat kí­nálnak ezek a szertartások arra, hogy találkozzak pap barátaim­mal, a hívekkel, esetleg régi is­merősökkel, illetve újabb terü­leteket, embereket ismerhessek meg az egyházmegyében.- Ide is illeszthető a kérdés, noha előbb is kitérhettünk volna arra, hogy miként szánta rá ma­gát a papi hivatásra?- Az indulást nehéz behatá­rolni, hiszen ahogy visszaem- lékszem, mindig ott volt a vágy bennem már gyermekként, hogy pap legyek. Mindez kö­szönhető a családnak, a szülői háttérnek, annak a vallási kö­zösségnek, amiben felnőttem. Szerettem ministrálni, a plébá­nosom is vonzó egyéniség volt számomra, azt is mondhat­nám, hogy ott voltam állandó­an a templom vonzásában. Az is példaként jelentkezett előt­tem, hogy községünkből koráb­ban is többen jelentkeztek pap­nak. Győrben a bencés atyák nagy hatással voltak rám, meg­erősítettek a hitben, ezáltal nem volt nehéz megmaradnom azon az úton, amin elindultam.- Felemelő érzés lehet úgy ké­szülni az idei karácsonyra, hogy ebben az ünnepkörben a Szent­atya, II. János Pál pápa szente­li püspökké.- Kétségtelenül sajátosan meghitté teszi számomra ezt az ünnepet, ugyanakkor egy óriási kihívás is ez. Szép fel­adat lesz a következő évezred elején, hogy olyan terveket sző­jünk papokkal, világiakkal együtt, amelyek segítségével az eddigitől jóval több emberrel tudjuk megismertetni az Evan­géliumot. Ugyanis sokan van­nak azok, akik önhibájukon kí­vül nem ismerik az üdvösség­hez vezető utat, valójában nem tudnak arról, hogy miként le­hetnek igazán boldogok. Jel­mondatom - elvitte őt Jézushoz - János evangéliumából való. András apostol is elvitte test­vérét, Pétert Jézushoz, én vala­mi hasonlóra szeretnék töre­kedni püspöki munkámban, minél több embert elvezetni az Isten országába.- Általános vélemény szerint az anyagi javak a XX. században uralkodóvá váltak az erkölcsi ér­tékek fölött.- A mai világban sok a kere­ső ember, aki járatlan utakat ta­pos, s közben esetleg nem is tudja, hogy milyen céllal. A technikai fejlődés inkább más irányba vitte az embereket, mint az Isten felé. Nehéz lesz ezt a tendenciát megváltoztatni. Igazából nem láthatjuk, hogy mi vár ránk a jövőben. Olyan változások vannak világszerte, amiket nehéz követni, de vala­hogy lépést kell tartanunk azok­kal. Minden igyekezetünkkel azon kell szorgoskodnunk, ami a legnagyobb nehézségek köze­pette is a feladatunk. Az egyes ember számára rövid az idő a Földön, így esetleg türelmetlenné válhat a világ jobbítása terén. Az mégis észrevehető, hogy az em­ber formálható, és formálódik is. Itt van sajátos feladatuk a keresz­tényeknek, hogy jó példát mutas­sanak a keresőknek. Minden­nap megtenni a magunkét. Ne legyünk kényelmesek, bátorta­lanok, gyakoroljuk a jó cseleke­deteket. Ha látják rajtunk, ke­resztényeken, hogy minket Isten boldoggá tesz, akkor azzal má­sok is vágyódni fognak utána. Nem tudjuk előre, hogy egy jó cselekedet milyen hatást vált ki embertársainkban. Betlehemben Jézus megszületett minden em­ber számára, ám kérdéses, hogy az egyes ember szívében mikor születik meg végre. Éppen ezért nekünk, keresztényeknek ezt a folyamatot kell elősegíteni min­dennapi életünk során. Hátha több ember számára is a mosta­ni karácsony hoz pozitív fordu­latot az életében. Vagyis, rátalál általa Jézusra.- Mivel a püspökké történő szentelésére Rómában kerül sor vízkeresztkor, így nyilvánvalóan kevesebben lesznek azok, akik Magyarországról ott lehetnek a szertartáson.- A közvetlen hozzátartozóim közül - mivel a szüleim már nem élnek - a nővérem és a családja kísér el Rómába. Velem lesznek az ünnepi eseményen a munka­társaim közül is számosán.- Köszönjük a beszélgetést! Fesztbaum Béla * Korábbi hírekből köztudott, hogy Erdő Pétert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rekto­rát is ugyancsak vízkeresztkor szenteli püspökké Rómában II. János Pál pápa. Még csontostányér is van! Terítéken a teríték Ünnepekkor szinte mindenki megadja a módját. Előkerülnek a féltett étkészletek, poharak, esetleg a nagymama keményített damasztszal- vétája is. És az asztalokon szép gyertya ég. Pusztai Erzsébet államtitkár:- Ha nálam jön össze a csa­lád, tizenketten vagyunk. Na­gyon szeretem a fehéret. Hófe­hér porcelánhoz igen nehéz volt hozzájutni. Édesanyám fe­dezte fel egy üzletben, ő vette meg nekem ajándékba. Az ab­rosz színe változó - a hangula­tomtól függ. Ám tavaly a da- maszt is hófehér volt. Sok zöl­det használok: fenyőágakat, asz­tali díszeket, amelyeket magam készítek el. Nem maradhatnak el a gyertyák sem, és persze nagy élvezettel válogatok a ka­rácsonyi szalvéták között. Szilágyi Tibor színész:- Minden ünnepnek megad­juk a módját. A karácsony kü­lönleges alkalom. Adventi ko­szorú kerül az asztal közepére, mindenütt gyertyák világíta­nak. Karácsonyi mintás ab­rosszal terítünk, a fehér da- maszt asztalkendő fölé papír- szalvéta kerül fenyődíszítés­sel. Két esztendeje kezdtük gyűjteni herendi majolika-kész­letünket. Először a kávés ke­rült a házhoz, ma már komp­lett az étkészlet is. Még cson­tostányér is van! Évekre meg­oldottuk ezzel az ajándékozás gondját: minden alkalomra majolikával kedveskedünk egymásnak a feleségemmel. Fekete vagy kék talpú poha­rakba kerül az innivaló. Szulák Andrea énekes:- Már korábban kezdem dí­szíteni a lakást. Ünnepi térítő­im zöld, illetve bordó színűek, csipkeszegélyüket magam hor­goltam. Imádom a szép szalvé­tákat, rengeteg gyertya fogy ilyenkor, és illatoznak a fahéj, narancs, szegfűszeg alapú illó­olajok. Nászajándékba három étkészletet kaptunk. A csicsá­sat azonnal eldugtuk. Az egy­szerű barna jénait használjuk hétköznapokon, a fehér alapon pasztell virágos az ünnepi. Ilyenkor előkerül a férjem üzle­ti partnerétől kapott aranyo­zott evőeszköz is. Van ugyan ólomkristály üvegneműnk de csak kivételesen finom borok­hoz használjuk. Párommal együtt szeretjük megmarkolni a poharakat. Béki Gabriella országgyűlési képviselő:- December 21-én még a jö­vő esztendei költségvetésről szavazott a Parlament. Az Or­szággyűlésben zömmel férfiak vannak, akiknek 24-én csak le kell ülni a terített asztal mellé. A kevés képviselőasszonynak viszont alig marad ideje, hogy felkészüljön az ünnepre. Én például a karácsonnyal anyu­kám segítsége nélkül aligha birkóznék meg. Az ünnepi vacsora is nála lesz. Zöld mintás herendi készletét ötven esztendeje nászajándékba kapta. Szegvári Katalin műsorvezető:- Az adventi koszorút olykor magam készítem, az idén azon­ban venni fogom. Minden esz­tendőben más színekkel díszít­jük a fát, és ugyanilyen lesz az asztalra tett koszorú is. Élve­zettel válogatok a karácsonyi szalvéták között, és előveszem a fenyőmintás abroszomat. Ün­nepi készletem fehér, szolid bor­dó-arany mintával. Mivel alko­holt nem iszunk, csupán a kris­tályvizes poharak kerülnek a teríték mellé. Sissy Ago, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövetének felesége:- Itáliában - bár természe­tesen állítanak fenyőfát is - a karácsonyt a mandarin jelképe­zi. Asztaldíszként narancsvi­rág közé rejtik a kellemes illa­tú és aromájú gyümölcsöket. Ebédre tyúkhúsleves készül tortellinivel, utána sült kap- pan lesz, majd egy száraz sü­temény - cukrozott narancs­héjjal, csokoládészósszal, tej­színhabbal. Vacsorára hal ke­rül az asztalra. A halpénz a gazdagságot jelképezi, szeren­csét hoz. A nagyköveti reziden­cia hosszú ebédlőasztala lazac­színű selyemabrosszal van leta­karva. Nem látszik meg rajta a vörösborfolt. Fölötte csipke­terítő. A Savoyai címerrel ellátott ezüstnemű - tálalókészlet és evőeszköz-garnitúra - az olasz állam tulajdona. A má­sodik világháború előtt létesí­tett képviseletek még királyi címerrel, az utána alapítottak már köztársaságival vannak ellátva. A firenzei gyártmányú Ginori porcelán a mi herendinkhez hasonló, világ­hírű márka. Egyszerű csont­színű, vékony aranycsíkkal. Sissy Ago szürkészöld muránói üvegpoharakat hasz­nál hozzá. Gönczi Annamária M egjöttek az éjjeli baglyok - dug­ta ki orrát nagyapa a veranda aj­taján, miután megrángattuk a csen­gő madzagját, jelezve, itt toporgunk a kapu előtt összefagyva, bebocsá­tást várva, de rögtön. Nagyapának a délután négy óra már éjszakának számított. Végül is, december lévén már sötét volt, ő meg szeretett a „tyúkokkal” aludni menni, bölcs in­doklással: „minek égessük feleslege­sen a villanyt”.- Ilyenkor kell jönni?! - pirított ránk, míg a kulccsal hosszasan bajmo- lódott, s, hogy tudjuk, mily súlyos is a vétkünk, dohogva megjegyezte: - Tisz­ta háborús bűnösök vagytok. Nagyapa előszeretettel ragasztot­ta ránk ezt a korántsem hízelgő jel­zőt, ha nem kapkodtuk össze unszo­lás nélkül nyár derekán a fáról lehul­lott, ütődött almát, barackot. Csak azért, hogy az öreg telt vödörrel szu­szoghasson fel a padlásra, aztán na­ponta ellenőrizze a fejleményeket, keverje-kavarja a százezer muslincát odaédesgető zavaros levet, s végül egy éjszaka rászánja magát: gon­dosan befüggönyözze a konyha ablakát, ki ne szűrődjék a vilá­gosság, mert a szomszédok kön­nyen gyanút fognak, mit főzhet Kenderka úr, amit csak éjnek évadján lehet főzni kuktafazék­ban, réz- és gumicsővel. Háborús bűnösök voltunk ak­kor is, ha fagyira könyörögtünk két forintot, csak két-két ötvenfilléres gombócocskára. „Majd én csinálok nektek fagylaltot”, Ígérte, meggyet ra­kott a vödörbe, leeresztette a huszon­öt méter mély kútba, s elégedetten je­lentette: „egy óra múlva kész a fagy­laltotok”. S mi csalódottan lestünk, amikor türelmünk gyümölcseként nem láttunk mást a vödör fenekén, mint ezüstösen párás, bíborszin bo­gyókat. Mik lehettünk volna mások, mint a legalávalóbbak, ha összevesztünk a hintán, ha messzebbre bicikliz­tünk az engedélyezettnél, ha keveset ettünk, de akkor is ha túl sokat, s persze háborús bűnösöknek kiáltat­tunk ki akkor is, ha megvárakoztat­tuk őket.- Nagyanyátok sütött-főzött, ti meg éccaka jöttök - mormogott, mig a há­zig értünk. Az ajtó előtt leveregette ró­lunk a havat, s beterelt bennünket a ve­randára. Alig félméteres fenyöcsemete állt az asztalon, sztaniolpapirral bur­kolt cserépben, ágain kályhaezüsttel festett diók, fényesre dörgölt piros al­mák, a fácska hegyében egy árvalány- hajas papírangyal. Míg nagyapám a kapuban a kulccsal „ügyetlenkedett”, addigra nagymama meggyújtogatta a gyertyákat, aranyfények kápráztatták szemünket, narancs-, szegfűszeg-, fa­héjillat keveredett a fenyőével, s csak álltunk álmélkodva, míg el nem hamvadt az utolsó szikra is a csil­lagszórón. Nagyapa letolásai nélkül - igaz, megkaptuk azt hétköznap­okon is - nem volt karácsony a karácsony. A le-„háborús- bűnösözésünk” legalább annyira hozzátartozott az ünnephez, mint a Mennyből az angyal. Karácsonyra készültünk akkor is, amikor nagyapa kórházba került.- Semmit sem ehet! - kötötte a tel­kemre anyu, nehogy fél grillcsirkével, kilónyi mandarinnal, tejszinhabos franciakrémessel felpakolva látogas­sam meg az öreget. Pedig valamit vinnem kellett. Tu­dom, a leginkább egy fröccsnek örült volna, a saját borából, de azt mégsem vihettem neki, még ha nem is szere­pelt anyám tiltólistáján. Már-már odáig jutottam, hogy üres kézzel állítok be hozzá, amikor közel a kórházhoz, az aluljáróban megpillan­tottam egy, a sporttáskájából ezt-azt árusító embert. Törölközők, lepedők, bugylibicskák, ébresztőórák hevertek a lábai előtt, a gondosan kiterített nej­lonon. S kínált még egy pöttömnyi ka­rácsonyfát is. Hitvány egy szerzet volt. Préselt műanyagból összerakott kis va­cak. Restelkedtem is, amikor átnyújtot­tam, de nagyapa igazán örült neki. Forgatta, nézegette elemmel világító lámpácskáit, s eleredtek a könnyei. Utolsó éveiben már könnyen meg­hatódott. Hüppögve hallgatta, ha nagymama eldalolta neki a Krasznahorka büszke várát, s azon is jókat sírdogált, amikor felelevenítette gyerekéveit. Mi ilyenkor a húgaimmal fojtott kuncogással néztünk egymásra, s egyáltalán nem értettük, miért kell ezen sírni. Hanem ahogy feküdt a kórházi ágyán, túl a második gyomorvérzésen, és túl a nyolcvanon, és semmit se szólt, csak nyelte a könnyeit, nem le­hetett nevetgélni. E ' s akkor váratlanul megszólalt: - Tiszta háborús bűnös vagy. Négyessy Zita Nagyapa I» ff í* * • fenyőfái

Next

/
Oldalképek
Tartalom