Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-22 / 272. szám
EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY. 1999. NOVEMBER 22., HÉTFŐ HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA X. ÉVF. 272. SZÁM ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 27,40 Ft Lapunk az Interneten Felavatták a gólyákat. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán már régi hagyomány, hogy az első évfolyamos hallgatókat avatásssal ismerik el az intézmény diákjainak. Szombaton ismét fogadalmat kellett tenniük a gólyáknak, hogy méltók lesznek az iskola híréhez. A hivatalos rész után a hallgatók hajnalig buliztak. Az eseményt dr. Dula Bence hegybíró is megtisztelte, aki az egri borokról tartott előadást. fotó: perl Márton A biogazdálkodás törvényi hátteréért lobbyznak az országgyűlési képviselők Tért hódíthat a tiszta tennék Szakemberek szerint kevés olyan mezőgazdasági termék van, amely biztos piacra számíthat a nyugat-európai piacon, ám a biotermékek ezek közé tartoznak. Éppen ezért sürgetik, hogy törvényileg is szabályozzák a biogazdaság támogatásának mértékét. É munkacsoport tagja Godó Lajos országgyűlési képviselő, aki ismertette e törekvés célját. Sziréna Halálos baleset a csúszós úton * Mátraháza és Gyöngyös között pénteken kora este - a megromlott időjárási viszonyok miatt - egy teherautó áttért az út bal oldalára és karambolozott a vele szemben szabályosan haló személykocsival. Utóbbi utasa súlyos, vezetője köny- nyű sérülést szenvedett. * Tamaszentmárián feltehetően ittas állapotban vezette segédmotorját az a 46 éves férfi, aki szombaton délután lecsúszott az útról és a baleset következtében életét vesztette. * Eger és Gyöngyös környékén a vasárnap délutáni havazás miatt több autó árokba csúszott, vagy koccant egymással. Az M3-as autópályán Gyöngyöstől 10 kilométerre Budapest irányába több mint tíz jármű torlódott össze. Kérjük, óvatosan vezessenek, ha már útra kell kelniük! DÉL-HEVES - A biogazdálkodásba bevont területek országszerte ma 18 ezer hektárra tehetők, habár több évszázados gyakorlatról tudunk a magyar agrártörténetből - mondta a GYÖNGYÖS - Az új piac építési munkáinak előrehaladtával egyre kevesebb hely jut a Köztársaság téren a zöldségeseknek, az őstermelőknek, ők még honatya. - A kemikália nélküli termelés Nyugat-Európában 20 éve indult, nálunk 1986-ra tehető a felfutás. Ennek segítése és szabályozása érdekében szorgalmaztuk a törvényi háttér néhány hétig a régi piac kofasorként ismert részére költöznek, átadva jelenlegi helyüket a decemberi ajándékvásárt tartó aranykapusoknak. megteremtését. Dr. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek jeleztük is igényünket, ám nyárig semmiféle lépés nem történt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy parlamenti baráti társaságot hozunk létre. Július 22-én alakult meg, hogy sürgesse a biogazdálkodás törvényi hátterét.- Milyen konkrét intézkedés- sorozatra számítanak? (Folytatás a 2. oldalon) A jövő hónap végén a szabadban történő árusítást biztosító területre az építkezők vonulnak fel, hogy a tavaszi primőrök megjelenésére már átadhassák ezt a piaci részt is az árusoknak. A piacon a konstrukciós munkák jelenleg is teljes gőzzel folynak. (Folytatás a 2. oldalon) Aggályokkal költöző őstermelők Az önkormányzat vétójoggal szabályozza a piac működését Mától a Köztársaság térről a Sóház téri piacra költözik az őstermelők többsége. Az új piac elkészülte után számukra is biztosítanak árusítási helyet, ám sokan aggódnak, hogy nem fér majd el minden igénylő a régi helyen. Eddig 42 település számolt el a felhasználással Otmilliárdnak látszik a nyoma Heves megye a mintegy ötmilliárd forinttal az országos kárenyhítésre fordított összeg közel egynegyedét kapta a nyári ár- és belvízi pusztítások helyreállítására. November 25-ig az érintett 98 település mindegyikét elszámoltatják. FÜZESABONY - Tegnap a helyszíni bejárással egybekötött ellenőrző kőrútjának első állomásán, dr. Bakondi György vezérőrnagy, az Országos Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság operatív törzsének vezetője a következő megállapítást tette:-A központi támogatásból Hevesbe jutott a legtöbb, mert a természeti katasztrófa itt okozta a legsúlyosabb kárt. (Folytatás a 3. oldalon) A szavazatok beérkezésének időpontja: december 1. Voksok a Hírlap Gyermekére Köszönjük Kedves Olvasóink nagy érdeklődését a Hírlap Gyermeke pályázatunk iránt. A november 15-i határidőig csaknem ezer fénykép érkezett szerkesztőségünkbe. Folyamatosan jelentetjük meg a gyermekek fotóit. Hangsúlyozzuk: minden gyermek fényképe szerepelni fog az újságban. Kérjük, a lapunkból kivágott szavazócédulákat úgy adják postára, hogy azok legkésőbb december 1-jén beérkezzenek szerkesztőségünkbe. November 27-én, szombaton jelenik meg az utolsó képösszeállítás, s tanácsos november 29-én feladni a voksokat. Matricás forgalmi gondok Egyeztetést kérnek a közlekedési minisztertől Legalább egy hétre érvényes matricát kell vásárolnia jövőre annak, aki fel akar hajtani az autópályára. Az egyszeri használati díj ugyanis január elsejétől megszűnik. A szakemberek szerint mindez a Zagyva-parti városban a forgalom ugrásszerű megnövekedését eredményezi majd. HATVAN - A csúcsidőkben már jelenleg is aggasztó méreteket ölt a város központjáig áthaladó 3-as főút forgalma. Nemrég egy közlekedésbiztonsági tanácskozáson a szakemberek Hatvan városát forgalmi szempontból országos viszonylatban is a legveszélyeztetettebb települések közé sorolták. (Folytatás a 3. oldalon) Ár- és belvízkárt szenvedett a Kenyérvár Agrár Rt. Veszteséggel zárják az évet Várhatóan mintegy húszmillió forint veszteséggel zárja az évet a nemrég részvénytársasággá alakult Kenyérvár Agrár Rt. - tudtuk meg Vass István elnök-igazgatótól. A nyári ár- és belvíz miatt 45 millió forint kárt szenvedtek a földjeiken. ADÁCS - Egy hosszabb folyamat eredményeként a mezőgazdasági szövetkezet részleges átalakulásával létrehozott rt.-ben a korábbi 190 üzletrész-tulajdonos közül 161 vált részvényessé. (Folytatás a 7. oldalon) Anyagi, erkölcsi segítséget nyújtanak Alapítvány a közoktatásért A város oktatási intézményeinek gondjain igyekszik segíteni az önkormányzat által létrehívott közalapítvány, amelynek vezetőjét és egyik kurátorát kérdeztük terveikről, működésükről. EGER - Karacs Rudolf, a Városi Oktatási Közalapítvány kuratóriumának elnöke és dr. Lisztóczky László, a kuratórium tagja lapunk kérdésére elmondta: három évvel ezelőtt hozta létre a megyei jogú város önkormányzata az alapítványt, egyebek között az oktatási-nevelési intézmények innovációs tevékenységének támogatására, segítésére. A kinyilvánított célok között szerepel a hátrányos és veszélyeztetett tanulók, az eredményes alkotómunkával foglalkozó pedagógusok, az iskola-előkészítés hatékonyságát célzó speciális szakmai programok támogatása. Segítő tevékenységük kiteljed az óvodák között szervezett vetélkedőkre, kulturális bemutatóik programjaira, az iskolák megyei és országos szintű tantárgyi tanulmányi versenyeire, rendezvényeire, a közoktatási intézmények eszközállományának korszerűsítésére. Támogatják azokat a programokat is, amelyek az egészséges életmódra, a kulturált magatartásra nevelést segítik elő. (Folytatás a 2. oldalon) A Gyöngyösi Játékszín négy és fél évtizede - Szombaton ünnepelték fennállásuk negyvenötödik évfordulóját. A szülinapi tortát felvételünkön az együttes vezetője, Jankovits Jenő vágja fel. Hogy ezelőtt mi minden történt, megtudhatják a 2. oldalon. fotó: suha Péter Lottónyerőszámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 46. heti 5/90 lottó számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 2,13, 34, 57, 75. A Jokerszám: 045944. A 46. heti 6/45 lottó nyerőszámai a következők: 6,12,19, 25, 35, 36. A pótszám: 20. 9 / I \J OOJ 71UU11