Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
Vasárnap Reggel 50. szám
1999. december 12. * SPORT ★ 7 Honwoth Diósgyőrben akar bizonyítani Zúgott a taps, szólt a Hajrá Diósgyőr! Óriás pezsgős palackokból locsolták az örömtáncot lejtő Temesvári, Dzurják edzőpárost, miközben a játékosok a B-közép tagjaival pacsiztak. Előbbiek nem egy bajnokavatás jeleneteit képzeték, mindösz- sze annyi történt, hogy a DFC utolsó őszi hazai mérkőzésén 2-1-re legyőzte a Zalaegerszeget. Mindössze egy győzelem. Lám, mennyi elég néhány perc önfeledt boldogsághoz. Ott, ahol a foci jóval több egyszerű időtöltésnél. Ótt, ahol ezrek számára a labdarúgás jelenti az egyedüli szórakozási lehetőséget. Mindazok ellenére, hogy a krónikák elsősorban tartozásokról, elmaradt fizetésekről szólnak leginkább, ha Diósgyőr kerül szóba, a DFC mezét felhúzni azért még dicsőség. Egy olyan ifjú számára pedig különleges megtiszteltetés, aki fél évvel ezelőtt még az NB Il-ben rúgta a bőrt. Hompoth Balázs ilyen ember. A fiatal védő nyáron kötelezte el magát a miskolciakhoz. Bár eleinte akadtak gondjai, a ZTE ellen 10. PNB-s mérkőzését játszotta. Nem egy „kövér” jubileum ugyan, dehát mint köztudott: a tízezer mérföldes út pattársammal, Kovács Tibivel összecsúsztunk és utána megvizsgáltak. Az orvos szerint olyan a térdem, mint egy 40 éves emberé...- Nem túl biztató jövőkép.- Annyira azért nem komoly a dolog, ettől még nyugodtan focizhatok.- Mit szólsz az FC Eger szerepléséhez?- Figyelemmel kísérem egykori csapattársaim mérkőzéseit, és ha tehetem, akkor személyesen megnézem őket Egerben. Remélem, sikerül nekik a bajnokság végén bekerülni az első öt közé.- Nektek pedig bentmaradni...- Akkor lenne csak igazi ünneplés! Bódi Csaba Névjegy Név: Hompoth Balázs. Születési idő: 1980. 09. 13., Eger. Posztja: védő. Klubjai: FC Eger (1991-1999), Diósgyőri FC (1999 nyarától). Edzői: Vass András, Székely Károly, Pázmándi Gáspár, Zsidai József, Vígh Tibor, Csuhay József, Temesvári Miklós. Válogatottság: 27-szer játszott a különböző korosztályos csapatokban, ahol 1 gólt szerzett. Szerződésének lejárta: 2001. 06. 30.- Nagy akarással és lendületesen kezdtünk, ami gyorsan eredményre vezetett. A második félidőben szerencsére már jobban ment a játék a csapatgulatát. Könnyű volt beilleszkedni?- Mivel a keret szinte minden tagja a nyáron került Diósgyőrbe, nekem sem volt nehezebb, mint a többieknek.- Edzéseken érezhető emiatt egy kis feszültség, ám a bajnoki előtt egy-két nappal már mindenki csak a meccsre koncentrál. Végül is ez a örülök, hogy itt lehetek és játszhatok a csapatban. Nekem az a fontos, hogy bizonyítsak, aztán persze szeretnék továbblépni. Távolabbi céljaim között szerepel egy külföldi szerződés, pillanatnyilag viszont csak az foglalkoztat, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak a DFC színeiben.- Bírod a terhelést?- Azt igen, bár nem vagyok teljesen egészséges, mert a jobb térdemben elvékonyodott a porc. Ez akkor derült ki, amikor a Ferencváros ellen csais az első lépéssel kezdődik...- Elfáradtál?- A mély talaj sokat kivett belőlünk, de most ezt nem is nagyon érzem, mert a siker sok mindent elfeledtet - válaszolta Hompoth Balázs azt követően, hogy forró fürdőt vett és az öltözőben társaival együtt is megünnepelte a DFC idei 4. győzelmét.- Sebőköt kellett árnyékként követned, ám ez az első félidőben nem ment a legtökéletesebben.- A válogatott csatár tényleg okozott kellemetlen perceket. Olyannyira, hogy a ZTE gólját is ő lőtte. Sajnos, hibáztam az esetnél.- Szünet után viszont mintha teljesen kicseréltek volna benneteket. nak, és nekem is mindinkább sikerült megoldani a feladatomat.- A jelek szerint már teljesen megszoktad a PNB han- Ám az, gondolom, problémát okoz, hogy a fizetés rendre csúszik, a prémiumról nem is beszélve. kötelességünk, a pénzt meg remélem, majd csak előteremtik a vezetők...- Ezek szerint optimista vagy?- Én már annak C vonoontonoQfjFkcint6 Csányi hatos Nem utazhatott vérmes reményekkel az eddig hibátlanul menetelő FTC-Thomas Jeans elleni népligeti találkozóra az ÚVMK-Bau- System Eger férfi vízilabda csapata. Tovább növelte Gyulavári Zoltán edző gondjait, hogy szombaton Jászberényi és Szabó G. is csatlakozott az influenzások táborába, utóbbi nem is tudta vállalni a játékot. Sajnos a Fradi maximálisan kihasználta az álmosan és pontatlanul kezdő egriek hibáit. A válogatott Kósz kapust túlságosan is tisztelték a lövéseknél, hátul pedig Székely megmozdulásai jelentették a legtöbb gondot. Az első két negyedben gyakorlatilag eldőlt a találkozó, így a folytatás már nyugodt perceket hozott. A harmadik negyedben Farkas Gergő váltotta Jászberényit és bravúrjainak is köszönhető, hogy sikerült szorosabbá tenni az eredményt. Az ÚVMK idei gólfelelőse, Csányi György ezúttal sem maradt adós, hatszor talált a zöld-fehérek hálójába. A Fradi tegnapi játékával igazolta, hogy a BVSC mellett joggal pályázik a bajnoki elsőségre. Gyulavári Zoltán: - Ha egészséges a csapatom, akkor sem lett volna esélyünk a jól játszó Fradi ellen. FTC-Thomas Jeans - ÚVMK-Bau-System Eger 13-7 (4-0,4-3, 2-1, 3-3) Az egri góldobók: Csányi 6, Bánhidy. Vasárnapi Kosárlabda: NB II.-es férfi mérkőzés, Egri TK - Salgótarjáni Fekete Sasok, Eger, Leányka út, 17. Röplabda: Megyei női bajnokság, Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 9. Teke: Téli-kupa felnőtt páros verseny, Eger, 10. Természetjárás: A Bükki VM SE nyílt túrái a Bükkbe. A 17 km-es „A”-túra találkozója: Eger, autóbusz-pályaudvar, 6.50. A 13 km- es „B”-túra találkozója: Eger, a 10-es helyijáratú autóbuszvonalán, 8.25. Teremlabdarúgás: Umwelt-kupa nemzetközi gyermektorna az 1986-87-es korosztály számára, Eger, körcsarnok, 8. Márton Bau- kupa felnőtt torna, Eger, Ráchegy úti iskola, 13. Tinódi-kupa felnőtt torna, Eger, Tinódi iskola, 10. Ha eddig az ára riasztotta , '(sM 1ATAVO) . Távfelügyelt Vagyonvédelem Hivatalos partnereink: WCentrál Sec. Bt. 2194 Túra, Vasút u. 37. Tel.: 60/352- 450, 60/313-278; INSTALLER Kft. 3300 Eger, Kisasszony u. 34. Tel.: 30/943-6757; Dobos Attila 3300 Eger, Olasz u. 1. Tel.: 36/414-183, 20/956-6521; Qualitop Kft. 3529 Miskolc, Soltész N. K. 99. Tel.: 46/344-824, 344-825; INFRAPLUS Kft. 3532 Miskolc, Acél u. 17. Tel.: 46/339-188, 20/943-9232 Most csak havidíjat kell fizetnie A MATAVÓR vagyonvédelmi szolgáltatás megnyugtató biztonsága év végi akciónkban most egyszeri beruházási költség nélkül azonnal az Öné lehet. A havi díj tartalmazza* a riasztórendszer árát, a telepítés költségeit, a távfelügyeleti szolgáltatást, a 15 perces kivonulási garanciát és a karbantartást is. Mindössze már havi 5000 Ft + áfától (bruttó 6250 Ft) a MATÁVŐR kivonuló szolgálatával felügyeli vagyontárgyai biztonságát. 'Fenti ajánlatunk 36 hónapos szerződés megkötése esetén érvényes, és egy kb. 70 m-es lakás védelméhez szükséges riasztórendszer árát tartalmazza. A kivonulás feltételei az ország egyes területein változhatnak, kérjük érdeklődjön Zöld számunkon. jmádon* ** Szegó Tibit!’' ébredőnek’* Ön is ébredjen velünk! 11 radio 89,5. Miért szeret a rádióval ébredni?