Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-24 / 171. szám

6. oldal Hírlap Magazin 1999. július 24., szombat Margit asszony, a harangozó nehéz alvó. Azon az éjszakán is sokáig hánykolódott az ágyá- bafl, mire elszunnyadt végre. Már-már álomba merült, ami­kor a szoba fülledt csendjébe belehasított a telefon csengése. Először azt hitte, álmodik csu­pán, mert ugyan ki keresné őket hajnali fél kettőkor, ám a készü­lék hangja könyörtelen volt.- Drága asszonyom — hal­lotta a kagylóból -, nagyon nagy baj van, azonnal verje félre a harangot! Tomes Istvánné, a harangozó hirtelen nem jutott szóhoz, két­szer is megrázta a fejét, hogy ébren van-e egyáltalán. Tíz éve jár át a szomszédos templomba, hogy a megszokott időben megnyomja a harangot működ­tető villanymotor gombját, de az egy évtized alatt ilyen még nem fordult elő. Még hogy, fél- revemi a harangot...! A hajnali telefonáló - mint kiderült, a polgármester asz- szony - azonban csak azt haj­totta, hogy riasztani kell a falut, mert a Hanyi-ér felől jön az ár.-Igen..., igen..., máris... - szólalt meg Margit asszony, s amíg magára kapkodott vala­mit, azzal költötte a férjét, hogy szaladjon, kérdezze meg Illés bácsit, ők harangoztak koráb­ban, hogy miként is kell félre verni egy elektromos harangot.-Végül is az történt, hogy hol az egyik kart hűzgáltuk, hol a másikat - utánozzák Tomesék a mozdulatot, amint felidézik azokat a borzongó félelemmel teli perceket. S a harang méltóságteljes kondulással verte fel az alvó fa­lut, érces hangja betöltötte az utcákat, és tépni, szaggatni kezdte a sötétséget a lopakodó víz fölött. És a reszkető ablakú házakban egymás után gyullad­tak fel a riadt fények... Patkó-fertőnél bömbölt a csatorna... Amikor a 69 éves Zbiskó Már­tont tíz nap után kiengedték az egri kórházból, a veje hozta haza autóval. A lábadozó férfi útközben nézegette a dél-hevesi határt, s nem akart hinni a sze­mének: víz állt mindenütt, ameddig csak ellátott. S amikor hazaérve kiszállt az autóból, azt kérte, kísérjék ki a régi vasúti megállóhoz, mert rossz, nagyon rossz érzése támadt.- Már a közeli kukoricásban csobogott a víz. Odább, a híd­nál pedig a visszafolyó csator­nán áradt befelé - int a még most is vízfoltos határ felé. - De, ami a legrémisztőbb volt - remeg a hangja -, hogy a Patkó-fertőnél szabályosan bömbölt a csatorna. Megszelídült a Hangi: tájkép ­árvíz után... Rácz Istvánné válogatja és szárítgatja az elázott ruhaneműt A tősgyökeres férfi jó isme­rője a vidéknek, így a település közelében tapasztaltak nyugta­lanná tették.- Nagy baj vár ránk - mondta falubelijeinek. - Nem adok neki sokat, maximum négy, négy és fél órán belül ve­szélybe kerülünk. Ekkor már ott volt a töltésen Balogh Sándorné polgármester asszony, s az egyik képviselő, Fenyves László is, aki akkor még nem gondolta, hogy három éjszaka és három nap nem hunyja le majd a szemét. S a többiek sem, akik menteni igyekeztek a menthetőt.-Rossz helyet választottak’' őseink - jegyzi meg a kialvat- lan szemű, fáradt arcú, töré- kény asszony, aki hosszú évek óta irányítja a falu életét. - A Tisza jobb partján fekszik ez a község, a Hanyi-ér vízgyűjtő területén - mutatja a helytörté­neti kiadványban lévő térképen. - Eredetileg Nagyhalomnál áll­tak a házak, ám lakóit a tatár, majd a török bekényszerítette a nádasba, miután felégették mindenüket. A szétdúlt falu népe később már itt, az új he­lyen telepedett le. A Hanyi-ér és a maga útját járó víz sok kellemetlenséget okozott már. A mai emberek a ’40-es és a ’64-es árvízre emlé­keznek élénken.-Ez a mostani azonban túl­ajánlja: húzzak csizmát, s jár­jam végig az utcákat, lesz mit látni. - Kicsike falu vagyunk, de szépen, módjával fejlődtünk, s most egyszeriben minden eredményünk odalett. Árvíz nincs áldozatok nélkül ••• Mint, aki jól végezte dolgát, mára elsunnyogott a komor fel­hőtenger, a magasban égetően tűz a nap, a laposabb részeken fekvő portákról, az utcai árkok­ból, a sebtében vágott csator­nákból szemmel láthatóan apad a víz. A poshadt tócsák bűze keveredik a mindenfelé kiszórt fertőtlenítő átható szagával. A fehér portól olyan a föld, mintha deres lenne.- Egy-két napja itt még csó­nakkal meg katonai úszó jár­művel közlekedtünk - mutat végig az utcában Fenyves László, aki a háza mögötti te­lekről próbálja éppen lecsa­polni a megrekedt vizet. Az áradat - mint azt Zbiskó Márton megjósolta - először a Nagy-, majd a Kis-Csincsét ro­hanta le, onnan zúdult rá az Összekötő', illetve az Új Elet ut­cára.- A gátőrrel, Susányi István­nal félóránként telefonáltunk be a faluba, hogy szemmel látha­tóan emelkedik a víz - emeli egyre magasabbra a kezét a képviselő-testület tagja. - Ak­Piroska néni: „Odalett mindenünk...” tesz mindkettőn - bizonygatják lépten-nyomon, s hogy meny­nyire igazuk van, azt szomorú tények támasztják alá: a há­romszáz porta felét mellmagas­ságig öntötte el a piszkosan hömpölygő' áradat, tíz ház nem tudott ellenállni a víz erejének, s a felmérések szerint további harminc vált lakhatatlanná.- Nemrég fogadtuk el a falu címerét, ott hullámzik benne a Hanyi, de nem érdemli meg - sóhajt Baloghné, majd azt kor már tudtuk, hogy Átány fe­lől tör ránk, ám a vízügy szak­embere azt mondta, a falu nem kerül veszélybe, a harminc ki­lométer hosszú, három méter széles áradat elkerül bennünket. A szakembernek nem lett igaza. Éjszaka három órakor már ötcentis víz bontotta az ut­cákat. A polgármester asszony hasztalan könyörgött, hogy te­gyenek valamit, a válasz az volt, hogy „árvíz nincs áldoza­tok nélkül”. Ekkor a helybéliek Itt csak a „vízibicikli”jöhet szóba len engedelmességet kér. Min­denki bólintott, s munkához lát­tak: tizenegy nagy teljesítmé­nyű, illetve három záporszi­vattyú kezdte meg működését, tűzoltóautók és lajtos kocsik érkeztek, a kritikus helyeken 25 ezer homokzsákot építettek be a gátakba, árokásó és mocsár­járó gép segítette a védekezést, az emberek éjjel-nappal ott vol­tak az őrhelyeken. Az a harmincas éveiben járó, magas, vékony testalkatú véde­lemvezető, Háfra Mátyás - an­nak ellenére, hogy kisebb meg­szakításokkal szinte egész idő alatt reménytelenül ömlött az eső - emberfeletti tempót dik­tált mind önmagának, mind a vele együtt dolgozóknak. Végül is, nem hiába. Odaveszett otthonok, kilakoltatott családok Vezekényben nem siránkoznak az emberek. Ki-ki cipeli a maga terhét, s megpróbál új életet kezdeni. Nem titkolják azon­ban, hogy rugalmasabb ügyin­tézést vártak a kárszakértőktől, a biztosító embereitől,.mert el­kelne, nagyon is elkelne a gyors segítség. Szinte nincs olyan utca, ahol ne lenne megroggyant lakóház, összeomlott otthon. A hevesi gimnáziumba harminc, a szoci­ális otthonba hat rászoruló ke­rült azokban a napokban. A he­lyi iskolában pedig az értelmi fogyatékos gyermekét nevelő 73 éves Nagy Piroska és élet­társa, Nagy György kapott he­lyet. Aprócska, Szerelem körúti házukat - illetve, ami megma­radt belőle - most csak Fixi, a vicsorgó, láncra kötött kutya őrzi.- Nő létemre tíz évig és 151 napig voltam az állami gazda­ság kondása - törölgeti a sze­mét a kövérkés néni. - Akkori­ban kuporgattam össze a ház árát, s most tönkretette az éle­tünket az özönvíz. Állunk a huzatos épületben, Piroska néni az ajtó elé mutat.- Szerencsétlen élettársamat szidtam le, hogy ne jöjjön be vizes lábbal, mert ott marad a nyoma. Engedelmesen feltö­rölte, de újra bevizesedett, az­tán benn a szobában is feljött a nedvesség. Másnap reggelre térdig ért kint is, bent is a víz, csónakkal hoztak át bennünket az iskolába. Most ott lakunk, el­látnak bennünket étellel, itallal. Aztán, ha kapunk egy kis pénzt, talán elköltözünk a fiamékhoz, Karácsondra - tervezgeti a haj­léktalanná vált asszony. A fiatal házaspár, Morvái Gábor és felesége is tele volt tervekkel, így vették meg a Fő úton, a híd közelében a rég ki­szemelt kis házikót. Boldogsá­guk azonban mindössze két rö­vid napig tartott, a könyörtelen áradat egy időre szertefoszlatta álmaikat. Az a ház dőlt össze elsőként. Szilvás István úgy érezték, hogy a vízügy le­írta a falut.- Kimentünk a gátra, s hiába fenyegetőzött rendőrrel Győri Zsolt, a vízügyes, a leglaposabb részen, néhány méter széles­ségben átvágtuk a töltést. Ké­sőbb az árvízvédelmisek ezt mintegy húsz méteresre szélesí­tették, így ott, a Bolondgon­dolta gáton át engedték le a pusztító áradatot. Közben, aki csak élt és moz­gott - beleértve katonát, pol­gárőrt, vízügyest, búvárt és polgári védelmist - töltötte és hordta a homokzsákot végki­merülésig. Volt, akit - mint Fenyves Lászlót is - a harma­dik napon, amikor már sikerült megfogni a vizet - az orvos pa­rancsolt ágyba. De ki tudott akkor pihenni! Díszpolgár lesz a falu megmentője-Azt beszélik, hogy mi azért szenvedtünk, mert Füzes­abonynál átvágták a Laskó gát­ját, így mentették meg a várost - töpreng Balogh Sándorné. - Nem állítom, hogy ez az igazi ok, de nagyon szeretném tudni, honnan is került ide az árvíz. Végül is a települést a vasúti töltés, illetve az első napi káosz után rendet teremtő szolnoki mérnök, Háfra Mátyás mentette meg.- Azóta sokan mondták már nekem, hogy ennek az ember­nek nagy hálával tartozik a falu, megérdemelné hát, hogy Veze- kény díszpolgárává válasszuk. Mesélik, amikor a KÖTIVI- ZIG fiatal mérnöke megérke­zett ide, és felmérte a helyzetet, azt mondta, hogy meg tudják előzni a nagyobb bajt, de feltét­A SZERZŐ FELV. Rossz helyet választottak nekünk az őseink A Hanyi ezek után nem érdemli meg, hogy henne legyen a vezekényiek címerében

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom