Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-27 / 121. szám

4. oldal Körkép 1999. május 27., csütörtök Ismét „rekordot döntöttek” a NATO légicsapásai Jugoszláviában Uniós tervek a Balkán stabilitására Kedden immár második éjjelen bombázta a NATO a jugo­szláv elnöki rezidenciát Dobanovciban. A szövetség napi helyzetjelentése szerint a villa fontos parancsnoki bunker is, ezért sorolták a katonai célpontok közé. A vádlott mindent tagad A NATO ismét rekordot dön­tött azzal, hogy 650 repülésből 284 közvetlen csapásmérő küldetést teljesített, 74 pedig a légvédelem ellen irányult. Rngova a menekülteknél A kedd éjjeli hadműveletekről kiadott közlemény a célok kö­zül kiemelte a koszovói szerb erők 21 tüzérségi berendezé­sét, 5 tankját, egy föld-levegő- rakéta-indítóját, egy légvé­delmi ütegét és több páncélo­zott járművét. A stratégiai cé­lok sorában az elnöki villa mellett megemlített öt rádió- és tévéátjátszót, négy lakta­nyát, három lőszerraktárt, há­rom olajtárolót és két egyéb raktárt. Támadták a belgrádi speciális rendőri központot, a raktárként szolgáló pristinai vasúti alagutat, továbbá a ka­tonai parancsnoki és légvé­delmi posztokat Újvidék, Pris­tina, Kraljevo és Krivovo tér­ségében. Ibrahim Rugóvá, a koszovói albánok mérsékelt vezetője szerdán délelőtt néhány órás látogatásra Macedóniába érke­zett. A rövid utazás fő célja a Macedóniában menedékre lelt koszovói menekültek meglá­togatása volt. Rugóvá a Szkop­jétól északra fekvő brazdai menekülttáborba, majd a Ma­cedónia és Koszovó határán lévő blacei táborba ment. A koszovói rendezés kérdé­seiről folytatott eszmecserét szerdán Moszkvában Igor Iva­nov orosz külügyminiszter és Strobe Talbott amerikai kül­ügyminiszter-helyettes. Az amerikai diplomata két héten belül már harmadszor járt az orosz fővárosban, ahol szerdán a háromoldalú, orosz-finn- amerikai tárgyalások újabb fordulóján vett részt. Közvetítési kísérletek „Szó sincs Koszovó bármiféle felosztásáról: senki sem akarja feldarabolni ezt a területet. Az ilyen hírek megtévesztőek. A nemzetközi közösség doku­mentumai szerint a koszovói problémát Jugoszlávia területi épségének és szuverenitásának megőrzése mellett kell megol­dani” - jelentette ki a megbe­szélések után Igor Ivanov, aki a nap folyamán rövid látoga­tásra Stockholmba utazott, hogy Kofi Annan ENSZ-főtit- kárral tárgyaljon a balkáni helyzetről. Strobe Talbott ismét köve­telte a szerb csapatok teljes ki­vonását Koszovóból. Szavai szerint erre a menekültek visz- szatérése érdekében van szük­ség. „A teljes csapatkivonás után viszont a nemzetközi kö­zösség már megfontolás tár­gyává tehetné, hogy engedé- lyezi-e a szerb erők hivatalos személyi állományának rész­leges visszatérését Koszovóba, pontosan megszabott feladat­körrel, és tevékenységük szi­gorú ellenőrzése mellett” - közölte az amerikai diplomata. Talbott leszögezte, hogy a békefenntartó erők magját a NATO-nak kell képeznie, ép­pen a menekültek érdekeinek védelmében. Reményei szerint ebben a többnemzetiségű erő­ben Oroszország is szerepet vállal majd. Stabilizálási és társulási szerződés kötését javasolja az EU és a bővítési folyamatba még be nem vont balkáni or­szágok között a közösség vég­rehajtó szerve, az Európai Bi­zottság. A brüsszeli testület szerdán fogadta el javaslatát, amely a jövő héten az unió külügyminiszterei elé kerül. A kezdeményezés célja: bizto­sítsa a térség országait Brüsz- szel támogatásáról, a végső cél: beillesztésük az egysége­sülő európai szerkezetbe. A segélyek feltételei Hans van den Broek, a bizott­ság e térségért felelős tagja emlékeztetett arra, hogy az unió - a múlt héten elfogadott, úgynevezett stabilitási paktum keretében - hosszú távon a tel­jes jogú tagságot is kilátásba helyezte az érintett öt ország­nak: Macedóniának, Albániá­nak, Bosznia-Hercegovinának, Horvátországnak és egy de­mokratikus Jugoszláviának. Már a társulási és stabilizá­lási egyezmény megkötésének is kemény feltételei vannak. Ezek közé tartozik a demokrá­cia működtetése, a kisebbségi jogok és a média függetlensé­gének biztosítása, szabad vá­lasztások tartása és eredmé­nyük érvényesítése, megkü­lönböztetésmentes bánásmód a polgárok között, a gazdasági reform megkezdése, a jószom­szédi kapcsolatok iránti kész­ség kimutatása, illetve Bosz­nia, Horvátország és Jugoszlá­via esetében a daytoni vállalá­sok teljesítése is. (Folytatás az I. oldalról) A Heves Megyei Főügyészség egyrendbeli különös kegyetlen­séggel elkövetett emberölés és egyrendbeli súlyos testi sértés bűntettével vádolja P. Tamást. A büntetőtanács elnöke teg­nap joggal nehezményezte, hogy a még tavaly elrendelt szerológusvizsgálatot csak nemrég, a bíróság sürgetésére végezték el az ügyben. Az is ki­derült: a vádlott beadványt in­tézett a bírósághoz, amelyben pártatlan eljárást kért. Miután úgy nyilatkozott, hogy a bünte­tőper előkészítése során semmi­lyen problémát nem tapasztalt, így már nem volt akadálya a tárgyalás megkezdésének. Az adatok egyeztetése során fény derült arra is, hogy P. Ta­más gyakorlott börtönlátogató. Saját bevallása szerint eddigi életéből 13 évet töltött fegyin­tézetben. Priuszlistája igencsak terjedelmes, elítélték már ma­gánlaksértésekért, katonai bűncselekmények, rongálás, lopás, rablás és garázdaság miatt. Más ügyek okán jelenleg is jogerős büntetését tölti.-Megértette-e a vádiratban foglaltakat? - fordult ezután kérdésével a büntetőtanács el­nöke a vádlotthoz.- Igen, megértettem, csak nem értek vele egyet - hangzott a felelet.- Bűnösnek érzi-e magát?-Nem, mert egyik bűncse­lekményt sem követtem el - vá­laszolta határozottan P. Tamás. A büntetőtanács elnökének és a vádlottnak a további párbe­szédéből hamarosan kirajzolód­tak az előzmények. Az áldozat, G. Zs. a vádlott szüleinek volt a családi barátja. Igazából négy éve kerültek kö­zelebbi ismeretségbe. Fura mó­don egy magánlaksértéses eset kapcsán, amikor 1995-ben P. Tamás és haverjai egy hajnal­ban rátörtek az asszonyra. A sértett egyébként az unokája tu­lajdonában lévő dr. Nagy János utca 2. szám alatti lakásnak a haszonélvezője volt. Alkoho­lista életmódot folytatott, al­kalmi lakótársként igen sokan megfordultak nála hosszabb- rövidebb ideig. Általában bor és cigaretta volt érte a fizetség. A vádlott is gyakran tartózkodott ott, olykor több napon át lakott G. Zs.-nél. Tavaly május 18-án az asz- szony arra kérte őt, menjen vele haza, mert fél az éppen nála lakó pártól és annak barátaitól. Ha már segített, P. Tamás úgy gondolta, egy darabig a lakás­ban is marad. A vádlott a ta­nácsvezető bíró kérdéseire meglehetősen hosszan magya­rázkodott arról, valóban eladni szándékozott-e G. Zs. lakásá­nak berendezéseit és egyéb holmikat, vagy sem. Azt állí­totta, csupán az asszony lakó­társainak összekukázott cuccait bocsátotta - azok kérésére - áruba. Ezt követően a büntetőtanács elnöke többször is feltette a kérdést a vádlottnak:- Bántalmazta ön a sértettet? A válasz minden egyes eset­ben határozott tagadás volt, P. Tamás kijelentette:-Soha, egyetlen ujjal sem nyúltam hozzá! Arról sem volt tudomása, hogy tavaly május 26-án (a vádirat első vádpontja szerinti napon) valaki is megverte volna G. Zs.-t. Úgy vélekedett, az asszony részegsége miatt zúzhatta össze magát, s tört el az orrcsontja. Amikor pedig május 30-án a házigazdát haza­kísérték a Szépasszony-völgy- ből, vallomásában a vádlott azt tartotta elképzelhetőnek, hogy az ő vásárlás miatti távolléte alatt a két erősen ittas nő össze­veszett, s akkor eshetett bántó- dása G. Zs.-nek. P. Tamás a bíróság előtt ha­tározottan emlékezett arra, hogy június 3-án reggel még beszélt G. Zs.-vel, majd II óra tájban eltávozott a lakásról, s még aznap este a füzesabonyi vasútállomáson őrizetbe vették. Ebből következik véleménye szerint, hogy ő nem lehetett oka az asszony halálának. A rend­őrségi részbeni beismerő val­lomását - hangoztatta a tegnapi tárgyaláson - kényszervallatás­sal csikarták ki tőle. Fel is jelen­tette a nyomozókat. Az igazságügyi orvos szak­értő úgy nyilatkozott: a sértett halála a június 5-i, délelőtt 11 órai feltalálását megelőző 2-3 napon belül következett be. Az áldozat nagyon sok - külső erőbehatásnak, nem egy eset­ben eszközzel történt ütésnek betudható - sérülést szenvedett el. Ezek igen jelentős fájda­lommal jártak. Ä halál közvet­len oka végül is sérüléses sokk és kiterjedt zsírembólia volt. Azt is megállapította boncolás­kor, hogy a sértettet rúgások sorozata érte, s a mellkasán többször meg is taposták. Az elmeorvosi szakvélemény sze­rint a vádlott nem szenved olyan betegségben, ami őt cse­lekménye társadalomra veszé­lyességének felismerésében korlátozta volna. Tegnap befejezésül a bíró­ság zárt tárgyaláson megtekin­tette a helyszíni szemléről ké­szült videofelvételt. A követ­kező tárgyalási nap pénteken lesz, amikor a tanúk meghallga­tására kerül sor. (-lay) Hírek röviden Magyarországi lőgyakorlat Olaszországból szerdán elindult az a több mint 1600 katona, aki június közepéig gyakorlatozik a várpalotai lőtéren. A sor­katonákból álló lövészalakulat autóbuszo­kon, illetve vasúti szerelvényen teszi meg az utat, Szlovénián át. Bűnüldözési együttműködés Bukarestben a Délkelet-európai Együtt­működési Kezdeményezéshez tartozó ál­lamok megállapodtak a szervezett bűnö­zés elleni közös fellépésben. A felállí­tandó regionális irodáról szóló dokumen­tumokat magyar részről Joó Rudolf kül­ügyi helyettes államtitkár írta alá. Ausztriai árhullám A Duna szerda hajnalban Passaunál kilé­pett medréből, és elöntötte a városháza előtti teret. A folyó szintjét csaknem har­minc centiméterrel megemelő árhullám a déli órákra elérte Alsó-Ausztriát, de a szakemberek közlése szerint a víznek Felső-Ausztriából már nincs utánpótlása. Indiai légicsapások Az indiai légierő gépei szerdán újabb csa­pásokat mértek a Kasmírba behatoló fegyveresekre. Öt helikopter és hét va­dászgép vett részt a támadásban. Katonai források közlése szerint riadókészültségbe helyezték a pakisztáni hadsereget. Mégsem repül a Mirre Augusztusban nem fogadja az orosz Mir űrállomás az 51 éves Peter Llevellint, aki vett magának egy helyet a Kozmoszban. Cége, a Microlife ugyanis nem utalta át az orosz űrhivatal támogatására ígért több mint százmillió dollárt. A brit férfiú május elején érkezett Csillagvárosba, hogy há­rom hónap alatt felkészítsék az útra. Feljelentés Pinochet ellen Carmen Hertz chilei ügyvédnő feljelentést tett Augusto Pinochet ellen népirtás, em­berölés, törvénytelen szervezkedés, bűn- cselekmények elleplezése és törvénytelen temetések szervezése miatt. Stabilizálási társulás Az Európai Bizottság stabilizálási és tár­sulási szerződés megkötését javasolja az Európai Unió és a bővítési folyamatba még be nem vont balkáni országok között. Ukrán-román határkijelölés Elhalasztották a fekete-tengeri, olajkin­csekben gazdag kontinentális talapzat, il­letve a tengeri gazdasági övezetek elhatá­rolásáról folyó ukrán-román tárgyaláso­kat. Ha a felek nem tudnak megállapodni, akkor bármelyikük a hágai nemzetközi bí­rósághoz fordulhat panasszal. Albán tankok védik a menekülők útvonalát FOTÓ: feb/reuters Obstrukció: először és utoljára? Áder János, az Országgyűlés elnöke fölöslegesnek, a két el­lenzéki alelnök viszont elengedhetetlennek tartja a Tisztelt Ház, a parlamenti demokrácia tekintélyének visszaállítását célzó hatpárti egyeztetést - derült ki a külön-külön megtar­tott tegnapi sajtótájékoztatókon. A két alelnök és a három kormánypárti frakció egyaránt kérte a Ház elnökét, hogy hét­főre hívja össze a plenáris ülést. Egyelőre bizonytalan a kime­netele annak a meccsnek, ame­lyet a kormánypártiak és az el­lenzékiek vívnak egymással. Áder János házelnök (Fidesz) tegnap világossá tette, hogy az MSZP-SZDSZ obstrukció nemcsak a törvényalkotás me­netét zavarta meg, hanem a közterhekről az ellenzék által kezdeményezett vitanapot is elsöpörte. Megjegyezte: a kormánypártoknak az ellenzék nélkül is biztosítaniuk kell az ülés határozatképességét. „Ami kedden történt, az most fordult elő először és utoljára” - szögezte le, majd közölte, hogy nem ért egyet a hatpárti egyeztetés ötletével, és a házbizottság rendkívüli ösz- szehívását sem tervezi. Sze­rinte egyébként az e héten kie­sett munka az ülésszak egy­hetes meghosszabbításával pó­tolható.- Az elmúlt egy évben nem feszegettük, miért nem tartja fontosnak az egyeztetést ve­lünk Áder János - nyilatkozta lapunknak Wekler Ferenc, a Ház (SZDSZ-es) alelnöke -, de most szólnunk kell, mert igen nagy a baj. Az SZDSZ szerint változtatni kell azon a kormánypárti gyakorlaton, amelynek lényege az ellenzék elhallgattatása. Isépy Tamástól, a Fidesz frakcióvezető-helyettesétől megtudtuk, hogy az ellenzéki alelnökök mellett a kormány- párti frakciók is kérték a ház­elnöktől a plenáris ülés jövő hétfői összehívását. Isépy sze­rint a munkát egy héttel később ott kell folytatni, ahol az ked­den megszakadt. Maradnak az eredeti napirendek és marad a pénteki vitanap is, de a képvi­selőknek illenék a polgároktól elnézést kérni - tette hozzá a politikus. (tm) Nincs alkotmányos válság Alkotmányos válság nincs, de mindenképpen árt a parlament tekintélyének a pártok további marakodása - vélekedik Takács Albert alkotmányjogász. Az Államigazgatási Főiskola tanára szerint a képviselőknek joguk van nem szavazni, joguk van tá­vol maradni az üléstől, más kérdés, hogy nem lenne szerencsés, ha a parlamentben kedden történt eset gyakorlattá válna. A kormánykoalíció obstrukcióval vádolja az ellenzéket, azt pedig nem is tagadja, hogy a tiltakozásnak ehhez az eszközéhez folyamodott. A mostani eset - hónapokkal korábbra vissza­nyúló előzményeivel együtt - még a politikai játszma része, a demokratikus játékszabályok keretein belül zajló hatalmi harc - vélekedik Takács Albert, aki szerint a parlamenti működés stí­lus és ízlés dolga. A magyar parlamentáris demokrácia még nem annyira bejáratott, hogy a képviselők önmérsékletet tanú­sítsanak. Valamelyik félnek pedig engednie kellene, hiszen je­lenleg nemcsak a képviselői jogok csorbulnak, hanem a parla­ment sem tölti be hivatását. Noha a mindenkori kormányoldalnak van lehetősége arra, hogy biztosítsa a Ház működését, és ez a frakciófegyelem szi­gorúbb betartatásával a keddi ülésnapon is megoldható lett volna, ne feledkezzünk meg arról, hogy a képviselők jogai és kötelességei azonosak, bárhol ülnek is a patkóban. - horváth­Alap nélkül. Orbán Viktor miniszterelnök nem gyanít kor­rupciót a Lockheed levélbot­rány hátterében, ugyanis a kormány már tavaly döntött: Magyarország az elkövetkező négy évben nem vásárol harci repülőgépeket - derült ki a Ma­gyar Rádiónak tegnap adott kormányfői interjúból. Kényszerleszállás. Technikai okok miatt kényszerleszállást hajtott végre a Ferihegyi repü­lőtéren egy amerikai KC-135- ös tankergép szerdán, nem sok­kal déli egy óra előtt - közölte Péterfi Gábor, a Malév szó­vivője. Zárt tárgyalás. Szolgálati ti­tokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el a bíró a hivatali visz- szaéléssel vádolt Kiss Kálmán vezérőrnagy, a határőrség meg­bízott parancsnoka és Kovács Gyula ezredes büntetőperében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom