Heves Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-12 / 84. szám

1999. április 12., hétfő 5. oldal Heves És Körzete Osztálytalálkozó lesz harmincöt év után Randevú a Buttler-kastélyban ERDŐTELEK - A Mikszáth Kálmán Általános Iskola egy­kori diákjai találkozóra készül­nek. A különös ebben elsősor­ban az, hogy volt alma mate­rükben, a helyi Buttler-kastély­ban is randevúznak majd április 24-én. Az épületben már nem folyik oktatás, ezért a tartalmasnak ígérkező nap programjainak a termelőszövetkezet ebédlője ad otthont. A szervezőbizottság az elő­készületek sorát végzi: gondos­kodik az érintettek értesítéséről, akkori tanítókat hív a rendez­vényre, s már összeállította a ta­lálkozó színes programját. A 35 évvel ezelőtt végzett két osztály tagjai mintegy nyi­tányaként a szombat délután­nak, 14 órától osztályfőnöki órán vesznek részt, amelyet a ma Egerben élő nyugdíjas pe­dagógus, Hartl Éva tart. Az eseményre a feleségeket, férjeket is várják, akiket meg­vendégelnek. A fehér asztalok mellett kötetlen beszélgetésben idéződhetnek fel a diákévek. Élő zenére tánc is lesz. Sokadjára pályázik a település Az üdülőhöz út is kell TISZANÁNA - Az elmúlt két évben mintegy 20 millió forin­tot fordítottak a település sza­bad strandjának és a hozzá tar­tozó létesítményeknek a kiala­kítására. Tavaly az összefogás ered­ményeként valóságos üdülőpa­radicsom képe bontakozott ki Dinnyésháton. Az idei télen le­hullott hatalmas mennyiségű csapadék, majd az azt követő árvíz azonban szinte szó szerint elmosta a vízi centrumot. A sté­geket elsodorta az ár, a víz tisz­taságáért felelős öblítőcsator­nát mintegy 400 méteres szaka­szon teljesen fel kell újítani. Tóth Zoltán polgármester úgy fogalmaz, hogy bár a károk becslése még folyamatban van, azt már kijelentheti, hogy a strandszezon nyitányára szeret­nék rendbe tenni a környéket. Erre minden esély megvan, hiszen a faluban alkalmazott csaknem harminc közmunkás rövid idő alatt helyreállítaná az eredeti állapotokat. Ahhoz azonban, hogy a környék ide vonzza a külföldi turistákat is, halaszthatatlanul meg kellene kezdeni a strandhoz vezető5 ki­lométeres útszakasz felújítását. A bekötőút mára csaknem élet- veszélyessé vált. A hatalmas kátyúk miatt autóval csak „lé­pésben” lehet megközelíteni az üdülőnegyedet. Az önkormányzat egyébként több alkalommal is benyújtotta pályázatát különböző forráso­kat megcélozva, ám eddig mindet elutasították. Becslések szerint egy „bal- eset-elhárító” útfelújítás 5 mil­lió forintba, egy korszerű, min­den igényt kielégítő megoldás pedig mintegy 48 millió fo­rintba kerülne. Bármelyik vál­tozathoz 20 százalékos önerőt vállalna az önkormányzat. Az üdülőtulajdonosok, valamint a téesz is hozzájárulna a költsé­gekhez. (b. k.) Fociparádé Kiskörén a közelmúltban rendezték meg azt a vidám focifar­sangot, amelyen a helyi önkormányzat képviselői, a médiák sportkedvelő munkatársai, valamint a megyei közgyűlés tagjai mérték össze labdarúgótudásukat. A tornacsarnok­ban természetesen nem a győzelem volt az elsődleges, hanem a mozgás és a jó hangulat. fotó: ötvös imre Fokozódik a tanulás iránti, mérséklődik a munkakedv A jövő nemzedékének tovább­tanulási szándékát az iskolák már borítékolták. Sőt, a közép­iskolákban megtörtént az első mustra a honfoglalók között, s hamarosan ostromállapotot hirdetnek a felsőoktatási in­tézmények kapuit rohamozok is. Ezúttal a térség továbbtanu­lási frontjairól adunk helyzet­képet. A hevesi térség legkisebb iskolája a tamabodi, ahol a hét végzős mindegyike tovább ta­nul. Közülük Németh Natália is, akinek minden vágya, hogy egyszer egy hangulatos étte­remben felszolgálhassa a fi­nom ételeket, hűsítő italokat.- Úgy gondolom - mondja a bogáifekete szemű leányka hogy nem a bőröm színe, hanem majd a tudásom alap­ján és a munkám szerint be­csülnek meg az emberek. Jó tanuló vagyok, ezért az egri Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépbe készülök. Erdőtelken a két 8. osztály­ban az idén mindannyian sze­retnének tovább tanulni. Hár­man gimnáziumba, tizenhár­mán szakközépiskolákba, hú­szán szakmunkásképzőbe ké­szülnek. Balogh Péter tűzoltó sze­retne lenni:- Sokaknak csupán gyerek­kori álom ez, ami később el­múlik. Én továbbra is kitartok álmaim mellett, mondja, mi­közben féltve őrzött borítékját mutatja:- Az egri Wigner Jenő Mű­szaki Szakközépiskolából jött az értesítés, hogy fölvettek. Elektrotechnikai műszerész­ként biztosan hasznomat ve­szik majd, hiszen a tűzoltóknál is a modem technikáé a jövő. Nagy Gábor elmondása sze­rint sokféle foglalkozás meg­fordult a fejében, míg az aszta­los szakma mellett döntött.- Anyukámék kárpitosnak szántak, de én jobban élve­zem, ha a kezem alatt a fa formálódik, s arról álmodom, hogy egyszer egy kis önálló műhelyben sürögnek-forog- nak körülöttem a vásárlók.- Nagyon magabiztosak ma már a gyerekek - mondja Herczeg Zoltán osztályfőnök. - Maguk választják élethiva­tásukat, nem igazán szólnak bele a szülők. Jellemző, hogy többségük később is választott szakmájában marad. Az utóbbi időben viszont felerő­södött a kiegészítő szakma megszerzésére való hajlam is. Meglódult a tanulási kedv, ennyi tovább tanulni szándé­kozó nem kopogtatott a térség egyetlen középfokú intézmé­nyében sem - tudtuk meg a hevesi Eötvös József Középis­kolában.- A hagyományos gimnázi­umba kétszeres volt a jelent­kezés - tájékoztat Svoóbné Lénárt Agnes igazgatóhelyet­tes -, közülük szeptemberben 32-en kezdik el tanulmányai­kat. Rendkívül népszerű lett az egy éve működő rendőri fa­kultációs osztály. Svoóbné szerint a felsőokta­tásba készülőknek is megnőtt a tanulási kedvük. Mint mondja, a végzős gimnazisták közül harmincán jelentkeztek egyetemre vagy főiskolára. Fodor Endre, a szakközép­iskolai és szakmunkásképzé­sért felelős igazgatóhelyettes is elégedett a szakterület lét­számának alakulásával. Mind a közlekedésgépész­technikus, mind a mezőgazda- sági gépész szakra megfelelő szintű az igény. Viszont a szakmunkásképzőbe ilyen magas jelentkezési arány, mint az idén, még soha nem volt. A választható öt szakmára 240- en jelentkeztek. Legnagyobb az érdeklődés a kereskedelmi és vendéglátó szakmák iránt, de ismét fontos lesz az aszta­losmesterség is. A frissen vég­zett kőművesek iránt is nagy a kereslet a környéken. A most végző szakközepesek száma csak töredéke a hajdani induló létszámnak. Érdekes viszont - állapítja meg a szakember hogy a most végző 115 szak­munkásnak 70 százaléka nem akar munkát vállalni. Egy ré­szük szakközépbe jelentkezik, mások másodszakmát kíván­nak tanulni. Mi okozhatja ezt? Többen úgy fogalmaztak: nem biztos, hogy érdemes munkába állni, van, akinél a „majd lesz valahogy” szemlé­let dominál, sokukban a mai kihívásokra reagálva „a több szakma, több lehetőség” szem­lélet alakult ki. Mindenesetre itt az idő - ál­lítja Fodor hogy változtas­sunk ezen az állapoton. Még­pedig a szakma presztízsének megteremtésével. Az sem mel­lékes persze, hogy megfelelő biztos jövőképet kell felmu­tatni a holnapot építő fiatalok előtt.- cseh ­Hevesvezekényen már munkába állt az az önkor­mányzat által alkalmazott tizenhét közmunkás, akik a falu köztereinek csinosítá­sában, valamint a kommu­nális feladatok ellátásában segédkeznek. A polgármes­teri hivatalból kapott tájé­koztatás szerint az idén az előző évihez képest több embernek tudnak ily módon munkát biztosítani az elkö­vetkező hat hónapban; Tarnamérán az elmúlt hét­végén szombaton immár második alkalommal ren­dezték meg a helyi általános iskolában a Tornáméra Új Nemzedékéért elnevezésű alapítvány jótékonysági bál­ját. A mostani bevételt az in­tézmény angol nyelvi labor­jának felszerelésére ajánlot­ták fel. A közel egymillió forintos ráfordítással kiala­kítható nyelvi terem új lehe­tőségeket nyit meg a taná­rok és a diákok előtt is. Kiskörén az elmúlt szom­baton rendezték meg a már hagyományosnak mondható vállalkozók bálját, amely egyben jótékonysági célokat is szolgált. Az idei bevételt ezúttal az általános iskola taneszközeinek korszerűsí­tésére ajánlották fel, főként számítástechnikai eszközö­ket vásárolnak belőle. A hó­nap végén, április 24-én a helyi sportolóknak szervez­nek hasonló mulatságot, va­csorával, zenével. Készül­nek már a közelgő majálisra is, amit idén is a sportpályán rendeznek meg. feladja; másnap olvashatja! Komoly esély a felzárkózásra Három program kap támogatást Versmondók délutánja HEVES - A városi könyv­tár gyermekrészlege a költé­szet napja tiszteletére ma délután 2 órakor szavaló­versenyt rendez a gyermek- könyvtárban, a Baross Gá­bor út 1. szám alatt. A megméretés Heves és vonzáskörzete felső tagoza­tos tanulóinak részvételével zajlik. Mintegy 20-25 intéz­mény diákja képviselteti magát a versenyen, két kor­csoportban. A zsűri elnöke Hangácsi Antal, a pélyi általános is­kola tanára lesz. Az első három helyezett - mindkét korosztályban - ju­talomban részesül, s vala­mennyi jelentkező emlékla­pot kap. KISKÖRE - Az elmúlt pénte­ken sajtótájékoztatót tartott a Lungo Drom Érdekvédelmi Ci­gányszövetség helyi tagszövet­ségének elnöke, Farkas Antal. A rendezvényen a Regionális Cigány Közösségi Ház projektet ismertették a résztvevőkkel. A három tevékenységi területet magában foglaló programot a Usaid Demnet, illetve az Auto­nómia Alapítvány támogatta. Mint megtudtuk, a szövetség helyi szervezete másfél éve működik, s ez alatt az idő alatt jelentős eredményeket értek el. Köszönhető ez a környékbeli cégekkel, szervezetekkel, va­lamint a helyi önkormányzattal való eredményes együttműkö­désnek is. A regionális közös­ségi ház a művelődési otthon­ban kapott helyet, ahol három szobát alakítanak át a közeljö­vőben erre a célra. A ház a He­ves, a Nógrád, illetve a Szolnok megyei szervezeteknek nyújt hathatós segítséget a kulturális programok szervezésében, a ci­gánytanulók iskolai felzárkóz­tatásában, valamint a vállalko­zói program megvalósításában. E három programra közel öt és fél millió forintot fordítanak ebben az esztendőben. Az isko­lai felzárkóztató projekt veze­tője Öcsödi Kiss József, a Tar- nazsadányi Általános Iskola igazgatója. A választás nem vé­letlen, hiszen ebben az intéz­ményben annak ellenére, hogy magas a cigánytanulók aránya, kimagasló eredményeket értek el az elmúlt években. A Regionális Közösségi Házban a napokban kezdenek hozzá az épületbelsők felújításához. A tervek szerint a jelenlegi felszerelés számítógépekkel, komoly informatikai berendezésekkel egészül ki, megkönnyítve a szervező és rendszerező munkát. fotó: ötvös imre Dinnyésháton elmosta az árvíz a strandot - A Tiszanánához tartozó település- rész szabad strandján a kárbecslés jelenleg is tart fotö: ötvös imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom