Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-29 / 123. szám

2. oldal Megyei Körkép 1999. május 29., szombat A hősök napja EGER - Megemlékezésre és koszorúzásra várja a város la­kóit a hősök napja alkalmából a polgármester. A rendezvény kezdési idő­pontja vasárnap 11 óra, a Hat- vanasezred-emlékmúhél. A hídon vizsgáztak EGERSZALÓK, VERPE­LET - A Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társa­ságnál rendszeresen folytatnak szakmunkásképzést is. A jelöl­tek a hidak, az utak javítását, kezelését sajátítják el. Az elmé­leti felkészítésüket a kht. szent- léleki pihenőházában tartották, tegnap pedig a gyakorlatban is bizonyították felkészültségü­ket. Huszár Jánosnak, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Állami Közútkezelő Kht. főmérnöké­nek irányításával működő vizs­gabizottság előtt az Egerszalók és Demjén között levő hídon ti­zenhat Heves és Nógrád megyei ifjú igazolta tudását. Később Verpelét határában az útjavítás­ban szerzett ismereteikről is számot adtak. A fiatalok szakmai felkészí­tését az Állami Közúti Informá­ciós Társaság szervezte. Udülőház EGER, FELSŐTÁRKÁNY ­Közvélemény-kutatás előzte meg a dolgozók körében, hogy a szabadidejük eltöltését mi­lyen körülmények között kép­zelik el. A válaszok birtokában kezdett hozzá az Egri Dohány­gyár az ötvenes évektől gyer­meküdülőként működtetett fel- sőtárkányi épületegyüttese fel­újításához. A beruházás teljes költsége 23 millió forint volt. Az üdülőkomplexumot pénte­ken adták át, s a cég munkatár­sai június 1-jétől pihenhetnek itt családtagjaikkal. Útlezárások HEVES MEGYE - A Közút­kezelő Kht.-tói kapott informá­ció szerint ma II és 13 óra kö­zött triatlonverseny miatt a 31. számú Budapest-Jászhe­rény-Dormándi főút Heves, Kolozsvári utca és Jász-Nagy- kun-Szolnok megye határa kö­zötti szakaszát fél szélességben lezárják, rendőri biztosítással. Holnap 10.30-15 óra között futóversenyre kerül sor, ezért a 24. számú Gyöngyös-Párád— Eger főút Mátrafüred-Mátra- háza közötti szakaszán fél szé­lességű, a kékestetői bekötőút Mátraháza-Kékestető közötti szakaszán teljes lezárás lesz ér­vényben, rendőri irányítással. Kérik a közlekedőket, fokozott figyelemmel vezessenek. Legtöbb esetben szabálysértésre bukkannak a közegészségügyi felügyelők Jön a nyár, szigorúbbak az ellenőrzések (Folytatás az 1. oldalról) A főzött fagylaltnál azonban minden esetben szükség van tojásfertőtlenítésre és hőkeze­lésre. A többi esetben a táro­lópultok hőmérsékletére, a szavatossági idő és a gyártó által megjelölt előírások be­tartására kell ügyelni. Ezenkí­vül ellenőrizzük a száratok (csokoládé-, mogyoró- vagy diódara) tisztaságát, s termé­szetesen a higiéniai szabályok betartását is.- Az idegenforgalmi sze­zonban rengeteg szabadtéri rendezvényt szerveznek, ezek­hez ugyancsak szakhatósági engedély kell...- A legtöbb probléma a mosdókkal és a szeméttel van. Mindkettőről a szervezőnek kell gondoskodnia, amit gyak­ran figyelmen kívül hagynak. Egy-egy eseményen több szá­zan megjelennek, s előfordul, hogy egyáltalán nincs illem­hely. Az eldobható poharak, tálcák, a sok papírhulladék el­helyezése sincs biztosítva, s ezek szétszórása is járvány ve­szélyt rejt magában.-Az esetek túlnyomó több­ségében, a melegkonyhás egy­ségeknél is találnak kisebb- nagyobb szabálytalanságokat. Melyek a leggyakoribb hibák?- Először is figyelni kell rá, hogy az alapanyagokat csakis engedéllyel rendelkező vállal­kozóktól szerezzék be a tulaj­donosok, és ezt számlával tud­ják igazolni. A könnyen romló ételeket csak hűtve, és külön légtérben szabad tárolni. A különböző termékeket, hen­tesárut, készételeket külön hű­tőszekrényben kell raktározni. Gyakori probléma a túltárolás. Vannak olyan készételek, amiket nem szabad eltenni másnapra, ilyenek a főtt bur­gonya, rizs és tészta, valamint a halból, belsőségekből és gombából készült étkek.- Mi a helyzet a vendéglá­tóegységek higiéniájával? . -A háromfázisú mosoga­tásból sajnos sokszor elmarad a fertőtlenítés, ami talán a leg­fontosabb lenne. Ezenkívül az a tapasztalat, hogy a vendégek által is látott külső üzlettér rendben van, ám a háttérhe­lyiségek korszerűtlenek, le­romlott állapotban vannak. Végül pedig a személyi higié­niában is vannak hiányossá­gok. Előfordul például, hogy a felszolgálók utcai ruhában dolgoznak, ami nemcsak sza­bálytalan, dé veszélyes is. Itt kell megjegyezni, hogy ez év­től az új rendelet alapján az egészségügyi könyvet felvál­tották a foglalkozás-egészség­ügyi vagy a háziorvos által el­végzett alkalmassági vizsgála­tok és a kiadott egészségügyi nyilatkozatok.- Mit tesznek, ha szabályta­lanságokra bukkannak?-Ha az ellenőrzések során úgy találjuk: nem tartják be a fent említett előírásokat, akkor helyszíni bírságot szabunk ki, súlyosabb esetekben pedig szabálysértési eljárás lefolyta­tását, illetve az üzlet működé­sének felfüggesztését kezde­ményezzük. Júniustól egyéb­ként azt tervezzük, hogy hét­végeken is végzünk ellenőrzé­seket. Elek Eszter A turisták nem félnek a háborútól EGER - Ausztria magyaror­szági nagykövete, dr. Hannes Pórias látogatott tegnap a vá­rosba, hogy találkozzék a pol­gármesterrel, a megyei köz­gyűlés elnökével, gyönyör­ködjék az egyházmegyei mú­zeumban, végül Noszvajon jó­fajta borokat kóstolgasson. A nyelvünket már szinte értő és beszélő diplomata tol­mácsa segítségével elmondta, azért jött el, hogy erősítse a jó viszonyt, amely az európai in­tegrációhoz nélkülözhetetlen. Az osztrákok eddig Magyar- ország nyugati tájain építettek ki üzleti kapcsolatokat, de nem hagyhatják figyelmen kí­vül a keleti és az északi régiót sem - hangsúlyozta a vendég. Lapunk megkérdezte a nagykövettől: - A szomszéd­ban dúló háború kedvüket szegte az utazóknak. Vajon az üzletemberek nem fontolják-e meg kétszeresen, hogy nálunk kezdjenek új beruházásba ?- Túlságosan korai erről be­szélni - válaszolta. - De az osztrák turisták, szemben az amerikaiakkal és a japánokkal, nem mondják le magyaror­szági útjaikat. Tudják, hogy távolságban ez az ország semmivel sincs közelebb a háborúhoz, mint a saját hazá­juk. (négyessy) A Magyar Agrármarketing Centrum új irodája Helyi tennék és hazafias érzés GYÖNGYÖS - A magyar vásárlókban még nem alakult ki a megfelelő hazafias érzés, nevezetesen az, hogy a kül­földi áruk helyett a magyar termékeket vásárolva saját gazdaságuk fejlődését segít­sék, és új munkahelyek megte­remtéséhez járuljanak hozzá - mondta Kosa Ferenc, a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesz­tési Minisztérium helyettes ál­lamtitkára a Magyar Agrár- marketing Centrum (AMC) re­gionális kirendeltségének megnyitóján. Az iroda Heves, Nógrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye agrár- és élel­miszeriparának marketingte­vékenységét látja majd el, s magyar áruk fejlesztéséhez kíván segítséget nyújtani. Ugyanakkor az országhatáron átívelő kapcsolatok kiépítése­kor is számíthatnak a térség termelői az AMC támogatá­sára. A helyi önkormányzat nevében dr. Komiéi Károly jegyző örömmel üdvözölte a kirendeltség megnyitását, rá­mutatva, hogy ezáltal Gyön­gyös regionális szerepe felerő­södött. Az Agrármarketing Centrumot a Földművelésügyi Minisztérium három éve hozta létre. Az idén a szaktárca a költségvetését közel a duplá­jára, kétmilliárd forintra emelte. A regionális progra­mokra több mint 320 millió fordítható. Az AMC célul tűzte ki többek között a turisz­tika, a vadászat, a természet- védelem és a falusi vendéglá­tás fejlesztését. A regionális iroda idei tervei között szere­pel a megye mezőgazdaságát és élelmiszeriparát bemutató kiadvány megjelentetése, az egri bikavér Szent Donát-napi ünnepének, a gyöngyösi borá­szati és gasztronómiai napok, valamint a hevesi dinnyena­pok megszervezése is. A ren­dezvényeket konferenciákkal, fórumokkal kötik össze. (t z. m.) Elillan a BOCONÁD - Ragadós a tar- naméraiak és az adácsiak pél­dája, hiszen az önkormányzat­hoz visszajuttatott beruházási összeg egy részét most már Bo- conádon is követelik. Az ön- kormányzat válasza mind ez idáig az volt: nem fizetnek. A településen a gázberuhá­zás még 1994-ben indult. A be­fejezéshez 10 millió hitelt kel­lett felvenni, mely a visszatérí­tés után, kamatokkal együtt el­érte a 12 millió forintot. Köz­ben a hálózat fenntartására még 2,6 millió forintot költöttek. A település önkormányzata most - a környező településekhez hasonlóan - értékesítette a gáz- vagyont. A kapott összeg elérte a 20 millió forintot. Ebből azonban rendezni kellett a hitelt gázpénz? és a kamatait is. A kasszában csak 5 millió forint maradt. A boconádiak előtt felcsil­lant a remény, hogy az önrész egy hányadát most visszakap­hatják. A képviselő-testület azonban úgy döntött: nem fizet. A pénzt ugyanis tartalékalapra helyezte, hogy a pályázatok be­adásakor szükséges önrészt fel tudja mutatni. Ä gázpénzzel tehát el tudnak számolni. A felhasználásra ér­vényes testületi döntés vonat­kozik. Mindez nem nyugtatja meg a kis pénzű boconádiakat. Ahogy fogalmaznak: ha más­hol el tudták érni azt, hogy fi­zessen az önkormányzat - a ké­sőbbi beruházások terhére is -, talán itt is sikerül... (-romi) Osztálykirándulást nyertek VISONTA - Egészségérték címmel szervezett vetélkedőt a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, melyre egész éven át ké­szültek a környező települések diákjai. A múlt héten az alsó tagozatosok adtak számot tudá­sukról. Ekkor a házigazdák harmadikos csapata győzött, a második helyezést a halmajug- rai, a harmadikat a ludasi kisdi­ákok érdemelték ki. Szerdán a felsősök is megmérkőztek. Kö­zülük a vécsiek bizonyultak a legjobbaknak, őket követte a kisnánai és a visontai általános iskola csapata. Az első helyezettek egy osz­tálykirándulásra vihetik el tár­saikat, de a többi résztvevő és a felkészítő tanárok is pénz-, il­letve tárgyjutalmat kaptak. Az ajándékokat a Soros Alapít­vány, a visontai Kisherceg Ala­pítvány és a gyöngyösi ANTSZ ajánlotta fel. A hosszú hónapokon át tartó vetélkedő szervezője Kovács Agnes tanárnő és Kovácsné Nagy Zsuzsanna volt. Nem éri hátrány a hallgatókat A Heves Megyei Hírlap tegnapi számában megjelent „Diplo­mavédés előtt érdekvédelem” című írással kapcsolatban - pontosításként - a főiskola az alábbi kiegészítést teszi: Az Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskola pedagógia szak indításának jogosultságá­val rendelkezik. A szak főisko­lai szintű végzettséget ad és az iskolai nevelői feladatokra ké­szít fel, ebből következően má­sodik, további alapképzésre is jelentkezhetnek azok, akik ta­nulmányi kötelezettségüknek eleget tettek, illetve akkor, ha az adott felsőoktatási intéz­mény az adott szakon a jelent­kezés feltételei között e szak- képzettségeket elfogadja. A pedagógusok alkalmazási feltételeit a közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény szabá­lyozza. A 16. § (2) bekezdése értelmében a közoktatásban az alkalmazás feltétele az előírt iskolai végzettség, valamint a szakképesítés megléte. A 17. § (1) bekezdése szerint „neve­lési-oktatási intézményben pe­dagógus munkakörben az al­kalmazható, aki az e törvény­ben meghatározott felsőfokú is­kolai végzettséggel és szakkép­zettséggel rendelkezik”. A közoktatási törvény értel­mében pedagógus munkakört tanári, tanítói, óvodapedagó­gusi, gyógypedagógusi szak- képzettséggel és jogszabályban meghatározott feladat ellátására előírt szociálpedagógus, peda­gógiai szakpszichológus, peda­gógiai szakos, illetve nevelőta­nár szakos szakképzettséggel lehet ellátni. Szaktanári képesí­tés meghatározott tantárgy ok­tatására képesítő képzésben szerezhető. Ä pedagógia sza­kon szerzett képesítés viszont az iskolai nevelő feladatok ellátá­sára ad jogosultságot. Megállapítható, hogy az ügy lényegét tekintve a hallgatókat a jelenlegi jogszabályok mellett semmilyen hátrány nem éri a vitatott szakképzettség elneve­zéssel, mint ahogy semmilyen előny sem a tanár megnevezés­sel. Az oklevelet a következők határozzák meg: a végzettség szintje és a szakképzettség. A végzettség szintje a konkrét szak esetében főiskolai, a szak- képzettséget pedig pedagógiai szakon szerezte. Tanú a köztéri pádról (Folytatás az 1. oldalról) Megjelent a bíróság előtt az Egri Családsegítő Intézet azon dolgozója is, akinek G. Zs. gondozása volt a feladata. Szinte napi kapcsolatban volt az áldozattal, akinek elég gyak­ran kitették a szűrét a saját la­kásából. Főleg anyagi gondok­kal küszködött. Tavaly június 4-én a sértett Éva nevű volt lakója ment be hozzá, s közölte: a házigazdát nagyon megverték, jó lenne or­vost hívni hozzá. Másnap az in­tézeti munkatárs kereste is, ám nem tudott bemenni a lakásba. Miután megtudta a szomszé­doktól, hogy már négy napja nem látták G. Zs.-t, gyorsan hívta a rendőrséget. Végül a járőr talált rá a szerencsétlen nő holttestére. Az eljárás szempontjából döntő fontosságú tanú lépett ezután a tárgyalóterembe. Az az Éva nevű hölgy, aki élettár­sával hosszabb ideig lakott G. Zs.-nél. Az előzmények tagla­lása után a büntetőtanács el­nöke nekiszegezte a kérdést:-Múlt év május 26-án ki verte meg a későbbi áldozatot?- P. Tamás volt az - felelte határozottan a tanú. Mint isme­retes, P. Tamást vádolja a me­gyei főügyészség különös ke­gyetlenséggel elkövetett em­berölés és súlyos testi sértés bűntettével. A vallomást tevő szerint aznap délután többen tartózkodtak a lakásban. A vád­lott és a sértett veszekedtek, s végül utóbbi kiáltott segítsé­gért, mert előbbi megverte őt. A tanú a szobába rohant, s azt tapasztalta, hogy G. Zs. hajából is kitépett a vádlott egy csomót. Ezután a házigazda elmene­kült otthonából, s a Szépasz- szony-völgyben húzta meg ma­gát. Onnan május 30-án Eva P. Tamás segítségével vitte haza. A tanú határozottan állította a bíróság előtt, hogy a dr. Nagy János utcai lakásban a vádlott Utötte-vágta G. Zs.-t.-A vádlott viszont úgy nyi­latkozott - vetette közbe a ta­nácsvezető bíró -, hogy ő el­ment vásárolni, s az alatt ön látta el a sértett baját, aki fel is jelentette ezért önt.- Nem mehetett vásárolni, hiszen nem volt egy fillétje sem - hangzott a válasz -, én pedig egyetlen ujjal sem nyúltam soha G. Zs.-hez. A tanú utoljára június 2-án este járt az áldozat lakásában. Mint mondta, akkor már na­gyon rossz állapotban volt. Nem bírt felülni, úgy kellett felöltöztetni. Azt követően ő már csak június 5-én hallotta, hogy G. Zs. meghalt. A vádlott több ponton is cá­folta a tanúvallomást, ám a szembesítés mindegyik esetben eredménytelen maradt. Ellentmondásos nyilatkoza­tot tett tegnap az a fiatalember, aki május 26-án délután látta, hogy a vádlott bántalmazta a háziasszonyt. P. Tamás viszont úgy vélekedett, a tanúk össze­beszéltek ellene. Sajátos eseménye volt a tár­gyalásnak, hogy a sok meg nem jelent, bár szabályszerűen meg­idézett tanú mellett az egyiket, egy Csaba nevűt, a büntetőta­nács elnökének instrukciói alapján a teremőr „állította elő” a Domus Áruház előtti egyik köztéri pádról... Ez a férfi több szempontból is ellent­mondásba keveredett a rendőr­ségen tett vallomásával. A bűn­üldözőknek még azt mondta, az Éva ütötte meg a sértettet, a bí­róságon viszont már a vádlottat jelölte meg bántalmazóként. Ő is azok egyike, akik tavaly pünkösdhétfőn vagy azt követő kedden még élve látták az áldo­zatot.- P. Tamással mentünk abba a lakásba. G. Zs. egy fotelben ült. A szájában fehér habot lát­tam, az arcán ütésnyomok vol­tak - mondotta. A vádlott az ő elmondását is vitatta. A szem­besítések ezúttal is eredmény nélkül zárultak. Újabb közjáték következett: az egyik megidézett tanút állító­lag a munkahelyéről nem en­gedték el. Bíróság elé állhatott azonban tanúként hajléktalan élettársa, aki megerősítette, hogy az Éva nevű tanú valóban június 2-án találkozott utoljára az ő társaságukban G. Zs.-vel. Szerinte is látszott a házigaz­dán, hogy komoly fájdalmai le­hetnek. Egy újabb információval is szolgált: neki arról volt tudo­mása, hogy a vádlott egy négy­gyermekes család fejével tár­gyalt arról, hogy eladná nekik G. Zs. lakását. (Valójában ezt nem tehette volna, hiszen az a lakhely az áldozat unokájának a tulajdonában van...) P. Tamás felháborodottan vette tudomá­sul ezt a közlést, s megismé­telte: a tanúk összeszövetkeztek vele szemben. A bíróság - az ügyészség közreműködését is kérve - még egy kísérletet tesz az eddig fel nem lelhető tanúk megkeresé­sére és meghallgatására. Elfo­gadta - az eredményes lakcím- kutatás feltételével - a vádlott és védőjének azon indítványát, hogy még további személyeket kérdezzenek meg az igencsak kusza ügy tisztázása érdekében. Emiatt a bíróság a tárgyalást elnapolta, s munkáját június 9- én folytatja. (-lay)

Next

/
Oldalképek
Tartalom