Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-25 / 146. szám
6. oldal Hazai Tükör 1999. június 25., péntek Régiók Magyarországa A hét statisztikai-tervezési régió létrehozásával nem lehet tovább várni, hiszen 2000. január 1-je után Magyarország jó területfejlesztési programok megvalósításához akár 1675 milliárd forint támogatást is kaphat az Európai Uniótól - hangsúlyozta Torgyán József csütörtökön Mátészalkán. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Magyarország régiói - Régiók Magyar- országa címmel rendezett konferencia megnyitóján elmondta, hogy jövőre hazánk 74,5 milliárd forintra pályázhat Brüsszel - PHARE, Sapard és Isspa elnevezésű - beruházásiprogram- alapjaiból. Később - 2002 és 2006 között - pedig az úgynevezett strukturális alapokból, együttesen mintegy 1600 milliárd forint támogatásra pályázhatunk esélyesen. Torgyán József nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a létrejövő hét régiónak mindent meg kell tennie azért, hogy a lehető legnagyobb összegű támogatást kaphassák Brüsszeltől az ország európai felzárkóztatását szolgáló beruházási tervek megvalósításához. Közös fejlesztési programjaik kidolgozásához a régiók természetesen segítséget kapnak a tárcától, a tudományos akadémiától és az egyetemi-főiskolai centrumoktól - ígérte a miniszter. A tárca vezetője szólt annak fontosságáról is, hogy a régiók tervei, pályázatai segítsék elő a határokon átnyúló gazdasági együttműködést, vagy akár kifejezetten is ezt a célt szolgálják. Hasonlóképpen nyomatékkai beszélt a miniszter arról az elvről, miszerint Európához nem lehet különböző fejlettségi szintű országrészekkel csatlakozni. Az elvárt kiegyenlítődés érdekében rendkívül nagy a jelentősége az elmaradott hazai térségek gyorsabb ütemű fejlesztésének. Rontják esélyeinket a külföldön elterjedt negatív híresztelések A rendőrség vigyáz a turistákra A rendőrség nyáron fokozott ellenőrzéseket tart és növelik a jelenlétet a turisták által leglátogatottabb helyeken - közölte csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Hatala József dandártábornok, az ORFK közbiztonsági főigazgatója elmondta: július l-jétől a Balatonnál és a Velencei-tónál a készenléti rendőrség 160 tagja is szolgálatba lép. A Rendőrtiszti Főiskola első évfolyamos hallgatói is kiveszik részüket a munkából: nyári gyakorlatukat a Balatonnál töltik. Az ORFK ezenkívül Balatonkilitire telepít egy helikoptert, hogy hatékonyabban megelőzhessék a baleseteket és a közlekedési dugók kialakulását. Sok gondot okoznak a turistáknak a zsebesek, ezért a BRFK zseblopási alosztályának rendőrei „leköltöznek” a magyar tengerhez - mondta a dandártábornok. Az ORFK közbiztonsági főigazgatója szólt arról is, hogy jelentős erőket mozgósítanak a júliusi margitszigeti öttusa-világbajnokság és az augusztusban megrendezendő Hungaroring biztosítására. Asztalos Zoltán, a Magyar Turizmus Rt. információs igazgatója erősebb összefogást szorgalmazott a rendőrség és a turisztikában érdekelt szervezetek között. Jelentős károkat okoznak az országnak azok a híresztelések, amelyek szerint hazánkban sok támadás éri a turistákat. Az információs igazgató ezzel az osztrák autóklub minapi közleményére utalt, amelyben az osztrák állampolgárok figyelmét hívták fel az autópályák mentén garázdálkodó bandákra. A koszovói válság nem érezteti hatását Magyarország turizmusára, de el kell kerülni, hogy a GDP 10 százalékát, mintegy 2,5 milliárd dollárt kitermelő ágazat visszaessen amiatt, hogy a külföldiek nem tartják biztonságosnak országunkat - hangsúlyozta Asztalos Zoltán. Holnap: nemzetközi kábítószer-ellenes nap Egyre nő a drogosok száma A fogyasztás visszaszorításában fontos szerepe van a tájékoztatásnak és a folyamatos társadalmi párbeszédnek - nyilatkozta lapunknak Veér András, a Magyar ENSZ Társaság szakértője. Veér András kérdésünkre elmondta: hazánkban 30-50 ezer függő kábítószerbeteg van. Kétszer ennyien rendszeresen fogyasztanak illegális drogot és mintegy félmillióan legalább egyszer már kipróbáltak valamilyen kábítószert. A számok azonban évről évre nagyobbak. A legkedveltebb szerek az úgynevezett „diszkódrogok”, a különféle amfetamin-szárma- zékok és a marihuána, de sajnos, heroinhoz is mind többen jutnak hozzá. A professzor szerint a legfontosabb tennivaló a megelőzés, a tájékoztatás. A fiataloknak és a szülőknek több felvilágosító előadást és különféle prevenciós programokat kellene tartani. A szombati eseménysorozat jó példa erre. A kábítószer-ellenes világnap alkalmából országszerte szerveznek rendezvényeket. (h. gy.) Régen több idő jutott érdemi vitára Az SZDSZ elnöke a parlament első évéről A parlamentáris demokrácia szempontjából megbukott a háromhetes ülésezési rend - jelentette ki Kuncze Gábor szabaddemokrata frakcióvezető a képviselőcsoport csütörtöki, az Országgyűlés első évét elemző ülése után. Elmondta: a szabaddemokraták a parlament megcsonkításaként, az ellenzék munkájának korlátozásaként értékelik az elmúlt évet. Áder János házelnöknek az új ülésrend hatékonyságával kapcsolatos kijelentéseit cáfolva Kuncze Gábor kifejtette: az előző parlament első évében 101 napot, a mostani időszakban viszont csak 75 napot ülésezett a parlament. Álláspontja szerint miután a Ház körülbelül ugyanannyi törvényt és határozatot fogadott el, mint az előző ciklus első évében, egyértelmű, hogy akkor átgondoltabb volt a munka, és jutott idő érdemi vitára a jogszabályok megalkotásánál. Ami az ellenzéki jogok csorbítását illeti, Kuncze Gábor indoklása szerint 1994-95-höz képest gyakorlatilag megfeleződött a nem kormánypárti képviselők által föltett azonnali kérdések, illetve kérdések száma. A politikus emellett .jogilag korrekt, de politikailag problematikus” jelenségnek nevezte, hogy - szavai szerint - a kormánypártok igyekeznek elvenni az in-' terpellációs időt az ellenzéktől. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint mintegy hússzor annyi kormánypárti képviselő interpellált a mostani parlament első évében, mint az előző ciklus azonos időszakában. Az SZDSZ politikai megállapodást tart szükségesnek, ezért továbbra sem vesznek részt az ügyrendi albizottság munkarendre vonatkozó egyeztetésein. Kuncze szerint a Fidesz „színjátszó csoportnak” tekinti ezt a testületet. Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola az 1999/2000. tanévre a következő képzéseket hirdeti meg: kétmodulos felsőfokú szakképzés Az első modul egyéves, iskolarendszerű, nappali tagozatos képzés, melyben a felvett hallgatók üzleti ügyintéző, pedagógiai asszisztens, számítástechnikai szoftverüzemeltető középfokú szakképesítést szerezhetnek, valamint a kiválasztott közismereti tantárgyból heti hat órában készülhet a felvételire. A második modul, konzultációval támogatott egyéni felkészülés, melynek végén felsőfokú OKJ vizsga tehető a következő szakképesítésekben: sikeres üzleti ügyintéző szakmai vizsga után kereskedelmi menedzser, sikeres pedagógiai asszisztens szakmai vizsga után gyógypedagógiai asszisztens, sikeres számítástechnikai szoftverüzemeltető szakmai vizsga után rendszer-informatikus. A szakmai vizsga eredményétől függően a hallgató három vagy öt pluszpontot kap a főiskola szakjaira történő jelentkezés esetén. Nemzetközi jogi asszisztens képzés, melynek jelentkezési feltétele az érettségi mellett az angol nyelv középfokú ismerete. A képzés időtartama: 4 félév Végzettség igazolása: a képzés elvégzését igazoló végbizonyítvány * Jelentkezés: 1999- július 15-ig érkezési sorrendben, július 15. után középiskolai érettségi eredmény alapján. OKJ FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGÉT NYÚJTÓ PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMOK ** Oktatás-informatikus ** Rendszer-informatikus Jelentkezési határidő: 1999- szeptember 30. A jelentkezéssel kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető: Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Projektiroda 3300 Eger, Eszterházy tér 1. Tel.. (36) 520-400/2120, 2060 Intenzív nyelvtanfolyam Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Amerikanisztikai Tanszéke az amerikai Grand Canyon Egyetem tanárainak részvételével középszintű nyelvtudással rendelkezők részére 1999- július 5-től 30-ig napi 5 órás intenzív ANGOL NYELVTANFOLYAMOT indít. Jelentkezni lehet: Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Amerikanisztikai Tanszék Dr. Vadon Lehel Tel.. (36) 520-400/3029, 3030 A tanfolyamon résztvevők legjobbjai a Grand Canyon Egyetem meghívására 1 hónapot tölthetnek Amerikában. __________________________________________________________________________________________________________(51888) Járműcsere a honvédségnél A kormány várható jóváhagyásával tizenkétezer szállító- jármű beszerzésére készül a honvédség. A 16 évet felölelő, 220 milliárd forintos program beindítását - Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerint - a többnyire 25-30 éves technikai eszközök feltétlen cseréje indokolja. A szóvivő elmondta: a gépjárműtípusokra és darabszámokra vonatkozó pályázat októberi kiírását követően az ország gazdasági teherbíró képességének függvényében évenként állapodnak meg a kategórianyertesekkel a pénzügyi kondíciókról. 2000-ben (amikor 500 jármű beérkezése várható), illetve az azt követő években 4,5-4,5 mil- liárdot fordítanak vásárlásra, majd 2015-ig fokozatosan emelik az összeget. Erdélyi hangsúlyozta: zömmel közúti járművekről és terepjárókról van szó, ezért a gépparkcserét semmiképp sem lehet fegyverkezésnek minősíteni. Az erősen megcsappant honvédelmi kasszáról, illetve a nadrágszíj meghúzásáról szóló hírekre reagálva kijelentette: az átmeneti zavart nem a HM gondatlansága, hanem az idei váratlan kiadások okozták. A hó- és árvízkatasztrófa elhárítására például 467 milliót, az Albániába küldött egészségügyi kontingensre 267 milliót, a jugoszláv háborúval összefüggő feladatokra és a boszniai misz- szióra 1-1 milliárdot költöttek, míg a KFOR-ban való részvételünk legalább 4,5 milliárdba kerül majd. (takács) Harcos hangok. A négy-öt százalékos reálbérnövelésért, az alacsony jövedelműek adópozícióinak javításáért az MSZOSZ a tárgyalásokon kívüli keményebb fellépésre is kész - hangsúlyozták a hozzászólók a szakszervezeti konföderáció Budapesten megrendezett szövetségi tanácsülésén. Lemondások. Nagy Sándor és Csiha Judit csütörtökön lemondott a Magyar Szocialista Pártban betöltött tisztségéről - közölte Kovács László pártelnök. Nagy Sándor a párt alelnöke és frakcióvezető-helyettese, Csiha Judit pedig az elnökség tagja volt. A pártelnök az ügy részleteiről nem kívánt nyilatkozni. Panasz. Véleménynyilvánítási és szólásszabadság magyarországi sérelmét panaszoló levelet intézett a napokban az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A jelenlegi helyzetben csak egy vagy több nemzetközi szervezet tekintélye bírhatja rá a kormányt, hogy változtasson magatartásán - kommentálta a hírt Vajnai Attila, a párt alelnöke. Költözés. Előreláthatólag a nyár végére készülnek el az előzetes tervek a Miniszterelnöki Hivatal és az államfői hivatal költözéséről. Áder János házelnök a Magyar Rádió reggeli hírműsorában közölte: továbbra is fenntartja kezdeményezését, hogy a két közjogi méltóság költözzön ki a parlament épületéből, hogy az csak az Országgyűlésé legyen. Kitüntetés. A Szuverén Máltai Lovagrend Nagymestere és Tanácsa által adományozott „Pro Merítő Melitensi” érdemrend polgári tagozatának nagykeresztjét vehette át tegnap Bratinka József, volt római nagykövet. A kitüntetést gróf Alfons Mensdorff-Pouilly nagykövet adta át a Szent János napja - a Lovagrend ünnepe - alkalmából a Mátyás-templomban cerebrált szentmise után. Sörsors. Nem javul a magyar söripar helyzete. Béndek György, a Magyar Sörgyártók Szövetségének főtitkára szerint az iparág helyzete már-már tarthatatlan, mivel a 80-as évek végi 10 millió hektorliterrel szemben a múlt évben már csak mintegy 6,96 millió hektoliter sör fogyott Magyarországon. Megújult mulató. Augusztusban újra megnyitja kapuit a nagyközönség . előtt Európa egyik legrégibb éjszakai szórakozóhelye. A budapesti Moulin Rouge-ban tegnap Kalmár Péter, a mulató ügyvezetője bejelentette: a Vörös Malomban napközben kávéház, teázó és étterem válj a a vendégeket. 200 000 + 54 000 FORINTNYI NYEREMÉNY! JÚNIUS 25-ÉN MÁR KAPHATÓ AZ ÜGYES 13. SZÁMA! HARMINC SKANDINÁV ÉS SZÖVEGES REJTVÉNYT, VALAMINT 101 VICCET KÍNÁL AZ ÜGYES NŐI REJTVÉNY- ÉS VICCMAGAZIN. Előfizetői forródrót: 488-5661 Fax: 488-5689 Az Ügyes továbbra is az igényes olvasók kedvence.