Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-15 / 266. szám
1999. november 15., hétfő SporTTüköR 11. oldal KÉZILABDA - NB l/B Vastaps a végén Gyöngyösi Főiskola - Tiszaföldvár 24:22 (15:12) Férfimérkőzés, Gyöngyös, 300 néző. V.: Ihász, Kanyok. FŐISKOLA: LADÁNYI - BOLDOG 4, Richter 1, Hodosi 1, Gáspár 1, VÁGÓ 4, ARATÓ 7. Cv.: Tusnádi (kapus), Csenki, KOVÁCS 6, Szabó, Márton, Mészáros. Edző: Szabó István. A főiskolások az elején magukhoz ragadták a vezetést, amit a vendégek egyszer sem tudtak átvenni. A rendkívül feszült hangulatú mérkőzésen sok volt a szabálytalanság, de a két nagyon jó képességű csapat találkozóján a hazaiak megérdemelten diadalmaskodtak a 3. helyen álló tiszaföldváriakkal szemben. A megmérettetés súlya a közönségre is átragadt, hiszen a nézők vastapssal honorálták a hazaiak remek teljesítményét. Szabó István (képünkön): - Nagyon nehéz mérkőzés volt, mivel tudtuk, hogy jó erőben lévő és több megtermett játékossal rendelkeznek a vendégek. Úgy érzem, hogy amivel készültünk, az agresszív nyitott védekezés bevált mert ebben a taktikában a végére elfáradtak a vendégek. Kovács Anikó TEKE - Szuperliga Bélapátfalvi tarolás Bélapátfalvi Építők - D.D. Gáz Pécs 6:2 (5590:5241) Férfi-csapatmérkőzés, Bélapátfalva. ÉPÍTŐK: Bóta 918, JUHÁSZ 951, TŐSI 934, Molnár L. 862, MOLNÁR CS. 969, VINCZE Z. 956 fa. Esélyeshez méltóan, biztosan kezdtek a hazaiak, 95 fás előnyt szereztek az első párok. Bótának csupán egy fa hiányzott az egyéni ponthoz. A folytatásban Tősi jó játékkal iratkozott fel a pontszerzők közé. A hajrában Molnár Csaba a mérkőzés legjobbja címét szerezte meg, örvendetes módon ebben legnagyobb riválisa a klubtársa Vincze volt. Ifik: 3:1 81668:1593). KARUK 890, Kovács L. 778 fa. LABDARÚGÁS - Az NB II. Keleti csoportja 15. fordulójának eredményei Megállt az egri hatos Hatvanban FC Hatvan - FC Éger-Tengely Közmű 2-6 (1-3) Hatvan, 400 néző. V.: Farkas B. (Török, Dani). HATVAN: Szalontai - Králik - Pálinkás (Szentgyör- gyi a szünetben), Prohászka - Kiss, Buzma, Fekete, Andrási, Balogh - Tóth N., Balázs. Edző: Szabados György. EGER: Varga - Holtner - Kovács, Bocsi, Csuhay (Haj- mási, 62.) - Bercsényi, Márton, Béres, Telek (Horváth, 80.) - Szamosi, Montvai (Szabó L., 80.). Edző: Csuhay József. Sárga lap: Kovács a 21., Prohászka a 38., Csuhay a 48., Tóth N. az 55. percben. 9. perc: Egri szöglet után a hazai védők nem tudtak felszabadítani, de a kapunak háttal álló Bocsi 5 méterről fölé emelt. 10. perc: Béres 18 méteres lövése a bal kapufát érintve hagyta el a játékteret. 15. perc: Jobb oldali szöglet után Szamosi elé került a labda, aki 6 méterről éles szögből a kapuba lőtt, 0-1. 19. perc: Egy bedobást Montvai megcsúsztatott és a labda a hazai kapus lábai között csúszott a hálóba, 0-2. 21. perc: Kovács buktatta Balázst a kapu előterében, a 11-est Andrási lőtte a bal felső sarokba, 1-2. 35. perc: Balázs húzott el a jobb oldalon, beadott, de a középen érkező Andrási 8 méterről fölé fejelt. 38. perc: Prohászka meglökte a fejelni szándékozó Montvait, a játékvezető ismét 11-est ítélt, amiből a sértett a bal sarokba lőtt, 1-3. 63. perc: Béres 10 méterről félmagasan lőtt a hálóba, 1-4. 79. perc: Montvai 8 méterről fejelt kapura, a labda a jobb oldali lécről kipattant. 85. perc: Bal oldali vendégtámadás után Horváth átadását Béres lőtte a bal sarokba. 2-5. 88. perc: Balázs-Tóth N.- Balázs adogatás után az utóbbi a kifutó Varga fölött a jobb sarokba lőtt, 2-5. 92. perc: Hajmási futotta le a hazai védőket, a kapust is kicselezte és közelről a hálóba gurított, 2-6. Sorozatos támadásokkal kezdtek a vendégek, méltán vezettek rövid idő alatt két góllal. A büntetőből zárkózó Hatvan egy ideig „megfogta” az Egert, de újabb találatot ismét a vendégek szereztek. Fordulás után a hazaiak maximális sebességre kapcsoltak, a negyedik egri találat azonban már soknak bizonyult részükre. Mégis, a játék hevessége 5-1-es egri vezetésnél sem csökkent, kényszerszünetet azért rendelt el második alkalommal is a játékvezető, mert a hazai szurkolók egy csoportja füstbombát dobott a futópályára. Balázs ugyan szépített, ám a hosszabbításban még volt annyi tartalék az egriekben, hogy Hajmási révén végleg térdre kényszerítsék a megfiatalodott hat\’ani csapatot. Nagyrészt fölényben játszott és tudatosabban futballozott az. Eger, és a helyzetek alapján ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. Jók: Balázs, ill. Montvai, Béres, Bercsényi, Holtner. Szabados György: - Gratulálok az Egernek, minden tekintetben fölülmúlt minket. Csuhay József: - Szép győzelemmel búcsúztunk. (um - szendi) További eredmények: Borsod Volán - Jászberény 1-2, Kiskunfélegyháza - K.barcika 0-6, Kiskőrös - Kunszentmár- ton 5-0, Gyomaendrőd - Nyírbátor 4-1, Gyula - PSE- Fót 3-0, Kalocsa - MVSC 4-1, REAC - Monor 2-1. Az őszi végeredmény: 1. Kiskőrös 15 10 4 1 31-16 34 2. PSE-Fót 15 8 5 2 21-14 29 3. K.szt.márton 15 7 6 2 22-18 27 4. Monor 15 7 4 4 29-19 25 5. K.-barcika 15 6 6 3 26-15 24 6. Gyula 15 7 3 5 16-16 24 7. Eger 15 7 2 6 29-22 23 8. Nyírbátor 15 6 5 4 22-20 23 9. Jászberény 15 6 2 7 24-16 20 10. Hatvan 15 5 4 6 20-20 19 11. Borsod V. 15 4 7 4 16-16 19 12. REAC 15 4 3 8 29-27 15 13. Kalocsa 15 4 3 8 21-34 15 14. Gy.-endrőd 15 2 5 8 10-19 11 15. MVSC 15 2 4 9 10-31 10 16. K.k.f.háza 15 2 3 10 16-39 9 VÍZILABDA - OB l-es férfi- és női bajnokság Vesztes pólóscsaták Szentesen Kontavill-Szentesi VK - ÚVMK-Bau-System Eger 9-6 (2-1,1-2, 3-3,3-0) Férfimérkőzés, Szentes, 500 néző. V.: Németh, SzentgyörgyiSZENTES: CSANYI - Magyar, Torday 2, Kiss, Dongó, Zentai 1, SZEBENI 4. Cs.: BERKI 2, Csörgő, Juhász, Szabó. Edző: Fülöp Tibor. ÚVMK: JÁSZBERÉNYI - DR. ÁNCSÁN 2, Csányi 1, KOVÁCS R. 2, Seress, Tóth P. Pszota. Cs.: Hajós, SZABÓ G. 1, Pulay, Bánhidy. Edző: Gyulavári Zoltán. Gól - emberelőnyből: 11/5, ill. 11/6. Négyméteres- ből: 1/1, ill. -. Forró hangulatú, színvonalas csatát hozott a vidéki rangadó. A harmadik negyed végén 6-6-ra állt a mérkőzés, reális pontszerzési eséllyel kezdhették tehát az utolsó játékrészt Kovácsék. A mindent eldöntő utolsó negyedben viszont képtelenek voltak a kapuba találni, a szentesieknél pedig a mezőny legjobbjának bizonyult Szebeni eldöntötte a két pont sorsát. Az egriek ezzel folytatták rossz sorozatukat a Kurca partján, ahol utoljára /985-ben sikerült nyerni. A Lipovics - Ancsán 2, Sike 2, Nagy 2, Vincze 1, Gyulavári 1, Búza 2, Vecseri, Madarasi. (Edző: Pozsgay Zsolt) összetételű együttes 10-9-re diadalmaskodott. Fülöp Tibor: - A közönség biztatása megsokszorozta a csapat erejét. Gyulavári Zoltán: - Nagyon jó mérkőzés volt, Egerben visszavágunk. További eredmények: FTC - Honvéd 9-3, BVSC - BEAC 12-6, Szolnok - KSI 8-7, UTE - Vasas 8-8. A bajnokság állása: 1. FTC 3 3 0 » 31-12 6 2. BVSC 3 3 0 0 34-19 6 3. Vasas 3 2 1 0 33-22 5 4. Szentes 3 2 0 1 26-22 4 5. Eger 3 1 1 1 20-20 3 6. UTE 3 0 2 1 22-26 2 7. Honvéd 3 1 0 2 21-25 2 8. Szolnok 3 10 2 17-31 2 9. BEAC 3 0 0 3 18-30 0 10. KSI 3 0 0 3 19-34 0 Egri gólok a hajrában Hungerit-Szentesi VK - ÚVMK-Bau-System Eger 16-3 (5-0, 4-0, 6-0,1-3) Női mérkőzés, Szentes, 100 néző. V.: Németh, Székely B. ÚVMK: Serfőző - Denk I, Kovács, Magyar, Szabó I. A. 2, Erdélyi, Sallai. Cs.: Szarvas, Szabolcsi, Szabó II. A., Csemóczky. Edző: Nagyné Kovács Judit. Gól - emberelőnyből: 8/6, ill. 3/1. A sokszoros bajnok hazaiak ellen nem sok keresnivalójuk volt az egri lányoknak. Nagyné Kovács Judit: - Ennyivel jobb a Szentes. Mezőtárkány Községi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet nyugdíjazás miatt megüresedett jegyzői állás betöltésére. Pályázati feltételek:- állam- és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség,- legalább 2 éves szakmai gyakorlat,- magyar állampolgárság,- büntetlen előélet, A pályázathoz csatolni kell:- iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,- részletes szakmai önéletrajzot Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. Ä o> Az állás betölthető: 3 2000. január elsejétől. A pályázat benyújtásának határideje: 1999. december 20. A pályázatot Mezőtárkány Községi Önkormányzat polgármesteréhez kell benyújtani. Cím: 3375 Mezőtárkány, Kossuth u. 81. Telefon: 36/491-933 Dr. Csomós Mária, Dr. Kollár Lajos, Dr. Magyar István orvosoknak, Szalai Tünde ápolónőnek az édesapám betegsége során tanúsított együttérző magatartását, emberi segítségét, nagy szakértelemmel végzett áldozatkész munkáját hálásan köszönöm. Dr. Magyar Klára HEVES MEGYEI LELKISEGÉLY TELEFONSZOLGÁLAT (MATÁV által ingyenesen biztosított) zöld számon hívható K*Éfetas 10 Mf Ikéfeléwl) mnb sáp 19 l-léf ntep rafpi 1 ing k SMTMETAL Kft. irodaházában CM 26 m - 56 m -ig | irodahelyiségek bérelhetők az épülő K2-es út mentén, a Volkswagen autószalon és a Közlekedés Felügyelet vizsgabázisa mellett. Érdeklődni lehet: SANATMETAL Kft. Eger, Faiskola u. 5. Tel.: 36/410-344 SZITPEREXPRESSZ Ha 15 óráig feladja, másnap olvashatja A Tuti Autósiskola holnap 16 órakor „C” és „C+E” kategóriás tanfolyamot indít. Jelentkezni tel. 36/414- 025 tel. (64170) Személygépkocsi-vezetői tanfolyam indul Tárnámé - rán. Jelentkezni lehet Mu- csi Istvánnénál a könyvtárban. T: 36/479-114, 479-155 (64171) Szobafestő alkalmazottakat Eger és Eger környéki munkahelyre felveszünk, állandó munkára. Tel.: 06- 30-9655-401, 06-30-9655- 402 (64222) RÖPLABDA - Válogatott férfimérkőzések Vasárnap visszavágtunk Szombaton és vasárnap Gyöngyösön, a Kócsag úti csarnokban barátságos nemzetközi találkozót játszott egymással a magyar és szlovák férfi röplabda-válogatott. A kilátogató nézők mindkét napon izgalmas ötjátszmás csatáknak lehettek szemtanúi. A belgiumi olimpiai selejtezőre készülő együttesek egy-egy győzelemmel és vereséggel „gyakoroltak”. Eredmények: Magyarország - Szlovákia 2-3 (-20, -19, 22, 25, -12) Kántor a magyarok legjobbja volt FOTÓ: FÁCZÁN MAGYARORSZAG: Mészáros, Pásztor, VERESS, KÁNTOR, Úrfi, Tomanóczy. Cs.: Szabó (liberó), KOCH, Pampuch, Bugyi. Szövetségi kapitány: Nyári Sándor. SZLOVÁKIA: KRAVARIK, CHOCHOLAK, Kardos, Pistovik, DIVIS, Nemec. Cs.: Pipa (liberó), Jankovic, Barbie- rek, Prochazka, Vavrek. Szövetségi kapitány: Peter Kalny. Nyári Sándor: - Kizárólag erre a mérkőzésre kidolgozott taktikai feladatot kaptak a játékosok, s főleg a támadó szervák gyakorlása jelentette a célkitűzést. Ez részben sikerült, ám a játékunkon van még csiszol- gatni való. Már jobban ment Magyarország - Szlovákia 3*-2 (17, -20, 21, -18,13) Nyári Sándor: - Az első szettben egy új taktikát alkalmaztunk a tegnapihoz képest, ami húsz percig bevált, majd egy blokk következett. Az utolsó szettben volt a legszínvonalasabb a játékunk, amit a jobb sáncmunkánknak köszönhettünk. (fáczán, kovács) RÖPLABDA - Női Extraliga, 5. forduló Megfelelve a várakozásnak Vasas - EGUT RC Eger 0-3 (-21, -11, -11) Folyondár utca, 300 néző. V.: Mocsnik, Karádi. VASAS: Grózer, Zelenyánszky, Polányi, BÁRDI, Jó- zsa, Rutai. Cs.: Rózsa (liberó), Papp, Török, Gerevich. Edző: Benkóné Kőrös Mária. EGUT RC: Wolf, JÁKA, SCHLÉGL, Fekete, Tímár, BÓTA. Cs.: Szabó D. Edző: Kasziba István. Az eredmény alakulása, 1. játszma: 2-1, 2^4, 6-10, 19-19,21-23. 2. játszma: 1-4, 4-12, 7-20. 3. játszma: 0-3, 2-8,10-17. A hazaiak az első játszmában kissé ráijesztettek a vendégekre, persze csak úgy, hogy 19-19-ig tartották a lépést az egriekkel. A második és harmadik szettben már egyértelműen az egriek akarata érvényesült, a számok is jól érzékeltetik a valós különbséget. Kasziba István: - Az első játszmában gyengén védekeztünk, míg a Vasas jól támadott. A folytatásban feljavult a játékunk és ez döntőnek bizonyult. További eredmény: Szakszig NRK-Nyíregyháza - Jászberény 3-0 (24, 20, 15). A bajnokság állása: 1. Szakszig-NRK 2. EGUT RC-Eger 3. BSE-FCSM 4. Angyalföld 5. Vasas 6. Jászberény 7. Kaposvár 8. Pulzus 5 5 0 15- 0 10 5 4 1 12- 5 8 5 3 2 11- 6 6 5 3 2 10- 9 6 5 2 3 8-10 4 5 1 4 5-12 2 5 1 4 5-14 2 5 1 4 3-13 2 Egy hír: egy mondat BRONZ. Bravúros 29:22 (18:13)-as győzelmet aratott a házigazda Norvégia ellen a magyar női kézilabda-válogatott a NetCom Kupán, és megszerezte a harmadik helyet. LEVIS. A brit Lennox Lewis, a Boksz Világtanács (WBC) bajnoka profi ökölvívó nehézsúlyú címegyesítő mérkőzésen egyhangú pontozással legyőzte az amerikai Evander Holyfieldet. VILÁGCSÚCS. Lothar Matthäus a tegnapi Norvégia elleni barátságos mérkőzésen 143. alkalommal lépett pályára a német labdarúgó-válogatott színeiben, és utolérte a svéd kapus Thomas Ravellit. LETARTÓZTATVA. A brit rendőrök 165 futballdrukkert vettek őrizetbe a szombaton Glasgow-ban a Skócia - Anglia £7>-pótselejtező (0-2) első mérkőzése után kitört stadionbeli és utcai verekedések miatt. HEVESTHÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-680, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06^16/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311 -697, tel: 37/301 -564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341 -051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyedévre 2085 Ft, fél évre 4170 Ft, egy évre 8340 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.