Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-19 / 193. szám
4. oldal Horizont 1999. augusztus 19., csütörtök Gazdag programok augusztus 20-án Egerben ma este 7 órakor a Lokálpatrióta Egylet szervezésében fáklyás királyköszöntő felvonulást rendeznek. A menet a Dobó térről indul, a program a várban zárul. Pénteken 6.3(i-kor a Helyőrségi Fúvószenekar zenés ébresztőjével kezdődik az ünnep a Dobó téren, majd szórakoztató műsorokra, folklórbemutatóra várják az érdeklődőket. Este hatkor istentiszteletet celebrál a várban dr. Seregély Ish’án egri érsek, majd 18.30- tól a Dobó téren a fúvósok térzenéjét hallgathatja a közönség. Az ünnepség 19 órakor kezdődik, köszöntőt mond dr. Nagy Imre polgármester. A hagyományoknak megfelelően 20 órától az ejtőernyősök ugrásaiban gyönyörködhetnek az ünneplők, majd 21 órától a tűzijátékban. A programot éjfélig tartó utcabál zárja. A tardosi sportpályán pénteken délelőtt 10 órától az MSZP Egri Szervezete politikai pikniket rendez, a házigazda Korózs Lajos országgyűlési képviselő, vendége Kósáné Kovács Magda lesz. Felsőtárkányban pénteken 15 órakor a Tóparti Szabadtéri Színpadon operaénekesek és a Rozmaring Népdalkör műsorát láthatja a közönség. A Felsőtárkányi Fúvósok térzenével, az egri Vitézlő Oskola haditorna-bemutatóval járul hozzá az ünnepi hangulat emeléséhez. Novajon falunapot rendeznek 20-án, zenés ébresztővel, majd 10 órától sportversenyekkel. Délután 3 órától kulturális műsor, valamint - Berecz János polgármester köszöntője után - borkóstoló, hagyományőrzők műsora, utcabál, és tűzijáték várja a programra vágyókat. Noszvajon pénteken délután fél háromkor az egri Helyőrségi Zenekar ad térzenét a faluközpontban, 15 órától a Gazdaháznál Kocsis Gyula a Független Kisgazdapárt megyei alelnöke mond ünnepi beszédet. A gazdaház kemencéiben I5.30-kor kezdik a kenyérsütést, s közben a Szederinda Néptáncegyüttes és a Szikes Banda szórakoztatja a közönséget. A sportpályán 17 órától focimeccs, majd a „Noszvaj legerősebb embere" címért folytatott vetélkedés kínál látványos szórakozást. Füzesabonyban pénteken 9 órától a sportpályán rendezik az Augusztus 20 kupa kispályás labdarúgótorna mérkőzéseit. Délután 3 órakor a városi könyvtárban Macskássy Izolda festőművész kiállítása nyílik. A művésznő a megvásárolt képek értékének felét az árvízkárosultak javára ajánlja fel. Mezőtárkányban pénteken II órakor ünnepi szentmisét tartanak államalapító Szent István királyunk tiszteletére. Ezt követően avatják fel a templom előtti téren a fából faragott „Idő kapuja ” kompozíciót. Este 7 órától az iskola udvarán szabadtéri aratóbált tartanak. ■ Poroszlón péntek reggel ismert színészek (Reviczki Gábor, Trokán Péter, Hankó Attila) is bekapcsolódnak a Nádas-kupa horgászversenybe. Délelőtt a művelődési ház előtt ökörsütés következik, ahol a színpadon a 13 órától kezdődő sztárparádéban fellép az Animal Canibals együttes is. A lampionos csónakfelvonulás 20 órától indul a csónakkikötőből az Eger vize hídjáig és vissza. A napot tűzijáték zárja. Kál és Kompolt közösen ünnepel, szombaton. A káli templomban 15 órakor kezdődik a szentmise. Ezután az orvosi rendelők előtti téren Horváth László országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. A színpadon néptáncbemutató szórakoztatja a közönséget. Gyöngyösön a Bányász Fúvós- zenekar ébreszti a város lakóit a Mátrai Szüreti Fesztivál első napján, 20-án. Az ünnepi misét és a kenyérszentelést a Ferences templomban tartják 9 órától, majd 10 órakor, Szabó Gyula polgármesteri köszöntője után a Kertmoziban szegik meg az új kenyeret, ahol a Vidróczki Néptáncegyüttes ad műsort. Délben a Kertmoziban nyitják meg a Bor és Gasztronómiai Napokat, közreműködik az Ördögszekér Néptáncegyüttes. A Stúdió vagy amit akartok színtársulat 16 órától mutatja be a Kolumbusz című rockoperát, majd 19 órától az István, a király-ból ad elő részleteket Csengeri Ottilia, Détár Enikő, Janza Kata, Vikidál Gyula és Bardóczi Attila. Atkáron 20-21-én tartanak falunapot. Pénteken a zenés ébresztőt követően vonják fel a község zászlaját. Az ünnepi mise 8 órakor kezdődik, 14 órától a művelődési házban rendezik meg a nyugdíjasok kulturális bemutatóját, ahol Benei Bertalan polgármester mond köszöntőt. Szombaton 9 órától zajlanak a sportpályán a gyermekprogramok, a vetélkedők és sportmérkőzések, és este ugyanitt utcabál lesz Nándi és zenekara közre m űködésé ve 1. Gyöngyöstarjánban a hagyományos vigasságok keretén belül ünnepük Szent István napját. A templomban 18 órától hálaadó szentmisét mondanak, utána a Jókai téren szerepelnek a Rózsaszentnuírtoni Majorettek, és trombitaszó hívja a helyieket a polgármester ünnepi köszöntőjének meghallgatására. Este hét után Bokor Tünde erdélyi népdalénekes ad műsort, 19.30 órától pedig a Fresh együttes szereplésével rendeznek szabadtéri diszkót. Markazon három testvérközség képviselőinek körében rendezik meg 20-án a falunapot. A 9 órakor kezdődő szabadtéri misén áldják meg a kenyeret és az új bort. A sportpályán ezután focimeccseket, körzeti lövészbajnokságot rendeznek, megválasztják a falu legerősebb emberét, a gyerekeket pedig kézműves-foglalkozások, vetélkedők várják. Délután négykor lépnek színre a helyi és meghívott amatőr művészeti csoportok, majd táncos mulatsággal búcsúznak az államalapító ünnepétől. Nagyfügeden, a tornacsarnokban a Mátraaljai Roma Kisebbségi Önkormányzatok Kistérségi Társulása szervez bodak szentelőt. Délelőtt 10 órától ünnepi köszöntők hangzanak el, majd a szentmisét követően 11- kor szentelik meg a romák kenyérhelyettesítő ételét. Délelőtt politikai fórumot, ügyességi, családi vetélkedőket rendeznek, délután fél egytől pedig hagyományőrző csoportok, szavalok és táncosok szórakoztatják a közönséget. Az utcabál 20 órakor kezdődik. Rózsaszentmártonban 15 órakor kezdődnek a programok a Petőfi-parkban. A köszöntő, a majorett-bemutató és a díjátadások után Faludy Ilona festőművész, Nagy László faszobrász, valamint a kaktuszgyűjtő Pálinkás házaspár kiállítását nyitják meg. Kézműves-bemutatók, veteránautók felvonulása, aszfaltrajzverseny kínál látványosságot este fél hatig, ekkor kezdődik az az énekestáncos műsor, amelyen a Sám- sonházi Hagyományőrző Együttes is fellép. A Pollux zenekar 19 órakor kezdi húzni a talpalávalót a szabadtéri bálon, 22 órakor tűzijáték zárja a programot. Pétervásárán pénteken délelőtt 10 órakor lovasok felvonulása jelzi az ünnep kezdetét. A Szent István-napi mise 11.30-kor kezdődik, az ünnepi megemlékezés pedig - melyen Pál László polgármester mond köszöntőt - délután négy órakor a város főterén. Az új kenyér megszelését és a hagyományőrzők műsorát 17 órától utcabál, 21 órától tűzijáték követi. Erdőkövesden ma ünnepelnek, a falunapok keretében délelőtt lovaglásra és főzőversenyre várják az érdeklődőket. Délután négy órakor kezdődik az ünnepség, melyen Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke mond köszöntőt. Eztán hagyomány- őrző találkozót rendeznek. Pénteken a délelőtti ünnepi misén Csontos Barna kanonok szenteli fel a település új címerét és zászlaját. Sírokban a kútvölgyi szabadidőparkban pénteken délelőtt fél tizenegykor kezdődik az ünnepi megemlékezés, melyet hagyományőrző együttesek fellépése követ. Délután kettőtől az egri Gárdonyi Géza Színház művészei szórakoztatják a nagyérdeműt, majd 15 órától Mikó István műsorán kacaghat a publikum. Hatvanban a Kossuth téren pénteken 10.30-kor kezdődik az ünnepség. Elsőként a Babszem Jankó Együttes gyermek- műsorát élvezheti a közönség, majd Köles Éva népdaléneklésében gyönyörködhetnek. Varga Kálmán történész, muzeológus 11 órakor mond ünnepi beszédet. Az új kenyér átadását követően a helybéli Naplemente Nyugdíjas Klub műsorát tekinthetik meg az ünneplők. Tiszanánán pénteken délelőtt 11 órakor a templomban szentelik meg az új kenyeret, ezután kórushangversenyt tartanak. Délután Dinnyésháton Tisza- party Show-ra várják a szórakozni vágyókat, akik bográcso- iással múlathatják az időt, este pedig részt vehetnek a fáklyás vízi felvonuláson. Tarnamérán pénteken délelőtt a strandfürdőben kutyaszépségversenyt, munkakutya-bemutatót rendeznek, délután kettőkor kezdődik az ünnepi megemlékezés, majd 16 órától Xan- tus Barbara, és más hírességek műsorát láthatják, este nosztalgiabál lesz, természetesen tűzijátékkal, majd a Fresh együttes muzsikál. Hevesen a hagyományos Diny- nyefesztivál programjára várják az érdeklődőket. Pénteken 10.30-kor nyílik a művelődési házban a szőtteskiállítás, majd 11 órakor ünnepi szentmise lesz a római katolikus templomban. Itt adják át az idei Pro Űrbe díjakat, illetve a kimagasló köz- szolgálatban végzett munkáért járó jutalmakat. Délután 2 órakor nyílik Jakab Tibor szabadtéri fotókiállítása, délután pedig show-műsor szórakoztatja az érdeklődőket. Fellépnek hagyományőrző csoportok, humoristák, táncformációk. Este nosztalgiadiszkó lesz, 22 órakor tűzijáték.- HA MA ESTE IS KÉSŐN JÖSSZ HAZA A HAVERJAIDTÓL, HOLNAP NEM SZÓLOK HOZZÁD EGY SZÓT SEM! - MONDJA FENYEGETŐLEG AZ ASSZONYKA A FÉRJEURÁNAK. i A FÉRJ VÁLASZÁT LÁSD A FŐ SORBAN Készítette: Báthoty Attila FIÓKBA HELVf ZlfT ► MELLÉKVESE HORMONJA ► CSILLAGÁSZATI TETŐPONT ► ◄ TIZENKÉT HÓNAPBÓL ÁLLÓ IDŐEGYSÉGEK KÖZÉPEN ÁZ0' NAGY DORA ÉSZAK, RŐV. RÓMAI J ___ ► F ŐPAP ÜNNEPÉLYES BEIKTATÁSÁT VÉGEZNI IDEGEN SZÓVAL BŐR, RÖV. __NÉVELŐ A T ESTHŐMÉRSÉKLETE MAGAS LESZ OROSZ VÁROS, BELTENGER NÉVADÓJA A FÉRJ VÁLASZA KOLLÉGIUMI ALKALMAZOTTAK ► ▲ T ”...... ..... "... .----------▼---------: ▼ ▼ m B RÁDIUSZ A RÁBÍZOTT FELADATOT MEGOLDOTTA NITROGÉN ► . j t ► MAG NÉMETÜL (K0RN) — AJÁNDÉKOZIK ► OKTATJA. TANÍTJA -111 NÉV KŐMŰVESMUNKÁT VÉGEZ ► Y MAGA UTÁN HÚZ KETTŐZVE: SP0RTT0GADÁS ► ' ► ▲ RÖVIDÍTÉS DIPLOMÁCIAI GÉPKOCSIKON NÉMÁN APÁZIK! — ► ▼ TILTÓSZÓ MEGFESZÍTÉS NÉLKÜL | ► FLUOR BURKOLÓANYAG ► . ▼ SÁRGÁSZÖLD SZÍNŰ ► ▼ FINOM SZÖVÉSŰ KELME TONNA, RÖV. ► ▲ ▼ ... JAMAICAI TROMBITÁS TOROKVESGÁ- LAINÁL HASZNÁLT FALAPOCSKA ► BŐR TUDOMÁNYOS TÉTELEK ► RITKÁN ELŐF0R0ULÓ FÖNÉWÉGZÓDÉS ▼ ►-----------------------1 MAGAD NEVELŐ ▼ NITROGÉN ► DÉL, RÖV. ► TENGER VÍZSZINTJENEK SÜLLYEDÉSE TÁRGYRAG ▼ ► ERŐLKÖDVE. KAPKODVA LÉLEGZIK KIVÁLÓ OPERAÉNEKES V (GYÖRGY) ► T __________-------▼-------É VÉBEN- LATINUL STERBINSZKY BECENEVE VOLT ► BECSAP MEGTÉVESZT ► | : TATA RÉSZE! ► T IL0SVAI KATALIN MONOGRAMJA ► DUBLIN LAKÓI ÁRPÁD-HÁZI URALKODÓ V. (SÁMUEL) AMELY HELYEN ... OVO A SZEMÉLYEDRE V ► ________ N ÖVÉNYEVŐ HAL NÉVELŐ--------▼------► ▼ 1 __________ M OSÁS RÉSZE! i ■ ► ' ▼ ' ▼ SVÉDORSZÁG GK-JELE ELŐADÁS MEGZAVARÁSA HANGOS K0ZBESZ0LÁSSAL ◄ FUTÁS, ROHANÁS GRAMM, RÖV. ' ► t T 1 _________ DÁH ÍDÓ Keresse a poleok«». és vegyen rét&i tiyareményjáíékunkon'. Bővebb infortnáeíúk a szörélatxikun és a termékek hátoldalán található hizerba cí«káke«*. KAPHATÓ A ( ÜZLETEKBEN! Elmo HEY-HO alma, fehér szőlő ital, 2 I Beérkezési határidő; 1999. október 5. Sorsolás: 1999. október 7. A nyereményjáték szabályait keresse szórólapjainkon! KAMA Harmónia margarin, 500 g NYERJEN egy FIAT Seicento-t a (OOP negyedéves nyereményjátékén e giOPON -nai és m ORGANICS-soli 3)reber ,el NYEREMÉNYJÁTÉK augusztus 21 - szeptember 30-ig KŐBÁNYAI VILÁGOS sör, 0,5 I SáGa Foods GOMBÁS PIPI FASÍRT lkg MTIBIM 10 «R» «érrel toü A nyereményjáték szabály keresse