Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-10 / 185. szám
12. oldal SporTTüköR 1999. augusztus 10., kedd TENISZ - NIKE Junior Tour országos verseny, Eger Lukács Dénes (ETA): párosban bronz A díjakat Szűcs Lajos (jobbról) helyi főrendező és Ku- hárszky Zoltán (a háttérben középen), az NJT magyar versenyigazgató adta át fotó: pilisy elemér Csütörtöktől kezdve négy napon át az egri érsekkerti pályán adtak egymásnak randevút a 12 és a 14 év alatti korosztály legjobb teniszezői. A NIKE Junior Tour országos rendezvénysorozat negyedik állomásán 140 versenyző mérkőzéseire került sor, melyek közül több is igazán látványos csatát hozott. A legerősebb mezőny az F12-es kategóriában gyűlt össze, ám színvonalát tekintve az F14-es korosztály emelkedett ki. Egerből a rendezést vállaló Egri Tenisz Alapítvány mellett a Top Ten és a Smash TC is indított versenyzőket, a megyeszékhelyi teniszezők száma 13 főt tett ki. Közülük egyéniben legjobban Marosfalvi Zsuzsa (Smash TC) szerepelt, aki a 8 közé is bejutott, ám ott a későbbi ezüstérmes Teliér Petra búcsúztatta a további küzdelmektől. Párosban csak az F72-ben rendeztek versenyt, ahol Lukács Dénes (ETA) Enyedi Gergellyel az oldalán a harmadik helyet szerezte meg. Eredmények, egyéni számok, L12: 1. Adamko Miljana (Paks), 2. Szávay Ágnes (Új- hidy TI), a döntőben: 6:0, 6:2, 3. Mészáros Mirtill (BBTC), Zubor Zsófia (NYSI). L14: 1. Halász Klaudia (Vasas), 2. Teliér Petra (BHSE), a döntőben: 6:4, 6:4, 3. Tóth Antónia (Xénia TTC), Kiss Dóra (MLTC). FI2: 1. Nagyistók Marcell (Tisza TC), 2. Ballók Márko (Építők), a döntőben: 7:5, 6:2, 3. Kovács Kristóf (Pesthidegkút), Horváth István (Kiskunfélegyháza). F14: 1. Balázs György (Építők), 2. Szatmáry Adrián (Metró), a döntőben: 6:3, 6:2, 3. Both József (BBTC), Czink Péter (IDOM). Párosban, F12: 1. Kovács Kristóf (Pesthidegkút)-Kat- szamakisz Alexisz (MTK), 2. Nagyistók Marcell (Tisza TC)-Csomák Vidor (Kecskemét), a döntőben: 3:6,6:2, 6:0, 3. Lukács Dénes (ETA)-Enyedi Gergely (Siófok), Horváth István (Kiskun- félegyháza)-Ballók Márko (Építők). (bcs) SZUPEREXPRESSZ Ha 15 óráig feladja, másnap olvashatja 1979 és 1981 között született fiúk jelentkezését várjuk igen kedvezményes térítési! személy- és tehergépkocsi-vezetői tanfolyamra. T-Mobil ’96 Autósiskola Eger, Kisasszony u. 6. Tel.: 36/412-537 (55336) Egri étterem gyakorlott kézilányt felvesz. T.: 06-30/9452-900 (55695) Elektronikai Kft. nyomtatott áramköri lapok beültetésére és forrasztására azonnali belépéssel felvesz fiatal női munkaerőt 35 éves korig. Szakirányú képesítés nem szükséges. Érd.: hétköznap 8.00-16.00 óráig a 06-30/9350- 911-es tel. (55723) Héj nélküli tökmag felvásárlása (csak első osztályú) csütörtökön, 12-én a régi vetőmagüzemben Kálban 9 órától. T: 36/480-355, este 8 órától (55710) Kedden a KDNP-székházban olcsó torna- és sportcipő-vásár 8-17 h-ig. (55604) Nyári vásár a Dominóban (Érsek 13.)! Összes áru 10-20-50 % engedménnyel. (55712) Kovács távozott Tegnap a Hotel Stadionban tartották meg az MLSZ rendkívüli közgyűlését. Csíki Károly (Kis- pest-HFC) Kovács Attila helyett dr. Vass Gézát, a Helasz elnökét javasolta levezető elnöknek, de egy szavazat híján a közgyűlés nem fogadta el az indítványt. David Will, a FIFA skót alel- nöke kijelentette, hogy az MLSZ-ben kialakult helyzetet a magyar szövetségnek kell megoldania. Az Ernst and Young könyvvizsgáló cég szerint az MLSZ munkája rendkívül rossz és pontatlan volt, s gazdaságilag kaotikus. A visszahívásokat követően a küldöttek döntöttek, hogy szeptember 25-re rendkívüli tisztújító közgyűlést hívnak össze, az ügyvitellel addig Berzi Sándort bízták meg. Nem nyertek tippelőink Az Egertej Kft. támogatásával Az 31. héten Deme Jánosné nagyúti és Szilágyi Klára egri olvasóink tippjeit játszottuk meg az egri Rózsa Károly úti totózóban. A meglepetésekkel teli játékhéten Deme Jánosné 7, Szilágyi Klára 5 találatot ért el. A 29. heti totónyeremények: 13 plusz 1 talá- latos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereményük egyenként 2.810.284 forint. 12 találatos szelvény 18 darab, nyereményük egyenként 117.095 forint. A 11 találato- sokrá egyenként 8969 forintot, a 10 találato- sokra 1521 forintot fizetnek. A góltotón a 4 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 173.837 forint. Hetente ismétlődő közkedvelt tippelőjátékunkban a megjátszható variáció 1-4-8 indexszámú (1200forint), ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a mérkőzésekre egy háromesélyes (1X2), négy kétesélyes (IX, 12, vagy X2-es) tippet és nyolc egyesélyes tippet (1, vagy X, vagy 2) kell beírni. Lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totó kollektív szelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztőségünkbe (Heves Megyei Hírlap, Eger, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A játékban csak a lapból kivágott szelvények vesznek részt. A beérkező tippek közül minden héten pénteken 12 órakor sorsolással választjuk ki azt a két fogadót, akinek a tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. közösen megjátszik az egri Rózsa Károly úti totózóban. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, abban az esetben a nyereményt megfelezzük. Kétezer forint alatt a nyeremény teljes egészében a fogadót illeti meg. HA NVCRÜNK ■ mezüNK! ( 32. hét ÁV I \ A O / J.I- 4 \ o 1 XÍ^jIirW / \ °n --' / S orszám X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bayern Münch. Hamburg 2. Kaiserslautern Dortmund 3. Schalke 04 Bielefeld 4. VfB Stuttgart Bremen 5. Frankfurt Unterhaching 6. Ulm Freiburg 7. 1. FC Köln Oberhausen 8. Aachen Stuttgarter Kick. 9. Hannover TB Berlin 10. Nürnberg Mannheim 11. Nyíregyháza Debrecen 12. Zalaegerszeg Siófok 13. Vasas Kispest +1 mérkőzés 14. Hertha BSC Rostock Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 1 4 B Indexszám: 48 db Név:. Cím:. Egy hír: egy mondat LABDARÚGÁS Ma Pétervásárán játszik a Vasas A győztes rajtot (Gyöngyöshalász ellen 3-1) követően ma délután 17 órai kezdettel barátságos mérkőzést játszik Péter- vására labdarúgócsapata. A megyei I. osztály legutóbbi bronzérmese a Professzionális Nemzeti Bajnokságban szereplő Vasas Danubius Hotels együttesét látja vendégül. A fővárosi piros-kékek is sikerrel vették az első akadályt az élvonalban, hiszen a Ferencváros vendégeként 2-1-te nyertek, ami nagy fegyvertényként könyvelhető el. BUJKÁLT. Linford Christie bujkált a doppingellenőrök elől, lakcímeként ügynöknőjének, Sue Barrettnek a lakását adta meg, így kerülte el a váratlan, szúrópróbaszerű ellenőrzéseket. KIESETT. Nem jutott be a nyolcaddöntőbe Lékó Péter a Las Vegasban egyenes kieséses rendszerben zajló sakk-világbajnokságon, miután a villámpartik során 1.5-0.5-re kikapott a cseh Movsesiantól. GYŐZELEM. Második középdöntőbeli mérkőzését is megnyerte a magyar junior női kézilabda-válogatott a kínai világbajnokságon. Eredmény: Magyarország - Brazília 27:23 (14:10). DISZKOSZ. A Rigában rendezett 15. ifjúsági atlétikai Eúrópa-bajnokságon részt vett a Hevesi SE diszkoszvetője, Varga Ildikó is, aki tüdő- gyulladás miatt sokat kihagyott a felkészülés során, így a kontinensviadalra nem éppen a legjobb formában utazott. Ildikó a selejtező B-csoportjában 45,49 méteres dobással a 9. helyen zárt, és nem jutott tovább. LABDARÚGÁS - Megyei II. osztály, az 1. forduló mérkőzései Első edzésként 3 adácsi pont Párádról Hatvani Lokomotív - Szihalom 1-4 (1-0) Hatvan, 50 néző. V.: Szigetvári. H. Lók.: Rozmaring - Strausz, Oldal, Czakó, Pádár (Labáth), Dávid (Husanyicza), André (Bodnár I.), Kovács, Takács, Saly, Fehér. Edző': Bá- t lint József. Szihalom: Járdán - Popovics, Kalotai, Vona, Kiss, Tóth (Barna), Németh, Vincze, Pelyhe, Lehó (Molnár), Szabó (Bőgős). Játékos- edző': Pelyhe Csaba. Új bajnokság, új edző, új remények, csak a csapat a régi. A hazaiak ott folytatták, ahol tavasszal abbahagyták. G.: Fehér, ill. Szabó 2, Popovics, Lehó. Jók: Rozmaring, Oldal, Fehér, ill. az egész vendégcsapat. Ifik: 6-0. Bálint József: - Akikben a legjobban bíztam, azokban csalódtam. Pelyhe Csaba: - A második félidőben megmutatkozott a győzni akarás. Kovács Sándor Egerszólát - Kisköre 0-2 (0-2) Egerszólát, 150 néző. V.: Do- moszlai J. Egerszólát: Horváth L. I. - Prokaj T. (Prokaj Á.), Harmati, Verebélyi A., Sipos, Kovács (Kriván), Gulyás, Szamosvölgyi, Verebélyi N., Horváth L. II., Linninger (Nagy T.). Edző': Szergej Ge- rascsenko. Kisköre: Szén - Lóié, Szabó, Ungvári, Demeter (Patkó), Varga, Molnár Z. (Molnár T.), Tóth, Takács (Sebők), Csonka, Czvitkovics. Edző': Szélesi János. Egyenlő erők küzdelmében a szerencsésebb csapat győzött. G.: Czvitkovics, Csonka. Jók: Gulyás, Szamosvölgyi, Verebélyi N., ill. Lóié, Szabó, Czvitkovics. Ifik: 4-1. Szergej Gerascsenko: - Nekünk csak kapufákra futotta. Szélesi János: - Idény eleji mérkőzésen biztos győzelem. Horváth László Hort -Apc 1-5 (1-2) Hort, 300 néző. V.: Gergelyi. Hort: Maksa - Kovács J. (Hegedűs E.), Sultis, Nagy Tamás (Paja N.), Vincze, Csuvi- kovszky, Nagy Tibor, Habány (Tóth T.), Káposzta, Györkis, Somogyi. Játékos-edző': Tóth Tibor. Ápc: Bajkó - Menus J., Csorba, György, Farkas, Dudás, Kiss, Jambrik, Makó (Ba- ranyi Z.), Menus T. (Csemer), Varga (Harsági). Edző': Varga József. Az alakuló apci csapat magabiztos győzelmet aratott az újonc hazaiak ellen. G.: Somogyi, ill. Kiss 2, Varga 2, Farkas. Jók: Hegedűs E., Sultis, ill. György, Farkas, Varga. Ifik: 7-3. Tóth Tibor: - A jobbik csapat győzött, de nálunk dinnyeszezon van. Varga József: - Nem- játszottunk jól, de legalább taktikusan. Kovács Anikó Vámosgyörk - Recsk 0-1 (0-1) Vámosgyörk, 150 néző. V.: Fehér. Vámosgyörk: Vadnai- Ördög, Veres, Marsi G., Loboda, Marsi Z., Torna, Váradi, Balogh, Bódis, Gulyás (Tóth, Juhász R., Csányi). Edző: Horváth László. Recsk: Hegyi- Bolyki, Pusoma, Hajdú (Bódi), Puporka, Lengyel, Kóczián, Farkas, Bonszki, Klement, Csík. Játékos-edző': Lengyel Lajos. A nagy reményeket tápláló hazai csapat nem kapta el a fonalat, a vendégek viszont taktikusan játszottak. Kiállítva: Marsi G. a 60. percben. G.: Csík. Jók: Veres, Loboda, Váradi, ill. az egész vendégcsapat. Ifik: 1-1. Torna István, csapatvezető:- Remélem, lesz még jobb is. Lengyel Lajos: - Nagy küzdelemben, fegyelmezetten játszó csapatom megérdemelten győzött. Torna István Sarad - Gyöngyöspata 1-0 (0-0) Sarud, 200 néző. V.: Nagy S. Sarud: Onder - Dávid, Csanádi, Ulmann, Takács R., Ha- bóczki, Balázs (Nagy), Oláh, Takács O., Óceán, Kovács (Blidár). Edző: Varga István. Gy.pata: Szlovencsák Sinka, Kecskés, Kovács, Maka (Pilinyi), Hordós, Bálint (Patai), Sztankó, Benus, Haller, Demeter. Edző: Benus Ferenc. Jó iramú mérkőzésen, kitűnő játékvezetés mellett, megérdemelt sarudi győzelem született. G.: Csanádi. Jók: Takács O. (a mezőny legjobbja), Csanádi, Ulmann, Habóczki, ill. Szlovencsák, Sinka, Hordós. Ifik: 2-2. Varga István: - Végig mezőnyfölényben játszottunk és megérdemelt győzelmet arattunk, amit a három kapufa is bizonyít. Benus Ferenc: — Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen, egy jól eltalált lövés döntött. Kiss Éva Párád - Adács 1-2 (0-2) Párád, 200 néző. V.: Márta Zs. Párád: Csortos - Szlovencsák Z. (Horváth), Juhász, Balogh, Vanó, Kálmán, Szűcs, Batyki (Szlovencsák J.), Asztalos, Fejes, Csík (Holló). Edző: Du- leba János. Adács: Bana - Rácz, Miksi, Kovács, Nagy R., Nagy F., Ács, Rafael, Rézműves, Viktor, Kiss. Megbízott edző: Viktor György. A jól kezdő vendégek kétgólos előnyét a második félidőre feljavult, de 7-0-nál 77-est hibázó hazaiak nem tudták kiegyenlíteni. A döntetlen igazságosabb lett volna. G.: Fejes, ill. Miksi 2. Jók: Balogh, Vanó, Fejes, ill. mindenki. Ifik: 2-2. Duleba János: - A nyáron történtek után már annak is örülök, hogy Párádon van csapat. Viktor György: - Az első edzés és az első mérkőzés... Vanó György Verpelét - Kápolna 3-3 (1-2) Verpelét, 500 néző. V.: Tóth B. Verpelét: Hliva - Prokaj (Petrény R.), Henninger, Farkas O., Sajbán, Csomós, Kovács, Nagy A., Nagy I., Simon, Verebélyi (Péter). Játékos-edző: Farkas Ottó. Kápolna: Bóta - Báder Zs., Bíró, Hegedűs, Kulics Z., Báder S. (Stefán), Kulics A. Burai, Czékmány, Prokai (Balog, Kerepesi), Farkas L. Edző: Lovász Tamás. Korrekt játék- vezetés mellett igazságos eredmény született. G.: Nagy I. 3, ill. Farkas L. 2, Prokai. Jók: Henninger, Nagy I., Kovács, ill. Farkas L., Prokai, Báder S. Ifik: 2-2. Farkas Ottó: - A második félidei játékunkkal nyerni kellett volna. Lovász Tamás: - Jó ellenféllel szemben Verpeléten hagytunk két pontot. Czipó István Zagyvaszántó - Pély 2-2 (2-0) Zagyvaszántó, 200 néző. V.: Gönczi. Z.szántó: Balogh S. - Makaria, Balogh I., Kiss I., Luczián (Ambrus), Fekete, Szabalics, Szakolczai, Mol- csán, Oldal (Illés), Cserta (Rabecz). Játékos-edző: Fekete László. Pély: Viszneki B. - Galajda, Vona, Ivanics, Várkonyi (Farkas), Burai D., Kiss, Nagy (Stander), Burai P. (Vona T.), Kocsis, Viszneki J. Edző: Vona Géza. Ellentétes félidők után igazságos a végeredmény. G.: Balogh I„ Szakolczai, ill. Stander, Burai P. Jók: Balogh S., Szakolczai, Illés, ill. Viszneki B., Galajda, Vona, Nagy. Ifik: 0-4. Fekete László: - Biztos győzelmet engedtünk ki a kezünkből. Vona Géza: - Adtunk egy félidő előnyt a hazaiaknak. Fekete László A bajnokság állása: 1. Apc 1 1 0 0 5-1 3 2. Szihalom 1 1 0 0 4-1 3 3. Kisköre 1 1 0 0 2-0 3 4. Adács 1 1 0 0 2-1 3 5. Sarud 110 0 1-03 Recsk 110 0 1-03 7. Kápolna 10 10 3-31 Verpelét 10 10 3-31 9. Pély 10 10 2-21 Z.szántó 10 10 2-21 11. Párád 10 0 11-20 12. Gy.pata 10 0 10-10 Vámosgyörk 10 0 10-10 14. Egerszólát 10 0 10-20 15. H. Lokomotív 10 0 11-40 16. Hort 10 0 11-50 A 2. forduló párosítása, augusztus 14., szombat, 17: Recsk - Egerszólát, Kisköre - Hort, Apc - Hatvani Lók., Szihalom - Sarud, Pély - Verpelét. Vasárnap, 17: Gyrpata - Zagyvaszántó, Párád - Kápolna, Adács - Vámosgyörk.