Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-02 / 230. szám

2. oldal Megyei Körkép 1999. október 2., szombat Homa János is utazik Kapcsolatépítés Pozsonyban EGER, BUDAPEST - A Par­lament Kulturális és Sajtóbi­zottsága - az elnök Sasvári Szi­lárd vezetésével - hétfőn egy­napos munkalátogatásra Po­zsonyba utazik. A delegációnak tagja lesz Eger fideszes ország­gyűlési képviselője, Homa Já­nos is, mint a grémium millen­niumi albizottságának elnöke. Mint azt az egri városatya a Hírlapnak elmondta, ott Bugár Bélával, a Szlovák Nemzeti Ta­nács alelnökével, majd a szlo­vák parlament kulturális bizott­ságának elnökével és a kulturá­lis minisztérium államtitkárával találkoznak. A tervezett prog­ram szerint emellett megbeszé­lést folytatnak majd a szlovák külügyminisztérium kulturális kapcsolatok és a határon túli szlovákok főosztályának veze­tőjével, s ellátogatnak a Cse- madokba is. Bocskai szabadegyetem: / Dr. Bene Éva az abortuszról EGER - Október 4-én, azaz hétfőn 17 órakor a szokott helyszínen, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban (Eger, Csiky Sándor u. 1.) ismét várja az érdeklődőket a Bocskai Ist­ván Szabadegyetem. Az őszi szemeszter soron következő előadása során dr. Bene Éva az abortuszról és kö­vetkezményeiről beszél. Zenei világnap EGER - Az Unesco Tanácsá­nak alapján huszonnégy esz­tendeje, 1975 óta tartanak zenei világnapot október 1-jén. A muzsika ünnepén hazánkban is számos különleges zenei ese­ménnyel, rendhagyó koncerttel várják a zenebarátokat. A megyeszékhelyen ez alka­lomból október 4-én, hétfőn este 7 órakor az egri Minorita­templomban a Capella Savaria szombathelyi kamarazenekar ad koncertet. Hétfőn Virradóra Október első napján, kora reg­gel újra jelentkezik a Duna Te­levízió Virradóra című műsora. A nézők megtudhatják, hogy mi a schengeni együttműködés, a közös személyazonosító rendszer, és milyen kötelezett­ségek hárulnak hazánkra a csat­lakozás után. Bemutatják a ko- lozsmonostori római katolikus Kálvária-templomot, amelyet Európa Nostra-díjjal tüntettek ki. Összeállítást láthatnak az ál­latok világnapjáról is. Lángok a rózsái vállfagyárban A lángőrök a tetőtérben keletkezett tűz megfékezésén fáradoznak fotó: t. o. RÓZSASZENTMÁRTON ­Tegnap délután fél 4 tájban - eddig nem tisztázott okokból - tűz ütött ki a helyi vállfagyár­ban. Személyi sérülés nem tör­tént, de az épületekben jelen- tó's anyagi kár keletkezett. A tűz észlelését követően Gyöngyösről, Hatvanból és Gödöllőről rövid időn belül tucatnyi tűzoltókocsi érkezett a helyszínre, s több mint fél­száz lángó'r igyekezett megfé­kezni a pusztítást. így is más­fél órájukba került, mire sike­rült lokalizálni a lángokat. A körülményeket ismerők szerint jelentó's mennyiségű festékanyag égésterméke is a levegőbe került. Ha illetékesek megerősítik a helyszínen szer­zett információkat, a történtek következményeire lapunkban visszatérünk. Hol épüljön a hulladéklerakó? GYÖNGYÖSHALÁSZ - A képviselő-testület korábbi elvi beleegyezését visszavonva, immár nem járul hozzá a köz­ség határába tervezett hulla­déklerakó megépítéséhez, ám a grémium döntése után a te­lepülés lakói közül többen is aggodalmuknak adtak hangot, mivel tudni vélik, hogy a gyöngyösi önkormányzat a falu határában, a városhoz tartozó iparterületen megépít­teti a telepet. Mindezt először a falugyűlésen, biztos forrá­sokra hivatkozva hozta szóba egy felszólaló, de a legutóbbi képviselő-testületi ülésen is felvetődött a téma. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Szilágyi Attilát, a gyöngyösi polgármesteri hiva­tal városüzemeltetési igazga­tóját, aki elmondta, hogy egy térségi hulladéklerakó létesí­tése már jó ideje foglalkoztatja az önkormányzatot, ám egy­előre még keresik a megvalósí­tásra legalkalmasabb hely­színt. Az idő nem sürgeti a gyöngyösieket, hiszen a jelen­legi hulladéklerakó a már fo­lyamatban lévő megfelelő bő­vítéssel még közel nyolc évig üzemelhet. A gyöngyöshalászi beruhá­zás ellen tiltakozó községla­kók nevében Borbély Lajos be­jelentette: nem kifogásolják, hogy a város megépítené a te­lepet, amennyiben a beruházás környezetbarát, és nem za­varja a mezőgazdasági terme­lők munkáját. (t. z. m.) A diákönkormányzatok és a média Az újonnan kinevezett helyettes államtitkár első „fellépése” HATVAN - A Grassalkovich Művelődési Központ égisze alatt működő Városi Diákliga (VÁDÉI) Egyesület kezdemé­nyezésére idén a Zagyva-parti településen rendezik meg a Gyermek- és Ifjúsági Önkor­mányzatok VII. országos ta­lálkozóját. A Kodály Zoltán Általános Iskolában tegnap délután megnyitott - három napon át tartó - eseményre több mint harminc delegáció - összesen 170 gyerek és kísérőik - érke­zett az ország minden tájáról. Zala és Békés megyékből épp­úgy eljöttek a meghívottak, mint a. fővárosból, vagy éppen a szomszédos Borsodból. He­ves megyét a házigazdák rep­rezentálták. A jelenlévők egy politikus „debütálásának” is tanúi lehet­tek. A rendezők meghívását elfogadta ugyanis Szabó László, az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium csütörtökön kine­vezett, ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki eb­béli minőségében a megnyitón mondta el „szűzbeszédét’’. A résztvevők ezt követően elkezdték az érdemi munkát. Az évenként mindig más tele­pülésen megrendezett sereg­szemle „vezértémája” ez alka­lommal a média lesz, különös tekintettel a generációs írott és elektronikus sajtó szere­pére, lehetőségeire. Az e terü­leten történő eligazodásban neves szakemberek segítik a fiatalokat. A komoly elfoglaltságon túl a szervezők változatos kísérő- programokról is gondoskod­tak, így vasárnapig koncert, kiállítás, városi séta is várja a találkozó résztvevőit. (t. o.) Új vezetők, új remények HATVAN - Tegnap rendkívüli vezetői értekezleten jelentette be dr. Nagy László, az Albert Schweitzer Kórház igazgató fő­orvosa, hogy Jakabovits Fe- rencnét megbízott ápolási igaz­gatóvá, Szilágyi Tibort műszaki osztályvezetővé, dr. Valló Já­nost és dr. Köles Józsefet klini­kai igazgatóhelyettesé, dr. Po- povits Józsefnél az ápolásszak­mai minőségbiztosítás mene­dzserévé, dr. Köles Józsefnét a gyógyszerterápiás bizottság el­nökévé, dr. Krasznai Istvánt a tudományos bizottság titká­rává, dr. Freili Gézát igazgatói tanácsadóvá nevezte ki. Jakabovits Ferencné el­mondta, hogy az ápolás minő­ségének javítását tekinti fő cél­jának, éberen tartva a nővér­gárda ápolásba vetett hitét. A korábban a szülészet főnővére­ként ténykedő új vezető reméli, hogy a következő évben már a nővérek bérfejlesztésére is telik majd. (tompa) Ravatalozó és tervpályázat EGER, FELNÉMET - Euró­pai színvonalú ravatalozót sze­retnének a város egyik leg­szebb, domboldalban fekvő te­metőjébe. A Felnémeti Temető­ért Alapítvány kuratóriuma el­nökétől, Vizi Gyulától megtud­tuk, hogy meghívásos pályáza­tot írtak ki építészek számára. Öt tervezőpárost kértek fel, hogy készítsék el a terveket. A megadott határidőre négy pályamunkával érkeztek a ver­senyzők a Szabó József Béla plébános, Vaskó Pál, Tuza Ró­bert, Bodonyi Csaba, Pápai András építészek alkotta zsűri és a kuratórium tagjai elé. A tervrajzokat péntektől va­sárnapig a felnémeti templom­ban, majd hétfőtől péntekig a Kovács Jakab utcai könyvtár­ban tekinthetik meg az érdeklő­dők. A jelzett helyszíneken megtalálják a vélemények könyvét is, amelyben rögzíthe­tik észrevételeiket, s azt is, mi­lyen áldozatot - anyagi támoga­tás, társadalmi munka, egyebek - vállalnak azért, hogy mielőbb felépülhessen a ravatalozó. A pályamunkákat a Városi Televízió is bemutatja. A zsűri - figyelembe véve az észrevételeket is - október 11- én hoz döntést. (n. z.) Megalakulásának 10. évfordulóját ünnepelte az MDF A jelszó: politikai tisztesség HEVES - Pontosan tíz évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Demokrata Fórum hevesi alap­szervezete, ebből az alkalomból tartottak tegnap politikai vitafó­rummal egybekötött taggyűlést az MDF-tagok a városi pol­gármesteri hivatalban. Az eseményre meghívást ka­pott dr. Balsai István, a párt parlamenti frakciójának veze­tője, valamint dr. Nyerges ’An­dor megyei elnök. Az aktuális politikai kérdésekről és a párt előtt álló feladatokról szóló ta­nácskozás előtt röviden össze­gezték az MDF mai helyzetét és szerepét a hazai közéletben. Mint Balsai István elmondta: a közvélemény-kutatásokkal szemben - melyek a pártnak 1 százalékos szerepet tulajdoní­tanak - a valóság az, hogy 12 százalékkal van jelen az MDF a hazai politikai életben. A stabi­litásukat mi sem mutatja job­ban, mint az, hogy a közel­múltban zajlott választásokon Ráckeresztúron is az MDF szí­neiben induló jelölt jutott a polgármesteri székbe.- Az MDF-nek politikai sú­lya van - jegyezte meg -, még akkor is, ha sokan vádolták az­zal, hogy beolvad a Fi- desz-MPP-ba. A sokak által emlegetett „bedarálódás” nem történt meg, a kormánykoalíci­óval ápolt jó kapcsolat nem egyenlő az önállóság elveszté­sével. Az eredmények között megemlítette: a koalíció az el­telt másfél évben - természete­sen az MDF-fel együtt - a csa­ládok jólétén munkálkodott. S bármennyire is nehéz helyzet­ben van az ország az árvizek, a bankbotrányok és a közbizton­ság aktuális feladatai miatt, eredményeket sikerült felmu­tatni. A jövőbeli feladatok között elsőként említette a szakem­bergárda aktivizálását, mely a pártnak mindig is erőssége volt. Rájuk támaszkodtak, amikor miniszterelnököt adtak, s ez a réteg nem szűnt meg, csupán passzívvá vált. Nyerges Andor megyei elnök mindezt kiegészítette azzal: jel­szavuk továbbra is a politikai tisztesség lesz, s a polgári erők­kel együttműködve, és azt nem kiszolgálva kívánnak tevékeny­kedni. Ugyanakkor megje­gyezte, hogy tennivaló is akad, hiszen a párttól eltávolodott vagy az utóbbi években vissza­vonult szakembereket ismét ak­tivizálni kell. Az ünnepi taggyűlésen, ahol a Heves városi szervezet meg­alakulását köszöntötték, dr. Balsai István hat új párttag- könyvet is átadott. (szuromi) Megy a SZILVÁSVÁRAD - Az sem utolsó élvezet, ha egy olyan kisvonaton ülhetünk, amely az erdőben, csörgedező pata­kocska mentén robog velünk a a Szalajkában. S ha a vagont egy valódi gőzös vontatja, csaknem gyereknek érezhetjük magunkat. Az Eger Erdő Rt. jóvoltából tegnap megadatott ez az él­mény. Üzembe helyezték a 394057-es pályaszámú, játék­szernek ható, haragoszöld színű, kéményéből füstöt pö- fögtető, hasábfával tüzelt, fü­tyülős gőzmozdonyt. S hogy még inkább a fél évszázaddal ezelőtti hangulatot idézze, ami­kor is 1949-ben kigördült a gyártó, a MÁVAG kapuján, utá­nakapcsoltak egy szalonkocsit. Ez is zöldre mázolt kívülről, s gőzös Szalajkába ha beszállunk, fapados üléseket találunk a hajópadlós helyiség­ben, az ablakokat rézkarnisról lógó drapp színű, rojtos füg­göny csinosítja. A nosztalgiagőzös fénykorá­ban Taktaharkányban szállí­totta az utasokat, s miután üzemképtelenné vált, Fertőbo- zon pihent, a Közlekedési Mú­zeum tulajdonaként. A tulaj­donviszony nem változott, de a szerződés értelmében 15 évig a felújítók üzemeltethetik. A pompás masinát 4,4 mil­lió, a szalonkocsit 590 ezer fo­rintért hozatták rendbe. Egy szlovák vállalkozó kezdett a megreparálásához, végül a bu­dapesti Nosztalgia Kft. és a szilvásváradi szakműhely dol­gozóinak köszönhető, hogy is­mét kitűnően működik. Az üzembe helyezési ünnep­ségen jelen volt Horváth László (Fidesz-MPP) és dr. Várhelyi András (FKgP) országgyűlési képviselő, aki egy emlékserle­get nyújtott át az Eger Erdő Rt. vezérigazgatójának, Jung Lász­lónak. A gőzös és a szalonkocsi fel­újításához 3,5 millió forintot az állami költségvetésből, 500- 500 ezret a Regionális Idegen- forgalmi Bizottságtól és a Wes- tel 900 Rt.-tói kaptak. A negyven férőhelyes (28 ülő-, 12 állóhely) nosztalgiavo­natot egyelőre csak bérelni le­het, 25 ezer forint egy retúr Szilvásvárad és a Szalajka- völgy között. Menetrendsze­rűen majd csak tavasztól közle­kedhet, a kirándulók örömére. (négyessy) Állványerdőben a zsinórpadlás. A jó időben lendületesen folyik az egri színház rekonstrukciója. Az építkezés mindennapos vendége a színidirektor is, aki számos észrevé­telt tesz, így az új épületen a tervekhez képest is történnek változások. fotó: pilisy elemér

Next

/
Oldalképek
Tartalom