Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-28 / 200. szám
1999. augusztus 28., szombat Hírlap Magazin 7. oldal Küzdelem a betegséggel: igaz mese egy kislányról, aki fájdalmai ellenére soha nem adja fel Nem csak az utazás Annamari 9 éves koráig épp olyan volt, mint a többi kislány: élénk, fürge, mozgékony, s gyakran az is előfordult, hogy kerülővel tért haza az iskolából. A mozgás - ahogy kortársainak - az életéhez tartozott. Egyszer csak érezte: fáj a sarka. Senki sem vette komolyan. Egyedül az édesanya hetedik érzéke sugallta: nagy baj van a lánnyal. , lassan már az iskola is álom Mindennek már 9 éve. Annamari azóta megfordult klinikákon, járt természetgyógyásznál, próbálta a nagy fájdalmakkal járó izommasszírozást, de a diagnózist senki sem tudta megváltoztatni. A gyermekpa- ralízis maradványának következményeként a most már 18 éves lány képtelen szülei segítsége nélkül mozogni.- Eleinte még meg is szidtuk a lányt - idézi fel az édesanya -, hogy miért rakja olyan furcsán a lábát. Azt mondta: fáj. Ekkor éreztem, itt valami baj lesz. Egy kilencéves gyermeknek nem fáj a lába. Az orvosok hamarosan kiderítették a betegség eredetét. Segíteni viszont nem tudtak. A család élete egyik napról a másikra megváltozott. Amikor az aprócska bodo- nyi házban meglátogatjuk a családot, már a kapuban mentegetőznek. Rengeteg a faanyag az udvaron. Mint kiderül: nem ebben a vizes házban kívánták ők leélni az életüket. Építkezni akartak, de minden pénzüket, idejüket, erejüket felemésztette az Annamari betegségével folytatott küzdelem. Annamari a nagynénje karjára támaszkodva fogad. Ibolya, a nagynéni a második anyuka. Neki nincs családja, gyermeke, így minden idejét és pénzét a kislányra áldozza. Amíg dolgozott, főnökeivel volt egy szóbeli megállapodása: amikor a kislányt vinni kell iskolába, akkor neki is mennie kell. ő rendelkezik ugyanis egyedül jogosítványnyal és kocsival, amellyel An- namarit utaztatják. De ha már hetente kétszer Egerbe jár döntött -, akkor a lánnyal beül az iskolapadba, így legalább az otthoni tanulásnáí is azonnal képben lesz. Ibolya ott volt a kórházi kivizsgálásoknál, a gyógykezeléseknél, a vizsgáknál, hiszen a támaszt nyújtó karja és a jogosítványa nélkül a kis család nem indulhatna útnak. Apropó: jogosítvány. A kocsi elég rossz állapotban van. Műszaki vizsgára menne. De hogy miből fizetik, amikor Annamari gyógyszereire is alig futja, ezt még nem tudják. Hiszen az utóbbi időben kiadása- ikat már Ibolya biztosításának felmondásából fizették... Pedig a lány nagyon szeret iskolába járni. Betegsége alatt többször is javasolták: hagyja abba a tanulást. Senki sem akart róla hallani. A lánynak az iskola az egyetlen közösség, ahol gyermekek közt lehet. Ráadásul rajong a tanáraiért. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium levelező tagozatán elfogadták. Sőt azt is megszokták, Annamari családostól jár iskolába. A nagymama ül a kocsiban és vigyázza, nehogy a négykerekűnek baja essen, az édesanya és Ibolya pedig a kislányt támogatja. Annnamari lelkesen beszél az iskoláról. Szereti a történelmet, a magyart, fiatal tanárairól szeretettel beszél. Mégis á legjobb az, amikor rajzolhat. Ezért is gondolt arra, divat- tervező' vagy varrónő lenne. Az asztalt díszítő hímzett térítők nagy kézügyességről tanúskodnak, a divat pedig mindenki számára vonzó. A lány ki is próbálta képességeit, ám egyelőre csak a babára tervez és kivitelez egy-egy öltözet ruhát. A család előtt nem kétséges: erre a pályára kell érettségi után orientálni a lányt. A nagy titkos vágyról azonban senki sem beszél: Annamari imádja a gyerekeket. Óvónő szeretett volna lenni - de betegsége miatt ez most egy elérhetetlen álom. S bármennyire is elérhetetlennek tűnik ebben a környezetben minden, az anya köny- nyei, Ibolya biztatása mellett Annamari nem adja fel. Ő volt az, aki a családban úgy döntött: segítséget kérnek. Szomorú hangvételű, ám nagyon udvarias levelet írt, melyben az iskola befejezéséhez kért segítséget. A negyedik év elvégzése ugyanis komoly nehézségekbe ütközik. A kocsi műszaki vizsgájára nincs pénz. Ám ha a probléma megoldódik, még akkor sem tudják, hogyan fizetik ki a havi 20 ezer forint benzinpénzt, amely Ibolya kocsijának havi üzemanyagköltsége. A gimnáziumba való bejárás ugyanis ennyibe kerül. Busszal utazni nem lehet. Annamari lába ugyanis már nem teszi lehetővé a buszozást. Az iskoláról pedig nem szívesen mondanának le. Nem indokolja ezt semmi: a lány átlaga négyes, a közösség szereti, s ő is itt találkozhat csak kortársaival. Annamari az ágyon hever és elnézést kér, amiért csak fekve tud fogadni. A kislány vidám, nyílt, beszédes természetű. Tisztában van azzal, leszázalékolt apja, ápolási segélyen lévő anyja és immár fiatalkori gerincsérülése miatt szintén leszázalékolt nagynénje élete őkörülötte forog. Tudja azt is, ha nem kapja meg gyógyszereit, nagy fájdalmai lesznek. Ráadásul a kedélye is romlik. Néha napokig sír, ám van egy drága orvosság, amelytől kiegyensúlyozottabb lesz. Amilyen most. Szívesen beszél ugyanis mindenről, ami érdekli, körülveszi őt. Bemutatja Rómeót és Júliát, a két papagájt, megmutatja az akváriumot. A mikrovilágot, amelyben él. Amikor vágyairól kérdezem, nagyon szolidan válaszol: soha nem látta még a Balatont, nem volt külfqldön, s divatos ruhákról nem is álmodik, hiszen jól tudja, a család minden pénzét a betegségére költi. Azt azért elárulja, szeret külföldi tájakat nézni, de ilyenkor mindig kicsit elszomorodik. Mikor látja meg ő egyáltalán a Balatont? Annamari búcsúzásunk előtt egy történetet mesél. A parádi általános iskolába járt, amikor a buszhoz igyekezve lába felmondta a szolgálatot. Beleesett a sárba, és a ruhája piszkos lett. A buszvezető ráordított: menjen gyalog haza, ne koszolja össze a buszt. Nem tudta, a lány képtelen lenne hazagyalogolni. Az osztálytársai védték meg, s magyarázták el a kíméletlen férfinak, hogy Annamari nem rendetlenkedett, hanem a lába fáj. A kislány azóta megtanulta: nem vagyunk egyformák. Voltak, akik csúfolták, mások segítették. S egy felnőtt embernek is dicséretére váló élettapasztalat mögött ott rejtőzik az óriási akaraterő. Az, amely a bajban sem hagyta cserben, s ami arra késztette: meggyőzze családját arról, segítséget kérni nem szégyen, így ismerkedtünk meg mi is a kedves gyermekkel, aki fájós lába ellenére az ajtóig kísér, és hosszasan integet a távozó kocsi után. * A család a létminimum alatt él. Kilenc éve, amióta a lány betegsége tart, minden pénzüket és idejüket arra áldozzák, hogy Annamari gyógyszereit és iskoláztatásának feltételeit megteremtsék. Most mégis veszélybe került a gimnáziumba járás. A benzinköltség havi 20 ezer forint. A gyógyszerek hasonló összegbe kerülnek havonta. A családnak majdhogynem ennyi az összes jövedelme. S abban mindenki egyetért: nem szabad elvenni a lánytól a tanulási lehetőséget. E cikk éppen azért született, hogy Annamari élete könnyebb legyen. Szerkesztőségünk vállalja, hogy ha akad olyan segíteni szándékozó ember, aki a kislány utaztatásához szükséges benzinpénzt előteremti, akkor a családdal találkozási lehetőséget teremtünk. Mert a kislánynak az iskola az egyetlen út a külvilághoz... Szuromi Rita Ibolya és Annamari közösen tanulnak - de meddig járhatnak még iskolába? fotó: ötvös imre A tanító néni H a nem viselt« volna a blúzára tűzve keskeny, azúrszín szalagot, az első bé jelvényét, akkor sem vétem szem elől még csak véletlenül sem Klári nénit. Talán Szűcs Györgyinek szüksége lehetett arra a kis kék selyemmasnira, hogy ne tévesszen célt, és ne a cés tanító néni. után ténferegjen, mert Szűcs Györgyi nem tűnt valami okos kislánynak. Hiába hitte ezt róla az anyukája. „Mondd meg szépen, hogy hívják a kis padtársadat!”, kérlelte őt Horváth anyuka előtt, de Szűcs Györgyi dacosan leszegte az állát, beharapta az alsó ajkát, előre-hátra hintáztatta a testét, s csak hosszas unszolásra bökte ki: „Popee- efkuuu Iftvááánka”. Erre Horváth anyuka összecsapta a tenyerét, és harsányan kacagott: „Egyem a csöppnyi szívedet”, mondta, s megsimogatta a kis bölcset. Nekem csak az jött a számra: „ez hülye”, de anyu arrébb ráncigáit, s a fogai között azt sziszegte: „ezért még számolunk!” „Kitől tanulsz te ilyen szavakat?!” - kérdezte feldúltan, amikor átértünk az úttesten. Hiba lett volna beismernem: „az ikrektől”, épp elég volt a rovásukon. Istenített negyedikes barátnőimet anyu a rossz szellemeimnek tekintette, kiváltképp azok után, hogy sárgarépát lopattak velem a szomszéd bolgárkertésztől. „Tolvajt nevelek én?!”, sikított anyám, előkapva a fiókból a fakanalat, mikoron diadalmas pofácskával bejelentettem: két szál répát is sikerült kihúznom, átnyúlva a drótkerítés alatt. A verés elmaradt, de este hallottam, amikor kétségbeesve referált apámnak: „Lajoskám, neked is beszélned kell vele!” Apu hümmögött, de reggel oly szelíden beszélt a „máséról”, hogy még ma is szégyellem magam. Nem jöhettem elő azzal, hogy az ikrek szoktak bárkit lehülyézni, mert féltettem a barátságunkat. Féltem, anyu többé nem enged le velük a játszótérre.- Kislányom - magyarázta anyu szeretettel, amikor hazaértünk -, te évvesztes vagy. Most azt hiheted, hogy okosabb vagy a pösze Györgyikénél, de nem szabad senkit se leszólni. Klári néni kék szalagjára nekem nem volt szükségem. Száz tanító néni közül is kiválasztottam volna őt. Gyönyörű volt. Szőke, rövid haját tupírozta, szemeit ci- cásra húzta a fekete ceruzával, égő vörös rúzst használt, lakkozta a körmeit, s nagyon finom illat szállt utána. Az én szolid anyukám sosem festette magát. Klári néni körömcipőben kopogott végig a folyosón, féltérdig érő szűk pepita szoknyát és karcsúsított blúzokat viselt. Úgy állt a tábla előtt, kis terpeszben, mint a kirakati babák a Szivárvány Áruház vitrinjében. Az osztályteremben is dohányzott, Fecskét szívott, csudamód elegánsan, V alakban tartva a karját, miként az esküt tevőket láthatjuk a festményeken. Rajongtam érte. Otthon, leckeírás közben is előttem volt, neki akartam megfelelni, amikor a vastag hegyű kék és piros postairónnal telt begyű fecskéket rajzoltam az újsághasábokra, nyelvem hegyét kidugva iparkodtam, hogy kerek legyen az „o” és egyenes legyen az „1”. Ha kérdezett, az elsők közt jelentkeztem, ha nem, hátratett kézzel ültem a padban. Mégsem én voltam az, akit napjában többször is megdicsért, hanem Szűcs Györgyi. Amikor lekísért minket délben az aulába, hogy átadjon bennünket a szülőknek, Szűcs Györgyi anyukájával állt meg beszélgetni, és közben Szűcs Györgyit simogatta.-Visszaküldenek az óvodába - jött haza késő tavasszal egy szülői értekezletről anyu. - Azt mondta Klári néni, hogy egy ilyen „Terefere Tercsi”, amilyen te vagy, nem érett az iskolára. Úgy éreztem, mintha kést döfött volna a szívembe. „Klári néni elégedetlen lenne velem?” Kétségtelen, hogy Neumark Marikával diskurálgattunk az órák alatt, amikor már rég elkészültünk a ránk szabottakkal, s az is megesett, hogy hátrafordultam a mögöttem ülő Nagy Editkéhez. De hogy ezért nekem a „dedóban” - ezt is az ikrektől tanultam, akik lededósoztak mindenkit, akikkel nem akartak játszani -, a kisóvodások között volna a helyem?! Az nem lehet, hogy Klári néni oda szánjon engem. Nem mertem nem hinni anyunak, de azt sem mertem hinni, hogy Klári néni nem szeret. Másnap majd’ kiestem a pádból, úgy jelentkeztem, amikor a tanító nénim azt kérte, mondja el valaki a verset, de Szűcs Györgyit választotta. „Tényleg a dedóba szán”, fészkelt belém a bizonyosság. Mégis sírva fakadtam, amikor az ikrektől azt hallottam, másodiktól új tanító nénit kapunk. Azt reméltem, csak idő kérdése, és elhódítom Klári nénit Szűcs Györgyitől. Mert az mégsem járja, hogy ez a kényes majom (így hívtuk őt az ikrekkel), aki fehér térdzokniban érkezik a játszótérre, akinek az iskolai váltócipője is lakkból készült, és aki banánt)!) hord tízóraira, és az osztályból egyedüliként zsúrt tart a születésnapján, amelyre az összes kislányt meghívja, még engem is, liblingje legyen az én imádott tanító nénimnek. Bizonyítványosztáskor csaknem elájultam az izgalomtól, amikor Klári néni átadta a könyvecskét. Percekig ki sem mertem nyitni. Neumark Marika tépte ki a kezeim közül, s konstatálta elégedetten: „egy négyesed van, a többi ötös!”. S zűcs Györgyi persze, kitűnő lett. „Gratulálok, Györgyikém!”, mosolygott Klári néni. Ma is látom, ahogy magához ölelte azt az undok kis hülyét. Négyessy Zita » Sulák Óriási nyári szőnyegvásár a Suláknál! Csak augusztus hónapban a Sulák Áruházakban 50-60%-os kedvezménnyel! Lépcsőburkoló szőnyeg nettó 79,-Ft/db áron! Csak a Suláknál, gyorsított helyi ügyintézéssel áruhitel-akció! Ne feledje, a Sutákkal jól jár! Eger, Pacsirta u. 2. Tel.: 36/311-699 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9-17, szombat: 9-12-ig JONSERED FŰRÉSZGÉP SZAKÜZLET MÁR KÉT HELYEN VÁSÁROLHAT AKCIÓS FŰRÉSZGÉPEKET. EGER, BARKÓCZY U. 15. PÉTERVÁSÁRA, SZENT MÁRTON U. 1. jonsered 2036 turbós 53.682 Ft Jonsered 2045 turbós 61.486 Ft Husqvarna 40 55.947 Ft HtíSqvarna 340 59.620 Ft Husqvarna51 76.171 Ft Jonsered 2063 turbós 108.741 Ft jonsered 630 111.750 Ft Áraink az ÁFÁT nem tartalmazzák! Tel.: 36/321-054, 06-20/9436-437 A KÜLKER-SPED KFT. VÁMÜGYNÖKSÉG 3300 Eger, Kistályai út 12. azonnali belépéssel alkalmaz vámkezelőt és pénzügyi-számviteli végzettségű munkatársat.* Érd.: 36/420-455 mobil: 06/20-9-717-205 IjJJlJjjJíjJ JJUJJJJJIJ JjjJjJjy Jjjjjjj J í)Oj uUU-' jjj jJyjjjuj .c
