Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-19 / 244. szám
1999. október 19., kedd 3. oldal Megyei Körkép Ügyes Demszky pereli Csurkát, azt szeretné ■*- többek között -, hogy a pártelnököt tiltsák el az újságírástól. Soha el nem készülő' forgatókönyvekről nem esett egyetlen szó sem. „Csak” pontosan 28 millióforintos kártérítésről. (espé) * Egri bor a Grand Hotelben. Az Egér-Park Hotel közreműködésével holnap 16 órától egri bornapot rendeznek a fővárosban, a Grand Hotel Hungáriában. UFO-klub. Ma 18 órától a Megyei Művelődési Központban a Székelyudvarhelyről érkezett Csutak Attila tart előadást a föld alatti szakrális központokról, illetve a szent helyekről. Az egri borok kémiája. Ma 15.30-tói a MTESZ székházban (Eger, Klapka u. 1.) az egri tanárképző főiskola kémia tanszékének tanárai Olaszországi előadások az egri borok kémiájáról című rendezvényükre várják az érdeklődőket. ír zene. Ma 20 órától az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola „A” épületének I. előadójában a Black- riders ír zenei együttes ad koncertet, amelyet táncház követ. Hangverseny. Ma 17.30-tól a gyöngyösi Pátzay János Zeneiskolában a növendékek hangversenyét hallgathatják meg a zenekedvelők. Ladánybene 27. Holnap 20 órától a Más-klubban az Egri Városi Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács rendezvénye keretében a Ladánybene 27 együttes ad ingyenes koncertet. Nem fogad. Bányász Róbert egri önkormányzati képviselő szokásos szerdai fogadóórája holnap elmarad. Ifjúsági Ház Eger Kht. (Eger, Széchenyi u. 16., tel.: 36/410-324, 410-094) mai programja: 10, 14 ó: Ovisuli mozi: Hugó, a víziló; 17 ó: Beszélgetés Kepes Andrással; 19 ó: Középiskolás filmklub: Grease. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00-14.00 - Eger belterület. Gyöngyos-Gyöngyöspata belterület, 2406. számú út. Nem lesz díjtalan a szemétszállítás? LŐRINCI - Mint ismeretes, a Zagyva-parti kisváros lakóinak évek óta nem kellett fizetniük a szemétszállításért. Az önkormányzat vállalta a szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítését, ami ebben az évben mintegy 8 millió forinttal terhelte meg a település költségvetését. Az összeg magában foglalta a lakossági, az intézményi és a közterületi hulladék elszállítását is. Könnyen elképzelhető, hogy - tekintettel a település mind nehezebb financiális helyzetére - 2000-től ez a kedvezmény megszűnik. A képviselő-testület a közelmúltban elfogadta a település pénzügyi koncepcióját, amelyben az egyéb megszorító intézkedések mellett nem szerepel a fentiekre vonatkozó előirányzat sem. A tervezet előkészítése során a település pénzügyi szakemberei több lehetőséget is megvizsgáltak. így például azt, hogy a lakosság újból megfizeti a teljes szolgáltatást; különféle önkormányzati kedvezményekkel (például a díj egy részének átvállalásával) segítik az átállást - ami a hozzáértők szerint technikailag szinte kivitelezhetetlen -, illetve, hogy a szolgáltatóval sikerül-e könnyítésekről megállapodni. Egyelőre a kérdést még nem sikerült eldönteni, ám az biztosnak tűnik, hogy a szemét- szállításért a jövőben fizetni kell Lőrinciben. T. O. Gödrök a csatorna fölött A település két utcájában beszakadt a csatorna fölött az úttest. A kamerás vizsgálat felületes kivitelezést állapított meg. Az önkormányzat az építőtől helyreállítást kér, ám a felek egyelőre csak a tár- gyalgatásig jutottak. BOLDOG - A csatornamű teljes átadását a hónap végére tervezik, ám a megvalósítás örömét némiképpen beárnyékolja, hogy az 1992-ben kezdett, több mint 330 milliós beruházás egy részénél gondok mutatkoznak. Az Ady Endre és a Pacsirta utcákban a csatorna nyomvonalán az úttest megsüllyedt. Van, ahol közel fél méterrel is. Az önkormányzat zúzott kővel tö- mette be a gödröket. Révész Péter polgármester elmondta: mindkét utcából érkeztek jelzések, s így számukra egyértelművé vált, hogy a kivitelezés körül valami nincs rendben, ezért megkeresték az ominózus csatornarész építését végző Kö- zép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság balassagyarmati szakaszmérnökségét, ám a kivitelező elzárkózott bármilyen szavatossági kártalanítástól. Ezt követően fordult az önkormányzat egy csatornavizsgáló kft.-hez. A kamerás ellenőrzést követően kiállított összefoglaló értékelés szerint a csatorna anyagát rosszul választották ki, amihez még a kivitelezés felületessége is párosult. A földbe fektetett cső jelentős szakaszokon deformálódott, sok helyen látható hossz- és keresztirányú repedés, törés. Mindezért egyes helyeken a talajvíz beszivárog a rendszerbe, máshol pedig a szennyvíz jut ki a talajba. Ráadásul a csatorna lejtése sem egyenletes, több helyen teknők láthatók. A szakemberek szerint a csatornarendszer megjavítása sok millióba kerül. Perényi Gábor, a balassagyarmatiak ügyvezető igazgatója viszont úgy véli, hogy nem bizonyított a kivitelező hibája. Csak egy részletesebb vizsgálat állapíthatja meg, Hogy az út a nem megfelelő csatornaépítés miatt süllyedt meg, vagy éppen fordítva történt: a rosszul elvégzett útalapozás nyomta meg a csatornát. így az ügyvezető csak annyit ígért, hogy eljön a november közepére tervezett egyeztető tárgyalásra. (tompa) Társadalmi vita a fórumon HEVES MEGYE - Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnökségének döntése alapján Gyöngyösön rendezik meg a szövetség 21. Megyei Fórumát. A megyei fórumokon kerül sor a szövetség közgyűlésének határozatai alapján kidolgozott alapszabály-módosítással, illetve a vagyonszerkezet és a finanszírozás rendszerével kapcsolatos elképzelések társadalmi vitájára, valamint a tag- szervezetek működőképességét taglaló értékelésre. A Heves megyei fórumon - csakúgy, mint máshol - a tagszervezetek elnökei, ügyvezetői és küldöttgyűlési delegáltjai vesznek részt, az előadók pedig IPOSZ- tisztségviselők és szakértők lesznek Szűcs György elnök vezetésével. A fórum ma 15 órakor kezdődik a Gyöngyösi Ipartestület épületében, az Orczy u. 3. szám alatt. Az érdeklődők tájékoztatást kapnak az iparosokat, ipartestületeket érintő aktuális kérdésekről, valamint a megyei képviselőcsoportok helyzetéről, majd javaslatok hangzanak el az alapszabály-módosítással, a vagyonszerkezettel és finanszírozással kapcsolatban. J. A. Eötvös-nap a középiskolában HEVES - Az Eötvös József nevét viselő középfokú oktatási intézményben október 22-én - a nemzeti ünnephez is kapcsolódva - emlékeznek meg az iskola névadójáról. A KOI-ban egész nap előadásokat hallhatnak a tanulók, melyek a műveltség minden részét érintik, így sem a természet-, sem a társadalomtudományok iránt érdeklődők nem unatkoznak majd. A tudományos értekezéseket a középiskola tanárai, illetve meghívott vendégelőadók tartják. így - többek között - az iskola nyugalmazott igazgatója, dr. Tóth László Eötvös József életéről és munkásságáról beszél. Együd László testneveléstanár az antik görög testkultúráról és az olimpiák történetéről tart érdekes beszámolót. Har- kácsi Péter pedig a középkori ítélkezés és annak végrehajtási módszereivel borzolja majd a kedélyeket. A vendégelőadók között lesz Juhász József egyetemi docens, aki a balkáni helyzetet és a háborúkhoz vezető utat elemzi, valamint dr. Karászi István csillagász, az EKTF tanára, E. Kovács Zoltán a kecskeméti planetáriumtól és dr. Kiss Sándor a debreceni egyetem fizika tanszékétől. A tudományos előadások mellett bemutatják a rendőrfakultást is. A programokat családvédelmi előadás és grafológiai bemutató zárja. Tollvégen Szokásos Ha a szomszédod szerint halott a paripád, igyekezz meglovagolni - hangzik a legújabb dakota közmondás, a sajátos honi kommunikációs stratégia mentén. Persze, ez is afféle felelőtlen kijelentés, amelyért nálunk „boldogabb országokban” komoly árat kellene fizetni. Bevallom, nem értem. „Tarthatatlan, hogy ha valaki bekiabál valamit a szomszédja ablakán, akkor az égész államigazgatás fellépjen vele szemben. ” Na most: az tény, hogy a szerencsétlen A. Csaba ellen „lépett fel az egész államigazgatás”, ergo: A. Csaba kiabált be valami ablakon. Egyrészt. Másrészt meg az is valószínű, az ominózus ablak P. Pál valamely szobájára nyílik, csak így lehet, ellenkező esetben az „egész államigazgatásnak” eszébe nem jutott volna „rámozdulni” a történetre, főként nem - amúgy szokatlan módon - erőből, mondhatni: totálisan és globálisan. Ha mindezeket összegzem, csak arra juthatok: A. Csaba bekiabált P. Pál ablakán, hogy ide figyelj, te Pali, én egy gazember vagyok, ezt most névtelenül mondom, ugyan, lépjen már fel ellenem az apparátus, lehetőleg hadjárat jelleggel. így mondhatta ezt, tegeződve, kollegális alapon. Sőt talán „szomszédi- lag”, elvégre a Hortobágy azért nincs olyan messze Debrecentől. Nyilvánvaló, hogy itt valami nem stimmel. Például A. Csaba és P. Pál már semmilyen értelemben nem szomszédok. Puff. Dugába dőlt az elmélet. Ne térjünk mellékvágányra, hogy ezek után a szerda reggeli szokásost - ahol a gondolatébresztő kijelentés elhangzott - főműsoridőből tán át kellene tenni hétfő éjfélre. Maradjunk a lényegnél, amint azt nekünk „lekommunikálták”: egy névtelen bejelentés formájában történt a bekiabálás, ennek nyomán gázolták le kissé A. Csabát. Viszont mivel nem ő kiabált be, nem a bekiabálóra, hanem a bekiabálásra mozdult rá az apparátus. Ez meg ismerős. Régről. Számomra például a történelemből. Remélem, így is marad, a mindennapokban nem nagyon akarnék efféle tapasztalatokra szert tenni. Szerencsére itt a megnyugtatás: elképzelhető, hogy eljárás indulhat az a A. Csabát megrágalmazó - bocsánat, feljelentő - ismeretlen tettes ellen. így mondták, feltételes módban. Érthető. Vigyázni kell ezekkel a névtelen feljelentőkkel. Jogaik vannak. Meg aztán olykor nyitott ablakok előtt elhaladva bekiabálnak ezt-azt. Ami vagy jól jön, vagy nem. A lovakat viszont lelövik. Vagy mégsem. Akkor elnézést kémek tőlük. Vagy mégsem. Suha Péter Megtette az első kapavágást „Diófát ültetett” a jövőnek EGER - Bensőséges hangulatú beszélgetést folytatott tegnap a megyeszékhely Mezőgazdasági Szakközép- és Szakmunkásképző Intézetében Czibere Tibor, Kossuth- díjas akadémikus, egyetemi tanár. Az intézmény diákjaival és tanáraival találkozott, eszmecserét folytatott az oktatás, a kutatás és a tudomány kapcsolatáról. Mint a Hírlap érdeklődésére elmondta, jelenleg is kötődik a Miskolci Egyetemhez, ahol 1978-ban mint akkori rektor indította el azt a reformfolyamatot, amelynek révén később megvalósult az univerzitás. Jelenleg bányász, gépész, közgazdász., jogi, bölcsész és zeneművészeti fakultás működik az intézményben, ahol nagy számban tanulnak Heves megyeiek is. A jövő év január 1 -jétől - az integráció révén - a Sárospataki Tanítóképző Főiskola is része lesz a Miskolci Egyetemnek. Arra is utalt, hogy örömmel látta a több mint százéves egri szakközépiskolában az elkötelezettséget a mezőgazdasági szakmák iránt. A tanárok figyelemre méltó oktató-nevelő munkát folytatnak, és arra törekszenek, hogy a fiatalok tudását jól megalapozzák. Erre építhetnek később azok, akik szakmai felsőfokú intézetben folytatják tanulmányaikat. Véleménye szerint a színvonalas oktatással kelthetik fel a fiatalok érdeklődését a tudományok iránt, akikből a jövő kutatói lesznek. (m. k.) Kevesebb lett a szőlő, de jó a minősége Szüretzárás a Mátraalján MÁTRAALJA - Huszonnégy település tartozik a történelmi borvidékhez, ahol a héten befejeződik a szüret - tudta meg lapunk Nagy Andrástól, a Mátraaljai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnökétől. Idén kevesebb szőlő termett, emiatt korábban végeznek ezzel a fontos munkával. Az előzetes adatok szerint hektáronként 7,2-7,3 tonnás hozamot szedtek a termelők, s ez lényegesen elmaradt a tervezettől. A rendkívül sok nyári csapadék megnehezítette a hatékony növényvédelmet. Emiatt a lisztharmat és a peronoszpóra különösen nagy károkat okozott az ültetvényekben. Sőt egyes helyeken a megemelkedett talajvíz is rontotta az eredményeket. A betakarított termés minőségével viszont elégedettek a szakemberek. Ez a száraz meleg augusztus végének és a szeptembernek köszönhető. így az ideit jó közepes évjáratnak tartják. A leszedett szőlők többsége egészséges volt. Ez azért fontos, mert így minden esély megvan arra, hogy kiváló minőségű borokat érleljenek. Ahol a kellő szakértelemmel és a technológiai fegyelem betartásával dolgoztak, az előző évitől jobb minőségű borokat értékesíthetnek majd. A pincészetekben jelenleg az utolsó leszedett kék szőlőket erjesztik. A korai érésű fajtákból érlelendő borokat viszont novemberben fejtik majd először. (m. k.) IJgorgyiutlt? - Ha szegény Pósalaki úr megérhette volna, bizonyára ő sem hagyja ki a Harlekin Bábszínház előadását. A Légy jó mindhalálig című Móricz-regényből készült bábmusicalt Sziki Károly rendezte, s ma 14 órakor mutatják be a bábszínházban, fotó: gál Gábor A HEVEST1® :í: iái. ód*.!« Itfuv Mm lünuon ttomra DRLAF úiivúxxos 6 ítmirii «tcaííi ÜGYELETE: Újságíró: Budavári Sándor Telefon - (36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetésfelvevő: Petruczné Kovács Agnes Telefon-(36)410-880 Fax - (36)412-333 * Terjesztő: Hancsák Orsolya Telefon - (36)412-646