Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-23 / 222. szám
1999. szeptember 23., csütörtök Pf. 23 5. oldal Meddig büntetik még a munkavállalókat? A napokban olvastam a munkavállalókat ismételten hátrányosan érintő, munkaviszony- megszüntetéssel kapcsolatosan - augusztusban - életbe léptetett jogszabályi változtatásról. Kérdés, hogy a változtatás esély vagy veszély a munkavállalók szempontjából. Úgy gondolják az illetékesek, hogy az emberek, a munkavállalók nincsenek még eléggé megbüntetve? Hisz a mai napig rengeteg ember fizet nagy árat azzal, hogy nem talál munkát, sodródnak, életüket tehetetlenül tengetik egyre nehezebb körülmények között. Kiegyensúlyozottak-e az erőviszonyok a munkavállalók és a munkáltatók között? Amikor a tulajdonos, a magánvállalkozó csak a minimálbéren hajlandó bejelenteni (ha egyáltalán bejelenti) a munkavállalót, a többi (ha van) zsebből zsebbe megy; amikor a törvényesnél rendszeresen többet dolgoztatva a túlórát nem fizeti, a szabadnapokat elfelejti kiadni (természetesen a munkaidőnyilvántartás szabályos), esetleg az üzlete a hét minden napján nyitva tart, amely természetesen nem folyamatos munkarend, és természetesen nem fizetendő ki az ilyenkor járó pótlék sem. Ha a munkavállaló több törvénytelenséget tapasztal, és megpróbál járandóságaihoz hozzájutni, a munkáltatónak megvannak a finom módszerei, amelyekkel előbb-utóbb szerét ejti a munkavállaló eltávolításának, és természetesen mindezt nem előre megfontolt szándékkal. Szabad-e szó nélkül hagyni, hogy a sorozatos törvénysértéseket elszenvedők még kiszolgáltatottabbak legyenek azzal, hogy kilépés esetén még ők fizessenek a munkáltatónak? A munkavállalók csapdába kerültek. Mikor történik meg az a csoda, hogy a munkavállalók érdekében kedvező döntések születnek? Oláh Zoltánná Eger, Malomárok u. 8. Ugye, megérted? (Avagy: mit ér az adott szó?) Településünkön működő két szervezet vezetője még júniusban szóbeli megegyezést kötött egymással az Ormosbányára történő augusztusi kirándulással kapcsolatban. Tíz helyet kapott a nyugdíjasklub, megegyeztek, hogy útiköltség-térítéses lesz a felmerülő költségek miatt. A helyek elkeltek pillanatok alatt, és itt véget is érhetne a beszámoló, de... az érdekek másként kívánták. Az emeletes buszra egyetlen klubtag sem fért fel, mert a 16 tagú énekkart elkísérték az önkormányzati dolgozók és családtagjaik többsége, az iskolai énekkar tagjai, csak a nyugdíjasok NEM! Ugye, megérted? - kérdezte telefonon a vezető, hisz tőlük kapjuk a fizetésünket, a támogatást stb. Igen, a támogatást megértem, de az adott szó visz- szavonását már nem! Mint ahogy azt sem, miért nem lehetett közölni: tíz helyet már kiadtam a klubnak. Tavasszal a nyugdíjasklub hívta az önkormányzat dolgozóit, akkor nem kellett egy hely sem, nem úgy, mint ez alkalommal. A nyugdíjasokat félre lehet állítani, tőlük már nem függ sem állás, sem fizetés, sem tiszteletdíj, csak szavazat a választások idején! Ugye, megérted? - ezt nem hagyhatom szó nélkül... Bagossyné Dörfler Katalin nyugdíjasklub elnöke Karácsond Vannak még jóérzésű fiatalok Köszönet egy jó napért A tenki Őszirózsa nyugdíjasklub nevében szeretnénk megköszönni Barna László ügyvezető igazgató úrnak, hogy egy napot eltölthettünk a Barna- farmon - Nagyhanyiban -, ahol bográcsoztunk. A húst ajándékba kaptuk. Külön köszönjük Bamáné Erzsiké asszonynak, hogy mindenben segített, és tálcán hozta ki a kávét, körbekínált bennünket. Elfogadta meghívásunkat, közösen fogyasztottuk el az ebédet. Az oda-vissza utat kerékpárral tettük meg. Hazafelé jövet - pihenésképpen - Kishanyiban forró kapuccsínóval kínáltak meg, amit Oszláncziné Pannika asz- szony készített. Finom volt. Nagyon jóleső érzés volt, hogy vannak még fiatalok, akik tisztelik az öregeket. Valamennyiüknek jó egészséget kívánunk. Még egyszer köszönjük. Tóth Györgyné Tenk Aki időben ad, az kétszer ad Az 1999-es év nyári időjárása igen szélsőségesen, kiszámíthatatlanul bő csapadékkal áztatta Heves megye településeit. Ostoros községben az első, nagyobb károkat okozó orkánszerű vihar, monszunra jellemző bőségű özönvíz július 10-én délután, a második és harmadik hulláma az esti és hajnali órákban érte településünket. A korábban több évig vizet sem látott vízelvezető rendszerek és az Ostoros-patak medre színültig megtelt a sebes folyású áradattal. A településünk belterületére a külterületről nagy mennyiségű víztömeg zúdult. A rohanó víz a házak udvarára, pincékbe betörve, az úttesten átfolyva keresett magának utat az Ostoros-patak felé, magával sodorva mindent, ami az útjába került. Eredményeként iszaptenger és a település több pontján „tavak” jöttek létre. A rohanó és bő ár július 10- ét követően többször megismétlődött. A közintézmények többsége (általános iskola, óvoda, polgármesteri hivatal, szám szerint hét) a vihar tépázta öreg tetőkön keresztül beázott. Az átázott mennyezet, vakolat megbomlott, és számtalan helyen leszakadt. Több oktatási terem a tanításra alkalmatlanná vált. Az óvoda és az iskola vonatkozásában a tanévkezdés ideje vészesen közeledett. A viharkár megszüntetésére vállalkozókat, szakipari munkásokat kellett keresni, akik a felvállalt munkájuk mellett még rendelkeztek egy csöpp szabad kapacitással. A helyi és egri vállalkozók segítettek. A tevékenységek összehangolásra kerültek, és a helyreállítási folyamatok elindultak. Az elvégzendő feladatokhoz szükséges forrást az önkormányzat biztosítani nem tudta, ezért rendkívüli jelentősége van azoknak a segítségeknek, amelyekben a településünk részesült. A Magyar Köztársaság kormánya és a központi költségvetés, a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács által nyújtott segítségadásért Ostoros község valamennyi lakója nevében ezúton mondunk köszönetét. őszinte hálánkat fejezzük ki mindazon személyeknek, országgyűlési képviselőknek, a különböző döntési szint résztvevőinek, akik Ostoros községet is segítették problémáinak megoldásában. Külön köszönjük a megyei ország- gyűlési képviselőknek, akik nem maradtak érzéketlenek e tengernyi probléma láttán. Kiemelten is külön mondunk köszönetét az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának, akik ránk találva, napokon belül nyújtottak anyagi segítséget a helyreállítási munkálatokhoz. „Aki időben ad, az kétszer ad” - mondja a régi közmondás. Az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága és kuratóriuma felfigyelt községünk nehéz helyzetére, és önzetlenül nyújtották segítő kezeiket. Ez számunkra biztonságot és hitet adott, hiszen ismételten igazolódott a civil szervezetekben rejlő erő és az együttműködés fontossága. Az UNICEF közleményében foglaltak méltán tükrözik azt a szemléletet és gyakorlatot, amely a nemzetközi szervezetet jellemzi. Kisari Zoltán polgármester, Ostoros Esélyt sem adnak a tisztességesen dolgozó középkorúaknak Mire jó az ember 47 év után? Levelemet mélységes felháborodásom ihlette. Számomra ugyanis a minap kiderült, hogy egy negyvenhét éves ember már nem jó semmire. Ezekre a következtetésekre az alábbiak alapján jutottam. Édesanyám munkahelye néhány évvel ezelőtt jogutód nélkül megszűnt, így ő munkanélküli lett. Már akkor is nehezen, de sikerült pénztárosként elhelyezkednie. Sajnos, csak addig dolgozhatott ezen a helyen, míg az, akinek a helyére került, fel nem gyógyult betegségéből. Ekkor - mivel jó munkaerőnek tartották - kapott egy másik munkakört. Közben tudomására jutott; egy raktárost keresnek az övénél jobb keresettel. Megpályázta az állást, szerencséje volt, megkapta. Egész nyáron és ősszel három műszakban, nagy felelősség mellett szorgalmasan dolgozott, majd télen ismét munkanélküli lett, mivel a cég, ahol foglalkoztatták, szezonálisan termelt, így néhány kivételével az összes munkást elküldték a téli időszakban azzal, hogy tavasszal visszaveszik őket. Ez így is történt, s a következő szezont még keményebben kellett végigdolgozni (hetekig egyfolytában, szabadnap nélkül, még a szombatokat és a vasárnapokat is végigdolgozták). Ismét munkanélküli lett, de ekkor az ügyvezető kijelentette, hogy fiatalokat, főiskoláról frissen kikerülteket kíván majd felvenni a következő évben raktárosnak. Néhány hónap munkanélküliség után elhelyezkedett fizikai munkásként egy újonnan induló cégnél, ahol sokszor túlóráznia is kellett, és ha a raktáros szabadságon volt, az ő feladatait is ellátta. Közel egy év elteltével azonban a munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt, mivel a tulajdonos csak lényeges (egy, másfél hónapos) késedelemmel tudott bért fizetni. Most néhány hónapja ismét munka nélkül van. Több hirdetésre jelentkezett már. Volt, ahol válaszra sem méltatták, volt, ahol nem volt elég számítógépes gyakorlata... Eldöntötte, hogy megpróbál egy házvezetőnői vagy takarítónői állást találni magánszemélyeknél. Ekkor érte őt talán a legnagyobb csalódás, amikor felhívott egy hirdetést. Történt ugyanis, hogy amikor megmondta az életkorát, a fiatal női hang azt mondta neki, hogy ő fiatalabbra gondolt, mivel egy 47 éves már fáradt, s nehezen, vagy egyáltalán nem hajlandó felmenni a létrára. Ezek hallatán a hang is a torkán akadt édesanyámnak. Amikor testvérem és én.meghallottuk ezt, nagyon felháborodtunk. Esélyt sem adva, ismeretlenül megalázzák az embert csak azért, mert már nem fiatal. Jobban tennék az ilyen emberek, ha magukba szállnának, és elgondolkodnának. Miért? Mert biztos vagyok abban, hogy anyukám (és még sok, vele egykorú ember) teherbírásban és tudásban is - bár lehet, hogy papírja nincs róla - két huszonévessel versengene. Ez a világ viszont nem erről szól, a legnagyobb sajnálatunkra... csak annyit kérhetünk, hogy emberségesebben és nagyobb empátiával viselkedjenek a középkorúak- kal, hiszen lesznek még ők is negyven-egynéhány évesek, és járhatnak még hasonló cipőben. Ezt mindenkinek érdemes lenne mérlegelni, mert nem tudni, kinek mit rejteget a sorsa. Sz-H. (cím a szerk.-ben) Felhívás találkozóra Kérem, jelentkezzenek az 1/276-8994 telefonszámon azok, akik 1939-ben végezték el iskolai tanulmányaikat Hevesen, a Szent Orsolya Zárdában, Gulyás Margit osztálytársaként. Tizenhármán voltunk. Még ez évben találkozzunk! Krasznay Józsefné Gulyás Margit Budapest • • Önzetlenül Ezúton szeretném megköszönni az egri „Antal” műhely segítőkész munkáját. Egy állami gondoskodásban részesülő kisfiúnak nagy örömet szereztek azzal, hogy a javíthatatlannak hitt biciklijét megjavították, és ráadásul teljesen ingyen. Köszönet mindenért. Petrilyák Jánosné Eger, Hadnagy u. 15. Segítséget remélve Hol a tűréshatár? Minden olyan szépen indult ’83-ban. Szerelem, boldogság, házasság, gyermekek, építkezés, munkahely, biztos egzisztencia. Valami azonban mégis történt... A férj kezdett később hazajárni. A szombat-vasárnap délelőttöket a kocsmában töltötte. A gyerekek nőttek, és kezdték látni apjuk gyengeségét, italhoz való szenvedélyes ragaszkodását, de imádták apjukat. A feleség rettegve indult haza munkahelyéről, s az iskolából hétvégenként (mert beiskolázták), hogy mi várja otthon. Kiabálás, veszekedés, sírás, könyörgés. Mindent elkövetett, amit lehetett, mindhiába... Jöttek a véget nem érő, álomba sírt éjszakák, majd az orvosi zárójelentés: szigorú alkoholtilalom. Mindhiába, a lemez forog tovább, ki tudja még, meddig. Rettegés minden nap. Félve, kínlódva kell boldog hitvest játszani. Egy olyan nő szerepét, aki érzi, hogy valami már régen elveszett. Tehetetlennek érzi magát, és rettegve várja azt, ami előbb- utóbb úgyis be fog következni. Az ördögi körből úgy tűnik, nincs menekvés. Segítséget sem remélhetünk sehonnan. Mindezt azért írom le, mert úgy hiszem, nem vagyok egyedül a problémámmal. Kérem, aki átélt már hasonló borzalmat, ossza meg velem, miként sikerült kilábalnia ilyen helyzetből. Tisztelettel: egy dolgozó családanya (név és cím a szerk.-ben) Gazdi kerestetik Augusztus 28-án hajnalban Egerben, a Székesegyház előtti útkereszteződésben szemtanúja voltam, hogy egy nagy sebességgel közlekedő Volkswagen Passat típusú bordó személyautó elütött egy kiskutyát. A gépkocsi lassítás nélkül továbbhajtott. Mi azonnal odaszaladtunk a szerencsétlenül járt jószághoz. Akadt egy „segítségét” felajánló embertársunk, aki a boxerét ajánlotta fel, hogy befejezi, amit a cserbenhagyó gázoló elkezdett. Barátaim meggyőztek, hogy ne kövessek el meggondolatlanságot a nálam háromszor nagyobb „úriemberrel” szemben. Miután úgy ítéltük meg, hogy a kiskutya mozdítható, azonnal gépkocsiba ültünk vele, és indultunk az állatkórházba, ahol félórányi próbálkozás, csöngetés, dörömbölés után sem nyitottak ajtót. Legjobb tudomásom szerint ügyeletes ápoló van éjszaka is, aki szükség esetén orvost is tud behívni. Láttuk, hogy itt már nem járunk szerencsével. Ekkor az állatkórház közelében megláttuk egy állatorvos tábláját egy házon. Itt ugyan ajtót nyitottak, de „eltanácsoltak” bennünket. Közben a kiskutya egyre rosszabb állapotban volt, orrán, száján, hátsóján folyt a vére. Ekkor jutott eszembe dr. Fejér Barna doktor úr. Irány az Ankli J. utca. A doktor úr szó nélkül magára kapott valamit, és azonnal ellátta Bogárkát (menet közben elneveztük). Belső vérzése volt, kapott három injekciót. Az állapota válságos volt, a doktor úr azt mondta, délelőtt 11-re eldől, hogy megmarad-e. Ezek után hazavittük és ápoltuk. Bogárka küzdött az életéért, mi drukkoltunk neki. Dél körül megpróbált felállni, és egy gyenge farokcsóválást is megpróbált. Sikerült! Bogárka kb. 8-10 hónapos, középtermetű, fekete szuka, keverék. Leginkább szetterre hasonlít, és nagyon szép! Ez idáig nálunk lábadozott. Sovány nagyon, és mérhetetlenül szeretette éhes. Most már jó étvágya van, játszik, ugrándozik, és nagyon hálás. A mai napon megkapta a kötelező védőoltásokat is. Mivel nekünk van egy idősebb, szintén szuka kutyánk, és társasházban lakunk, így mozgósítottunk családot, barátokat, hogy megfelelő helyet, szerető családot találjunk Bogárkának. Az állatmenhely sajnos így is tele van, de ezt nem is akartuk. így már csak egy szerető, gondoskodó családra lenne szüksége Bogárkának a happy end-hez. Köszönjük dr. Fejér Barna doktor úrnak az emberségét és segítségét, szeretettel kívánunk neki erőt, egészséget további munkájához. M. P. Eger (teljes cím a szerk.-ben) Rossz a rendszer A Heves Megyei Hírlap 1999. szeptember 13-i számában a „Nagy az igény a járműtámogatásra” című újságcikkre szeretnék néhány észrevételt tenni. A cikk szerint 1999 évben 190 fő jutott maximum 300 ezer forint gépkocsiszerzési támogatáshoz. Az újság hasábjain szívesen látnám az alábbi statisztikát: ezek közül hány évet várt a támogatásra X fő, háromszor részesült már támogatásban X fő, kétszer részesült támogatásban X fő, egyszer részesült támogatásban X fő, nem részesült még eddig támogatásban X fő. Véleményem szerint az egész elbírálási rendszer úgy nem jó, ahogy van, a régi rendből maradt ránk. Itt az ideje, felül kellene vizsgálni. A legfontosabb szempont a betegség jelenléte. Minden beteg csak egyszer részesülhetne támogatásban. Mivel minden igénylő először is beteg, kiszolgáltatott, mások segítségére van szorulva. így egyetlen igénylőt sem érne érdeksérelem. A sárdobálás oda- vissza elmaradna. Biztos vagyok benne, az 1500 fő igénylőből jó, ha évente 150-200 fő új igénylő maradna. Ennyi gépkocsit pedig kap Heves megye, így minden jogos igény kielégíthető volna. A sok felesleges adminisztráció és postaköltség elkerülhető lenne, megfelelő szervezéssel. Az igényen felül maradt támogatásokat fele-fele arányban az iskolába járók, munkába járók között osztanám szét. Persze, visszásságok azért még lehetnek, de sokkal kevesebb alkalommal. Gál Andrásné, védőnő Füzesabony
