Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-31 / 75. szám
1999. március 31., szerda SporTTüköR 11. oldal Körzeti labdarúgó-bajnokságok - Az alsóházban 66 gólt láthattak a pályákra kilátogatott nézők Zagyvaszántó pihent, Hort viszont győzött és előzött A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokságban a 20. forduló mérkőzéseire került sor. Két találkozóról részletes jelentés is érkezett: Atkár - Hort 1-2 (1-2) Atkár, 200 néző. V.: Kiss F. Atkár: Nagy L. - Józsa, László, Erdélyi G., Szabó R., Hasznosi, Szabó P., Szolnoki, Erdélyi M., Bella, Holtner (Flalász). Edző: Nagy József. Hort: Maksa - Sultis, Szántó, Nagy Tamás, Vincze (Hegedűs), Csuvi- kovszki, Nagy Tibor, Baranyi (Kovács), Káposzta, Györkis, Somogyi. Edző: Kiss Tibor. Az első percben vezetést szereztek ugyan a hazaiak, de ezt követően két védelmi hibát kihasználva fordítottak a hortiak. A második félidőben mezőnyfölényben játszott az Atkár, ám gólt rúgni már nem tudott. G.: Szolnoki, ill. Káposzta 2. Jók: Nagy L., Szolnoki, Halász, Hasznosi, ill. Káposzta, Maksa, László, Nagy Tibor. Ifik: 1-0. Patócs János Szűcsi - Rózsaszentmárton 2-1 (1-0) Szűcsi, 250 néző. V.: Antal. Szűcsi: Kovács I. I. - Rudas, Hordós A., Koczka, Hordós K., Molnár (Szundi A.), Szundi Sz., Mumyák, Kovács II. I., Harmos, Kovács Z. (Kovács T.). Edző: Bakos Ferenc. R.sz.tmárton: Nagy - Zázsickij, Bozó, Szécsi, Morvái, Kányái, Leép (Jemei), Szobonya, Vakli, Gubis, Enyedi. Edző: Kiss József. A találkozó előtt Antal János játékvezetőt köszöntötte a GYVKLSZ, a Játékvezető Testület és a hazai csapat képviselője. A sípmester 13 évig tartó működés után ezen a találkozón búcsúzott a bírói pályafutástól. A szomszédvári rangadón mindkét csapat támadószellemben kezdte a játékot, majd a szerencsésebb hazaiaknak sikerült otthon tartani a három pontot. G.: Szundi Sz., Kovács 1.1. (1 l-esből), ill. Kányái. Jók: senki, ill. Morvái, Gubis. Ifik: 0-0. Kovács Anikó További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Hevesvezekény - Visznek 3-1 (2-1), Boconád - Karácsond 0-1 (2-2), Boldog - Detk 4-4 (2-0), Fel- debrő - Márkáz 0-8 (3-1), Visonta - Kömlő 2-3 (0-6), Heréd - Abasár 0-1 (1 —4). Zagyvaszántó csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Hort 18 15 1 2 60-17 46 2. Zagyvaszántó 18 14 3 1 57-11 45 3. Márkáz 19 13 2 4 58-16 41 4. Szűcsi 19 11 3 5 38-21 36 5. Abasár 19 11 2 6 34-20 35 6. Atkár 19 10 3 6 45-21 33 7. Boldog 19 9 3 7 40-28 30 8. Karácsond 19 8 5 6 41-28 29 9. Kömlő 19 9 2 8 37-35 29 10. Boconád 19 8 2 9 33-29 26 11. Heréd 19 8 2 9 39-36 26 12. Detk 19 6 3 10 40-45 21 13. Hevesvezekény 19 6 3 10 30-40 21 14. Rószaszentmárton 19 6 1 12 33-42 19 15. Visznek 19 5 3 11 39-50 18 16. Feldebrő 19 2 1 16 13-85 7 17. Visonta 19 2 0 17 12-97 6 Megjegyzés: Tiszanána visszalépett a bajnokságtól, eredményeit törölték. Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Atkár 54, 2. Hevesvezekény 43, 3. Detk (68-27) 41, 4. Kömlő (59-31) 41, 5. Abasár 40 pont. Az Eger körzeti I. osztályú bajnokságban a 18. forduló mérkőzéseit rendezték. Három találkozóról részletes tudósítást is kaptunk: Szihalom - Egercsehi 4-1 (3-0) Szihalom, 200 néző. V.: Gyetvai P. Szihalom: Polányi - Vona, Kiss, Barna (Nagygyörgy), Kalotai, Németh, Popovics, Pelyhe, Vincze, Váradi (Antal), Tóth (Szabó). Edző: Herczeg László. Egercsehi: Göndör - Hanus, Csuhaj, Hegyi, Elek, Dorkó, Klavács (Orosz), Benedek, Tímár, Antal, Petrény. Edző: Gál István. Jó iramú, közepes színvonalú, sportszerű mérkőzésen a hazaiak már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát. A második játékrészben a vendégek lelkesen küzdöttek, de erejükből csupán a szépítésre futotta. G.: Popovics, Pelyhe, Vincze, Németh, ill. Orosz. Jók: Popovics, Kalotai, Vincze, ill. Csuhaj, Benedek, Orosz. Ifik: 2-0. Csomós Béla Bükkszék - Unió Eger FC 2-3 (1-2) Bükkszék, 150 néző. V.: Bodolai G. Bükkszék: Kovács M. - Molnár, Kovács L. (Zagyva), Bata, Szántai, Kovács Sz., Szabó J. (Földi), Erdélyi, Almádi (Szabó A.), Bujáki, Barkóczi. Játékos-edző: Szabó András. Unió Eger: Vasas - Utassy, Endre, Huszti, Dr. Ivancsó, Dányi, Bóta, Ná- dai, Dr. Sike, Szilágyi, Dezső (Tóth). Csapatvezető: Tóth György. Az első félidőben a vendégek támadtak többet, míg a második játékrészben a hazaiak vették át a kezdeményezést. A mérkőzés izgalmasan alakult, mivel a bükkszékiek tizenegyest hibáztak, a vendégek pedig létszámhiányosán fejezték be a találkozót. A látottak alapján a döntetlen reálisabb lett volna. Kiállítva: Nádai. G.: Molnár, Erdélyi (11- esből), ill. Bóta 2, Dr. Sike. Jók: Szántai, Bujáki, Bata, ill. Bóta (a mezőny legjobbja), Endre, Dányi. Ifik: 0-3. Korsós László Egerbocs - Mikófalva 4-2 (2-0) Egerbocs, 200 néző. V.: Koncz. Egerbocs: Kocsis - Szűcs, Barta E., Szecskó, Cserős V., Danó, Göböly Cs. (Barta L.), Mező, Berki, Berecz, Radies. Edző: Berecz Árpád. Mikófalva: Szabó L. - Kovács M., Szabó D., Kiss, Ökrös, Antal K. (Kovács R.), Kovács E. (Kelemen), Balázs, Kábái, Nagy, Antal Cs. (Vancsai). Edző: Zay Oszkár. A tíz emberre fogyatkozó vendégek mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltak a kényelmesen mozgó bocsiaknak, ám a két megítélt büntető és a jobb hajrá végül a hazaiak javára döntötte el a mérkőzést. Kiállítva: Szabó D. (keze- zésért). G.: Radics 2, Berki 2 (mindkettőt 1 l-esből), ill. Nagy 2 (mindkettőt 1 l-esből). JóL-'Mező, Berecz, Radics, Szecskó, ill. Kiss. Ifik: 2-4. Kormos Éva További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Egerbakta - Andomaktálya 3-2 (2-0), Kisnána - Balaton 0-5 (0-1), Szilvásvárad - Demjén 2-1 (0-0), Váraszó - Kápolna 0-2 (1-9), Vécs - Mátratherm 1-1 (1-3). A bajnokság állása: 1. Kápolna 18 16 1 1 65-12 49 2. Szihalom 18 15 1 2 64-23 46 3. Balaton 18 12 1 5 62-31 37 4. Szilvásvárad 18 12 1 5 50-27 37 ■ 5. Egercsehi 17 11 2 4 76-33 35 6. Unió Eger 18 10 4 4 74-38 34 7. Mikófalva 18 8 5 5 40-26 29 8. Egerbocs 18 8 1 9 57-54 25 9. Bükkszék 18 7 3 8 34-47 24 10. Egerbakta 18 7 2 9 28-47 23 11. Andomaktálya 18 6 2 10 38-47 20 12. Demjén 18 3 5 10 39-61 14 13. Kisnána 18 4 0 14 21-92 12 14. Váraszó 18 3 2 13 39-52 11 15. Vécs 17 2 2 13 29-69 8 16. Mátratherm 18 2 2 14 18-75 8 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Demjén 49, 2. Szihalom 42, Egerbocs 41, 4. Kápolna 36, 5. Szilvásvárad (60-32) 35, 6. Mikófalva (56-38) 35 pont. Teke NB II. Sikeres határeset Salgó-Sík Salgótarján - Agria SC 3:5 (2992:3047) NB 11-es teke-csapatmérkőzés, Somoskőújfalu. Agria: Molnár Gy. 486, Jéger 499, KÁDÁR 529, Mester 494, ZSÍROS 523, KUN 516 fa. Somoskőújfalun, a szlovák határátkelő szomszédságában évtizedek óta nem tudott nyerni Heves megyei gárda. Az azonos ponttal álló csapatok mérkőzésén az első dobók után az egriek szereztek minimális előnyt, amit Kádár pontos dobásokkal 15 fára növelt. A negyedik sorozatban a hazaiak dobója remekelt, így már a salgótarjániak vezettek 19 fával. Az ötödikként dobó Zsíros kitűnő formában versenyzett és kihasználta a hazai játékos bizonytalanságát. Kun jól tartotta ellenfelét, ezzel az északi rangadón a vendégek birtokába kerültek a bajnoki pontok. Az egriek megerősítették az ötödik helyezésüket. Poriból jött tájfutók Az egri Spartacus Tájékozódási Futó SE meghívására hétfőn 25 finn tájfutó érkezett Egerbe. A Rasti Karhu Pori sportolói egy hétig tartózkodnak a Tardosi Sporttáborban, melynek keretében a Bükk-fennsík terepeivel és testvérvárosuk, Eger nevezetességeivel ismerkednek meg. Tavaly az egri tájfutók az önkormányzat segítségével nemzetközi versenyen vettek részt Finnországban, most ezt viszonozzák a vendégek. Április 3-án szombaton az Eger- kupa megyei tájfutóversenyen mérhetik össze tudásukat a sportbarátok. (kormos) HÚSVÉTI AKCIÓS BÚTORVÁSÁR! I Kárpitos bútorok, szekrénysorok, kiegészítő kisbútorok, árengedményes áron kaphatón. Fantasztikus áron olasz székek és étkezőgarnitúrák érkeztek! Csősz-Tóth Kft. Eger, Mecset u. 2. Tel.: 36/321-458 (a szépségszalon felett) Eger, Külsősor u.,8. Tel.: 30/9278-737 _________(a MATÁV telepén) (44898) MŰTRÁGYA AKCIÓ! Frissen érkező,34,4%-os duplazsákos import ammóniunwitrát műtrágya kedvező áron! Ugyanitt karbamid és 3x15-ös NPK komplex műtrágya! TRANZIT-KÉR RT Debrecen, Jókai u. 1. Tel: (52) 412-660, 414-559 (20) 9386-478 (20) 9382-693 Heves Megyei TŰZKÉV Kft. felvételt hirdet- iparcikk,- műszaki cikk eladó munkakörbe Számítógépes ismeret előnyt jelent. Jelentkezni lehet: Eger, Klapka Gy. u. 9. Tel.: 36/310-726 Az EGERBAKTAI POLGÁRMESTERI HIVATAL munkatársat keres GAZDÁLKODÓI ELŐADÓ munkakörbe. Feltétel:- középfokú pénzügyi végzettség- számítástechnikai ismeret Jelentkezni lehet Varga Tibor — polgármesternél. 5 Tel: 36/465-054 v. 465-018 i ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM ! A Tamamente Ipari Szövetkezet Kápolna, Szabadság tér 3. Tel,: 36/488-116 Akciós áron mm»* értékesíti a BVM-ÉPELEM KFT. termékeit. E-jelű födémgerendák, áthidalók, béléstestek, zsaluzóelemek, pincefalazó elemek, kerítésoszlopok. Az akció ideje alatt S0 km-es körzeten belül ingyenes kiszállítás* (44656) Húsvéti totó -10 ezerért Április 4-én, húsvétvasámap, három kiemelten fontos sport- eseményt is rendeznek szűkebb hazánkban. Megyei rangadót játszanak a labdarúgó NB II-ben és a megyei I. osztályban, sőt az Extraligás női röplabdások is a nagy rivális tatabányaiak ellen lépnek pályára, méghozzá az egri körcsarnokban. Totójátékunkban a feltüntetett mérkőzések végeredményeit kell megjósolni, bekarikázva a helyesnek vélt tippet. A telitalálatos szelvények beküldői között az egerszalóki vállalkozók által felajánlott 10.000 forint értékű ajándékot sorsoljuk ki. FC Eger-Tengely-Közmű - FC Hatvan 1, X, 2 Egerszalók - Gyöngyösi AK 1, X, 2 EGET RC-Eger - Vértes Volán SE 1, 2 A lapunkból kivágott és kitöltött szelvényeket pénteken délig kell szerkesztőségünkbe (Heves Megyei Hírlap, Eger, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A telitalálatot elért győztes tippelő nevét keddi lapszámunkban ismertetjük. A hónap lapja áprilisban is a Lakáskultúra! ▲ LAKÁSFELÚJÍTÁS ▲ NYUSZIPARÁDÉ Ötletek húsvétra ▲ Egy francia Budapesten ▲ FÓKUSZBAN: Az előszoba A A HÓNAP HÁZIGAZDÁJA: Lengyel Katalin és Kocsák Tibor Elő is fizethet! Hívja a 488-5656-os telefonszámot! ft < G j «l * M * * >4 A V ö k t a XXXlV ÉVJOÍUK ♦ !)))/« ÁPRILIS O } í f f t . Lakáskultúra ÚJ SOROZATI |ilÍÍÍMlfe: A „MÁTRA” ÁFÉSZ Párád, Kossuth út 71. sz. bérleti üzemeltetésre meghirdeti a Recsk, Kossuth út 214. sz. alatt lévő 31. sz. zöldségboltját. Érdeklődni lehet április 6-ig a 36/364-301 sz. telefonon . (44846) / HEVESMr HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, EPZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztők: DR. SZALAY ZOLTÁN, HAVAS ANDRÁS Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230, és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Telefon: (1) 431-2643. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyedévre 2085 Ft, fél évre 4170 Ft, egy évre 8340 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-T6 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.