Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-19 / 141. szám

1999. június 19., szombat Hírlap Magazin 7. oldal Orosz Illés méltán büszke pályájára, családjára fotó: perl Épp e hónap első napján ün­nepelte 75. születésnapját Orosz Illés, akit ebből az al­kalomból alezredesiből ezre­desi rendfokozatba léptettek elő. Több évtizedes rendőr­ségi munkáját ismerték el ez­zel a gesztussal. A megye- székhelyen lakók különösen jól ismerhetik, hiszen egy év­tizeden át - 1970 és 1979 kö­zött - ő volt az Egri Rendőr- kapitányság vezetője. Ke­mény fellépés a bűncselek­mények elkövetőivel szem­ben, nagyfokú segítőkészség az arra rászorulóknak, az arra érdemeseknek, magas színvonalú szakmai tudás, kellő alázat a szolgálat iránt - mindig is ez jellemezte. Most említett tulajdonságai vissza-visszatérően nyomon követhetők egész életpályá­ján.-Amikor 1946. április 1-jén beléptem próbarendőmek a Mezőkövesdi Rendőrkapitány­ság állományába - emlékezik a kezdetekre előttem volt Barnabás bátyám példája, de a jobb megélhetés utáni vágy is szerepet játszott a döntésem­ben. (Az egerfarmosi szülői ház­ban nyolc gyermeket neveltek fel, akiknek bizony nagyon ko­rán meg kellett ismerkedniük a munka mindennapi fáradságá­val. Illés bátyánk már tízévesen napszámosként dolgozott 40- 50 fülér fizetségért. Hétszer volt summás, két évben arató, egy esztendőn át pedig úgyne­vezett éves cseléd. A keresmény azonban igen szűkösnek bizo­nyult. A rendőrségen természe­tesen végig kellett járnia a „szamárlétrát”.)-A próbarendőrködés után tizedes, majd szakaszvezető lettem - sorolja. - Járőrözés volt a feladatunk, 70-72 órás portyákat teljesítettünk Mező­kövesden és környékén. Első­sorban az utca rendjére ügyel­tünk. Abban az időben sok fe­nyegetés érkezett, hogy felrob­bantják a vasutat, ezért vasút- biztonsági szolgálatot is ellát­tunk. Többször előfordult, hogy ki kellett mennünk a pi­acra, mert a kofák összevesz­tek. Akkoriban jött a miipen­gők dömpingje, volt belőle kék, barnás, szürke. Amikor aztán megláttak hatunkat, rög­tön béke és nyugalom lett. (A próbaidőt követően ta­nulmányok és vezénylések sora következett. Az alapfokú iskola és a hathetes gyorstalpaló után 1948-ban nyolc hónapon át Miskolcon tanult tovább a tiszthelyettesképzőn. Ennek be­fejeztével Kőszegre, határszol­gálatra szólította a kötelesség, majd a mezőkeresztesi kapi­tányságra került vissza. A ti- bolddaróci rendőrőrsön lett parancsnokhelyettes. Kérel­mére 1949 végén helyezték is­mét Mezőkövesdre. A következő esztendő márci­usától újabb iskola várta: Bu­dapesten nyolc hónapot töltött el az őrsparancsnoki képzésen. Ezután - immár törzsőrmesteri rendfokozattal - a lőrinci őrs irányítását bízták rá. Ez a munka fél évig tartott. Felada­taik közé tartozott olyan objek­tumok védelme, mint a selypi malom, a cukorgyár, a mátra- vidéki erőmű.) rendvédelmi parancsnoknak neveztek ki - meséli tovább az életútját. - Hét őrs tevékenysé­gének a felügyeletét láttuk el. Mi foglalkoztunk a mélyszán­tás-jelentésekkel, a járőrszol­gálatok szervezésével, a közle­kedés biztonságának megte­remtésével, fenntartásával, a lopások megelőzésével. (Innen 1953-ban a megyei főkapitányság személyzeti osz­tályára került. Az újabb ko­moly erőpróbát 1959-ben a fü­zesabonyi kapitányságvezetői beosztás jelentette számára. A rendteremtés céljával helyez­ték oda., Felettesei olyannyira elégedettek voltak a munkájá­val, hogy három évvel később a HRFK társadalmitulajdon-vé- delmi osztályának létrehozásá­val bízták meg.)-Abban az időben épült a bélapátfalvai cementgyár, a vi- sontai erőmű - említi Orosz Il­lés. - Mindkét helyre egy-egy nyomozót telepítettünk ki, ők látták el a beruházások va­gyonvédelmét, a helyi körzeti megbízottal és a kiküldött jár­őrökkel közösen. Igen alapos és nagy vizsgálatot igényelt az egri fedett uszoda ügye. Azt kutattuk, miért süllyed a léte­sítmény, ki a felelős érte. (Orosz Illés bűnüldözői pá­lyájának csúcsa 1970-ben ér­kezett el. Ekkor nevezte ki a fő­kapitány az Egri Rendőrkapi­tányság vezetőjének.)- A füzesabonyi éveim gya­korlatát, a társadalmitulajdon- védelmi osztályon gyűjtött ta­pasztalatokat igen jól tudtam hasznosítani a megyeszékhe­lyen - mondja. - Mindenek­előtt a kapitányság fejlesztését kellett elvégeznem. Járművek­kel, bűnügyi technikai eszkö­zökkel bővült a felszereltsé­günk. Leginkább a pincesoro­kon elkövetett garázda cse­lekmények, továbbá az egyre szaporodó lopások adtak akko­riban sok munkát rendőreink­nek. Mindig ügyeltem az ál­lampolgárokkal való minél jobb kapcsolat kialakítására. Bátran bejöhettek hozzám, el­mondhatták ügyes-bajos dolga­ikat, s ha szükség volt rá, soron kívül segítettünk az arra érde­meseknek. Megtörtént például, hogy éjfélkor írtam alá valaki­nek az útlevelét, hogy kül­földre utazhasson a rokona te­metésére. Egy másik esetben egy buszsofőrnek adtam vissza azonnali intézkedésként a jo­gosítványát, hogy elindulhas­son a járat, s mert nem éppen szabályszerűen vették el azt tőle. így aztán - nyugodtan mondhatom - volt tekinté­lyünk a lakosság körében. (Tíz év után, 1979-ben, az akkori főkapitány felajánlotta neki, hogy két évet hosszabbít­son, ám ő egészségügyi okok­ból kérte, hogy nyugdíjba vo­nulhasson.)-A munkát mégsem hagy­tam abba - szolgál magyará­zattal. - Részt veszek a közle­kedésbiztonsági tanács tevé­kenységében. Segítettem a vá­rosi, járási önkéntes rendőri csoportok irányításában, Noszvajon pedig később a pol­gárőrség létrehozásában. Tagja vagyok az egri kapitány­ság nyugdíjasbizottságának is, rendszeresen látogatjuk, segít­jük a már pihenő kollégákat, kirándulásokat, más rendezvé­nyeket szervezünk nekik. A többi időmet a családomnak szentelem, a három unokám­nak. Hobbiként, ha tehetem, a síkfőkúti kis ház kertjében rendezgetem a virágaimat. (Az, Orosz család - ez mind­inkább látszik - igazi rendőr­família. Illés bátyánk méltán lehet büszke a fiára, Gyulára, aki ma a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Még úgy is, hogy a „gyermek” megelőzte őt az ez­redesi rendfokozattal.)- Gyulát gyerekkorában na­gyon érdekelték a villamossági dolgok - avat be a családi tit­kokba. - Örültünk, hogy talán mérnök lesz, igaz, a nejem azt szerette volna, ha tanár lesz. Amikor felvetődött, hogy a rendőri pályát választaná, megkérdeztem tőle: nem lát­tad, hányszor hívtak éjszaka? Azt felelte, őt egyáltalán nem zavarta, amikor csörgött éjjel a telefon, s az olyankor neki is csörgött... így aztán segítettem, amiben csak tudtam. Arra kér­tem, többre vigye, mint én. Érthető, hogy most boldog va­gyok. Az ő jó értelemben vett karrierje az én pályafutásom megkoronázása. Az pedig kü­lön öröm, hogy Péter unokám idén végez a rendőri szakkö­zépiskolában, s már őrmester. Szalay Zoltán A summásságtól az ezredesi rendfokozatig Visszatekintés a volt egri rendőrkapitány háromnegyed-száz évére- Gyöngyösi járási köz­Barna Jutka ballagása A másság tiszteletéből jól vizsgázott a tantestület és az osztály Ötödikes korában majdnem feladta. Pedig akkor már har­madik éve jártak együtt tizen- val ahány an.-Az egyik szünetben hirte­len eltűnt a szemem elől - idézi a hullámvölgyes időszakot az osztályfőnök, Majorosné Kosz­Maradj boldog, Jutka... tolányi Gyöngyi. - Behúzódott egy másik tanterem sarkába, ott találtam rá. Nehezen nyílt meg, szipogva mondta el, hogy nem tud abban az osztályban ma­radni, mert úgy érzi, a többiek egyre inkább neheztelnek rá. Az 5/c-ben valóban kialakult valamiféle ellenszenv. Jutka egyik osztálytárs barátnője, Bohati Hanna el is ismeri ezt.-Féltékenyek voltunk rá - pirul bele, amint utólag bevallja -, úgy éreztük, hogy kivételez­nek vele a tanárok. S ezt apró bosszantásokkal éreztettük is vele, mígnem rájöttünk, hogy a nagyobb törődés a sorsa miatt van. így aztán mi is mellé áll­tunk... * Barna Jutka sorsa külön törté­net. S az is, ahogy ez a mára ti­nikorba lépett, a hétköznapo­kon térdig érő, „véletlenül” roj­tos szárú farmert viselő, mo­solygós lány feldolgozta magá­ban élete sajátos alakulását. Ő ugyanis születése óta halló­ideg-sorvadásban szenved, s emiatt kilencven százalékban süket. Debrecenben tanították meg beszélni, s a siketek egri intézetében készítették fel arra, hogy az egészséges gyerekek közé kerüljön az akkori 10-es számú általános iskolába. Egykori alsós tanító nénije, Rózsahegyi Alajosné mesélte, mekkora gondot jelentett meg­értetni hallássérült tanítványá­val, hogy milyen a nád zize- gése, a szél susogása. Vagy hogy mit jelent a Himnuszban az a sor: „Áldjon vagy verjen sors keze...” Megható pillanat volt - idézte Marika néni -, amikor végül is rájött arra, hogy mi is az, ha valakit ver a sors keze. Azt kérdezte akkor: „...hogy én ilyen lettem, abban benne van, ugye, a sors keze?” És elfogadta a helyzetét olyan­nak, amilyen. ❖-Először nagyon furcsa volt, ahogy beszélt - mondja Papp Zoli, az osztályba járó hét fiú egyike. - Emiatt aztán elő-elő- fordult, hogy más osztálybeliek kinevették, csúfondárosan mu­togattak rá. Ez nagyon rosszu­lesett nekünk is, mert mi már ismertük Jutkát, nem is hagytuk annyiban. Igaz, verekedésre nem került sor, de keményen rászóltunk a csúfolódókra, hogy hagyják abba. „Mit szól­nál, ha te lennél ilyen, s rajtad vihognának...! ” - kiabáltunk rá­juk, hogy megértsék: nem tehet róla, hogy más, mint amilyenek mi vagyunk. FOTÓ: PERL MÁRTON pót, hogy rajzoljak neki, aztán jöttek a többiek is. Lakatos Robi meg Túró Rudival ajándé­kozott meg. És hát felejthetet­len volt az is, hogy elvittek Finnországba. S hogy megis­mertem a miskolci Fenyvesi Krisztinát és a karácsondi Suha Évát, siketnéma sorstársaimat. * Jutka - miután imád lányokat, ruhákat rajzolni - egyszer talán neves divattervező lesz, addig azonban még tanulni akar. Ké­kesi László igazgató azt mondja: nyugodt szívvel ajánl­ják be a jászapáti Mészáros Lő­rinc Gimnáziumba. Ott - mint dr. Kalmár Pálné igazgató tájé­koztatott - nagy szakmai kihí­vásnak tekintik, s ennek megfe­lelően készítik elő leendő diák­juk oktatását, nevelését. De most még itt áll a többi­ekkel együtt a sorban, s - bár nem hallja a verssorokat - szí­vében érzi: ha verte is, ma már inkább áldja őt a sors keze... Szilvás István el közös tervüket Kovács Klári, aki szintén sok időt töltött Jut­kával -, hogy levélben tartjuk majd a barátságot, amíg nem lesz lehetőségünk a személyes találkozásra. * Barna' Jutka nagyon várta már ezt a napot. Kezében a bizo­nyítvány, tele jó és jobb je­Az ötödik cések megértették és befogadták társukat.-Amikor a felsőben átvet­tem az osztályt, elvittem őket kirándulni a Balatonhoz - idézi az osztályfőnök. - Jutkát ott kedvelték meg igazán, s ott jöt­tek rá, hogy mennyire közéjük tartozik. Elmúlt a féltékenysé­gük, s attól a perctől kezdve abban segítették, amiben csak tudták. Ez többek között azt jelen­tette, hogy időről időre más és más ült mellé a padban: tolmá­csolták a tanár utasításait, fella­pozták a könyvét, elmagyaráz­ták neki a feladatot, ha nem ér­tette meg elsőre. így születtek a hol szorosabb, hol lazább ba­ráti, barátnői kapcsolatok.- Nehéz lesz elválnunk egy­mástól, nagyon hiányozni fog nekem - vallja be Király Vera, aki mindig is közelebb állt a ma vele együtt ballagó barátnőjé­hez, aki ezúttal elköszön a sike­tek intézetében megismert és megszeretett nevelőitől, sors­társaitól is.- Úgy beszéltük meg - árulja ígérik: a barátság nem szakad meg... Az osztály, amelyik befogadta és védelmezte gyekkel, mert - valamilyen rej­télyes belső erő hatására - hihe­tetlen szorgalommal állta meg a helyét egészséges osztálytár­sai között. Imádta a magyart, a testnevelést, a rajzot, a bioló­giát, a földrajzot, s még a ma­tematikával, s a fizikával is el­boldogult. A maga módján részt vett az énekórákon is: fújta az elméletet, s jól haladt az írott angol szöveggel is. Ha csak tehette, mondják a tanárai, ragaszkodott a szóbeli felele­tekhez, feltehetően így tette próbára magát: mennyit értenek meg a szavából...-Jó lesz végleg hazamenni Jászkisérre a szüléimhez, a testvéremhez - mondja a szem­üvege alatt csillogó tekintetű diáklány. - Sok szép emlékem marad Egerről és az iskoláról. Soha nem felejtem el, hogy amikor először beléptem az osztályba, mindjárt körbevet­tek, s elkezdtek kérdezgetni. Nehezen értettek meg, erre Ta­kács Gergő adott egy üres la­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom