Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-23 / 195. szám
1999. augusztus 23., hétfő 3. oldal Megyei Körkép Többé ne ússzon az úton a szennyvíz Tollvégen Tiltott gyümölcs Olvastad már a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét? - kérdezte ismerősöm a minap. Miután nemmel válaszoltam, felajánlotta, hogy szívesen kölcsönadja. Az ajánlat egészen addig hidegen hagyott, míg a hírműsorokban nem kezdtek el élénken foglalkozni a kiadvánnyal. Az ügyben a Nagykőrösi Hitközség elöljárója Feldmajer Péter tett feljelentést. Szerinte a könyv - amely a zsidók világ-összeesküvéséről szól, és egy cári titkos ügynök hamisította a múlt század végén - még a legvadabb fasiszta időkben sem jelenhetett meg Magyarországon. Amikor meg aztán azt olvastam, hogy a Legfőbb Ügyészség a nyomozás elrendelésére hívta fel a Fővárosi Ügyészséget, s hogy a kiadásért felelős személy akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhető, már nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Kézbe vettem és egy szuszra elolvastam a „füzetecskét.” Annál is inkább, mivel azt is nyilvánosságra hozták, hogy a rendőrség tárgyi bizonyítékként hamarosan elrendelheti a könyvek lefoglalását. Nem vállalkozom arra, hogy minősítsem a könyvben leírt zavaros gondolatokat, a történetnek csupán egy vonatkozására hívnám fel a figyelmet: a könyvárusok elmondása szerint az elmúlt napokban a kósza hírek hallatán óriásira nőtt az érdeklődés a kétes értékű iromány iránt. Nem nehéz megjósolni, hogy a tiltásnak és a kilátásba helyezett szankcióknak köszönhetően hamarosan tömegek fogják forgatni a feketén terjesztett „alkotást”, amikért ráadásul súlyos ezreket fizetnek majd a szenzációra éhes olvasók. A régi közmondás újra érvényesül: a tiltott gyümölcs mindig édesebb. Mint ahogy az a mondás is, miszerint az antireklámnál nincs jobb reklám. Ha rajtam múlna, szívesebben tiltanám be a magyar irodalom legszebb műveit. Hátha az igazi értékek iránt is megnőne az érdeklődés. (barta) „Julis” remeke a természeti jelenség idejéből Napfogyatkozás - tojáson Üres fecsegés Hónapok óta igyekeznek a szervezők minden rendezvényt az „évezred utolsó” címmel felruházva eladni. Lehet az hagyományokkal rendelkező, kedvelt, népszerű, most biztos, hogy ráaggatják az évezred utolsó címkét. így „árulták" a nap- fogyatkozást, a tűzijátékot és a sitkei bulit... Pedig az, hogy valami az évezredben az utolsó, nem érv, még csak nem is érdem. Pusztán naptárforma szerinti következmény. Menynyivel többet mondana, ha végre valamit az évezred legjobbjaként hirdetnének. Ezt persze idáig még egyetlen rendező sem merte felvállalni... (-romi) * Befektetési adottságok. Ezzel a címmel szervez konferenciát augusztus 25- én, szerdán 10 órától az egri Liget kaszinóban a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. és a Heves Megyei Önkormányzat. A konferencián a térség adottságaira, befektetési lehetőségeire hívják fel a vállalkozók figyelmét. A tanulmányi ösztöndíjakról. Szerdán délelőtt 10 órakor ül össze a Philip Moris Alapítvány kuratóriuma, melynek tagjai az idén is elbírálják a tanulmányi ösztöndíjak kiosztására benyújtott pályázatokat. Az érintettek az ülés után kapnak értesítést az eredményről. Rozália-túra a Tiszán. Az esőzések miatt hosszabb időre leállt a hajóközlekedés a Tisza felső szakaszán. így a 150 személyes Csege motoros sem indult. Legközelebb, szeptember 4-én, Rozália napján fut ki a tisza- csegei kikötőből, s végállomása Kisköre lesz. Az egész napos hajótúra reggel 9 órakor kezdődik. Nyáresti mozi. Az egri Ifjúsági Házban ma folytatódik a nyáresti mozi programsorozata. Az érdeklődők 19 órai kezdéssel tekinthetik meg az Elizabeth című 1998-ban készült színes, feliratos angol filmet, melynek főszereplője Cate Blanched és Geoffrey Rush lesznek. TRAFFIPAXVEZÉmÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület. (Folytatás az 1. oldalról)- Az egyik tíz éve, a másik öt éve volt. A inflációt figyelembe véve szinte jelképes a belépés összege. Az előnyök? Elég csak arra gondolni, hogy beruházókra akkor számíthatunk, ha az infrastruktúra teljes lesz. Az EU—normáknak meg kell felelnünk, s ott a környezetvédelem kiemelt terület. Azt pedig mindenki tudja, hogy a Tisza-tó térségében milyen fontos a környezetvédelem. Persze ezeket az érveket családokra is lebonthatjuk. A teljes közművesí- tettség növeli a telkek értékét, könnyebben értékesíthetően ' lesznek a telkek, házak.-Mi történik azokkal, akik nem lesznek hajlandóak erre áldozni? ZAGYVASZÁNTÓ - Hétszáz évvel ezelőtt, 1299-ben alapították megyénk egyik legrégebbi települését, Zagyvaszántót. A szomszédos Lőrincivel csaknem „egybenőtt”, ám mégis sajátosan különböző, értékeire büszke község azóta is érdekes színfoltja a régiónak. A jubileumról egész évben megemlékeztek; az infrastruktúra fejlődése - amely a nehézségek ellenére a kívülálló számára is látványosan gyarapodik EGERSZALÓK - A több vendég reményében az időpont tudatos „elcsúsztatásához” folyamodtak a szervezők. így csak agusztus 28-án, szombaton emlékeznek meg arról, hogy a falu immár 750 éves múltra tekinthet vissza. Az ünnepség 10 órakor kezdődik a polgármesteri hivatal dísztermében, Tőgyi Gábor polgár- Az anyagi befektetés tulajdonképpen kényszer is a lakosság számára. Ha ugyanis kiépül a hálózat, ám valaki nem csatlakozik rá, hanem kiengedi a szennyvizet, akkor a környezet- védelmi felügyelőség a bekerülési összeg többszörösével sújthatja a renitenskedőt. Másrészt, a kiépült hálózat esetén az egyszeri szippantás ára 6000 forintba kerül, tehát a nem csatlakozó fél év alatt fizeti ki a szolgáltatásért az összeget.-Mennyire veszik majd komolyan a környezetvédelmet ezután?- Az ÁNTSZ és a Környezet- védelmi Felügyelőség hamarosan az EU-normák szerint mér és szankcionál. Mindezen érveket figyelembe véve, úgy ér-, a vállalkozások idetelepedése a környék talán legirigyeltebb önkormányzatává tette Zagyva- szántót, kedvező perspektívát kínálva az elkövetkező időszakra. A 700. évforduló több napig tartó „hivatalos” ünnepségét az elmúlt hét végén tartották a Millenniumi parkban és az általános iskolában. Ennek keretében Oldal Alfréd polgármester felavatta azt a kopjafa-kompozíciót, amely a község történetét mester köszöntőjével. Helytörténeti kiállítás nyílik, s bemutatják a falu új címerét, megszenteltetik a zászlót. A program a hóforrásnál felállított színpadnál a néptáncosok, népzenészek, folklórműsorával folytatódik, ahol látható vásári komédia is. A gyermek- műsorok, mesejátékok 14 órától láthatók, ekkor indulnak zem, a lakosság kellő számban csatlakozik majd az induláshoz, s akkor a gerincvezeték az idén befejeződhet. A legjobb érvet azonban a természet szolgáltatta. A közelmúltbeli belvíz megmutatta, mennyire gyengék a házilag készített csatornák, tárolóöblök. A magas talajvíz kimosta a szennyvizet és maradandó környezeti károkat okozhatott volna, az ivóvíz veszélyeztetéséről nem is beszélve.-A dinnyésháti üdülőterületek is csatlakozhatnak a csatornahálózathoz?- Ezen területekre állami támogatást nem kaptunk, tehát ott a bekerülési költség lényegesen magasabb lenne. Szuromi Rita szimbolizálja faragott képekben, reliefekben. Ezután tábori misére hívták a helybelieket: hat lelkipásztor volt jelen az istentiszteleten, amely méltó módon járult hozzá az ünnep emelkedettségéhez. A helyi alkotók és más lokálpatrióták is bebizonyították szülőfalujukhoz való kötődésüket. Elhozták művészi munkáikat, otthonaikban féltve őrzött kincseiket - köztük muzeális értékű járműveiket -, hogy a nagyközönség is megcsodálhassa ezeket. Mindeközben a színpadon nemcsak a helybeliek, hanem a környék hagyományőrzői is elkápráztatták műsorukkal a nagyérdeműt. És természetesen fővárosi művészekben sem volt hiány. A községet szombaton felkereste Sós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke és Érsek Zsolt országgyűlési képviselő is, akik gratuláltak az önkormányzat vezetőinek a szép jubileum alkalmából. Szombaton este tűzijáték zárta a napot. A pazar látványosságot környékbeliek ezrei szemlélték a helyszínről és a közeli településekről. helyszíni nevezéssel - a versenyek is, végül 18 órától koncertet hallhatnak. Időközben a népi mesterségek bemutatójában - kosárfonás, szövés, faragás, agyag- edény-készítés - gyönyörködhetnek a vendégek. Éközben várhatják, hogy megsüljön a nyársra húzott ökör, s tálalják a gulyásfőző verseny remekeit. EGER - A napfogyatkozás jelenségét stilizáltan ábrázoló tojást őriz a temészeti jelenség napja óta az egri Mir- kovszki Bernát. A kertjének baromfiudvarában augusztus 11 -ikén lelt nem mindennapi tojáson jól kivehetőén rajzolódik ki a napfogyatkozás jelenségére emlékeztető plasztikus mintázat: a kidomborodó korong körüli hullámos fodrozódás olyan mint a Hold által eltakart napkorongot övező fénykoszorú. Mirkovszki Bernát elmondta, hogy Eger határában, kiskertjéből kísérte . figyelemmel a napfogyatkozást. A tyúkok éppen e jelenség alatt, tizenkettő és egy óra között tojtak. Amikor a friss tojásokat összeszedte, talált rá a furcsa, mintázott oldalán belapult tojásra, amelyet - a hely alapján beazonosíthatóan - a Julis névre hallgató bábolnai hibrid tyúk tojt. A tojást - ezt már a baromfitartó felesége mondta el - szívesen egy természettudományi intézmény rendelkezésére bocsátják vizsgálatra. Misével, zászlószenteléssel ünnepelnek Tepélypuszta: vadásznapok HEVES MEGYE - A tepélypusztai Fauna Hotel ad otthont augusztus 28-án, szombaton az Országos Vadásznapok megyei rendezvényének. Az egész napos programban egyebek között szerepel a délelőtti vadászmise és zászlószentelés, valamint az új vadászok fogadalomtétele. Mint megtudtuk, a résztvevők összemérhetik tudásukat lövészetben, vagy éppen főzésben. Az esemény idején rendeznek rajzversenyt és kiállítást is. Élső alkalommal adják majd át a „Heves megyei vadászok legkedveltebb vörös- és fehérbora 1999- ben” címet. A meghirdetett borversenybe benevezhetnek mind a vadászok, mind a bortermelők. A kopjafa-kompozíció a község történetét szimbolizálja faragott képekben Eltelt az első hétszáz esztendő... Az óvodások is megörvendeztették a közönséget fotó: t. o. A címeravatástól az A Tárná menti „bástya” alapja az együttműködés, az összefogás lehet. Balázs Zoltán és Tompa Vilmos erre tett ígéretet az új kenyér ünnepén fotó: pilisy elemér István hármas öröksége (Folytatás az 1. oldalról) Horváth László nem is any- nyira fizikai, mint inkább szellemi honfoglalásnak minősítette az ősök választását Európa közepén. Szent Istvánról szólva hangsúlyozta: ő egyaránt fontosnak tartotta a gondos elme, a jó kar, és az erős szó egységét. E hármas követelmény együttes megléte szolgálhatja ma is a legnagyobb család, a nemzet továbbélését. Ez a példamutató üzenete az örökségnek. A két falu ünnepségének részese volt Sós Tamás a megyei közgyűlés elnöke és dr. Balás István a Heves Megyei Köz- igazgatási Hivatal vezetője. A templomban megszentelt, felszegett új kenyeret Tompa Vilmos (Kál) és Balázs Zoltán (Kompolt) polgármesterek ajánlották kóstolásra a téren jelenlévőknek. Az önkormányzati vezetők egyenként is hangot adtak örömüknek: a két település lakói ismét, minden kényszer nélkül, békében és boldogságban találkozhatnak. Mint ígérték, a jövőben a képviselő-testületek nem egymás ellen, hanem nagy tetteket véghezvíve a két község közös javát szolgálják. Elsősorban azért, hogy ez a vidék a megerősödő Tarnamentének igazi bástyája lehessen. A színpadon - a díszletként is jól mutató káli és kompolti zászló előtt - nagy tapsot kaptak fellépésük végén az Üstökös (Kál) és a Kisgöncöl (Kompolt) gyermektáncegyüttes tagjai. Ezt Pataky Attila szólóműsora követte. B. S. A / HEVESa D ŰRLAP tsut i uom is (Ounik imuni ÜGYELETE: Újságíró: Sike Sándor Telefon - (36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetésfelvevő: Rudlofné Labancz Piroska Telefon - (36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: Kovácsáé Tóth Márta Telefon - (36)412-646