Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-23 / 144. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. június 23., szerda Hol van a rugalmasság? FELNÉMET - Szerkesztőségünkbe 117 aláírással ellátott levelet hozott be egyik olvasónk. Mint mondta, megdöbbenéssel tapasztalták a városrészben élők, hogy a 11 -es helyi járatú autóbusz szombaton délután és vasárnap csak óránként közlekedik. Ez megnehezíti a programok szervezését, valamint az istentiszteleteken való részvételt. Az idős, beteg emberek pedig csak nehezen képesek megtenni a távolságot az Egri úti buszmegállóig. A panaszosok azt a megoldást is elfogadnák, ha az egyik Berva úti járat bekanyarodna a Béke úti megállóig. A kérdésre Török Péter, az Agria Volán Rt. helyi járati üzemvezetője válaszolt:-A felvetésből úgy tűnik, mintha a május végi menetrendváltozás alkalmával a 11- es járatok hétvégi közlekedtetését drasztikusan csökkentettük volna. Erről azonban szó sincs, mert az említett járat közlekedésében nem történt változás. A Berva úti járat „kitérője” szakmai okok miatt nem oldható meg, a közeljövőben azonban vasár- és ünnepnapokon korlátozott időtartamban, kísérleti jelleggel közlekedtetünk 11-es járatokat, s a kihasználtság függvényében döntünk a változtatásról. (b. k.) Bányász ment, Merczel jött EGER - Az Idegenforgalmi és Integrációs Bizottság Bányász Róbert képviselő elbúcsúztatásával és Merczel József tanácsnok köszöntésével kezdte munkáját, miután a két önkormányzati képviselő helyet cserélt. A bizottság mindenekelőtt az érsekkerti bekötőút megépítésének gondolatával foglalkozott. Mint ismert: rendezvények idején túlzsúfolt az Érsekkert, így felvetődött a „szervizút” megépítése. Korábban a gazdálkodási bizottság nem támogatta a javaslatot, ám az urbanisztikai és az idegenforgalmi bizottság állásfoglalása szerint ajánlatos lenne a beruházás. Ezt követően megismerkedtek Kovács Krisztinával, az Idegenforgalmi és Kulturális Iroda vezetőjével, majd helyzetértékelést tartottak. A rendezvények anyagi költségeinek és a szponzori pénzeknek a felhasználásáról szólva megfogalmazták: kellene egy etikai kódex, amely rendezné a pénzek útját. Mi lesz a kiürített kisgazda-irodák sorsa? „Hódítás” helyett csak tapétáznak EGER - Szó sincs illegális területszerzésről, csupán a megyei irodánkban, illetve az ahhoz tartozó teakonyhában festetünk, tapétáztatunk, s emiatt kellett a beépített szekrényeket - átmenetileg - kiszerelni - oszlatta el a Tele- kessy 2. alatti FKGP-irodában zajló munkálatok kapcsán a félreértéseket dr. Ördög István, a Független Kisgazda- párt megyei elnöke. Mint hozzátette, az egyébként is az FKGP által használt teakonyha a renoválást követően is megtartja funkcióját. A tatarozás pedig - miként dr. Vincze István, a megyeszékhely aljegyzője megerősítette - nem engedélyköteles, bár elképzeléseikről a kisgazdák még márciusban tájékoztatták a várost, mint az épület (egyik) tulajdonosát. (-ne) Hatmillió pontyot telepítettek TISZA-TÓ - A tavaszi haltelepítés zárásaként hatmillió pontyivadékot engedett szét a Tisza-tó különböző pontjain a Magyar Országos Horgász- szövetség. Kétmillió, három centiméteres egyednagyságú kis hal Abádszalók, Tiszaderzs és 77- szaszőlős térségében, míg egymillió őshonos tiszai nyurgaponty és hárommillió, úgynevezett pikkelyes szarvasi P 34-es fajta Tiszafürednél, Poroszlónál, Tiszavalk- nál, Sarudnál és Tiszanánánál került a vízbe. A Mohosz ezen túl a nyáron esedékes tiszafüredi Halasnapok sikeréhez azzal is hozzá kíván járulni, hogy közvetlenül a rendezvény előtt mintegy 20 mázsa, már horogra érett, háromnyaras ponttyal gazdagítja majd a tó halállományát. Elképzelhető, hogy el kell halasztani a temetéseket is Kétszáz embert oltottak már be Hatvan belvárosában a vízáradat mellett az úttestre dőlt fa is nehezítette a közlekedést fotó: t. o. (Folytatás az 1. oldalról) Tegnap a Tama megyénkbeli szakaszán harmadfokról másodfokra mérsékelték az árvíz- védelmi készültséget, ennek ellenére folytatódik a gátak magasítása, hogy az ismételten megáradt folyó a medrében maradjon. Nehezíti a helyzetet, hogy a Tárná melletti egyik szeméttároló megtelt vízzel, és ezt le kellett engedni. Ezért a PVOP munkatársai figyelmeztették a lakosságot, hogy az ásott kutak, valamint a Tama és a szomszédos patakok vizét semmiképpen se használják fel. * A napok óta tartó esőzések nyomán mind tragikusabbra fordul a helyzet a hatvani térség településein. A legnagyobb károkat Hortról és Ecsédről jelentették. Az utóbbi helyen - függetlenül a településrész fekvésétől - nincs olyan utca, amelyben ne lennének beázott épületek. Több családot ki kellett la- koltatni otthonából, s a tegnapi heves zápor után tovább romlott a helyzet. Dr. Eger Csaba városi tiszti főorvos elmondta: elrendelték a községi ivóvízku- tak fertőtlenítését. Horton - mint arról tegnap beszámoltunk - ugyancsak áldatlan állapotok uralkodnak. Az ÁNTSZ itt - egyeztetve a (Folytatás az 1. oldalról)- Ezek mind modemek és megfelelnek az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak. Motorjuk, fékrendszerük tökéletes, biztonságos. Részvény- társaságunk tehát már jelenleg is betartja a szigorú előírásokat. Valamennyi járművünket 8500 kilométer után rendszeresen átháziorvosokkal - védőoltásban részesíti a helybelieket. Elképzelhető az is, hogy - amennyiben nem változik kedvező módon az időjárás - a katasztrófa sújtotta települések temetőiben fel kell függeszteni a halottak koporsós elhelyezését. Újhatvant a szennyvízáradat is fenyegeti. A városrész jelentős része alacsonyabban fekszik a Zagyva szintjénél. Errefelé a csapadékelvezetés szikkasztá- sos eljárással történik, ám az árkok már nem képesek elpárologtatni az esőmennyiséget; a belvíz megemelte a családi derítők szintjét, s a pöcegödrök vizsgáljuk. A kül- és belföldi utakra az idei szezonban is rendelnek tőlünk buszokat. Kedvező helyzetben vannak a Hatvani Volán Rt.-nél is. Tíz autóbuszuk vesz részt a nemzetközi forgalomban - tájékoztatta lapunkat Gyóni István, személyszállítási üzletág-igazgató. Az említett kocsik az Ika- rus-300-as család tagjai. Többkiöntöttek. Különösen súlyos a helyzet a Bajcsy-Zsilinszky, az Utász, a Karinthy, a Kölcsey, a Váczi Mihály és a Veres Péter utcákban. Tegnap Farkas Kálmánná polgármester asszony helyszíni bejáráson győződött meg a lakók panaszairól. A vele tartó városházi szakemberek ezt követően a tisztiorvosi szolgálat és a polgári védelem illetékeseivel egyeztették a teendőket. Dr. Eger Csaba szerint fokozottan ügyelni kell a higiénés előírások betartására, s az ásott kutak vizét ezeken a területeken tilos használni. ségük légkondicionált és az Euro-l-es szigorú minősítésű motorokkal működnek. A cégnél rendelkeznek azokkal a műszaki feltételekkel, amelyek a buszok rendszeres felülvizsgálatára szolgálnak. Járműveik közül májusban és június eddig eltelt részében több járt gond nélkül külföldön. (mentusz) Elhunyt Sas Kálmán Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után június 20-án elhunyt Sas Kálmán, a Bélapátfalvai Cementgyár nyugalmazott igazgatója. A köztiszteletben álló férfi lakatosként kezdte pályafutását, majd főművezetőként, később műhelyvezetőként tevékenykedett, miközben folyamatosan képezte magát. A Bánki Donát Műszaki Főiskola elvégzése után műszaki osztályvezetővé nevezték ki. 1970-től 1998- ban történt nyugdíjbavonu- lásáig töltötte be a cementgyár igazgatói posztját. 1968-tól 1986-ig, három cikluson keresztül volt országgyűlési képviselő, majd az Építésügyi Igazgatóság elnökeként munkálkodott. Igazgatósága alatt építették fel Bélapátfalván az új cementgyárat, melynek megvalósulásáért nagyon sokat tett. A lelkiismeretes szakembertől, aki életét a cement- gyártásnak szentelte, ma délután 3 órakor vehetnek végső búcsút a bélapátfalvi temetőben. Egyetemi tanári kinevezések EGER - Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tanácsának március 12-i javaslata alapján egyetemi tanári kinevezésben részesült: dr. Budai László a Magyar Nyelvészeti Tanszékre, dr. Für Lajos a Magyar Történelem Tanszékre, dr. Günst Péter az Egyetemes Történelem Tanszékre, dr. Szabó Béla a Testnevelés Tanszékre. A professzori kinevezéseket Göncz Árpád köztársasági elnök adta át a Parlament kupolatermében. Első helyre sorolták a biztonságot Szigorítják a külföldre induló autóbuszok műszaki követelményeit Fehér holló a hibátlan kereskedés (Folytatás az 1. oldalról) A négy hatóság más és más szempontok szerint végzi ezt a feladatot, a cél azonban közös: a tisztességes kereskedőket megvédeni az illegálisan tevékenykedők ellen. A törvény az adó beszedését is feladatul tűzi. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy miként tartják be a számla- és nyugtaadási kötelezettséget, s a termék származására vonatkozó előírásokat, milyen a bizonylati, nyilvántartási adminisztráció.- Milyen eredménnyel zárult az ellenőrzés?- Az igazgatóság 41 esetben végzett ellenőrzést, ebből 39 esetben állapítottunk meg szabálytalanságot. Finomam fogalmazva: a törvény nem kellő ismerete eredményezte az adózók ilyen arányú „vereségét”. Az akciót egy időre azért szakítjuk meg, hogy az érintetteknek legyen idejük tájékozódni az érintett jogszabályról. Mivel a törvény másfél éve van hatályban, bennünket is meglepett a nagyfokú tájékozatlanság.- Milyen szankciókra számíthatnak a szabálysértők?-A jegyzőkönyveket átadtuk a Vám- és Pénzügyőrségnek, ahol meghozzák a szükséges határozatokat, s erről értesítik az érintetteket. Minden bizonnyal pénzbírsággal sújtják majd a törvénysértőket, ennek mértéke esetenként több tízezer forint lehet. Az akciót egyébként bizonyos türelmi idő után megismételjük. Nem titkoljuk hát, hogy az ilyen jellegű ellenőrzések a későbbiekben rendszeressé válnak. (barta) Túra falunapra SZOMOLYA - A hagyományokhoz híven az idén is megrendezik a településen a falunapot. Szombaton a helyi rézfúvós zenekar fellépésével kezdődik a program, amely éjszakába nyúló tánccal fejeződik be. Erre az alkalomra gyalogtúrát is szerveznek az Eger- Szomolya közötti nyolc kilométeres erdei szakaszon. A kirándulók délelőtt 10 órakor indulnak a Rozália temető mellől. Augusztus elsejétől Magasabb lakbérek GYÖNGYÖS - Mégsem került le a képviselő-testület legutóbbi ülésének napirendjéről a lakbérek emelésére vonatkozó javaslat, s azt lapzártánk után nemcsak megtárgyalta, de nagy többséggel el is fogadta a grémium - tudtuk meg Gubancsik Lászlóné közigazgatási és szociális igazgatótól, a javaslat előterjesztőjétől. A határozat értelmében augusztus l-jétől 14 százalékkal növekednek az önkormányzati és egyéb tulajdonú lakások bérleti díjai, s erről levélben értesíti a lakókat a Patina Rt. Az emelés egy átlagos, 53 négyzetméteres összkomfortos szociális bérlakás esetében a belvárosban 650, a déli városrészen 451, míg az egyéb részeken 520 forintos többletkiadást jelent a bérlőnek havonta. Már huszadik napja ömlött az eső. Először csak a ház körüli apróbb mélyedések, keréknyomok lettek tele vízzel, aztán a nagyobb árkok, gödrök és a csatornák is teljesen megteltek. Még a szilvafa alá kitett lyukas nagyhordó is, amiben a pálinkának való hullott gyümölcsöt gyűjtötték, színültig volt vízzel. Eső csöpögött az ereszről, apró vízfolyások, majd folyammá szélesedő patakok vágtak át az udvaron hömpölyögve, és elragadtak minden útjukba kerülő homit, tésztaszűrőtől a kerti székig. A fóliasátor tetejét meg- roggyantotta a mélyedésekben felgyülemlő eső, a tyúkok tollúkat borzolva gubbasztottak az eresz alá hajló birsalmafa ágain. A kacsák bizonytalanul tekintgettek kifelé a pajtából. A házat lassan tenger vette körül, csillogó víztükör. A vízből szigetként meredtek elő a gazdasági épületek, a kerítés, mint egy végtelen hosszú őshalFél Hét Özönvíz csontváz, csupaszon meredt az engesztelhetetlen ég felé. Noé Kálmán napernyő- és nyugágykészítő kisiparos a küszöbön állt, és a ház végében lévő, félig vízbe merült műhelyét szemlélte a lelki felindultság legkisebb jele nélkül. Még húsz ilyen nap, és kinő a kopol- -tyúm - gondolta egykedvűen. Bentről a rádió recsegett, további esőzéseket jósolt, és jó tanácsokat adott a szükséges és megteendő óvintézkedéseket illetően. - Mindig ezekkel a rémhírekkel jönnek. Az idei üzletnek persze, úgy tűnik, lőttek - morogta a foga között. A szomszédok közül sokan bárka építésébe fogtak. A ház tetejét és a benti bútorokat bontották el, sőt volt olyan is, aki az ablaka előtt álló diófáról fűrészelt magának faanyagot, aztán egész családjukkal együtt felhurcolkodtak a tákolmányra. Noé Kálmán nem értett az ilyesmihez, fejcsóválva és értetlenül nézte a szomszédok sürgését. Micsoda alakok - állapította meg, és a küszöbről belesercintett a lába előtt kavargó barnás lébe. Az eső pedig egyre csak esett. Szakadt a huszonötödik, a huszonnyolcadik, de még a harmincadik napon is. Változatlan kitartással hullott a harmincharmadik, a harmincötödik, sőt a negyvenedik napon is. A házaknak csak a teteje látszott, ahol csapzott macskák, káráló tyúkok, a laposabb helyeken kecskék húzták meg magukat. Noé Kálmánt többen is látni vélték, amint pikkelyek borította ezüstös testével fölbukkan a szennyes áradatban, maga előtt tolva egy állatokkal teli háromszemélyes nyugágyat, amit egy napernyővel kormányzott. Kovács János Kosa: nem felfüggesztés, hanem korlátozás Fellebbez az MDF-elnök GYÖNGYÖS - Nem „felfüggesztette”, csak tagsági jogaiban korlátozta a Magyar Demokrata Fórum városi elnökét a párt országos etikai és fegyelmi bizottsága. Az érintett, Kosa Miklós lapunknak elmondta: a bizottsági határozat értelmében tisztséget, választott testületi tagságot nem tölthet be, nem jelölhető, és jelöltállítási jogát sem gyakorolhatja hat hónapon keresztül. Kosa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az MDF országos választmányához felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a határozattal szemben. Tegnapi számunkban adtuk hírül - Nyerges Andor megyei pártelnök elmondása alapján -, hogy az etikai bizottság szerint annak idején Kosa Miklós elnökké választása és elődjének eltávolítása nem az MDF alapszabályának megfelelően történt. Nyergestől megtudtuk azt is, hogy a tisztújítás lebonyolítására hivatott megyei választmány jogával élve, a viszonyok tisztázása érdekében három hónapra magát a gyöngyösi MDF- szervezetet is felfüggesztette. Az utóbbi kapcsán Kosa megjegyezte: a felfüggesztésről a gyöngyösi szervezethez semmiféle dokumentum nem érkezett, eltekintve a Hírlapban megjelent tegnapi „üzenettől”. Szerinte ez ebben a formában nehezen értelmezhető. A jogaiban korlátozott elnök kifejtette azt is: úgy véli, az ügy lezárása előtt nem volt etikus Nyerges Andor nyilatkozata. (rénes)