Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-09 / 184. szám
12. oldal SporTTüköR 1999. augusztus 9., hétfő VÍZILABDA - 1. Ostoros-kupa női torna - Az egrieknek nem sikerült a pontszerzés Tavirózsaként ragyogtak a vasutasok A nyári felkészülés során számos lehetőség adódik arra, hogy a csapatok különböző tornákon, hagyományos körülmények között próbálják begyakorolni a taktikai elemeket. Szombaton, azonban országosan egyedülálló női vízilabdakupára került sor az Ostorosi- tóban rendezett alkalmi pályán. A sportág népszerűsítését szolgáló eseményen a magyar bajnok Szentes, a BVSC, a Vasas, és az ÚVMK-Eger szerepelt. A csapatok körmérkőzés formában 2x10 perces találkozókat játszottak, míg a játékvezetők vízibicikliről irányították a küzdelmeket. Az I. Ostoros-kupát nagyszerű és ötletes teljesítménnyel a vasutas gárda nyerte, a fővárosiak ugyanis jobban alkalmazkodtak a körülményekhez, mint a jobb erőkből álló szentesiek. A házigazda egriek lelkes játékkal és az olaszországi profiskodásból hazatért Denk Zsuzsanna góljaival szoros mérkőzéseket játszottak. Kovács Róbert edző tanítványai mostoha körülmények között készülnek és anyagi gondokkal is küzdenek, így kérdéses a szereplésük a bajnokságban. A gondok enyhítésére Szabó József, a Csurgó-völgyi Szabadidő-egyesület keretén belül szervezte a tornát, és ezáltal próbált támogatókat keresni az együttes számára. A rendezvény egyértelműen alátámasztotta, hogy érdemes a lányokra is energiát fordítani, mert lelkesedésük és hozzáállásuk példaértékű. Eredmények: Szentes ÚVMK-Eger 6-5, BVSC - Vasas 2-2, BVSC - ÚVMK-Eger 7-3, Vasas - Szentes 2-5, BVSC - Szentes 4-3, Vasas - ÚVMK-Eger 10-8. Végeredményben: 1. BVSC 5 pont, 2. Szentes 4, 3. Vasas 3, 4. ÚVMK-Eger 0. A női találkozók előtt és közben az 1985-ben született fiúk Vidék- és Budapest-válo- gatottjának összecsapásaira került sor, ahol a fővárosiak 5-2- re, illetve 6-5-ra győztek. A tornát támogatták^ásztor- hús, Príma Frutta, Spaten Söröző, Trink Söröző, Pizza Club, Polo Söröző, HBH Bajor Sörház, Korintos 2000 Kft., Rádió 7, Megyei Sportigazgatóság, Agria Drink, Numan Pékség, Blumen virágküldő-szolgálat. Tóth Kálmán Tornagyőztes a válogatott A magyar női vízilabda-válogatott harmadik mérkőzését is megnyerte a spanyolországi Manresában zajló nemzetközi női vízilabdatomán és a Németország - Franciaország találkozó eredményétől függetlenül az első helyen végzett. Eredmény: Magyarország - Spanyolország 8-4. A hölgyek mérkőzésein összesen 57 gólt láthattak a napfürdőző nézők FOTÓ: GÁL GÁBOR Mi sem természetesebb ...a hegyikristályt idéző felületű, egyéni megoldásokra csábító, egyszerűségében harmonikus új Alpesi Cristal tetőcserépnél mely megalkuvás nélküli fedést biztosít a megszokott Bramac minőségben. Az új Alpesi Cristal tetőcserepet augusztus 9-től bevezető kedvezménnyel kínáljuk Önnek: minimum 115 négyzetméternyi tető megrendelése esetén 15 m2 a Bramac ajándéka. Keresse a Bramac kereskedőknél az ország minden pontján! Szeretnék többet tudni az Alpesi Cristal tetőcserépről, kérem küldjenek címemre prospektust! építkezem tervező vagyok kivitelező vagyok Bramac Kft. 8200 Veszprém, Brusznyai Árpád u. 24. aiUITÍTSaHMEMEITSYSTEH Ha már egyszer építkezik LABDARÚGÁS - NB II. Keleti-csoport - Háromharmados meccs Egerben Telek bombája nyugtatta az idegeket Telek Zoltán (balról) gólja döntött a pontokról fotó: pilisy FC Eger - Gyomaendrőd 1-0 (0-0) Eger, 500 néző. V.: Mezei (Adám, Varga). Eger: Varga - Fejéregyházi, Holtner, Bocsi, Kovács Cs. - Bercsényi, Szabó (Béres, 60.), Márton (Horváth, 80.), Telek - Hajmási (Montvai, 65.), Szamosi. Edző: Csuhay József. Gyomaendrőd: Kollár - Nagy, Diczkó, Lábos - Ku- rilla, Bócsik, Molnár, Lipták (Hajdú, a szünetben), Unya- tinszki (Mester, 75.) - Varga (Dán, 60.), Hídvégi. Edző: Turcsek Zoltán. A gól története: Telek a 75. percben a számára idegen jobb oldalon vette át a labdát a vendégek térfelének közepén, majd néhány lépés után 25 méterről ballal a bal felső sarokba lőtt, 1-0. Sárga lap: Diczkó a 36., Unyatinszki a 39., Bocsi az 54. percben. Ez a mérkőzés valójában már a sorsoláskor elkezdődött. Akkor vasárnapra írták az időpontot, de mivel az Eger (kivételesen) szombatra módosított, a hivatalos sorsolást már utóbbi módon kapták meg a klubok. Gyanút keltett, hogy pénteken a Nemzeti Sport a vasárnapi programban jelölte a meccset. Káló József, az Eger ügyvezető elnöke nyomban intézkedett, az országos sportláp szombati száma még időben korrigált, a játékvezetők dolgában is megfelelő helyen kérte a segítséget az egri sportvezető. A telefonos hangrögzítő igazolja, hogy az illetékesek szóltak a kijelölt síp- mesternek, aki viszont (mert valószínűleg nem kapta meg feletteseitől az üzenetet) társaival egyetemben - nem jelent meg szombaton Egerben. A szabályok szerint kell ilyenkor eljárni, a gyomaend- rődi vezetők azonban azt kérték, hogy inkább egyezzenek meg új időpontban. Az Eger vezetői ragaszkodtak, hogy állapodjanak meg szükség játékvezetőben, mert ez a szabály. A telefonálások özöne zajlott le a klubházban, míg végül a vendégek belátták: ha nincs javaslatuk, a zöld asztalon elvesztik a három pontot. Elfogadták, hogy az éppen szabadnapos egri Mezei Ottó SZUPEREXPRESSZ . Ha 15 óráig feladja, i másnap olvashatja Akciós blúz-, szoknya- és ruhavásár Techn. Háza hétfőtől péntekig, 9-15 h (55413) Gyöngyösön lévő vegyeskereskedésbe eladót felveszünk. T: 06-20/9429-107, 0637/319-047 (55581) Ingyenes KRESZ-tanfolyamot indít a Delfin Autósiskola 08. 12-én. Tel.: 36/323-104 (55070) legyen a játékvezető, partjelzőként pedig Adám Mihályt (volt NB /-es bíró), aki ellenőrként helyes időpontra kapta a küldést, valamint a vendégek egyik hajdani játékosa lengette a zászlót. Az első félidő ideges, csapkodó játékot hozott, főleg az egriek nem tudták azt játszani, amit szerettek volna, a pontatlanságuk megkönnyítette a vendégek dolgát. A második félidő közepéig tartott a hazai szempontból egyre kínosabb helyzet, amikor beszálltak a cserék. Béres szabadrúgását Holtner fejelte alig kapu mellé, majd szintén Béres óriási „lökete” zúgott el a kapufa mellett. Aztán Telek is beleadott apait, anyait, labdája bombaként vágódott a hálóba. Gólszerzési lehetősége a veszélyesen támadó vendégeknek is akadt, mégis, jobb összpontosítással és nagyobb szerencsével többgólos is lehetett volna a hazai siker. Mivel a további egri találatok elmaradtak, az utolsó pillanatokig feszültek az idegek. Az FC Egerből a gólszerző Telek érdemel feltétlen kiemelést, a többiek teljesítménye viszont nagyon hullámzott.- Csuhay József: - A hercehurca minket viselt meg jobban, ennek ellenére a helyzetek alapján megérdemelten szereztük meg a győzelmet.- Turcsek Zoltán: - Nem érdemeltünk vereséget. U. M. Honor - FC Hatvan 1-0 (1-0) Monor, 800 néző. V.: Kormos (Hegedűs, Tóth P.). Monor: Kisnémet - Csőke, Flórián, Gubucz, Zilah - Ke- repeszki (Arany, 72.),, Varró, Kajli (Bokros, 86.), Koltai - Petyán (Pászti, 80.), Füle. Edző: Varga Károly. Hatvan: Berecz - Tóth Gy. - Buzma, Szűcs - Kiss A. (Szabó Z., 79.), Mohácsi, Fekete, Gohér, Jele - Balázs, Andrási (Tóth N., 86.). Edző: Szabados György. A gól története: a 39. percben szögletrúgást követően Varró fejelt Berecz mellett az ellenkező sarokba, 1-0. Sárga lap: Kajli a 47., Varró a 82. percben. 20. perc: Hatvani szöglet után Andrási lőtt kapu fölé. 24. perc: Lendületes monori akciót követően Varga fejelt mellé. 36. perc: Balázs ígéretes helyzetben elcselezte magát. 47. perc: Fekete szabadrúgása nyomán a felső lécről a kapus kezébe pattant a labda. 65. perc: Mohácsit a 16- oson belül fellökték, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Az újonc monoriak tartottak az NB II-ben tapasztalt hatvani gárdától. A vendégek szinte végigtámadták az első félidőt, de a lehetőségeik kimaradtak, miközben váratlanul gólt lőttek a hazaiak. Szünet után mezőnyfölényt harcoltak ki a vendégek, ám helyzetekig nem jutottak, sőt inkább a monoriak szerezhettek volna újabb gólokat. A hatvaniak úgy szenvedtek vereséget, hogy a mezőnyben többet birtokolták a labdát, de a kapura nem sok veszélyt jelentettek. Jók: Tóth Gy., Szűcs.- Varga Károly: - Győzelmünk értékét növeli, hogy a három pontot rutinos csapattal szemben szereztük.- Szabados György: - Egy potyaízű gól eldöntötte a mérkőzést. Szendi László További eredmények: Kun- szentmárton - REAC 4—2, Jászberény - Kiskőrös 0-1, Nyírbátor - Gyula 2-0, B. Volán - Kalocsa 4-1, PLC-Fót - Kiskunfélegyháza 1-0, Kazincbarcika - MVSC 5-0. A bajnokság állása 1. K.-barcika 1 1 0 0 5-0 3 2. Borsod Volán 1 1 0 0 4-1 3 3. K.szt.márton 1 1 0 0 4-2 3 4. Nyírbátor 1 1 0 0 2-0 3 5. - 8. PLC-Fót 110 0 1-03 5.- 8. Eger 110 0 1-03 5.- 8. Monor 110 0 1-03 5.- 8. Kiskőrös 110 0 1-03 9.-12. KMháza 10 0 10-10 9.-12. Gyomaendrőd 10 0 10-10 9.-12. Hatvan 10 0 10-10 9.-12. Jászberény 10 0 10-10 13. REAC ‘ 10 0 12-40 14. Gyula 10 0 10-20 15. Kalocsa 10 0 11-40 16. Miskolci VSC 100 10-50 A 2. forduló párosítása. Augusztus 14., szombat, 17: Kiskunfélegyháza - Nyírbátor, Gyomaendrőd - Monor. Vasárnap, 17: MVSC - PLC- Fót, Gyula - Eger, Hatvan - Kunszentmárton, REAC - Jászberény, Kiskőrös - Borsod Volán, Kalocsa - Kazincbarcika. Beugróból főhős... Mivel minden osztályban elkezdődtek a bajnoki küzdelmek, nem sok választási íehetőség adódott szombaton Egerben, szükség-játékvezető dolgában. Mezei Ottó készségesen állt rendelkezésre, összességében közmegelégedésre működött, a legnagyobb elismerés, hogy a vendégek is gratuláltak neki a végén. Ez egri szempontból feltétlen megnyugtató.- Tudtam, hogy nem egyszerű feladatra vállalkozom, de bíztam önmagomban. A játékvezetői tárgyilagosság megőrzése lebegett végig előttem, a pártosság és részrehajlás teljes kizárásával, őszintén a szabályok szerint. Örülök, hogy a csapatok döntötték el egymás között a mérkőzés sorsát - mondta a mérkőzés után Mezei Ottó. Teljesítményéhez csak gratulálni lehet.