Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-03 / 256. szám

12. oldal SporTTüköR 1999. november 3., szerda VÍZILABDA - Sorsoltak a LEN-kupában Pescarában az TJVMK Az Európai Úszó Liga (LEN) elkészítette a nemzetközi férfi vízi­labdakupák csoportbeosztását. A LEN-kupában érdekeit és a múlt heti máltai csoportselejtezőn 2. helyen végzett ÚVMK-Bau-System Eger csapata november 26-28. között az olaszországi Pescarában játssza mérkőzéseit a H-csoport tagjaként. Az ellenfelek: NC Ha- nia-Air Greece (görög), CSZKA VMF Moszkva (orosz), Conad Pescara (olasz). A pontos menetrendet a helyszínen készítik el. A vetélytársakról Gyulavári Zoltán, az egriek edzője a követke­zőket mondta: - Két kiemelt együtteshez sorsoltak, és túl nagy vá­laszték nem volt. Az orosz és az olasz vízilabdát ismerjük, csapa­taik komoly játékerőt képviselnek, a görögökről viszont egyelőre keveset tudunk, de feltérképezzük őket. A máltai győztes Kassa a Vasassal, a Rijekával és a Nagyvárad­dal került össze. A mérkőzéseket Rijekában rendezik. LABDARÚGÁS - Visszapillantó a 13. fordulóra Szünet után a szalókiak „megrázták” magukat Talán még a legvérmesebb re­ményeket tápláló hazai szurko­lók sem gondoltak arra, hogy kedvenceik szünet után gólpa­rádét rendezve győzik le ven­dégeiket. Az Egerszalók - Bél­apátfalva megyei I. osztályú mérkőzés első félideje kiegyen­lített küzdelmet hozott, a szaló­kiak ugyan gyorsan megszerez­ték a vezetést, utána viszont a vendégek is betaláltak a hálóba, és döntetlen állás mellett vonul­tak pihenőre a csapatok. Nem volt azonban ennyire egyhangú a két csapat találko­zójának első fele, amelynek vé­géhez közeledve történt egy sú­lyos sérülés is. A 42. percben egy szalóki szögletrúgást köve­tően a legmagasabbra ugró já­tékosok sem érték el a labdát, landolás után viszont egy játé­kos fekve maradt. A látvány a közeliekben olyan reakciót vál­tott ki, hogy kórusban kiáltot­ták: Orvost, orvost, hívják a mentőket! Nagy László, az Épí­tők hátvédje volt a szenvedő alany, a játékos térde mozdult el a helyéről úgy, hogy hord­ágyon kellett kiszállítani a pá­lyához érkező mentőautóhoz. Nagy László az előző fordu­lóban is kórházi segítségre szo­rult, akkor egy fejelése után a szeme vérzett be, most egy esés okán fordult ki a térde. Mint Fodor Pál szakosztályvezetőtől megtudtuk, a játékos jelenleg gipszben várja, hogy történt-e szakadás, mert törése szeren­csére nincs. A kényszerű csere tovább gyengítette a számos sérültet nélkülöző Bélapátfalvát, a ce­mentgyári együttest szinte lefu­totta a második félidőben az Egerszalók. Az Erdélyből érke­zett Blaga vezérletével elkezd­ték szórni a gólokat Klátyikék, a széléről beérkezett labdákkal nem tudott mit kezdeni a ven­dégek védelme, potyogtak a gó­lok, mint mostanság a faleve­lek. A listavezető hazaiak jobb felkészültsége, átlagot megha­ladó erőállapota vitte „padlóra” a Bélapátfalvát. Jellemző, hogy a baloldali hátvéd Kiss a fáradt­ságtól görcsöt kapott, majd úgy részesült a pályán elsősegély­ben egy néző jóvoltából, hogy közben tovább folyt a játék. Csereként helyére Rozsnaki ke­rült, a kapusra ugyanis - éppen a sok sérülés miatt - a mezőny­ben volt szükség. Mint az eredmény ismert, 7-1 lett a vége az Egerszalók javára, de akár két számjegyű is lehetett volna Hangácsiék győ­zelme. A szalókiak őszi első­sége valószínűnek látszik, a Felsőtárkány elleni rangadó az utolsó fordulóban kínál majd focicsemegét. (um) A 13. forduló válogatottjai Megyei I. o.: Horváth (Gy.halász) - Tóth (Novaj), Sirkó (P.bánya), Dávid (Nagyréde), Bódi (F.tár- kány), Klátyik (E.szalók), Baranyi (I.mezeje), Danyi T. (Tamaörs), Lucza (T.lelesz), Incze (Gy.ha- lász), Kis-Simon (P. vására). Megyei II. o.: Szén (Kisköre) - Menus J. (Apc), Csanádi (Sarud), Kovács (Adács), Farkas (Recsk), Loboda (Vámosgyörk), Jobbik J. (H. Lók.), Kovács T. (Verpelét), Viszneki J. (Pély), Horváth K. (Verpelét), Haller (Gy.pata). KÉZILABDA - Az NB II.-es bajnokságok 7. fordulójának mérkőzései Egri siker a főiskolás rangadón NŐK, ÉSZAKKELET Eszterházy TK - Gyöngyösi Főiskola 31:23 (15:9). Eger, Pásztorvölgy, 100 néző. V.: Székely, Vattai. ETK: TÖRÖK - Poroszkai 3, Rab 1, CSISZÁR 13, Kin­cses 2, SAS 4, Simon 5. Cs.: Fekete (kapus), Kiss 2, Pot- hurszki 1, Ducza, Hunyadi. Edző: Boci Árpád. GYÖNGYÖS: Patkó-ŐRI 13, Tömöri 3, Tallódi 4, Ko­vács 3, Cseuz, Sas. Cs.: Szabó (kapus), Bodó, Lendvai, Vá- radi. Edző: Pintér Tibor. A játékot ugyan a gyöngyö­siek kezdték jobbár), ám a jól védekező és támadásaikat rendre eredményesen befejező hazaiak már az első félidőben jelentős előnyre tettek szert. Szünet után valamelyest felja­vult a vendégek játéka, de a Csiszár által vezérelt egriek így is biztosan nyerték a me­gyei főiskolás rangadót. Bocz Árpád: - Nagyon örü­lök a győzelemnek. Végre már az nyújtotta a csapat, amire képes. Pintér Tibor: - A gyenge védekezésünknek köszönhető ez a nagy különbségű vereség. Kurczweil István Grassalkovich ATE - Pilis- borosjenő 20:34 (10:19). Hatvan, Kodály Zoltán Ált. Isk., 100 néző. V.: Éliás, Ko- utny. GATE: Horváth M. - Mac- zák 4, Csimár 3, Renka 3, Valló, Mészáros 3, Szakács 3. Cs.: Tarján (kapus), Ruszinkó 2, Huszka, Sopronyi, Palatitz 1, Tóth B. 1, Váczi. Edző: Baán László. Néhány perc alatt állva hagyta a vendégcsapat a ké­nyelmesen és körülményesen játszó hazai együttest. A már sodik félidő sajnos ott folyta­tódott, ahol az első, a vendé­gek nagyszerű játékot produ­kálva megérdemelten arattak fölényes győzelmet. A hazai csapatban csak az újabb fiata­lok (Ruszinkó, Tóth B.) beve­tése és játéka jelenthetett némi vigaszt. Baán László: - Most jön a feketeleves. Ifik: 18:21 (9:11). Ld.: Ru­szinkó 6, Tóth B. 6. NŐK, ÉSZAK Ózdi LSE - Topker-Füzes- abonyi SC 20:41 (10:17). Ózd, 80 néző. V.: Alapi, Ko­vács. Az egri főiskolások Q'átékosaik sötét mezben) ellenállha­tatlanul játszottak FOTÓ: GÁL GÁBOR TOPKER: Szűcs - Pásztor 5, Berecz 5, Varga 6, Pócsik 1, Kóródi 5, Klenkia 16. Cs.: Duchony (kapus), Kovács 1, Kiss 2, Póta. Edző: Atkári La­jos. A szerény képességű hazai csapat idegesen kezdett, amit jól használt ki a füzesabonyi gárda. A vendégek ott folytat­ták, ahol a múlt héten abba­hagyták, de védekezésben némileg elmaradtak a várako­zástól. A mutatott játék alap­ján a Topker az osztály szín­vonala fölé nőtt, szomorú azonban, hogy Tóth és Atkári után Kovács, valamint Pásztor is súlyos sérülést szenvedett. Atkári Lajos: - Ez a győze­lem akkor értékes, ha a hátra­lévő mérkőzéseken is legalább ilyen jól játszunk. Ifik: 23:21 (13:11). Ld.: Kiss 11, Kovács 5. Kölcsey DSI - Hevesi SE 24:31 (14:16). Nyíregyháza, 80 néző. V.: Farkas, Majoros. HEVES: SZLÁVIK - Be- senyei 2, FARKAS 11, BAR­TUS 8, Galambos 3, ERBER- LING 7, Fritz. Cs.: TOLNAI (kapus), Ötvös, Kovács, Varga, Balázsné. Edző: Árvái Istvánná. A hevesiek magabiztos já­tékkal, megérdemelten szerez­ték meg a két pontot. Árvái Istvánná: - A négy vesztett mérkőzést követően nagyon jól helytálltak a lá­nyok, és különösen a második félidőben látványos kézilabdát játszottak. Ifik: 23:22 (15:13). Ld.: Öt­vös 8, Kovács 5. A bajnokság állása: 1. Topker-FSC 2. Derecske 3. Debreceni Sí 4. Kisvárda 5. Mátészalka 6. Nádudvar 7. Hevesi SE 8. Kölcsey DSI 9. Putnok 10. Ózdi LSE 11. Tiszaújváros 12. Nyírbátor 7 6 0 1 193-138 12 7 6 0 1 178-132 12 7 5 0 2 188-149 10 7 5 0 2 162-142 10 7 5 0 2 167-151 10 7 4 0 3 159-158 8 7 3 0 4 181-161 6 7 3 0 4 139-141 6 7 2 0 5 120-164 4 7 2 0 5 144-200 4 7 1 0 6 139-191 2 7 0 0 7 119-166 0 FÉRFIAK, ÉSZAK , Verpelét - Salgótarjáni Épí­tők 25:26 (14:11). Eger, 80 néző. V.: Kozma, Nádasdi. VERPELÉT: Ináncsi - KERÉKGYÁRTÓ 8, Gulyás 5, Molnár 6, Székelyföldi 2, Rózsa 2, Fábián 1. Cs.: Kocs- már 1, Laskovics, Barta, dr. Kozics. Játékos-edző: Molnár Ferenc. Kezdetben magabiztosan vezetett a hazai csapat, ám szünet után a sorozatos vé­delmi hibákat a vendégegyüt­tes jól kihasználta. Az utolsó negyedórában taktikai szem­pontból és fejben is elfáradt a Verpelét, aminek következ­ményeként - ráadásul ember- hátrányban - a lefújás előtt két másodperccel megszerezte a győztes gólt az Építők. Molnár Ferenc: — Sajnos, játékosaim fejben nem tudnak a mérkőzésre készülni. A hét­végén nyernünk kell. Ifik: 22:25. (bódi) Hátha... Ketrecőrként (lásd még: hoki­kapus) kezdte, most pedig a rács mögül figyel. Illetve figye­lik, figyeljük. Reggelire tea, kávé, dzsem, felvágott, kenyér, estére - szigorúan - csak egy tál meleg étel, aztán tízkor ta­karodó. (Szinte) mindent tu­dunk róla. A viszkisről. A sztár­csináló kereskedelmi adók jó­voltából a kézre kerített bank­rablóról tódul az információ. Mintha ez lenne a fontos. Mintha. Mellesleg, tegnap kezdődött a honi OB I.-es jégkorongbaj­nokság, de - négy évtized után - az UTE (és Ambrus Attila) nélkül. Hátha valakit még ez (is) ér­dekel. (bcs) Egy hír: egy mondat TÁJÉKOZTATÓ. Ma 10 órá­tól nyílt napot tartanak az Esz­terházy Károly Tanárképző Fő­iskola főépületének dísztermé­ben (Eger, Eszterházy tér 1.), ahol tájékoztatást adnak a test­nevelés szakon tovább tanulni kívánó érdeklődők részére. BL. A labdarúgó Bajnokok Li­gája 6. fordulójának mai mér­kőzései (kezdés: 20.45): Olim­piakosz - Porto, Molde - Real Madrid, Bayern M. - Rangers (MTV1), Valencia - PSV, Sparta P. - Szpartak M., Wil­lem II - Bordeaux, Chelsea - Hertha, Galatasaray - Milan. MÁSODIK. A labdarúgó PNB II. fordulójának zárómérkőzé­sén: Vasas - Nyírség-Sp. 4-0 (1-0). G.: Sowunmi (37.), Juhár (51.), Szilveszter (82.), Galas- chek (87.). Győzelmével a Va­sas a 2. helyre lépett. OLIMPIA. A 2004-ben sorra kerülő athéni olimpia szerve­zőbizottsága (COJO) 287 mil­lió dolláros szponzori támoga­tásra számít. HIÁNY. Minden tartozást be­számítva az MLSZ hiánya egy- milliárd forintra rúg - jelentette ki dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke; KIESÉS. A labdarúgó UEFA Kupa 2. fordulójának athéni visszavágóján: AÉK Athén - MTK 1-0 (0-0). Panioniosz- stadion, 12 000 néző. V.: Gari­bian (francia). G.: Csirics (75., 11-esből). Kiállítva: Fehér (56.), Halmai (60.). Továbbju­tott az AEK 2-2-es összesítés­sel, idegenben lőtt góllal. RÖPLABDA-NB II. Bravúros siker GYRSE-Pallas - Örökösföld DSI 3-1 (16,18,-13,19) Női mérkőzés, Gyöngyös, 50 néző. V.: Kocsis, Juhász. GYRSE: VARJÚ, BE­RECZ, MEZŐ, WECZE- RÁNÉ, ORAVECZ, TAMÁS. Cs.: MELICHER. Az éremesélyes, fiatal nyír­egyházi együttes ellen a jól nyitó és végig remekül játszó gyöngyösi csapat bravúros győzelmet aratott. Weczeráné Barta Katalin já­tékos-edző: -Nem hagytuk ki­bontakozni a nyíregyháziakat. Apróbb hibáktól eltekintve ma­ximálisan elégedett vagyok csapatom teljesítményével. Ifik: 0-3. SZUPER­EXPRESSZ '"‘ f. «tot­Ha 15 óráig feladja, másnap olvashatja 8 hetes fajtiszta kanadai fehér ju- hászkutya-külykök törzskönyv nélkül eladók. Érd.; este 36/430- 363 (63431) Kőműves alvállalkozót azonnali kezdéssel alkalmazok. 06- 30/9674-035 (63399) LABDARÚGÁS - A körzeti bajnokságok 13. fordulójának mérkőzésein történt - Képes Zoltán súlyos sérülést szenvedett Megütötték a játékvezetőt Egercsehiben GYÖNGYÖS KÖRZET Kömlő - Abasár 1-1 (1-1). Kömlő, 200 néző. V.: Forgács. Kömlő: Túró M. - Pusoma Zs., Pusoma J., Besenyei, Túró R., Németh, Túró L., Bari, Mohácsi, Berényi (Szabó), Dózsa. Edző: Cseh József. Abasár: Nagy R. - Hortobágyi, Zelei, Komjáti, Somodi, Valiskó Z., Tóth, Jakab (Valiskó T.), Szabad (Kiss), Bá- tori (Rédei), Szénási. Edző: Ja­kab István. Kitűnő játékvezetés mellett a tartalékos hazaiak megérdemelték a döntetlent. G.: Berényi, ill. Szabad. Jók: Túró M., Pusoma Zs., Bari, ill. Horto­bágyi, Tóth, Szénási. Ifik: 1-2. Kovács László További eredmények (záró­jelben az ifjúságiak): Atkár - Heréd 4-0 (0-0), Ecséd - Ró- zsaszentmárton 0-1 (7-0), Pető- fibánya II. - Domoszló 1-1, Boldog - Boconátf 5^0 (9-0), Márkáz - Visonta 2-1 (9-1), Detk - Szűcsi 0-1 (3-0). Sza­badnapos: Visznek. A bajnokság állása: 1. Atkár 12 9 1 2 32-14 28 2. Abasár 12 8 2 2 41- 7 26 3. Kömlő 12 7 4 1 31-16 25 4. R.szt.márton 13 7 4 2 25-16 25 5. Domoszló 12 6 3 3 33-19 21 6. Szűcsi 12 6 3 3 21-14 21 7. Visznek 12 6 2 4 26-25 20 8. Márkáz 12 6 1 5 27-18 19 9. Boldog 12 4 2 6 22-25 14 10. Visonta 12 3 2 7 16-38 11 11. Boconád 12 3 1 8 22-31 10 12. Ecséd 13 3 1 9 16-42 10 13. Heréd 12 2 3 7 11-25 9 14. Petőfibánya U. 12 2 3 7 24-45 9 15. Detk ' 12 2 2 8 18-30 8 Megjegyzés: Karácsond eredményeit törölték. Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Abasár 33 pont, 2. Domoszló 27, 3. Kömlő 24, 4. Heréd 23. A 14. fordulóban 3. sárga lap miatt nem játszhat: Enyedi Ger­gely (Rózsaszentmárton) és Elek Sándor (Ecséd). ENYHÍTÉS A szűcsi sportkör megfellebbezte a GYVKLSZ Fegyelmi Bizottsá­gának szeptember 30-án hozott határozatát. Az elnökség meg­tárgyalta az ügyet, és a követ­kező döntést ismertette: 1. Bakos Ferenc edző és Vakli Pál szűcsi intéző megbánó ma­gatartást tanúsított, ezért 2002. szeptember 30-ig a labdarúgás­sal.kapcsolatos mindennemű te­vékenység eltiltásáról szóló ha­tározatát 2000. december 31-ig felfüggesztette. 2. Rudas Zsolt játékos büntetését helyben­hagyta az elnökség. 3. A Szűcsi - Márkáz mérkőzést a hazaiak semleges pályán rendezhetik, 20 km-es korlátozás nélkül. EGER KÖRZETI I. O. Andornaktálya - Bükkszék- Globál 0-7 (0—3). Andomaktá- lya, 100 néző, V.: Osváth. A.tá- lya: Lipcsei - Ladmaczi, Tálas, Hegyi, Szentgyörgyi (Pelyhe), Mester, Tajta, Gál, Kubicza, Gonda (Czank), Szigeti. Edző: Varga József. Bükkszék: Lőj - Zagyva Zs., Szántai, Kovács, Halász, Józsa T., Bujáki, Képes (Bartuska I.), Erdélyi, Váradi, Szabó A. Játékos-edző: Szabó András. Győzelmüket a vendé­gek az első percben bokatörést és szalagszakadást szenvedett Képes Zoltánnak ajánlják. Kiál­lítva: Tálas a 75. percben. G.: Váradi 3, Szabó A. 2, Józsa T., Lőj (11-esből). Jók: Hegyi, Tajta, ill. Váradi, Szántai, Bar­tuska I., Szabó A. Ifik: 3-3. Kovács Béla Mikófalva - Mátratherm 1-1 (1-1). Mikófalva, 150 néző. V.: ifj. Váradi. Mikófalva: Szabó L. - Nagy, Orosz, Szabó D., Antal K. (Balyi), Mikó, Balázs (Ko­vács R.), Jakab, Berecz (Antal Cs»), Kovács M.. Pakocs. Edző: Zay Oszkár. Mátratherm: Bor­dás - Panyik, Kolozsvári, Sala­mon, Tóth, Orosz, Zöld, Szívós, Puporka K., Csikós Zs., Puporka T. Játékos-edző: Kolozsvári Imre. Küzdelmes mérkőzésen, korrekt játékvezetés mellett igazságos döntetlen született. G.: Jakab, ill. Puporka K. Jók: Szabó L., Jakab, ill. Puporka K., Zöld, Bordás. Ifik: 5-1. Fónad István További eredmények (záró­jelben az ifjúságiak): Makiár - Vécs 4-1 (5-0), Sírok - Demjén 4-1 (2-3), Égerbocs-Comfort ’97 - Feldebrő 5-0 (1-8), Kere- csend - Balaton 0-3 (1-2), Egerbakta - Váraszó 1-1 (2—2). Az Egercsehi - Szilvásvárad mérkőzés 2-2-es állásnál a 65. percben félbeszakadt, mert a ha­zaiak egyik játékosa megütötte Molnár Péter játékvezetőt. A bajnokság állása: 1. Bükkszék 13 12 1 0 49- 9 37 2. Mátratherm 13 10 1 2 48-17 31 3. Mikófalva 13 8 4 1 40-14 28 4. Egerbocs 13 8 1 4 48-34 25 5. Sz.várad 12 8 0 4 41-23 24 6. Makiár 13 6 2 5 28-24 20 7. Sírok 13 6 2 5 29-31 20 8. Egercsehi 12 6 0 6 29-22 18 9. Balaton 13 5 3 5 31-33 18 10. Vécs 13 5 1 7 25-32 16 11. Váraszó 13 4 2 7 28-32 14 12. Demjén 13 4 2 7 34-39 14 13. Egerbakta 13 4 2 7 22-36 14 14. Kcrecsend 13 4 1 8 28-48 13 15. A.tálya 13 1 1 11 13-56 4 16. Feldebrő 13 0 1 12 9-52 1 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Makiár 35 pont, 2. Feldebrő 32 (71-12), 3. Mikófalva 32 (62-16). EGER KÖRZETI II. O. A forduló eredményei: Unió Eger FC - Mátraballa 2-0, Kis- nána - Noszvaj 2-4, Pétervására II. - Novaj II. 1-3, Dohánygyár Eger - Tiszanána 4-2, Heves­aranyos - Szajla 2-2, Erdőkö­vesd - Hevesvezekény 4—1, Fel­sőtárkány II. - Tenk 4-2, Tófalu - Kisnána 3-1. A bajnokság állása: 1. Mátraballa 12 10 0 2 34- 6 30 2. Noszvaj 13 10 0 3 51-21 29 3. H.aranyos 12 8 2 2 51-18 26 4. Novaj II. 12 7 2 3 27-20 23 5. Unió Eger 10 7 1 2 40-21 22 6. Dohánygyár 12 7 1 4 32-31 22 7. Tófalu 12 6 4 2 23-22 22 8. F.tárkányU. 12 5 2 5 31-29 17 9. Szajla 12 4 4 4 28-28 16 10. H.vezekénv 11 4 3 4 17-19 15 11. Erdőkövesd 12 3 2 7 19-29 11 12. Tiszanána 1? 3 2 7 22-35 11 13. Kisnána 13 2 0 11 20-64 6 14. Tenk 12 1 1 10 14-39 4 15. P.vásárall. 11 0 0 11 17-44 0 Megjegyzés Noszvajtól 1 büntetőpont levonva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom