Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-07 / 130. szám
1999. június 7., hétfő Heves Es Körzete 5. oldal A matek is lehet szórakoztató A példamegoldás pillanatai BOCONÁD - Akiknek tehetségük van a számtanhoz, azok más tanulmányokban is igen éles eszitek, s ha edzik szellemüket, élesebb lesz felfogásuk. - E gondolatokat ajánlotta Nagy Sándorné, a Boco- nádi Általános Iskola igazgatója annak a 40 matematikuspalántának a figyelmébe, akik a legutóbbi kis matematikusok feladatmegoldó vetélkedője döntőjébe j utottak. A hagyományteremtő szándékkal rendezett verseny előzményeként a kiírt pályázatra 10 iskola több mint 150 tanulója dolgozta fel a feladatokat egész éven át, s küldte vissza az iskola által összeállított teszteket. Ennek eredményeként, a folyamatos felkészülés és a kimagasló teljesítmény alapján hívták meg a rendezők a legjobbakat. A verseny finisében a kisiskolások előbb szóban, majd írásban is összemérték képességeiket a szakmai zsűri előtt. Végül a másodikosok csoportjából Erdész Zsombor, a harmadikosokéból Mészáros Judit (mindketten a Hevesi 1. Számú -Általános Iskolából érkeztek), míg a negyedikesek közül Máté Boróka, a hevesi Körzeti Általános Iskola tanulója került ki győztesén. A díjakat és az értékes ajándékokat a polgármesteri hivatal, s helyi cégek és vállalkozók ajánlották fel. (cseh) Még mindig a komlói négyek HEVES - Meghosszabbította a városi művelődési ház vezetése á kömlői négyek tárlatát. Az alkotók - a kömlői születésű Csáti Jónás, Szabó Lajos, Bartus Csaba és Bartus Attila - képeit e hónap végéig, az intézmény nyitvatartási ideje alatt az aulában láthatják az érdeklődők. Gazdag nyár lesz a tóparton KISKÖRE - Az idén sem unatkoznak majd azok, akik a Tisza-tó partján töltik szabadidejüket. Június 13-án, vasárnap 15 órakor a kiskörei önkormányzat és a helyi nyugdíjasklub folklór-fesztivált rendez. Ez a program évről évre visszatérő hagyomány, a községben. Több településről - Szentist- ván, Csincse, Tárd, Beseny- szög, Jászszentandrás - érkeznek hagyományőrző csoportok, akik különböző népviseleteket, dalokat, táncokat mutatnak be a tájház szabadtéri színpadán, A fesztivált az iskola diákjaiból alakult Tavirózsa táncklub nyitja meg. A műsorok után a csoportokat az önkormányzat és a nyugdíjasklub látja vendégül. Június 26-27-én pedig Kiskörén lesz a Péter-Pál- napi búcsú. Az első nap délutánján 15 órai kezdettel a falumúzeum udvarán műsoros program várja az érdeklődőket. Bemutatkoznak az iskolai „Ki mit tud?” győztesei, fellépnek a népdalkor tagjai, itt lesz Kreskai Ágnes magyar- nóta-énekes, s rendeznek virágkötészeti bemutatót is. A nap érdekességének a miskolci Konyha-Show kabaré előadása ígérkezik. Este 8 órától a főutcán utcabál kezdődik. A másnapi búcsú és kirakodóvásár befejezéseképpen a katolikus templomban ünnepi szentmise lesz Péter és Pál apostolok emlékére. Döbrentei Ildikó és Levente Péter voltak a vendégek Égből pottyant mesék, óvónőknek Vajon tudnak-e gyermekeink játszani, nevetni? Bár az óvodák többsége törekvésként állítja nevelési programja központjába a játékot, a szomorú igazság az, hogy valójában délelőttönként feladatlapos iskola-előkészítés folyik, ahol a fegyelmezés azt jelenti, legyen csendben a gyerek! TARNAMERA - Ez abszolút életkor-idegen. így sommázta s egyben alaphangként is szánta gondolatait Palotás Sándorné, a tamamérai házigazda vezető óvónő legutóbbi szakmai tanácskozásukon. A konferencia célja az volt: minél szélesebb körben váljon ismertté a gyermeki személyiség, fejlesztésének igaz útja,. melynek gyakorlati megvalósítása a helyi óvodában évek óta történik. Áz „ Óvodai nevelés játékkal, mesével” program itteni apostolai közel egy évtizede kaptak zöld utat a Soros Alapítványtól olyan tanfolyamok rendezésére, ahol óvodapedagógusok, óvónők újabb alternatív módszerekkel ismerkedhetnek meg, s találkozhatnak a fejlesztés neves szaktekintélyeivel. Az elmúlt évben a játék és tanulás viszonyát elemezték itt neves előadókkal. Legutóbb az ország minden részéből megjelent több mint száz résztvevő a téma prominens képviselőivel, Döbrentei Ildikóval és Levente Péterrel találkozhatott. Levente Péter nemcsak gondolatait osztotta meg a játékról és mesékről a jelenlévőkkel, hanem a helybeli óvodásokkal el is játszotta mindazt, amit elméletben már ismertetett a megjelent szakemberekkel.- Magam is rendkívül fontosnak tartom a kisdedóvóban a játékot. Sajnos, sokszor korosz- ■ tály-idegen dolgokat tapasztalok - szögezte le a népszerű televíziós művész a Hírlap azon kérdésére: Vajon tudnak-e a gyermekek játszani? - Majd hozzátette: — Minden gyerek egyforma eséllyel születik a földön. Ez az élet egyik nagy csodája. Csak az a kérdés, milyen géneket örökölt a gyermek, milyen példát lát a viselkedéskultúrában a szülőktől-, az őt körülvevő felnőttektől, s milyen társadalomban él. • Az „Égből pottyant mesék” atyja szerint a játéknak és a mesének döntő szerepe van abban, hogy felnőttként ne ösztönlény módon tengessük, s ne észlény. ként harácsoljuk össze javainkat, hanem társas lényként, értelmes, hasznos ember módjára éljünk együtt a bennünket körülvevő természettel, (cs. b.) Jubileum lesz a körzetiben HEVES - Június 12-én, szombaton 14 órától az intézmény alapításának 25. évfordulóját ünnepük a Körzeti Általános Iskolában. Ez alkalomból készült el égy kiadvány, mely az iskola múltját örökíti meg. Ugyancsak a 25 év történéseit eleveníti fel az a kiállítás, mely szombaton nyílik. S hogy az ünnepség még feledhetetlenebb legyen, ekkor helyezik el a tervezett játszótér alapkövét, és a volt tanárokat s a volt diákokat közös tábortűz mellé várják. Az elmúlt negyedszázadban 2400 diák végzett'a körzetiben. A szervezők szeretnék, ha a volt tanítványok és pedagógusok minél nagyobb számban lennének jelén az ünnepségen. Romaköltö rímbe foglalt verse TARNAZSADANY - Az ünnepi könyvhéten mutatták be a dél-hevesi születésű Csík Ferenc cigányköltő első kötetét. Az összegyűjtött verseket a Magyar írók Nemzetközi Szövetsége adta ki. . Csík Ferencnek az Ahol a nap is megfordítja szekerét című kiadványa az első önálló kötete. Talán nem véletlen, hogy a kiadványt ajánló Öcsödi Kis József- a helyi általános iskola igazgatója - sem elsősorban az alkotások értékelését tartja fontosnak, hanem a szándékot. Azt a kitartó munkát méltatja, amely ahhoz kellett, hogy az első kockás. papíron feljegyzett gondolatoktól a romaköltő eljusson az első verseskötet megjelentetéséig. A versek többsége feszes stílusban íródott. Tartalmuk mégis szomorúságot, időnkénti kilátástalanságot- sugall. Talán- azért, .hogy szerzőjük minél hatásosabban mutassa be a cigányság helyzetét és sokszor átláthatatlan kitörési pontjait. • (sz. r.) A bizalomért cserébe pontos szolgáltatás TARNAMERA TÉRSÉGE - A kezdeti nehézségek ellenére biztató üzletpolitikai jövőképpel élte túl a „kényszerházasságot” a Tamamérai Takarékszövetkezet - derült ki a pénzintézet legutóbbi küldöttgyűlésén Király Béla elnök beszámolójából. . A pénzügyi elemzés szerint a detki takarékkal egy évvel ezelőtt kötött frigyre azért volt szükség, mert a törvényi előírás 100 milliárdot szab meg a pénzintézet alaptőkéjének. Az egybekelés után derült ki, hogy a beolvadó szövetkezet felhalmozott gazdasági problémáit is meg kellett oldani; de ugyanakkor a szervezeti rend működőképességét is biztosítani kellett. Ennek ellenére a jó szakmai munkának köszönhetően az elmúlt évet nyereséggel zárták. Bizonyítja mindezt, hogy a betétállomány majd’ 17százalékkal'növekedett, ami megközelíti a másfél milliárdot. Ugyancsak növekedett a hitelezés is 33 százalékos mértékben, miközben biztonságos kockázati és általános tartalékkal rendelkeznek. így lehetőség nyílik arra is, hogy a félmillióval növelt részjegyekre 15 százalékos osztalékot fizet tagjainák a szövetkezet. A legfőbb eredménynek mégis azt tartják; hogy a lakosság bizalmát élvezve, több mint kétezer ügyfél számláját vezetik. A meglévőek mellett új ügyfeleket szeretnének megnyerni, elsősorban^ mezőgazdasági kis- és középvállalkozók köréből. Megcélozzák az ön- kormányzatokat is, hogy a takaréknál vezessék számláikat. Ma: ifjúsági előadás. A hevesi művelődési házban ma 14.30 órakor ifjúsági filmvetítést tartanak. A mozi címe: Fecsegő tipegők. Park és zebra Tenken. Kedvezően bírálta el a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács a tenkiek kérelmét, melyben a gyalogátke- lőhely megépítésére kértek pénzt. A közlekedés biztonságának fejlesztése mellett hamarosan elkezdődik a fő téren található millenniumi emlékpark kialakítása is, melyre 400 ezer forintot különítettek el. Zenés esték. A hevesi művelődési házban hamarosan két zenei eseményt is tartanak. Június 15-én 17 órakor a helyi zeneiskolások adnak évadzáró hangversenyt. Június 22-én 19 órakor pedig a helyi kamarazenekar koncertezik az aulában. « ' Rokis tábor. A hevesi Dumbo Jumbo akrobatikus rock and roll csoport tagjainak az idén is rendeznek nyári tábort. A pihenéssel, kikapcsolódással és sok-sok gyakorlással tarkított kurzus helyszíné 'ismét Bogács lesz. A gyerekek két csoportra jelentkezhetnek: az első turnus június 28-tól július 3-ig tart, míg a második július 5- én kezdődik és 10-én fejeződik be. Sporteszközöket nyertek. Tenk csapata nyolcadik éve rendszeresen benevez a Challenge Day-re. Az idén a sportolási kedv szerencsét is hozott a fiataloknak. Mivel saját kategóriájukban elsők lettek, így Budapesten ,30 ezer forint értékűjátékot, labdát, ütőt vehettek át. Címertervek bírálata. Elkészült Tenk község címerterve. A falu jellegzetességeit, múltját és jelképeit megörökítő három tervezetet a község több pontján is kifüggesztették, hogy a lakosság véleményezni tudja. A testületi döntés a nyár közepén várható. Herczeg Kata HOROSZKÓPJA 1999» június 7-13. (Telefonon 88 forlnt/perc + 6,60 Ft ÁFA kapcsolási díjért hívható) KOS (III. 21.-IV. 20.) T.:0690-230-401 Szerelem: Partnere sok gondot okoz önnek a következő napokban. Többnyire nem szándékosan, ezért nem kell azonnal haraggal fordulnia ellene. Hivatás: Kemény hétnek néz elébe. Elsősorban az emberi kapcsolatok feszültsége okoz gondot. Próbálja elrendezni a vitás kérdéseket . BIKA (IV.21.-V.20.) T.:0690-230-402 Szerelem: Békére, szeretette, nyugalomra vágyik. Elsősorban saját magával kellene békét kötnie, s ha kicsit nyitottabb lenne a világ felé, máris hamarabb megoldódnának gondjai. Hivatás: Még a hétvége sem hoz kikapcsolódást, bár dolgoznia nem kell, a munkahelyi gondok foglalkoztatják. IKREK (V. 21.-VI. 21.) T.:0699-230*403 Szerelem: Ritkán fordul elő, hogy az Ikrek ennyire a családjukkal legyenek elfoglalva, mint a következő napokban. Mintha most akarná bepótolni az egész évi mulasztását. Hivatás: Alighanem összetűzésre kerül sor ön és felettesei között. Lehet, hogy a vitában túlmegy a megengedett határon. RÁK (VI. 22.—VII. 22.) T. :0690-230-404 Szerelem: Ha nem veszi , komolyan az apró, figyelmeztető jeleket, ugyancsak meglepődik hetek múlva, amikor az élet egészen mást hoz, mint amire számított. Hivatás: A világ gyorsan változik, felbolygatja a Rák ihegszokott életét, ezt nehezen viseli. Készüljön fel a meglepetésekre. OROSZLÁN (VII. 23!- VIII. 23.) T.:0690-230-405 Szerelem: Önre ugyan nem jellemző az álmodozás, az utóbbi időben mégis illúziókban ringatja magát. Ideje volna végre szembenézni a valósággal! Hivatás: Ne erőltesse a dolgokat. Az idő önnek dolgozik. Azzal, hogy túlságosan elengedi az indulatait, semmit nem old meg. de magának árt. 0707 (VIII. 24.-IX. 23.) T.:0690-230-406 Szerelem: Egyedül kellene döntenie. Szívügyekben rnás csak rossz tanácsot adhat. Ezúttal az észérvek is csődöt mondanak. Érzékeny, köny- nyén sebezhető. Hivatás: Hiába szeretne a hét végére pihenni, a helyzet kikényszeríti, hogy legalább gondolatban foglalkozzon a feladataival. MÉRLEG (IX. 24X. 23.) . T.:0690-230-407 Szerelem: Hiába sorakoztat fel észérveket ott, ahol az érzelmek . dominálnak. Ha vissza akarja szerezni az- önbizalmát, rá kell szánnia magát a mindent tisztázó beszélgetésre. Hivatás: Próbál elkerülni mindent, ami felelősséggel jár, de hiába SKORPIÓ (X. 24XI. 22.) T.:0690-230-408 Szerelem: Nagyon vágyik a gyöngédségre? Akkor adja fel vaskalapos elveit, és tegye meg az első lépést a békülés útján! Erre kiváló alkalom nyílik a hét közepétől. Hivatás: A világot nem feltétlenül kell egyedül megváltania. A. teendők megvárják, ha néhány órát pihenéssel tölt is. • /Tű \ nyilas (XI. 23.—XII. 21.) I FT T.:0690-230-409 \ l 1, ./J Szerelem: A plá• \L/ tói • Szerelmet nem önnek találták ki. Nagyon gyorsan szeretne célba érni, és ezzel a nagy sietséggel elrpnthat mindent. Pedig kár lenne türelmetlensége miatt elszalasztania a boldogságot. Hivatás: Csöndes napok következnek, végre utolérheti magát • a munkában. BAK (XII. 22-1. 19.) T.:0690-230-410 Szerelem: Nehezen szánja rá magát 'arra a mindent tisztázó beszélgetésre, ami pedig- feltétlenül szükséges ahhoz, hogy tisztázzák a félreértéseket. Hivatás: Megszokott környezete most alaposan felbolydul, költözés vagy átszervezés miatt semmi nincs a megszokott helyén, ez nagyon idegesíti. . VÍZÖNTŐ (1. 20.—II. 20.) T.:0690-230-411 Szerelem: A fáradtság legjobb ellenszere a flört, legalábbis ön szerint. És ezt a gyógyírt meg is próbálja alkalmazni a héten. Lehet, hogy beválik! Hivatás: A nyári szabadságát illetően most még kicsit aggódik, de ahogy múlnak a hetek, szép lassan megoldódnak a munkahelyi problémák. HALAK (II. 21.-III. 20.) T.:0690-230-412 Szerelem: Alighanem félreértett valamit, ebből aílodik, hogy a bontakozó barátságról azt hitte, több annál. A hét végén még családja körében is magányosnak érzi magát. Hivatás: Ha lehet, húzódjon háttérbe, próbálja meg felmérni az esélyeket, és akkor cselekedjen, ha mindent tisztán lát.