Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-05 / 129. szám

1999. június 5., szombat VILÁGTÜKÖR 11. oldal Ma kezdődnek az egyeztető tárgyalások a belgrádi katonai vezetőkkel Furcsa háború - furcsa béke Szombaton a macedón-koszovói határon találkoznak a NATO és a jugoszláv hadsereg tábornokai, de a pontos helyszínt szán­dékosan titokban tartják, hogy távol tarthassák a sajtót. Az atlanti szövetség és a jugo­szláv hadsereg tisztjei hét végi tárgyalásaikon határozzák meg a szerb erők Koszovóból tör­ténő kivonásának menetrendjét. A szövetségesek repülőgépei azonban ettől függetlenül mindaddig folytatják a szerb földi erők elleni csapásaikat, amíg azok meg nem kezdik el­lenőrizhető visszavonulásukat. Az orosz miniszterelnök sze­rint a koszovói válság rendezé­sében jelenleg az lenne a leg­fontosabb, hogy leállítsák Ju­goszlávia bombázását. Szergej Sztyepasin hangsúlyozta: „A bombázás befejezése után kell elkészíteni a Biztonsági Tanács határozatának tervezetét, amelyben meghatározzák az ENSZ helyét és szerepét a ko­szovói rendezésben.” Tony Blair brit miniszterel­nök viszont azt mondta: „Nem bízunk Milosevics államfő sza­vában, a tettek alapján dön­tünk.” A brit kormányfőhöz ha­sonlóan a katonai szakértők is nagy óvatossággal nyilatkoz-. nak a Koszovóban körvonala­zódó furcsa béke távlatairól. Bizonytalannak tartják a mene­kültek visszatérését, akárcsak a tartomány jövendő státusát. Katonai-diplomáciai síkon három nagy kérdést kell még tisztázni. Az első: milyen lesz az összetétele a békeerőnek, amelyben a NATO „lényegi” részvételre tart igényt? A má­sodik: milyen lesz a nyugatiak kapcsolata az orosz békefenn­tartó egységekkel, amelyeket Moszkva nem hajlandó a NATO parancsnoksága alá he­lyezni? A harmadik: milyen lesz a békefenntartó alakulatok területi elhelyezése? Londoni katonai szakértők szerint gyakorlatilag az etnikai tisztogatás elismerését jelen­tené, ha az oroszok kapnák meg az ellenőrzést Koszovó északi részén, amelyet Belgrád az or­todox kolostorokkal és a Pec város körül szerveződött pátri- árkátussal együtt a szerb nem­zet bölcsőjének tekint. Bili Clinton amerikai és Jacques Chirac francia elnök, továbbá a brit kormányfő elfo­gadhatatlannak tartja ezt a lehe­tőséget. Ha ugyanis az orosz békefenntartó csapatok egy tér­ségben összpontosulnak, oda nem fognak albánok visszate­lepülni. Ez esetben a tartomány gyakorlatilag kettészakad - vé­lik a szakértők. Mások kételye­iket fejezik ki azzal kapcsolat­ban, hogy a menekültek vissza- térhetnek-e a tél beállta előtt. Magas rangú brit diplomaták szerint a szerbek a felperzselt föld taktikáját követve fognak visszavonulni, s a pusztítás - valamint a szükséges helyreállí­tás - mértékét csak a csapatok visszavonulása után lehet majd felmérni. A bizonytalansági tényező­ket figyelembe véve a NATO békefenntartóinak több évtize­des jelenlétére lehet számítani a Balkánon - állapította meg a londoni székhelyű Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intéze­tének egyik munkatársa. Mi­előtt békéről beszélhetnénk, több százezer menekültnek vissza kell térnie lakóhelyére, az elfogadható polgári köz- igazgatás viszonyai közé - mondotta. Megfigyelők arra is fölhívják a figyelmet, hogy a Koszovói Felszabadítási Szervezet füg­getlenségi törekvései szintén nehézséget jelenthetnek. Az UCK hangadóinak a leszerelés után politikai szerepet kell vál­lalniuk, de nem szabad enged­niük annak a kísértésnek, hogy visszavágást követeljenek a szerbek ellen. 976 ezer menekült Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának becslése szerint eddig összesen 976 ezer ember menekült el Koszovóból a tavaly már­ciusban kitört fegyveres konfliktus kezdete óta. A NATO-csapá- sok. 1999. március 24. előtt 124 ezer koszovói albán talált me­nedékre külföldön. Albániában, Macedóniában, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában jelenleg mintegy 780 ezer menekült tartózkodik. Közülük a legtöbben Albániában vannak mintegy 442 ezren, Macedóniában pedig 250 ezer menekültet tartanak nyilván. Boszniában 21,7 ezer koszovói menekültről és további 53 ezer jugoszláviai menekültről, köztük 22 ezer szandzsáki mu­zulmánról tudnak. A világszervezet nem rendelkezik adatokkal a Koszovón belül, illet\’e Szerbiában tartózkodó menekültek számáról. Belgrádban ez utóbbival kapcsolatban általában 60 ezer főt emlegetnek Az. elűzöttek elszállítása harmadik országokba eddig összesen mint­egy 71,8 ezer személyt érintett. Közülük a legtöbben (13 122 fő) Németországba távoztak. Hírek röviden G8-tanácskozás vasárnap A Nyolcak Csoportjához tartozó országok - az Egyesült Államok, a nyugat-európai nagyhatalmak, Oroszország és Japán - külügy­miniszterei vasárnap rendkívüli tanácskozást tartanak, hogy jóvá­hagyják a koszovói konfliktus megoldására az ENSZ BT elé ter­jesztendő határozattervezetet. Göncz Árpádot Amerikába várják Vasárnap Washingtonba érkezik a magyar államfő. Kedden kerül sor Göncz Árpád és Bili Clinton találkozójára. A magyar elnök kí­séretében üzletemberek is utaznak, akik külön eszmecseréket foly­tatnak a Kelet-Közép-Európa iránt érdeklődő chjcagói nagybefek­tetőkkel. A Könyvhét alkalmából szeretettel várunk minden könyvbarátot a Bazilika előtti standunkon. Sipotéka könyvesboltok (39070) EU: új fejezet kezdődik Átfogó reformok a bővítés előtt Az Európai Uniónak a jövő év végéig meg kell egyeznie az intézményrendszer átala­kításának nyitva maradt kérdéseiben - áll az EU ál­lam- és kormányfőinek kölni találkozójáról kiadott záró­nyilatkozatban. A keleti bővítés előtt még ki­igazításokat kell tenni az EU intézményrendszerén, hogy az 20-25 tagállammal is zavarta­lanul működhessen. Összesen három kérdés re­formjáról van szó: az Európai Bizottság méretéről és összeté­teléről, a vétójog alkalmazási területeinek további csökken­téséről és az egyes tagorszá­gokat illető szavazati súlyok újjáalkotásáról, hogy a döntő fontosságú szavazások ne szenvedjenek késedelmet. Az Európai Unió kölni csúcstalálkozójának zárónyi­latkozata felszólítja a nemzet­közi közösség szereplőit, hogy nagyvonalú anyagi segítséggel vegyenek részt a balkáni újjá­építés folyamatában. Az Unió ismét ígéretet tett arra, hogy kiáll a térség országai mel­lett, és segít nekik elviselni a koszovói válság miatti terhe­ket. A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy az EU már kilátásba helyezett 100 millió eurónyi (104 millió dollárnyi) segítsé­get, és 196 millió euróval se­gíti a menekültek visszatérését is. Az Unió, amely részben sa­ját sikerének tartja Belgrád meghátrálását, megerősítette, hogy szívesen vállalná a ko­szovói átmeneti közigazgatás vezetését. „Mister Európa" Az EU állam- és kormányfői úgy határoz­tak, hogy Javier Solana, a NATO jelenlegi főtitkára legyen az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának első „meg­személyesítője” . Az 57 éves spanyol politi­kus jelenleg a NATO főtitkára, ez a megbí­zatása azonban az idei év végén lejár. De­cemberig döntés születik arról is, ki legyen az utóda az atlanti szövetség élén. Solana 1964-ben kezdte politikai pálya­futását, amikor belépett a spanyol szocialisták ifjúsági szerve­zetébe. A hetvenes-nyolcvanas években részt vett a spanyol pa­cifista mozgalomban, akkor még NATO-ellenes nézeteket val­lott. 1976 és 1984 között tagja volt a Spanyol Szocialista Mun­káspárt végrehajtó bizottságának. Különféle tisztségeket viselt Felipe González volt spanyol miniszterelnök kormányaiban. 1995 decemberében került a NATO főtitkári posztjára. Főtit­kársága mozgalmas időszak mind az ő életében, mind a szövet­ségtörténetében. Ekkor kezdte meg a NATO történetének első békefenntartó küldetését Boszniában, ekkor jött létre a NATO és Oroszország kapcsolatait új alapokra helyező Alapító Ok­mány, és az észak-atlanti szövetség ekkor vett fel először közép­európai államokat is tagjai sorába. A NATO Solana főtitkár­sága alatt indította meg háborúját Jugoszlávia ellen. SZENVEDELYBETEG- SEGÍTŐ SZOLGÁLAT 3300 EGER. Kolozsvári u. 49. Tricon. 3f./32l S77 Nagy múltú holland érdekeltségű biztosítótársaság várja üzletkötők és fiókvezetők jelentkezését. Elvárás: min. középfokú végzettség |ó kommunikációs készség vállalkozói igazolvány Előny: saját gépkocsi Kereseti lehetőség az intézeti elvárás teljesítése esetén: üzletkötők: 150.000,- Ft-tól fiókvezetők: 200.000,- Ft-tól A pályázatokat (szakmai önéletrajz, fénykép) ­a 3300 Eger, Trinitárius u. 2. IV. sz. alá | kérjük megküldeni. § A Heves Megyei Önkormányzat FELHÍVÁSA a németországi Nürnbergben 1999. október 23-november 1-ig a CONSUMENTA fogyasztási javak vásárán történő részvételre A vásáron Heves megye által igénybe venni kívánt terület 80 m2. Heves megyei vállalatok, vállalkozók a kiállítás és vásár jellegét figyelembe véve az alábbi szakmákban jelenhetnek meg: élelmiszeripar, vendéglátás (bor, gasztronómia), népművészet, könnyűipar, idegenforgalom. Jelentkezés feltétele: Heves megyére illetve tájegységeire jellemző, hagyományokra épülő, nemzetközi színvonalú termékek vagy szolgáltatások megjelenítése. Tervezett részvételi díj: 11.000,- FI/m2+ÁFA, mely tartalmazza a helydíjat, installációs és dekorációs, szállítási, bonyolítási és speditőri költségeket. Jelentkezésnek tartalmaznia kell: A jelentkező adatait (cégszerű megnevezés, cím, telefonszám, szervezeti forma, hivatalos képviselő), a kiállításon való megjelenés leírását (termék-szolgáltatás típusa, elhelyezése, megjelenést kísérő attrakció, promóció, marketingkommunikációs anyagok) Jelentkezés határideje: 1999. július 9. A beérkezett anyagokat szakmai bizottság bírálja el, döntéséről az érintetteket 1999. augusztus 1 -ig értesíti. Jelentkezés benyújtásának helye: Heves Megyei Önkormányzati Hivatal Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Iroda, 3300 EGER, Kossuth L. u. 9. Információ: 36/412-529 Cserháti Gabriella Tvr-hét A tévénézés a programválasztásnál kezdó'dik Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben A hét sztárja: Harald Krassnitzer Meglőtték Goldie Hawnt Újra háborúznak a csillagok Magyar arénában a brit különc Tvr-hét - a műsorújság Előfizetői forródrót Telefon: 488-5621 Fax: 488-5689 tvr-net

Next

/
Oldalképek
Tartalom