Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-01 / 254. szám

1999. november 1., hétfő 5. oldal PÉTERVÁSÁRA És KÖRZETE Kedves olvasók! Önök az el­múlt néhány évben meg­szokhatták, hogy Suha Péter kollé­gámmal rend­szeresen ta­lálkoztak személyesen, telefonon, s ha másként nem, az írásai révén kedvelték meg a Pétervására és körzete oldal szerkesztőjét. Amikor először szóba került, hogy családjával Gyöngyösre költözik, s a Pétervásárán és a környékén élők gondjairól, örömeiről ezentúl én fogom tá­jékoztatni Önöket, bevallom, kissé elbizonytalanodtam. Nemcsak azért, mert ebben a térségben 24 településsel kell megismerkednem az elkövet­kező időszakban, hanem ezért is, mert az itt élőktől tudom, hogy Pétert szerették és tisztel­ték közvetlenségéért, pontossá­gáért, s elfogulatlan írásaiért. Bízom benne, hogy az általa becsült és szeretett községekben előbb-utóbb engem is megis­mernek és bizalommal fogad­nak. Suha Péter mostantól a Gyöngyös körzetében történ­tekről tudósít majd, de ígérete szerint a „péterkei körzettől" soha nem szakad el véglegesen. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy Pétervásárán a fiókszer­kesztőség megszűnik, de a tér­ség nem marad újságíró nélkül. Kérem, segítsenek témaja­vaslataikkal, ötleteikkel abban, hogy az Önöknek szánt összeál­lítás ezután is olvasmányos és színes lehessen. Leveleiket, észrevételeiket a Heves Megyei Hírlap címére kérjük eljuttatni: Eger, Bar- kóczy út 7. 3300, vagy a 36/413-644-es telefonon. A mielőbbi személyes talál­kozás reményében köszöntöm Önöket: Barta Katalin Megalakult a Fiatal Baloldal PETERVASARA - Nemrég megszűnt a Baloldali Ifjúsági Társulás országos szervezete, melynek tagjai október 1-jén megalakították a Fiatal Balol­dal elnevezésű társadalmi szer­vezetet. A megyében elsőként Péter­vásárán hozták létre ennek vá­rosi szervezetét. Mint azt Hu- dák Tamástól, az országos FIB pénzügyi ellenőrző bizottságá­nak tagjától megtudtuk, a tele­pülésen 18 fiatal közreműködé­sével alakult meg a társaság, melynek elnöke Kiss Helga lett, aki egy öttagú elnökség segít­ségével látja el feladatait. A FIB vallja: minden politi­Megújul BÜKKSZÉK - A vártnál keve­sebb vendég érkezett az idei szezonban Bükkszékre. A nyári természeti katasztrófák is köz­rejátszottak abban, hogy az idegenforgalom a vártnál keve­sebbet hozott a település kony­hájára. A község önkormányza­tának képviselői ennek ellenére egyetértenek abban, hogy az egyik legjövedelmezőbb forrás az itteni természeti adottságok, a termálvizes strand és környé­kének minél teljesebb kiakná­zása. E fejlesztési koncepció egyik állomása a napokban megkez­dődött strand-korszerűsítés is, amelynek keretében bevezetik a gázvezetéket, s egyúttal saját kazánházat építenek a fürdő te­rületén. A négymillió forintos beruházás eredményeként jö­kai cselekvés, társadalmi elkép­zelés középpontjában az egyé­nek, a családok, a kisebb-na- gyobb közösségek jólétére való törekvésnek kell állnia. Céljuk egy olyan, egyének részvételén alapuló, alulról szerveződő tár­sadalom, amelyben érdemes a saját szférán túlmutató ügyek­ben is részt vállalni. A pétervásári szervezet első programja az elmúlt héten pén­teken megtartott Halloween- party volt, melyet gyerekeknek szerveztek a művelődési ház­ban. Novemberben megyénk több városában megalakul a FIB he­lyi szervezete. a strand vőre jóval olcsóbban tudják a létesítmények számára szüksé­ges energiát előteremteni. Az önkormányzat mellett a Salvus Kft. is jelentős részt vál­lal a korszerűsítésből. Ameny- nyiben a képviselők által elfo­gadott hat évre szóló program megvalósul, úgy Bükkszék egész évben fogadhatja a pi­henni, kikapcsolódni vágyókat. Annál is inkább, mert az elkép­zelésekben szerepel gyógy­szálló építése, fitness-centrum kialakítása. A gyógy-idegenforgalom fej­lesztésében rejlő lehetőségek hosszú távon mindenképpen megtérülnek, arról már nem is beszélve, hogy egyre több munkalehetőség kínálkozik az itt élők számára is. (b. k.) Egyesület a minőségi életért Tettvágy, ötletek - reprezentatív környezetben PARÁDSASVÁR - A nyári szünet után úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy egy kissé ismét „összehozzuk a csapatot”. Ebből a megfontolásból szer­veztük meg ezt a baráti estet, ide, a település legújabb ide­genforgalmi létesítményébe, a Szent Hubertus Panzióba. Ma tulajdonképpen nincs kötött programunk, azonban az együtt töltött este számos al­kalmat ad arra, hogy megbe­széljük, miként lehetne az egyesület célkitűzéseit megva­lósítani. Hiszen mindenkinek vannak jó ötletei, s a tenniaka- rással sincs baj - mondta Szemán Erzsébet, a Sasvár Ba­ráti Egyesület vezetője a nem­régiben megrendezett egyesü­leti összejövetelen. Mint megtudtam, a civil szervezet közhasznú szerve­zetként működik, célkitűzései között szerepel a település idegenforgalmának fellendí­tése, illetve a környezet vé­delme, az épített és a kulturális örökség védelme, megismerte­tése. Mivel természetvédelmi területekkel övezett a telepü­lés, sajátos eszközeikkel igye­keznek az ehhez kötődő isme­reteket, értékeket a helyi okta­tásba is integrálni. Ugyancsak nagyon fontos­nak tartják, hogy információs és informatikai tevékenysé­gükkel az oktatást segítsék - többek között ajándékoztak már számítógépet az iskolának -, s ilyen jellegű szolgáltatá­sokkal nemcsak az egyesület tagjait, de „külső” személye­ket, szervezeteket is segítenek. Emellett vállalkoznak a falu sportéletének színesítésére, valamint a - bármilyen terüle­ten - tehetséges fiatalok tá­mogatására.-Ha egy mondatban kel­FOTÓ: SUHA PÉTER lene összefoglalni a célkitűzé­sünket - tette hozzá Szemán Erzsébet -, talán úgy fogal­mazhatnék: egy igényesebb életminőség megmutatását és elterjesztését szeretnénk el­érni. Annak érdekében, hogy az emberek tudjanak élni a le­hetőségeikkel, hiszen az egyén boldogulása - s ezt nem kizá­rólag anyagi szempontból ér­tem - a közösség javát is szol­gálja. Végezetül azt is megtudtuk: több sikeres rendezvényen - ünnepeken, kiállításon - túl van már az egyesület, s termé­szetesen a jövőben is igyekez­nek tartalmas, igényes prog­ramokat szervezni kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Legkö­zelebb a Mikulás-ünnepséget szeretnék a tavalyihoz hasonló módon, s reményeik szerint legalább akkora sikerrel. (espé) Jótékonysági bál az endoszkópos laborért A rehabilitációra áldozni kell PARÁDFÜRDŐ - A Parád- fürdői Kórház neve ismerősen cseng szakmai körökben. Evek óta itt rendezik meg az Országos Gasztroenterológus Konferenciákat, ahol az orvos­szakma legjelesebb képviselői gyűlnek össze a legújabb eredmények és tapasztalatok összegzésére. Az intézmény igazgatója, dr. Misz Irén írisz a szakmai sikerek ellenére úgy vélekedik, hogy az egészség­ügyben olyannyira szorgalma­zott prevenció és rehabilitáció többnyire csupán jól csengő szlogen marad. Ezt igazolja az a tény is, ha pénzt igénylő kor­szerűsítésről van szó, ugyan­csak fukar kezekkel mérik a támogatást az illetékes tárca képviselői. Az igazgatónő elmondása szerint a kórházban dolgozó­kat, s őt magát is elkeserítette, hogy a minisztériumhoz be­nyújtott pályázatukat kedve­zőtlenül bírálták el, így a gyó­gyítómunkában nélkülözhetet­len endoszkópos labor kialakí­tása is bizonytalanná vált. A jelenleg is használt tizenkét éves gasztroszkóp szinte ál­landóan javításra szorul, így a diagnosztikai vizsgálatokat is sokkal nehezebben és körül­ményesebben tudják elvé­gezni.- Az igazság az, hogy jö­vőre szeretnénk beindítani az önköltséges rehabilitációs osz­tályunkat, és nem mondtunk le arról sem, hogy a kórházunk nemzetközileg is ismert és ke­resett gyógyító intézmény le­gyen. Ez azonban korszerű műszerek nélkül lehetetlen. Ezért is szervezünk november 13-án - hagyományteremtő szándékkal - jótékonysági bált, amelynek bevételét az új labor kialakítására fordítjuk. A civil szervezetek segítő­készségének köszönhetően egyébként eddig is szép számmal érkeztek felajánlások a kórház fejlesztésére. Vacsora a segítőknek. A Bükkszéki önkormányzat nem feledkezett meg azokról az ön­kéntes segítőkről, akik a tava­szi-nyári természeti katasztró­fákat követően önkéntesen vál­lalkoztak a település értékeinek mentésére. Közülük negyven személyt hívtak meg a közel­múltban egy közös vacsorára, ahol megköszönték az együtt­működést. Megkezdődött a helyreállítás. Párádon összességében mint­egy 70 millió forint kárt okoz­tak a nyári heves esőzések. A helyreállítási munkák már ja­vában folynak. Főként a meg­rongálódott utakat és hidakat javítják, de az már bizonyos, hogy a munkálatok jövőre is- áthúzódnak. Hupikék Törpikék. Pétervásá­rán a helyi művelődési házban ma délelőtt 11 órakor a Hupi­kék Törpikék című vidám gyermekműsort tekinthetik meg az érdeklődők. Szerdán délután fél háromtól az Egri Családvédelmi Intézet munka­társa tart előadást „Szexualitás és a korszerű fogamzásgátlás” címmel az intézményben. Sikeres akció. A Recski Álta­lános Iskolában a hagyomá­nyokhoz híven idén is meg­szervezték a hulladékgyűjtési akciót. A diákok közel 5000 ki­logramm színesfémet és vegyes hulladékot gyűjtöttek össze. A befolyt összeg a diákönkor­mányzat kasszáját gyarapítja, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekek pedig jutalom­kiránduláson vehettek részt. Elkészül a vizesblokk. Bükk- szenterzsébeten javában foly­nak a munkálatok a kultúrott- honban, ahol 4,5 millió forint ráfordítással korszerű vizes­blokkot alakítanak ki az intéz­ményben. A tervek szerint ha­marosan a pályázat útján nyert technikai berendezéseket is fel­szerelik. Új helyen az idősek. Sírokban az intézmények jobb kihaszná­lása érdekében egy épületben kapott helyet a bölcsőde és az idősek klubja. Az átalakításnak köszönhetően kényelmesebb körülmények között működ­hetnek az intézmények. Régóta várt „ajándék” a lánglovagoknak PÉTERVÁSÁRA - Az egri parancsnokság egy Mercedes gépjárműfecskendőt kapott, s az eddig nálunk „szolgált” IFA-t a pétervásárai önkéntes tűzoltó-egyesületnek adtuk. Természetesen több önkéntes szervezetnél is szükség lett volna az eszközre, azonban az odaítélésnél azért döntöttünk a péterkeiek mellett, mert olyan egyesületnek szerettük volna adni a gépjárműfecskendőt, ahol egyrészt szakképzett em­berek dolgoznak, másrészt akiknek a segítségére a hivatá­sosok is számíthatnak a külön­féle káreseteknél - mondta ér­deklődésünkre Hutás Tibor tü. őrnagy, amikor az egri pa­rancsnokságon átadta a régóta várt eszközt a pétervásárai ön­Immár bármikor bevethető eszközhöz jutottak FOTÓ: suha kéntes tűzoltó-egyesület pa- Bocsi László, az önkéntesek rancsnokának. vezetője az átadáskor elmondta: eddig egy „muzeális”, igazából már nem bevethető Csepellel és egy IFA-val rendelkeztek. Most végre megteremtődtek annak a feltételei, hogy bármi­kor üzemkész, ütőképes és kor­szerű szerkocsival vonulhassa­nak a tűzesetekhez. A parancs­nok azt is hozzátette: nem „csupán” a hivatásosoktól, va­lamint az önkormányzatoktól kapnak támogatást, hanem az állampolgárok közül tavaly is sokan ajánlották fel adójuk 1 százalékát az egyesületnek.- Ezért mindenképpen kö­szönettel tartozunk - hangsú­lyozta Bocsi László -, s azt is szeretném elmondani: a 73.537 forintot öt darab mentőöv vá­sárlására fordítottuk. (suha) „Ismét léptünk egyet előre” PÉTERVÁSÁRA - A város és a társult önkormányzatok - Erdőkövesd, Ivád, Kisfüzes, Istenmezeje és Váraszó - kép- viselő-testülete legutóbbi ülé­sén elfogadta a közös működ­tetésű intézmények fenntartá­sáról szóló megállapodást. Mint dr. Benkár József jegyző lapunknak elmondta, az eddig is működő rendszert „igazítot­ták” az önkormányzatok tár­sulásairól szóló törvény ren­delkezéseihez. Szigorodtak a pénzügyi fe­gyelemre vonatkozó kitéte­lek, a jövőben a társúlt ön- kormányzatoknak minden hónap ötödikéig át kell utal­niuk a közös számlára a rájuk eső pénzeket. Aki ezt elmu­lasztja - a korábbiakkal ellen­tétben -, immár kamatot is köteles lesz fizetni. A társult önkormányzat megkötötte a megállapodáso­kat azzal a kilenc településsel is, amelyeken a péterkei székhelyű szolgálat látja el a gyermekjóléti, illetve család- segítői feladatokat. Ez azt is jelenti, hogy a nemrégiben létrehozott intézmény immár 14 településen dolgozik. Az együttműködési megállapo­dásokat - amelyek kölcsönös előnyökön nyugszanak - ha­tározatlan időre kötötték, ter­mészetesen évente felülvizs­gálják. A jegyző szerint mindezekkel ismét komoly lépést tett a város a körzet- központtá válás útján. A testület döntött a pol­gármesteri hivatal 7 éves, mintegy 300 ezer kilométert futott gépkocsijának lecseré­léséről is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom