Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-06 / 104. szám

HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1999. MÁJUS 6„ CSÜTÖRTÖK HÍRLAP LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA X. ÉVF. 104. SZÁM ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE 27,40 Ft Az albizottság elnöke szerint politikai felelősség terheli a privatizációban résztvevőket A törvényesség átlépésével történt a Mátrai Erőmű Rt. eladása? BUDAPEST - Súlyos politikai felelősség terheli azokat, akik részt vettek a Mátrai Erőmű Rt. privatizációjában, hiszen a tár­saság eladása nagy valószínű­séggel a törvényesség átlépésé­vel járt - közölte Lázár Mózes (Fidesz), az ügyet vizsgáló or­szággyűlési albizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Az elnök az Országgyűlés Gazdasági Bizottságán belül működő, az erőmű privatizáció­jának vizsgálatára létrehozott albizottság jelentését ismer­tetve elmondta: az esetleges törvénytelenség bizonyítása to­vábbi vizsgálatot igényel, amely már meghaladja a testü­let lehetőségeit. Az albizottság mindenesetre azt javasolja, hogy az Állami Számvevőszék elnöke végeztessen utólagos el­lenőrzést a Mátrai Erőmű pri­vatizációjával kapcsolatban. Az erőművet megvásárló RWE Energie AG és az Energie Versorgung Schwaben AG kon­zorciumnak, valamint az érin­tett magyar szervezeteknek, így az Állami Privatizációs és Va­gyonkezelő Rt.-nek (ÁPV Rt.) azt javasolja a bizottság, hogy az egyeztetések során találja­nak kölcsönösen elfogadható megoldást. (MTI) (Az üggyel kapcsolatos részle­tekre lapunkban visszatérünk.) Kitartanak a népszavazás meUett HATVAN - A lokálpatrióták továbbra is népszavazás révén kívánják eldönteni az autóbusz­pályaudvar helyét - közölte la­punkkal Berényi Károly, az egyesület elnöke, hozzátéve, hogy az aláírásgyűjtő íveket hi­telesítés végett átadták a helyi választási iroda vezetőjének, azaz a város jegyzőjének. Amennyiben mindent rendben találnak, akkor a lokálpatrió­táknak 30 nap áll a rendelkezé­sükre a szükséges háromezer aláírás összegyűjtéséhez. A szignókat a választási bi­zottság ellenőrzi, és ha nem ta­lálnak hibát, akkor a képviselő- testület dönt a népszavazás időpontjáról. Az üggyel kapcsolatban Farkas Kálmánná polgármester szükségesnek tartotta megje­gyezni, hogy a képviselő-testü­let legutóbbi ülésén döntő fö­lénnyel (12 igen és 4 nem) sza­vazták meg a város közlekedési koncepcióját, amely a buszpá­lyaudvarnak a Népkert nyugati részébe történő költöztetését irányozza elő. Hangsúlyozta: fedett buszmegálló maradna a főtéren, s ott továbbra is meg- állnának a távolsági járatok, tehát a belvárosiaknak még pár száz métert sem kellene gyalo­golniuk az új pályaudvarig. A közeli Sárkány közként ismert beépítetlen területet a tervezők nem tartják megfelelőnek egy buszpályaudvar megépítésére. A költöztetést tartja elfogadha­tónak Papváry Zsolt városi fő­építész is, szerinte csakis így válhat lehetővé Hatvan törté­nelmi központjának rekonst­rukciója. Pálos Frigyes hatvani pré­post az Országos Katolikus Egyházművészeti és Műemléki Tanács tagjaként többször kije­lentette, hogy a buszpályaudvar megnövekedett forgalma káros hatással van a közvetlen köze­lében található és műemlékként jegyzett Szent ~Adalbert-temp- lomra. A népszavazás egyéb­ként kétmillió forintjába ke­rülne a városnak. (t. z. m.) Fodor Gábor: a drogtörvény hadjárat a fiatalok ellen EGER - A kormánykoalíció a Büntető Törvénykönyv dro­gokra vonatkozó részének szigorításával hadjáratot in­dított a fiatalok ellen. Ha ma valaki ittasan vezetve halálos baleset okoz, maximum két év szabadságvesztést kaphat, ha viszont egy gyerek megkínál egy másikat marihuánás cigi- cel, akár nyolc évre is elítél­hetik - hangsúlyozta tegnap délután a megyeszékhelyen dr. Fodor Gábor parlamenti képviselő, az SZDSZ orszá­gos ügyvivője. A politikus - aki egyébként a Liberális Fiatalok Társasá­gának (LIFT) meghívására érkezett Egerbe - a sajtó munkatársai előtt kifejtette: teljes tévút az olyan szabá­lyozás, amely bűnözőt farag azokból a tizenévesekből is, akik egyszer, kalandból ki­próbálják a könnyű drogokat. Elhangzott: az egri SZDSZ az Alkotmánybírósághoz for­dul, mert úgy vélik, a népsza­vazási törvény alkotmányel­lenesen kívánja meg a sze­mélyazonosító használatát. Sziréna Orrcsont, állkapocs * Egerben két, súlyos sérüléssel járó testi sértés történt a minap. A Katona téren egy ismeretlen tettes némi szóváltás után úgy megütötte vitapartnerét, hogy annak eltörött az orrcsontja. A második esetben pedig - a szépasszony-völgyi pavilonsor előtt - egy mindmáig ugyan­csak nem azonosított elkövető állkapcson vágta beszélgető- társát. A végeredmény itt is 8 napon túl gyógyuló törés. * Rózsaszentmártonban a pin­cesoron egyetlen éjszaka lefor­gása alatt három hétvégi házat törtek fel. Az összkár igen je­lentős: több százezer forintnyi. Senki sem szeret iskolát bezárni Ötszázalékos leépítés az oktatási intézményeknél? Feltartott kezekkel. A legvégső megoldás? ARCHIV FOTÓ: GÁL GÁBOR HEVES MEGYE - A na­gyobb városok közül Gyön­gyösön és Hatvanban gyakor­latilag már az elmúlt években „racionalizálták” az oktatási ágazatot, Egerben pedig csak a legvégső megoldásként zárná­nak be iskolákat és bocsátaná- nak el tanárokat. Ezt annak kapcsán tudtuk meg, hogy a minap országos nyilvánossá­got kapott a hír: a Pedagógu­sok Szakszervezete szerint az iskola-összevonások és -bezá­rások miatt a tanév végén át­lagosan ötszázalékos leépítés várható a közoktatásban. (Folytatás a 3. oldalon) Szociálpolitika: kedvezmény és csőd A szocpolos építkezési hullám a kiskörei romák előtt is meg­csillantotta a reményt, hogy komfortos lakóházhoz juthat­nak. A polgármesteri hivatal egy testületi döntés értelmében jelképes összegért adta a telket, mi több, a villany, víz, szennyvíz és járdaépítés költségeit is vállalta. Minden együtt volt ahhoz, hogy a ház megépüljön... KISKÖRE - Az építkezés a tarnabodi házsor mellett a tér­ség második legnagyobb be­ruházásának indult. A gyer­mekek után adható szociálpo­litikai kedvezmény igénylése alapján húsz család vágott neki az építkezésnek. A vál­lalkozó féléves határidőt jelölt meg a munkák elvégzésére. Az idő sürgetett, a megbí­zók és a vállalkozó szóbeli szerződés alapján bonyolította le az üzletet. Eleinte ment is minden simán. A gondok ak­kor kezdődtek, amikor az „üz­letember” csődöt jelentett, a házak pedig még nem voltak kulcsrakész állapotban. A vállalkozó a faluban egy percig sem tagadta, hogy az épületet nem fejezte be. „Csu­páncsak” csődbe ment. Pénz nélkül pedig neki sem adtak építőanyagot. Az igazságszol­gáltatás munkáját - mert köz­ben per kezdődött - csak nehe­zítette, hogy írásos szerződést nem kötöttek a felek. Végül a kiskörei romák úgy döntöttek: a pénzintézetben maradt tíz százalékot már ma­guk veszik fel. Ez egyes csalá­dok esetében 250, míg máso­kéban akár 450 ezer forintot is kitett. Egyesek - komfortigényük­től függően - igyekeztek befe­jezni a házat, akadt köztük olyan is, aki cement nélkül próbált betont keverni, míg mások azon nyomban színes tévét vásároltak a megmaradt szociálpolitikai keretből. Az egri szocpolos lakások építése során megismert Kel­ler József felajánlotta, hogy befejezi a sorházat. Ekkorra azonban már többnyire nem volt meg a pénz... Míg egyes családok a köl­tözés mellett döntöttek, addig mások hozzáláttak az épület szétbontásához, biztos bevételi forrást remélve az ajtó- és ab­lakkeretek eladásából. (Folytatás a 2. oldalon) Régi hiányt pótol a megyeszékhelyen Környezetbarát buszfestő üzem EGER - A társ Volán cégek és a szakmai hatóságok képviselő­inek jelenlétében tegnap ünne­pélyesen felavatták az Agria Volán Rt. új festőüzemét. Mint Kelemen Imre vezérigazgató elmondta: 178 autóbusszal ren­delkeznek és több mint hétszá- zan dolgoznak az rt.-nél. A cég saját tőkéje 675,7 millió forint. A tavalyi évet 2,3 milliárdos árbevétellel és 23,6 milliós nye­reséggel zárták. Heves megyé­ben 75 település tömegközleke­dését szervezik. A környezetszennyezés mér­séklésére járműveik 85 száza­lékát úgynevezett „zöld” moto­rokkal látták el. Azt tervezik, hogy 2000-ben már valamennyi buszukba ilyen motort építe­nek. A gépkocsivezetők ösz­tönzésével és a műszaki feltéte­lek megteremtésével jelentős eredményeket értek el az üzemanyag-takarékosságban. Ezt fontosnak tartják, mert évente félmilliárd forintot köl­tenek az üzemanyagok vásárlá­sára. Sebestyén István műszaki üz­letág-igazgató arról beszélt, hogy az új festőüzem régi hi­ányt pótol. Az 51 millió forin­tos beruházást a saját erőforrás mellett hitelből és a Környezet- védelmi Alap által nyújtott tá­mogatásból valósították meg. A kivitelezés tavaly szeptember­ben kezdődött. A festőkabint és a fényező technológiát a Dewa Kft. szállította. Környezetbarát és energiatakarékos üzemet lé­tesítettek, ahol igényes, jó mi­nőségű munkát végezhetnek. (m. k.) Környezetkímélő és energiatakarékos festőüzemet létesítettek FOTÓ: PILISY ELEMÉR Apadni kezd a Tisza Tetőzés: 769 centivel KISKÖRE - A Közép-Ti- szán levonulóban van az újabb árhullám. Szerdán érte el a folyó megyénk tér­ségében a legmagasabb víz­állást. Kiskörénél a vízügyi szakemberek 769 centimé­tert mértek. Ez a vízszint az előző napival egyezik meg, azaz bekövetkezett a tető­zés. Mától a Tiszán, a Tisza- tavon megkezdődhet az apadás. Ennek ellenére még a II. fokú árvízvédelmi ké­szültség van érvényben. 9 770865M910042 99104 i 9770865910042

Next

/
Oldalképek
Tartalom