Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

Vasárnap reggel 23. szám

Aranka túl van a másfél millió kilométeren A kollégám álmélkodva ér­kezik vissza a fotózásról:- Képzeld csak, ez a kamion majd akkora, mint egy torony! A kamionok nagyságától azonban sokkal megle­pőbb: ezt a monstrumot egy törékeny nő vezeti. Bőgős Zoltánná Aranka ugyanis azon fél tucat nő közé tarto­zik, akik kamionoznak. Találkozásunk csak a vé­letlenen múlt. Aranka reg­gel még a vámudvarban vá­rakozott, késő délután pe­dig már ismét átlépi a ha­tárt. Otthoni gyors teendőit félbeszakítva szalad be a szerkesztőségünkbe.- Általában mindenki ennyire csodálkozik, mint te, amikor megtudják, hogy kamionozom - mondja Aranka. - Nem is csoda, hi­szen 40 tonna feletti autó­val az országban körülbe­lül öt nő jár. De ezen csak Magyarországon lepődnek meg ennyire, Franciaor­szágban vagy Spanyolor­szágban sokkal természete­sebb, hogy nők is kamio­noznak.- Miért lesz egy nőből kamionvezető?- Szeretek vezetni. A dol­gok egymás után jöttek. Elő­ször buszoztam, de vezet­tem teherautót is, végül ka- mionozni kezdtem. Spa­nyolországban még nyerges vontatóval jártam. Itthon rá­tértem a 40 tonna felettiekre.- Hogy kerültél Spa­nyolországba?- Odakint nagyon sok magyar él. Ők szóltak, hogy lehet menni dolgozni. Gon­doltam, megpróbálom. A németet alapszinten beszél­tem, odakint a vezetéshez szükséges alapszavakat is megtanultam. Rendszerint a Spanyolország-Anglia útvonalon közlekedtem.- Melyik volt a leg­hosszabb távolság, amit egymagad megtettél?- Magyarországtól Anglia és Spanyolország van a leg­messzebb.- Ezalatt hány kilomé­tert vezettél?- Túl vagyok a másfél millión.- Nézzük a műszaki is­mereteidet! Ezek általá­ban a nők gyengéi...- Tizenkilenc év alatt sok minden ragadt rám. Az elektromos dolgokhoz nem szeretek hozzányúlni, de ezenkívül mindent megcsi­nálok. Például, ha valahol műszaki hibás lesz az autó, azonnal tájékozódni kell. A kisebb dolgokat magam is elintézem. Ám volt rá példa, hogy segítséget kellett kér­ni. Egyszer Lengyelország­ban történt baj, akkor itt­honról hoztak utánam al­katrészt. Máskor Antwer­penben egy szerelőműhely­be álltam be. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyik előző cégemnél elég rossz autókkal jártunk. Ott az ember kényszerűségből sok mindent megtanult.- Előny vagy hátrány, hogy nő vagy?- Keleten inkább előny. Ha mondjuk a rendőr meg­állít, elnézőbb velem szem­ben, hiszen ott nők nem ka- mionoznak. Nyugaton sem­mi különbség férfi vagy női vezető között.- Soha nem próbáltak meg visszaélni azzal, hogy nő vagy?- Nem. Egyszer a parko­lóban a konzervek között keresgéltem. Egy olasz odajött és rácsapott a fene­kemre. Visszakézből ka­pott akkora pofont, hogy az egész parkoló zengett. Utólag gondoltam, szerin­tem nem is sejtette, egy nő­vel lesz dolga...- Mennyi ideig vezetsz egyszerre?- Kötelezően elő van ír­va, hogy 4,5 óra után tar­tani kell háromnegyed óra pihenőt. A hétvége is az állásé. Nyugaton na­gyon komolyan veszik a kamionstopot. Ilyenkor jut idő városnézésre.- Van kedvenc orszá­god vagy tájad?- Most már egyetlen or­szág sem idegen. Négy év alatt mindenhol jártam, minden táj - Európában bárhová is megyek - is­merős.- Jól tájékozódsz?- Külföldön nagyon jók az eligazító táblák. Azt tud­juk, hogy melyik úton aján­latos menni, hiszen vannak olyan hegyi szerpentinek, amelyek kamionnal járha­tatlanok. Amikor beérek egy nagyvárosba, a benzin­kútnál kérdezem meg, hol a cég, ahol rakodni kell. Szinte minden benzinku­tasnak természetes, hogy ismeri városának az összes cégét. Rendszerint németül magyarázzák el, merre menjek.- Mit csinálsz vezetés közben?- Rádiót vagy magnót hallgatok. A múltkor példá­ul végigénekeltem az utat. Szeretem nézni a tájat. Meg­nyugtat és gyönyörködtet. Városnézés csak akkor van, amikor hét végén állni kell.- Mennyi Időközön­ként tudsz fürdeni?- Nyugaton minden ben­zinkútnál lehet tusolni. Ha keletre küldenek, akkor elegendő mennyiségű vizet viszek magammal.- S milyen idő­közönként ke­rülsz paplanos ágyba? Aranka a válasz előtt nagyon elcso­dálkozik:- A kamionban van ágy. Minden este megágyazok magamnak!- S közben csupán konzer- veken élsz?- Dehogyis! A helyi specialitá­sokat megkósto­lom. Nem olyan vad élet ez, mint ahogy a kívülál­lók elképzelik.- Van három gyerme­ked. Hogyan viselik azt, hogy a mama mindig a távolban van?- A nagylányom gon­doskodik a két kisebbről. A céges mobiltelefon mel­lett nálam van a saját mobilom, így bármikor beszélhetünk.- Egy családot ne­héz lehet így összetar­tani...- A gyerekeim önállók. A férjemtől ugyan elvál­tam, de a család együtt maradt.- Hogy viselte el a tá­volléteidet, egyáltalán a foglalkozásod?- Kölcsönös volt a biza­lom, soha nem volt nézetel­térés abból, hogy kamiono- zok. Kicsit még irigyelt is, hogy azt csinálom, amit szeretek. Egy normális fél­tés azért volt benne.- Másfél millió kilomé­ter alatt volt baleseted?- Nagy nem, csak egy ap­ró koccanás.- Szeretsz száguldoz­ni az utakon?- Kamionnal nem lehet. Egyébként a sebességet sze­retem. Spanyolországban kipróbáltam egy terepjárót. Az 210 kilométer/órás se­bességgel ment.- Nem vonzott a lehe­tőség, hogy más ország­ban telepedj le?- Egy időben kacérkod­tam a gondolattal. Ha vá­lasztani kellett volna, Hollandia vagy Németor­szág lett volna a dönté­sem. Ám a szívem min­denhonnan visszahúzott. Ráadásul, ahogy tapasz­taltam, ott sem minden fe­nékig tejföl. Az emberek ott is fizetéstől fizetésig élnek, legfeljebb kicsit másképp.- Hogyan boldogulsz az egyes népek mentali­tásával?- A svédek, finnek, an­golok nagyon nyugodt em­berek. Szép a táj, s ők tud­nak élni. A déliek túl izgá­gák, ráadásul dolgozni sem szeretnek.- S mi van a keleti te­rületekkel?- Törökország a hírek­kel ellentétben egyáltalán nem veszélyes. A Szovjet­unióbeli szállítás meg­szűnt. Macedóniába pedig kíséretet kapunk.- Előfordult már, hogy valahol megbetegedtél?- Alapvető gyógyszerek vannak nálunk. Kollégáim mesélték, ha valaki kór­házba került, akkor küld­tek sofőrt az autóért, s amikor a vezető felgyógy­ult, őt is hazahozták.- Mekkora értékkel já­rod a világot?- A kocsi több tízmillió és az áru is...- Mennyire összetar­tóak a kamionosok?- Mihelyst átlépjük a ha­tárt, máris egy család va­gyunk. Barátságok azonban nem nagyon születnek, hi­szen mindig menni kell.- Gyűjtesz valamit?- Igen - neveti el magát -, a plüssállatokat. A ko­csim tele van velük.- Lesz a családban folytatója a te örök­mozgó szakmádnak?- A gyerekek szeretnek vezetni, de nem állandó­an. Azt hiszem, egyik sem adná rá a fejét.- Mi a jó ebben a mun­kában?- Az, hogy szeretem, és hogy a magam ura vagyok!- Meddig lehet ezt csi­nálni?- Úgy gondolom, a nyugdíjig. Nyugaton van­nak nők, akik még a nyug­díj után is visszajárnak al­kalmanként. S ezek után - Kedves Olvasó ha lát egy to­ronyméretű, ADG-919 rendszámú kamiont, gon­doljon Arankára, aki veze­ti, s intsen neki, ahogy a többiek az úton szokták: Szia, egri Aranyos! Szuromi Rita • • SZELÍD vadak, csüngő hasú vaddisznók Egerszólát határától kavicsos út vezet végig a Bori-tanyáig. Fehérre meszelt ház, rendben tartott udvar köszönt minket. Előkerül a birtok „intézője” is. „A gazda kiment felmérni a te­repet” - mondja. Egy kicsit baj­ban vagyunk, hiszen a 300 hek­táros területen nem lesz köny- nyű megtalálni. Gyalog elég so­káig tartana a keresés, s két fo­tós kollégámmal nem is túrá­hoz vagyunk öltözve, így autó­val folytatjuk az utat. Szeren­csénk van. Pár perc, és megta­láljuk a tulajt. Korán érkeztünk. Ilyenkor az állatok még hűsölnek az er­dőben. Nemigen fognak kibúj­ni, még a kamera kedvéért sem. Még nem mondtam vol­na? Egy vadaskertbe csöp­pentünk. A szabadon fut­kosó állatok mellett több mint 30 vad tanyázik egy elkerített terüle­ten. Lencsevégre kapni azonban nem tudjuk őket. Felsétálunk egy domboldalra, hát­ha a túloldalon előbukkan néhány őz vagy vaddisznó. A fotósok hiába mennek be a bozótosba is, nem talál­nak semmit. Csak néhány szál vadvirágot, kakukkfüvet, melynek illata sokáig az or­runkban marad. Bepréselődünk a Nivába. Ke­leti kényelem, de még soha nem hagyta cserben gazdáját. A kerítés mentén autózunk, fi­gyelmesen pásztázzuk a kör­nyéket, de két fácánon kívül más nem kerül látószögünkbe. Végül Fortuna mégsem hagy cserben minket. Az egyik tisz­táson két vietnami csüngő ha­sú disznó falatozik. Kollégám átmászik a drótkerítésen, s megpróbál közeledni. Egy da­rabig rá se hederít a két állat, ám amikor már csak 4-5 méter választja el egymástól az em­bert és az állatot, elkezdődik a hátrálás. Egy fotóra futja csak az időből. Itt már nincs keresnivalónk. Talán a lenti etetőnél előjön Mazsola, a szelíd vaddisznó. A gazda nem tévedett. Mazsola - mintha tudná: most sztárt csi­nálunk belőle - készségesen áll a kamera elé. Bár most kicsit haragszik a nemrég fülébe akasztott biléta miatt. Kollégám először csak a kerítés mögül próbálja megörökíteni a szelíd vadat, majd - feláldozva magát a nemes ügyért, na meg az olva­sók kedvéért - bemerészkedik a kapu mögé. Ekkor két kismalac is előbújik Mazsola nagy bána­tára, aki féltve sztármivoltát, néhány röffentéssel elhessegeti őket a kamera látószögéből. Nemsokára újabb vendég érke­zik. Tádé peckesen sétál be a képbe. Ő már egy kicsit mogor­vább, de nem veszélyes. Köz­ben a birtok őrző-védője is megjelenik. Áron még kölyökkutya, s annak ellenére, hogy termete és hangja tekintélyt kölcsönöz neki, gyermeki ugrán- dozásával elárulja magát. Úgy látszik, a tömeg tömeget vonz az állatoknál is. Megjelennek a birkák, s egy ke­cses muflon is. Mintha manöke­nek lennének, úgy pózolnak a fényképezőgép előtt. Álmos sze­mekkel érkezik az intéző gyermeke is. Egy kis szé- gyellősködés után összehaverko­dunk, bár a társal­gás nehezen megy. A négy­évesforma kisfiút nehéz megérteni. Nevét nemigen akarja elárul­ni, s amit mond, szinte kibo­gozhatatlan rejtély. Nem jár oviba, kevés emberi szót hall, így nem sok minden ragadt rá még a beszédből. Igazi tanyasi gyerek. Több állat már nem merész­kedik ki a védelmet nyújtó, hű­sítő fák árnyékából, így vissza­megyünk a házhoz. Az előt­tünk rejtve maradt gím- és dámszarvasért cserébe egzoti­kus kárpótlást kapunk. A szár­nyasok melletti területről öt emu biccent felénk. Az Auszt­ráliában őshonos struccfélék láthatóan kíváncsi természetű­ek. Szívesen belekóstolnának a fényképezőgép lencséjébe. Kol­légám nem is győzi elkapkodni előlük a masinát. Az emuk azonban nem bizonyulnak jó fotómodelleknek. Kapkodják a fejüket, csintalankodnak. Leg­alább húsz perc, mire használ­ható kép készül róluk. Persze, nem nagyon bán­juk, hogy várni kell. Ha tehet­nénk, a tanyán töltenénk az egész napot. A város zajától és nyüzsgésétől messze, az ébre­dő természet hívogató illatától bódultán, a tücsökzenétől hangos mezőn. Egy olyan he­lyen, ahol Mazsola, a szelíd vad túrásai törik meg az egy­befüggő zöld rétet, s birkák legelésznek mellettünk. Elek Eszter SZU, EGRI ARANYOS!

Next

/
Oldalképek
Tartalom