Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-06 / 104. szám
1999. május 6., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Egységes kábelhálózatot terveznek Homo politicus- Találkoztunk már - mondom egy rendezvényen a miniszternek. - Interjút készítettem önnel, amikor Hatvanban járt.- Jól emlékszem - így az államférfi. - Nagyon kellemes beszélgetés volt. Csak később döbbentem rá: ezzel az emberrel még nem is volt szerencsénk egymáshoz. Az említett riport alanya az illető elődje volt - Gyöngyösön. Mindegy. Hála memóriazavaromnak, életemben először éreztem magam politikusnak. (—ó) * Sarudon május 7-ére, péntekre biogazdálkodási tanácskozást szervez Godó Lajos országgyűlési képviselő. A polgármesteri hivatalban délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen neves szakemberek tartanak előadást a témáról. Egerben dr. Gallovits László, a 9-es választókörzet önkormányzati képviselője, sportügyi biztos, az oktatási, valamint az ifjúsági és sportbizottság tagja ma fogadóórát tart. A választó- polgárok 17 és 18 óra között az Epreskert úti óvodában kereshetik fel a városatyát. Ugyancsak ma 16 órától a városháza 2-es termében dr. Szigethy Anna képviselő, az Egészségügyi és szociális bizottság elnöke tart fogadóórát. Az egri Eventus szakmai napok keretében ma délelőtt 10 órától kiállításmegnyitóra kerül sor az intézmény nagytermében. A grafikus- • tagozat vezetésével lesz grafftti-festés, diavetítés és pincekiállítás is, 14 órától pedig szakdolgozat-bemutatót tartanak a 6-os teremben. A megyeszékhelyen május 7-én, pénteken délelőtt 10 órakor adják át a Konszenzus Alapítvány által létrehozott családok átmeneti otthonát az Ifjúság út 1. szám alatt. Az ünnepségen dr. Nagy Imre, Eger polgármestere mond köszöntőt, majd Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke a civil társadalom szerepéről és feladatairól beszél. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület. GYÖNGYÖS - E hónap elejétől vette át a Miskolci Kábel-TV Kft., a mátraaljai város egyik kábeles szolgáltatója a Fókusz- Mátra Kft. tulajdonjogát. A miskolci cég ügyvezetője, Kis Szabó Ervin és az általuk üzemeltetéssel megbízott PR- Triő Kft.-t vezető Fojt István tájékoztatta a gyöngyösiek egyes csoportjait, képviselőket a további fejlesztési tervekről. Az alapvető célkitűzés a Matáv-koncesszió lejártáig olyan egységes, térségi körgyűrűs optikai alaprendszer kiépítése, ami a video- és adatellátás mellett a telefonszolgáltatásra is képes. Hosszú távon, vagyis a teljes - a mai távközlési rendszer lefedésével működő - szolgáltatás létrejöttével lehetőség lenne az árak leszorítására. Az első körben azonban a Gyöngyösön kialakult kaotikus kábeltévé(Folytatás az 1. oldalról) A megyeszékhelyen információink szerint a múltban több általános iskolával - a 3-ássál, a 9-essel és a 12-essel - kapcsolatban is felmerült a bezárás gondolata, ezt azonban dr. Ho- ruczi Csaba alpolgármester szavai szerint mindenképpen szeretnék elkerülni. Olyan megoldási lehetőséget keres az önkormányzat, amelynek révén az említett oktatási intézmények és az ott dolgozók is megőrizhetők. Flaskay Miklós, a közgyűlés oktatási bizottságának elnöke mindezt megerősítve, lapunknak kifejtette: a meglévő intézményhálózatban gondolkodnak, bezárásra - amely szakmailag és politikailag is nehezen indokolható - csak a legvégső esetben kerülhet sor. Kétségtelen, hogy léteznek a városban iskolák, ahol kevés a gyerek, ám másutt meg túlduzzasztott a létszám. Az okVISONTA - A Vöröskereszt világnapjáról emlékeztek meg tegnap a Mátrai Erőmű Rt.-nél. Czáka Andrásáénak, a Vöröskereszt helyi alapszervezete titkárának köszöntőjét követően dr. Mánya Kristóf gyermekorvos, Gyöngyös és körzete országgyűlési képviselője tartott tájékoztatót a kormány egészségpolitikájáról. Elmondta: az egészségbiztosítási reform alapja, hogy a népesség egészségi állapota befolyásolja az állampolgárok és a családok előfizetési díjak egységesítésére kerülne sor, hogy az azonos szintű szolgáltatások azonos áron legyenek elérhetők. Fojt István az erre vonatkozó elképzelésekről elmondta: május-júniusra egyszerre szednék be a díjat, havi 400 forintos egységáron, és júliustól állhatna be az idei évre érvényes 700 forintos havonkénti díj. Az előfizetőkkel való egyeztetést követően a szükséges átalakításokat igény szerint és díjtalanul végzik majd el, miközben igyekeznek megteremteni a korszerű ügyeleti és ügyfélszolgálati rendszert. A következő években jutnának el az árak a tulajdonképpeni reális szintre, ami a középkategóriás (35-40 csatornás) tévészolgáltatás esetében havonta 1500-1800 forintba kerülne az előfizetőnek. A gyöngyösi rendszeren eddig tatási bizottság május 31-ig meg fogja tárgyalni a kérdést. Gyöngyösön Szabó Gyula polgármester elmondása szerint „eléggé ki vannak már feszítve a létszámok” az oktatás terén, megléptek mindent, amit eddig lehetett, s ha szeretnék betartani a törvényi előírásokat, nemigen lehet elküldeni egy tanárt sem. Az egyetlen lehetőség az volna, ha a törvényben megemelnék a kötelező óraszámot, ehhez persze jelentős fizetésemelést illene társítani. Most azonban a mátraalji városban éppen fordított a gond: nem elbocsátani, felvenni kellene pedagógusokat - fogalmazott Szabó. Gyöngyös egyébként - amint az már a Hírlapban is megjelent - öt szakképző iskolát, egy nevelési tanácsadót és egy speciális általános iskolát ad át valószínűleg a jövő év elejétől működtetésre a megyei önkormányzatnak. A megyénél szakértői vélemééletminőségét, a munkaerő- helyzetet, az egészségügyi és szociális kiadásokat, amelyek kihatnak az ország gazdaságára, az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetőségeire is. Számos korábbi kísérlet kudarca után immár nyilvánvaló - tette hozzá -, hogy csak az új rendszer révén lehet újabb anyagi forrásokat teremteni a működéshez. A honatya megemlékezett a vöröskeresztes mozgalomról is, kiemelve az önkéntes véradók nem jogszerűen közvetített programok néhány hónapra ideiglenesen lekerülnének a műsorról, így a törvényes szerződések megkötéséig a Hungaro- sport csatorna sem lesz elérhető. Ettől eltekintve a műsorszolgáltatás az átépítés idején is zavartalanul folyik majd. Kis Szabó Ervin beszámolt arról, hogy a másik helyi szolgáltatóval, az U. J. Color Kft.- vel is folytatnak tárgyalásokat, s ha ezek a kívánt eredménnyel végződnek, úgy az egész város és a térsége egységes hálózatra kerülhet a közeljövőben. A Miskolci Kábel-TV Kft. tulajdonosa a Kábelkom Holding Co., ami pedig a United Pan-European Communications (UPC) csoport tagja. Az UPC jelenleg Európa tizenöt országában és Izraelben nyújt telekommunikációs szolgáltatásokat. Jónás Ági nyék alapján most készítik elő a feladatátvétellel kapcsolatos megállapodást, s az esetleges racionalizálást, amelyet majd a gyöngyösi képviselő-testület és a megyei közgyűlés is megtárgyal -- tudtuk meg Sós Tamás közgyűlési elnöktől. Különben a Gyöngyös városnál maradó intézmények esetében iskolák bezárásáról nincs szó, egy óvoda megszüntetése viszont felmerült. Hatvanban éveken keresztül zajlott az ágazat racionalizálása, több mint száz pedagógust bocsátottak el, úgyhogy mára a városban nincs feladat nélküli tanár, nincs szükség további leépítésre, iskolabezárásra vagy összevonásra - hangsúlyozta érdeklődésünkre Varga La- josné, a polgármesteri hivatal intézménykapcsolati irodájának vezetője, Egy általános iskola, a 3-as szűnt meg esztendőkkel ezelőtt. (rm) társadalmi szolgálatát. Köszönetét mondott a Mátrai Erőmű Rt. vezetőinek, köztük Valaska József igazgatósági elnöknek azért, hogy a társaság változatlanul segíti a szervezett munkahelyi véradást. A tanácskozás utolsó részében dr. Vetter Rémig kardiológus Meddig élhet a magyar ember? címmel tartott előadást, majd az rt. vezetése nevében Giczey András kitüntette a többszörös donorokat. (korcsog) Senki sem szeret iskolát bezárni Köszönet a szervezett véradásért Dr. Mánya Kristóf az egészségpolitikáról Tollvégen Leértékelt betegek Betegnek lenni nem jó, jövőre pedig még rosz- szabb lehet. Nemcsak azért, mert itt fáj, ott fáj, hanem mert a tervek szerint a pénzügyi tárca olyan javaslatot terjeszt a kormány elé, amely alapján a jelenlegi 80 százalék helyett csupán 50 százalék táppénzre lennénk jogosultak. Eddig sem örült senki egy kóbor influenza- vírusnak, ami ágynak döntötte, de ez még istenes bűnnek számított. Egy hét táppénz adott valamicske esélyt a gyógyulásra annak, aki egyáltalán merészelt élni ezzel a lehetőséggel. Aki nem volt ilyen bátor, legfeljebb viselte a következményeket: például egy tüdőgyulladást, vagy valami ilyesmit. Jövőre azonban nem ajánlatos kockáztatni. A hullafoltok megjelenéséig semmiképp sem. Mert ötven százalék az nem nyolcvan. Ebből családot eltartani, rezsit fizetni már aligha lehet egy átlagjövedelemmel rendelkező magyarnak, aki ráadásul betegségénél fogva egyébként is hasznavehetetlen minden szempontból. Attól pedig Isten óvjon mindenkit, hogy valami akut problémával hónapokig nyomja a kórházi ágyat. A tervezet szerint ugyanis a mostani 15 helyett 90 napnyi táppénzt kell a biztosító helyett a munkaadóknak kifizetniük. Márpedig a honi viszonyok közepette jól körül kell nézni, hogy olyan cégvezetőt találjunk, aki pusztán humánus szempontból fizet a betegeskedő alkalmazottnak. Valószínűbb, hogy szélnek ereszti a boldogtalan gyengélkedőt, s hamarjában keres helyette egy fitt dolgozót, akinek teherbírása határtalan. Jó lesz tehát vigyázni! Mert a pénzügyminiszter nem tréfál, sőt azzal érvel, hogy ezzel a megoldással jobban járnak a cégek. A kérdés naiv: és a kidőlt robotosokkal mi lesz? Már az illetékesek válaszát is hallani vélem: - Ez, kérem, már nem közügy, csupán egyéni probléma... Barta Katalin Leszerejési segély 5800 és 19 ezer forint között Öregbaka búcsúzik... Ma két laktanyánkban tartanak rövid leszerelési ünnepséget. Szűkebb hazánk mintegy 160 kiszolgált katonafiatalja kerül tartalékos állományba. Sokan kapnak leszerelési segélyt, ám jó néhányan a civil életbe munkanélküliként „csöppennek” vissza. BOLDOG, EGER - A 11. Légtérellenőrző Század életében a mai az utolsó kibocsátás, hiszen a boldogi alakulatot felszámolják. Bartos István alezredes, parancsnok elmondta, hogy tőlük 22 Heves megyei katona szerel le. Mindenki részesül leszerelési segélyben, átlagban 8 ezer forintot kapnak. Az „obsitosok” már minden anyaggal elszámoltak, szabadságról ma reggel 8-ra érkeznek vissza a laktanyába, hogy elköszönjön tőlük a parancsnokság. A bol- dogi ex-sorállomány fele munkanélküliként várja az elkövetkező civil időszakot. A 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj főként hevesi és borsodi fiatalokat képez ki, a most leszerelő 75 főt is ebbe a régióba várják visz- sza szeretteik. Az Egerben szolgált, búcsúzó sorállomány tegnap díszebédet kapott. A menü - miként Vizi Sándor őrnagy, megbízott parancsnok elmondta - Újházy- tyúkhúslevesből, rántott húsból, süteményből és üdítőből állt, A törvényben előírt feltételeknek megfelelő 5800 és 19 ezer- forint közötti ■ összegben leszerelési segélyt is osztanak. A döntést az egyén szociális helyzete, az alegységparancsnokok és az érdekvédelmisek véleménye után hozták meg. Az öregbakáknak a Dobólaktanyában ma 8 órakor lesz az utolsó sorakozójuk. Az alakulótéren még honvédségi kimenőruhában hallgatják meg a leszerelési parancs kihirdetését. Ezután az elöljárók tartanak még egy körletszemlét, majd a civilbe átöltözöttek - a 9 hónap leteltével - 9 órakor hagyják maguk mögött a laktanya főkapuját. A Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságtól kapott információ szerint a mai napon - az ország más helyőrségeiből leszereltekkel együtt - szűkebb hazánk kiszolgált ifjai közül 160-an kerülnek tartalékállományba. B. S. Sós Tamás „vezérli” a város vízellátását fotó: perl Márton A megye támogatja a fejlesztést EGER - Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke látogatott el tegnap a Heves Megyei Vízmű Rt.-hez. A látogatáson dr. Bánhidy Péter, a cég ügyvezető igazgatója tájékoztatást adott a cég múltjáról és középtávú elképzeléseiről, majd Bakos István műszaki igazgatóhelyettes beszélt a szolgáltatással kapcsolatos kérdésekről. A résztvevők úgy látták, hogy a társaság stabil gazdasági helyzete és műszaki színvonala megfelelő alapot ad a várható akkreditáláshoz, s megfelel az Európai Unió követelményeinek. Sós Tamás pedig segítséget ígért a fejlesztési elképzelések és stratégiai célok megvalósításához. A közgyűlés elnöke jelentős kérdésnek tekinti a szennyvíz-csatornázási program lendületesebb megvalósulását a megyében, melynek környezetvédelmi és idegenforgalmi jelentősége is van. A vízmű szakemberei hozzátették: a pályázatokon elnyerhető beruházási támogatások felhasználásához szakmai segítséget tudnak nyújtani, amely - az eddig elkészült szennyvíztisztító telepek működési tapasztalatait figyelembe véve - megtakarítást jelenthet. Végül a közgyűlés elnöke ellátogatott a város térségének automatizált ellátását biztosító Petőfi téri központba, ahol Árvái János üzemvezető bemutatta az ország egyik legmagasabb technikai színvonalát képviselő rendszert. Atellana Táncszínház Ma: Vattacukor EGER - Az Atellana Táncszínház szervezésében ma 20 órakor az Ifjúsági Házban újabb bemutatót láthat a táncszerető közönség. A Berger Gyula és Barátai előadásában látható Vattacukor egy speciális látványtérben játszódó táncszínházi darab, amely mindannyiunkat érintő témákat dolgoz fel, változatos, humort sem nélkülöző formában. Egy montázst láthat a néző, amely nem a folytonosságra és racionalitásra, hanem a ritmusra, a képzeletre és a változatosságra épül. A Berger Gyula rendezésében színpadra kerülő darabra jegyeket az előadás napján lehet vásárolni az intézmény jegyirodájában. A HEVES HÍRLAP ICU ciikoOK «mn Hcmo-n juj Jnr> ura» MOT« ÜGYELETE: Újságíró: Rénes Marcell Telefon-(36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetés: Petruczné Kovács Ágnes Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztés: Salétliné Murányi Gertrúd Telefon-(36)412-646