Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-21 / 168. szám
1999. július 21., szerda SporTTüköR 11. oldal LABDARÚGÁS - Barátságos mérkőzés Heves a Kispestet fogadja Tavaly szeptemberben 700 néző tekintette meg a PNB-ben szereplő Kispest-Honvéd FC vendégjátékát Hevesen. Akkor 4-0-ra győzött az élvonalbeli labdarúgócsapat, ám a hangsúly nem az eredményen volt. Mint ahogy ma sem azon lesz, bár a szombati Magyar Kupa meccs főpróbájának is tekinthető a 17 órakor kezdődő Heves - Kispest barátságos találkozó, amelyre várhatóan ismét népes számú közönség látogat ki. Megértés híján Fenyves László fáradt és felháborodott. Mind erre már az elég magyarázatot szolgáltat, hogy tudjuk: Hevesvezekény polgáráról van szó, annak a településnek a lakójáról, ahol az árvíz súlyos katasztrófát okozott az elmúlt héten. További adalék Fenyves lelkiállapotához, hogy képviselőként és egyesületi elnökként a köz ügyeiért is felelős, ám a labdarúgásra - érthető okoknál fogva - sem ideje, sem energiája nem jutott az utóbbi napokban. Hogyan is foglalkozhatott volna a focival, amikor háza vízben állt, értékeit látta egyik pillanatról a másikra veszni, és csak azzal törődött, hogy mentse a még menthetőt. Túl a stresszes napokon, segítség helyett azonban a közönynyel találta magát szemben. Hevesvezekény csapatait nevezni kívánta a körzeti labdarúgó-bajnokságba, de erre a megadott határidőig nem volt pénz, minden forint kellett a mentési munkálatokhoz. A szövetség illetékesének kérdésére, pedig mely szerint: elő tudják-e teremteni az induláshoz szükséges anyagiakat, azt felelte: most még nem, de majd pályáznak, bíznak a jó szándékban és a megértésben. Az ár után aztán jött a felkavaró hír. A Gyöngyös körzeti bajnokság 16 fős létszámát hétfői rendkívüli ülésén elfogadta a megyei szövetség elnöksége, ám ebben nem található Hevesvezekény neve. Mint Fenyves mondja: egy tollvonással elintéztek bennünket, pedig mi indulni szerettünk volna. Való igaz, a szükséges feltételeket időben nem teljesítették, így ha nagyon ragaszkodunk a kiíráshoz, nem szerepelhetnek a pontvadászatban. Az, aki nem járt Hevesvezekényen, vagy más, árvíz sújtotta településen el sem tudja képzelni, hogy milyen állapotok uralkodtak ott. Pedig tanulságos és elgondolkodtató lett volna. A döntéshozók számára különösen. (bódi) LABDARÚGÁS - NB III. Mátra-csoport A sorsolásra még várni kell- A sorsolás elkészült, de addig nem hivatalos, így nem is pub- likus, amíg azt a versenybizottság jóvá nem hagyja. Erre a július 29-ei salgótarjáni ligaülésen kerül sor - mondta a Hírlap érdeklődésére tegnap Ferencz Gyula, az NB III. Mátra-csoport versenybizottságának elnöke. Annyit azonban sikerült megtudni, hogy az 1999/2000. évi küzdelemsorozat őszi idénye augusztus 7-én kezdődik és november 14-én ér véget. A Labdarúgás Napja Pusztai László emlékére Játékvezetői és edzői keret A július 31-én Kiskörén rendezendő Labdarúgás Napja elnevezésű egész napos esemény idén a közelmúltban elhunyt sportvezető, Pusztai László nevét viseli. A Tisza-parti torna keretében egymással néz farkasszemet a Helasz Játékvezető Bizottságának és Edzőbizottságának a csapata. A 12 órakor kezdődő mérkőzésre a sípmesterek a következő keretet adták meg: Csukás, Berta, Sipeki, Tóth B., Jái- vorszki, iff. Kóródi, Várallyay, Szabad, Kovács Z., Kovács Bertold, Gyetvai, Kerepesi, Gombos, Gergelyi, Márta S., Tyu- kodi, Fehér, Szigetvári, Bodolai G., Bodolai /., Domoszlai J., Várkonyi F. Edző: Birincsik József. Vezetők: Viczián Zoltán, Kóródi László, Kalicz József. A szakvezetők együttesében Bráz, Vasas, Rozsnaki (kapusok), Fodor, Zsidai, Lengyel, Fenyves, Kormos, Tóth G., Csomós, Csuhay, Lukács, Gö- möri, dr. Ördög, Balázs, Székely, Bukrán, Nagy Gy. T., Acs, Török J., Soltész, Gohér, Vígh T., Kolozsvári, Horváth T., dr. Cseh. és dr. Vass (mezőnyjátékosok) lép pályára. A szihalmi íjász az Eb-re készül Az, hogy minden relatív, nem igényel különösebb magyarázatot. Ennélfogva annak a megítélése is nézőpont kérdése, hogy szeptember messze van-e, vagy sem. Na- hóczki Péter számára azonban vészesen fogy az idő, ami egyrészt jó, mert tarthatja kiváló formáját, más oldalról viszont kedvezőtlen, mert ahhoz még nincs meg az anyagi fedezet, hogy részt vehessen az ausztriai Eu- rópa-bajnokságon. De hogy miről is van szó? Nahóczki Péter Szihalmon él, és amikor nem a megélhetését biztosító munkáját végzi, kedvenc hobbijának, az íjászatnak hódol. Immár hét éve. Akkor vásárolta meg azt a sportszert, amellyel jelenleg is versenyez, méghozzá olyan eredményesen, hogy az idén már beválogatták a nemzeti csapatba. A piros-fehér-zöld színeket szakáganként két fő képviselheti a sógoroknál sorra kerülő viadalon, persze, csak akkor, ha a költségek nagy részét az elismerésben részesült sportoló magára vállalja. Nahóczki a 3D kategóriában szerepel, ami rövidítésként a három dimenziót jelöli, azaz nem lőlapot, hanem tökéletesen életszerű, úgynevezett McKenzie állatokat vesznek célba a versenyzők. A 38 éves íjász a csigás, irányzók nélküli (Compund Barebow) kategória egyik legjobbjának számít, amit ékesen bizonyít, hogy egy hónapon belül Nagyatádon és Gödöllőn is országos csúcsot lőtt, legutóbb pedig Szekszárdon az Európa-kupa és a Szekszárd-kupa versenyt is megnyerte. ATLÉTIKA - Szenior országos bajnokság A hatvani Sághy Antal ismét jól „konzervált” A tízpróbázóként hosszú ideje ismert hatvani Sághy Antal változatlanul nem hűtlen az atlétikához, s ha lehetősége van szívesen indul versenyeken. Legutóbb Tatán a szenior országos bajnokságon indult a testnevelő-edző, aki a 45 éven felüliek mezőnyében tette próbára pillanatnyi formáját, de a 40-es kategóriában is megállta volna a helyét. Sághy három számban indult, ám egyikben sem talált legyőzőre. A 100 méteres síkfutásban 12,15 másodperces idővel szakította el a célszalagot, a távolugrásban 610 centiméterre repült, a gerelyt 53 méterre dobta el, így három első helyezést szerzett. A tízpróbánál maradva a sportember érdeklődésünkre elmondta, hogy egyre nehezebb megfelelnie a követelményeknek, de csak azért nem indult el világversenyen, mert nincs 200 ezer forintja az utazásra. A szenior ob-n való részvételét a Hatvani Konzervgyár biztosította. Remélhetőleg Anti még sokáig konzerválhatja jó eredményeit, annak ellenére, hogy idejét mellesleg nyelvtanulásra is fordítja. Nincs még annyira szenior, hogy ne tervezne... ÖKÖLVÍVÁS •• Ot dobogós hely a Matyó-kupán Tizennégy egyesület 59 bokszolója lépett a kötelek közé a Mezőkövesden rendezett Matyó-kupa nevet viselő ökölvívóversenyen. A megyénkbeli sportolók a következő eredményeket érték el: Kadett, 45 kg: 2. Kathy Gábor (Gyöngyösi AK), 57 kg: 3. Szajkó Norbert (Gyöngyösi AK), +83 kg: 1. Sersényi Zsolt (Bomemisz- sza DSE Eger). Felnőtt, 48 kg: 1. Kovács György (Bornemissza DSE), 54 kg: 1. Borók István (Gyöngyösi AK). A ’90-es évek óta egyre inkább teret hódító, ám a nagy- közönség által kevésbé ismert sportágban egy-egy Grand Prix viadalán 180-200 íjász gyűlik össze, és versenyez egymással pálya, terep és 3D szakágban. Nahóczki Péter a Borsod megyében működő Áriái íjász Egyesület színeiben szerepel a különböző viadalokon, szűkebb hazánkban ugyanis nincs olyan klub, ahol tudna versenyezni. A felkészülést teljesen önállóan végzi, rendszerint a közeli, jól megszokott környezetben. Ez - mint az eredmények is mutatják - kiváló alapot nyújt a megmérettetésekre, ám a társak segítsége igazából elkélne. Az évente rendezendő 15-20 versenyre általában a családias hangulat jellemző, ahol a résztvevők jól ismerik egymást, és amellett, hogy kiválóan szórakoznak, az eredményeikre is büszkék lehetnek. A legjobbakat felvonultató Egyesült Államok, Kanada, Szlovénia, Horvátország és Szlovákia mögé Magyarország is kezd felzárkózni, amire kiváló példa, hogy a két évvel ezelőtti Eb-1 hasonló eredménnyel nyerték, mint amivel Nahóczki Péter is rendelkezett. Abban viszont egyelőre csak reménykedhet a hóri horgas szihalmi férfi, hogy az Európa -bajnokság helyszínén is bizonyíthatja képességeit. Saját fegyverét /992-ben 18 ezer forintért vásárolta, míg riválisai közül nem egy ma már 150 ezer forintot érő íjjal rendelkezik. A darabonként kétezer forintos vesszők ára az utazási költségek és a szállásdíjak mellett már szinte elhanyagolható. És most itt az Eb, amit önerőből nem tud felvállalni. Nahóczki Péter élete nagy lehetősége előtt áll, ráadásul úgy, hogy az esetleges jó szerepléssel nemcsak magának, hanem az országnak, Heves megyének és Szihalomnak szerezne dicsőséget. Az, hogy egy-két százezer forint nagy összeg-e vagy sem? Relatív. Mindenesetre Nahóczkinak ennyire lenne szüksége. Bódi Csaba Vadász és fegyvere, avagy Nahóczki Péter és a csigás íj fotó: pilisy elemér Egy hír: egy mondat ÜLÉS. Az MLSZ rendkívüli közgyűlését augusztus 9-én 10.30 órakor tartja a Hotel Stadionban. A közgyűlés egyetlen napirendi pontja az Ernest and Young jelentésének megvitatása lesz, amelyet az MLSZ pénzügyeiről készített a FIFA felkérésére a nemzetközi könyvvizsgáló cég. TOUR. A spanyol Fernando Escartin nyerte a 15. szakaszt a Tour de France profi kerékpáros körversenyen a svájci Alex Zülle és a francia Richard Vi- renque előtt. Összetettben továbbra is az amerikai Lance Armstrong vezet. OLIMPIA. Michael Knight, a jövő évi sydney-i nyári olimpia szervezőbizottságának (SO- COG) elnöke szerint legalább nyolcmillió látogatója lesz a játékoknak. BEFEKTETÉS. A világbajnoki ezüstérmes kínai női labdarúgó-válogatott sikerén felbuzdulva a Prosperity Share Holding sportlétesítmény-fejlesztésre 1,2 millió dollárt adott a Kínai Labdarúgó Szövetségnek. FOLYTATJA. Charles Barkley, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets 36 éves játékosa korábbi elhatározása ellenére idén mégsem vonul vissza. SIR. A Buckingham Palotában lezajlott ünnepség keretében II. Erzsébet angol királynő kedden lovaggá ütötte Alex Fergusont, az idén Bajnokok Ligáját, valamint angol bajnokságot és FA-kupát nyerő Manchester United szakmai irányítóját. A kiváló edzőt ezentúl Sir Alex Fergusonnak szólítják - jelentették a hírügynökségek. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Szoros az élmezőny Az 1999. évi Heves Városi Kispályás Labdarúgó-bajnokság tavaszi idényét követően az élen álló Gabona B&O Time csupán egy ponttal vezet a Hevesi Fiúk előtt. A bajnokság állása: 1. Gabona B&O T. 9 7 0 2 40-17 21 2. Hevesi Fiúk 3. Áfész 4. Sprint B+B 5. Forest-H 6. Honvédség 7. Hemag 8. Old Boys 9. Hevesgép 10. Amatőr 9 6 2 1 25-15 20 9 6 1 2 33-12 19 9 6 1 2 32-19 19 9 5 0 4 25-34 15 9 4 2 3 37-20 14 9 3 0 6 2543 9 9 1 2 6 14-29 5 9 1 1 7 1940 4 9 1 1 7 8-29 4 A rendezők köszönik a játékvezetők (Adamecz József, Ducsai József, Szilágyi Pál, Viktor Lajos, iff. Budai István és Janosek Antal) közreműködését. SPORTLÖVÉSZET Vasutasnapon Hatvanban Az MTESZ MÁV Lövész Klub hatvani egyesülete a Zagyva-parti város lőterén rendezte meg vasutasnapi lövészversenyét. Eredmények, kispuska, 30 lövéses fekvőszám, férfiak: 1. Kiss Béla (Feldebrő) 287 kör, 2. Nagyváradi István (Márkáz) 283, 3. Petró Zoltán (Lőrinci) 270. Nők: 1. Godó Győzőné (Petőfibá- nya) 282, 2. Király Viktória (Selyp) 263, 3. Misi Anett (Márkáz) 256. Ifjúsági lányok: 1. Homyák Éva (Márkáz) 260, 2. Vaka Emese (Hatvan) 244, 3. Szekrényes Éva (Márkáz) 232. A rendezvényt az abasári Misuta János és Body Szabolcs (Kéksarok) támogatta. TRIATLON - 13. Nemzetközi Palóc-kupa, Balassagyarmat Dobi és Kovácsné vidékbajnok lett A Balassagyarmaton rendezett 13. Palóc-kupa nevet viselő Európa-kupa országos és vidékbajnokságon, az 1200 fős mezőnyben a hatvani Triton TC 60 csapata 23 versenyzővel képviseltette magát. Eredményeik a következők: A rövid távon (1500 m úszás, 40 km futás, 10 km kerékpározás) 152 induló közül a szenior II. korcsoportban versenyző Dobi Gyula 2:15.17 órás idővel 1. helyen végzett, és ezzel övé a vidékbajnoki cím is. Ézen a távon a felnőtteknél Mészáros Zsolt a 24., Bozsik József a 42. helyen végzett. Sprintben (750 m-20 km-5 km) 252 fő állt rajthoz, köztük Dobiné Szalai Zsuzsával, aki szenior I. kcs.-ban 1 óra 21 perces idővel az ob 3., a vidékbajnokság 2. helyét szerezte meg. A veteránoknál Kovácsné Tóth Valéria aranyérmes lett, ami szintén vidékbajnoki címet jelent. A férfi szenior I. korcsoportban Oláh Gábor a 13. helyen végzett. A felnőtteknél Samu Alfonz a 27., dr. Orbán Zoltán a 35., Csányi István a 40., Kiszel Zsolt a 44., File Zsolt a 49., dr. Hüttner Gábor az 51. lett, a nőknél Vajda Edina a 12. helyen végzett. Elindult még Jánosi József is, akit a technika ördöge megtréfált, ezért kénytelen volt feladni a versenyt. Serdülő lány kategóriában (500 m-12 km-3 km) Fábián Edit a 22., Nagy Judit a 23. helyen fejezte be a versenyt. A gyermekeknél (300 m-8 km-2 km) Józsa Lóránt és Antalóczy Dávid, az újonc korcsoportban (100 m-3,5 km-1 km) Józsa Adám, Fábián Máté és iff. Oláh Gábor indult. A váltóverseny során a csapat ob-n a Mészáros Zsolt, Györki Péter, Bozsik József összeállítású trió a 18., a Csányi István, Samu Alfonz és Tor da Tibor hármas a 21. helyen ért célba. A nyílt váltóban - ahol bármilyen korú és nemű csapat elindulhatott - a Bozsik József, Mészáros Zsolt és Szabolcsi Zoltán az 5. helyen végzett. Indult még Konkoly László, Lipkovics Gábor és Oláh Gábor, továbbá Konkoly Adrienn, Fábián Edit, Nagy Judit, a kicsik közül iff. Oláh Gábor, Fábián Máté és Lipkovics Gabriella. A családi váltóban a Dobi család (Gyula, Zsuzsa és lányuk Réka) a 9. helyen zárta a versenyt. Kovács Anikó HEVES X1 HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyedévre 2085 Ft, fél évre 4170 Ft, egy évre 8340 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.