Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-04 / 53. szám
12. oldal SporTTüköR 1999. március 4., csütörtök Rajt a Forma-l-ben - A hétvégi melboume-i Ausztrál Nagydíjjal kezdetét veszi a Forma-l-es gyorsasági autós világbajnokság. A McLaren-Ferrari rivalizálás mellett a helyezésekért a Benetton pilótái (Wurz, Fisichella) is versenyben lesznek. fotó: traco Női röplabda Extraliga - Az alapszakasz fináléja előtt Ma: Nyíregyházán kell bizonyítani Kevesebben voltunk a szokottnál hétfőn este az egri körcsarnokban, így akik hiányoztak, lemaradtak egy több mint kétórás, izgalmakban bővelkedő női röplabdamérkőzésről. A távolmaradók csak kesereghetnek, hogy nem láttak egy olyan mérkőzést, amelyen az egri csapat játékosai a szívüket tették ki a pályára, s azzal legyőzték azt a BSE-t, amelyiktől előtte ötször vereséget szenvedtek ebben a bajnoki esztendőben. Az EGUT RC-nek már úgy hiányzott egy igazi siker, mint sivatagi vándornak egy pohár víz, amit a mindenben kitartó szurkolók legalább úgy óhajtottak. (Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy az a flakon, amiből néhányon az ötödik szett előtt a lelátó alsó soraiban hörpintet- tek, más folyadékot tartalmazott, ám feltehetőleg annál jobban esett)... Más egri csapat volt most a pályán, mint az elmúlt hetekben. Ugyanazok a játékosok tették a dolgukat persze, hiszen nincs más választás, de egészen más módon. Tatár Mihály edző (szegény ember vízzel főz alapon) megkeverte csapatát, a feladó posztjára Tímár Edit került. Következetesen kapott szerepet a liberó, de a cserélésekben is felfedezhető volt a tervszerűség. Kovtun és Szabó M. mindig tudta, hogy mikor kell lejönni a pályáról, majd oda-vissza menni. Szabó D. most csak egyszer volt kisegítő, amikor a vállát fájlaló Bótának valóban kellett egy kis pihenő. Mivel Forman József, a BSE edzője is sokat cserélt, állandó volt a mozgás az oldalvonal mellett, ami csak növelte a mérkőzés feszültségét. A városmajoriak mestere egyébként azt mondta, hogy ők már a rájátszásra, pontosabban annak áprilisi hajrájára készülnek, amikor a Vértes Volán vagy az EGUT RC lehet az ellenfelük. Ezzel együtt hétfőn sem mondott le az edző a siker lehetőségéről, az ugyanis soha nem hiányzik a listavezetőnek, hogy megtépázzák babérjait. Az említett szerepváltásból, valamint a sok cseréből következően a hétfőn játszott Egernek csak akkor lehetett esélye a győzelemre, de egy részsikerre is, ha egy percig nem lankad a lelkesedése és a figyelme. A csapat diadala a győzelem - mondta a mérkőzés után Bóta Enikő, s nagy valószínűséggel közel járt az igazsághoz. A játékosok egyértelműen alárendelték magukat edzőjük kérésének, s kivitelezték azt, még ha esetenként megszakadtak is a labdaszerzésben. Ritkán látni egy mérkőzésen belül ennyire sok hosszú labdamenetet, mint amit az egri és városmajori lányok egymásból kikényszerítettek hétfőn este. Kétszer került hátrányba az EGUT RC a szetteket illetően, mégis egyenlíteni tudott. A döntő játszmában aztán 6-6 után kipukkadt a kétségtelenül elsőszámú bajnokjelölt. Az Eger tudott rátenni egy „lapáttal”, amikor már többre egyébként is kevés az idő, hiszen minden szerva ponttal végződik. Schlégl Kati nyitási sorozata, a hálónál állók sánco- lási eredményessége letaglózta Várhegyiéket, akik erre már biztosan nem számítottak. Emlékezetes és tanulságos mérkőzés volt a hétfői, amiből ha a BSE erőt akar meríteni (Forman József azt nyilatkozta a végén), akkor miért ne kamatoztathatná sikerét az Eger. Ma este nem lehet más feladata Nyíregyházán Tímárék- nak, mint a folytatás. A havazás következtében előállt útviszonyok okán elhalasztott mérkőzésen (ha másképpen nem) ismét ki kell csikarni a győzelmet. A Szakszig ellen is van törleszteni valója az EGUT-nak, a play off miatt különös tétje van a mai összecsapásnak. A két együttes jelenleg azonos ponttal áll, de a szabolcsiaknak jobb a játszmaarányuk. Izguljanak csak jobban a nyírségiek, náluk van edzőválság, tőlük hiányzik a közben megsérült Forgó. Most nekik több a vesztenivalójuk, mert otthon játszanak, és mert kétszer már nyertek az Eger ellen ebben a bajnokságban. Szekér László edző az újság szerint önként mondott le, a segítőit pedig menesztették. Amikor elmaradt a mérkőzés, akkor sítáborban volt a testnevelő-edző, most már egyébként sem ülhet a kispadon. Nagyon jól tudjuk, hogy Erdősné és társai is tudnak küzdeni. A decemberi nyíregyházi mérkőzésen a döntő játszmában az Eger nyerő pozícióból vesztett, az akkor elmaradt győzelem most nagyon hiányzik a „számlánkról”. Ilyen könnyelműséget még egyszer nem szabad elkövetni. Lám, mennyi a tanulság, s papíron mennyire is egyszerű „kisakkozni” a győzelmet. (fesztbaum) Teremlabdarúgó hír-mix Először nyert az Ágasvár A Gyöngyösi Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség Bajnokok Tornája elnevezésű eseményén az egyes bajnoki osztályok 1998-bm aranyérmet szerzett csapatai adtak egymásnak randevút. A gyöngyösi Kócsag úti teremben rendezett torna eredményei: Tintorettó - Ágasvár 0-1, Gyöngyszöv Mát- raholding - Grafit Radír (korábban Új Iposz) 1-0, Mátrasas FC - Verőfény 5-1, Ágasvár - Grafit Radír 4—1, Tintorettó - Gyöngyszöv 2-0, Verőfény - A+A Hűtéstechnika 2-2, Tintorettó - Grafit Radír 3-0, Ágasvár - Gyöngyszöv 3-0, Mátrasas FC - A+A Hűtéstechnika 5-1. A 7. helyen a Grafit Radír végzett. Az 5. helyért: Gyöngyszöv - A+A Hűtéstechnika 2-2 (büntetőkkel az A+A nyert), a 3. helyért: Tintorettó - Verőfény 6-2, az 1. helyért: Ágasvár - Mátrasas FC 6-2. Az eddigiek során ötször játszott már egymással döntőt valamilyen torna keretében a két csapat, de az Ágasvárnak csak most sikerült először nyerni. Az Oszlánczi Kft. a bajnok Az egri Tinódi Sebestyén Általános Iskolában zajló bajnokság 13. fordulójának eredményei: Távközlés - Ma 10 Tűz 5-4, Silvánus - Agri- kon 7-5, 1. FC TB - Ipoly Cipő 11-6, Numan Pékség - Fekete Sasok 10-4, Bogé - Pafc 6-2, Oszlánczi Kft. - Rulett 9-5, Mecman - Bumeráng 5-3. Bepótolt mérkőzésen: Silvánus - Pafc 9-2. Szabadnapos: Horváth Team. A 14. forduló eredményei: Fekete Sasok - Horváth Team 7-5, 1. FC TB - Pafc 5-2, Oszlánczi Kft. - Mecman 9-6, Agrikon - Bogé 6-4, Ma 10 Tűz - Silvánus 14-0, Ipoly Cipő - Rulett 3-0. A bajnokság végeredménye: 15 8 2 5 66- 53 26 1. Oszlánczi Kft. 14 14 0 0 14439 42 2. Horváth Team 14 12 0 2 11062 36 3. Silvánus 14 10 0 4 10263 30 4. 1. FC TB 14 9 1 4 9277 28 5. Agrikon 14 9 1 4 8776 28 6. Bumeráng 14 7 0 7 7678 21 7. Bogé 14 6 1 7 8182 19 8. Fekete Sasok 14 6 1 7 7997 19 9. Mecman 14 5 2 7 7976 17 10. Távközlés 14 5 2 7 5669 17 11. Ma 10 Tűz 14 5 0 9 7888 15 12. Rulett 14 4 0 10 83103 12 13. Numan Pékség 14 3 1 10 5090 10 14. Pafc 14 3 0 11 4687 9 15. Ipoly Cipő 14 2 1 11 45111 7 15 8 1 6 86- 87 25 14 5 1 8 58- 96 16 15 3 1 11 53-104 10 14 1 1 12 26- 95 4 14 1 0 13 31- 95 3 Az Örsi János által szervezett küzdelemsorozat ezzel befejeződött. A csapatok szavazatai alapján a bajnokság képzeletbeli válogatottja a következő: Magó Gábor (Oszlánczi Kft.) - Báli Sándor (Pafc), Kohajda János (Oszlánczi Kft.), Bartuska István (Horváth Team), Szabó Gábor (Silvánus), Rigó Tamás (I. FC TB). Március 6-7-én ugyancsak a Tinódi Sebestyén Általános Iskolában rendezik a Tinódi-ku- pát. A16 csapat 4 csoportba sorolva 8 órai kezdettel kezdi a mérkőzéseket. A Torpedó „kezében” a Volán A Márton Bau Kft. által támogatott egri bajnokságok legutóbbi játéknapjának eredményei. 6- os iskola, 15. forduló: Torpedó - Volán Elán 19-1, Colt Étterem - Kas FC 10-7, Agria Volán Rt. - Király SC 8-0, Bélkő - Humán 6-1, Tófalu - Berva Rt. 5-5. A bajnokság állása: 1. Torpedó 15 12 1 2 120- 49 37 2. Bélkő 14 11 1 2 100- 51 34 3. Király SC 15 10 2 3 112- 47 32 4. Agria Volán 15 8 2 5 74- 49 26 5. Humán 6. Colt Étterem 7. KasFC 8. Berva Rt. 9. Tófalu 10. Volán Elán A góllövőlista élmezőnye, 37 gólos: Princz (Berva Rt.), 33: Eke Rigó (Torpedó), 28: Bolykó (Torpedó). 12-es iskola, 17. forduló: Lendület - Planétás 3-5, Olajbányász - Vilati 13-3, Ma 10 Tűz - Egerszólát 5-5, Örök Ifjak - Police 07 3-4, Egervin Rt. - Bigy Boyok 2-3, Rai Vini Ostoros - Varsói Vérengzés Áldozatai 3-0. A bajnokság állása: 1. Planétás 16 13 0 3 126- 69 39 2. Egerszólát 17 12 3 2 106- 63 39 3. Rai Vini Ostoros 15 11 2 2 65- 34 35 4. Örök Ifjak 17 10 0 7 78- 61 30 5. Egervin 17 9 1 7 67- 63 28 6. Lendület 16 9 0 7 73- 72 27 7. Police 07 17 8 1 8 70- 72 25 8. Olajbányász 17 7 2 8 115- 83 23 9. Vilati SÉ 17 4 1 12 72-120 13 10. Ma 10 Tűz 17 3 3 11 45- 88 12 11. Bigy Boyok 17 4 0 13 46- 91 12 12. Varsói Vérengzés Áldozatai 17 2 3 12 54-100 9 A góllövőlista élmezőnye, 48 gólos: Váradi (Planétás), 33: Szabó (Lendület), 26: Linninger (Egerszólát). A Földhivatalé az Agria Volán-kupa Az egri pásztorvölgyi iskola tornatermében rendezett Agria Volán-kupa végeredménye: 1. Földhivatal, 2. Ostoros, 3. Agria Volán, 4. Lendület, 5. Bélkő, 6. Tequila (Füzesabony). Kü- löndíjak, legjobb kapus: Kállay László (Földhivatal), legjobb mezőnyjátékos: Nyilas László (Ostoros), gólkirály (6 találattal): Noszek Csaba (Földhivatal). A felsővárosiak beindultak A gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola 1990-as születésű labdarúgócsapata Hajdúböszörményben a magyar terembajnokság selejtezőjén vett részt. A gyöngyösiek végig remek játékkal, kapott gól nélkül győzték le ellenfeleiket, és a betegség miatt hiányzók nélkül is száz- százalékos teljesítményt nyújtottak. Pintér Tibor testnevelő-edző tanítványai (Pintér Balázs, Pintér Ákos, Vaszil Erik 2, Kut- rucz Gergő 5, Dudás János 2, Mező Dániel 4, Bánka Bertold 1, Pintér Ádám) a jelzett gólokkal a Debreceni Sportiskolát 6-0-ra, a Hajdú- böszörményi Olasz Focisulit 3-0-ra, a Balmazújvárosi Olasz Focisulit 3-0-ra, Szolnokot pedig 2-0-ra győzték le. A gyöngyösiek ezzel bejutottak az országos döntőbe, amit március 20-21-én rendeznek Budafokon. Góliát-foci Vámosgyörkön A Vámosgyörki Góliát FC március 6-án, szombaton 9 órai kezdettel gyermek teremtornát rendez a helyi általános iskola tornatermében. Az eseményen a Vác FC, a BVSC, a Gyöngyösi Junior SE, a Felsővárosi GYDSE Tréning 2000 (Gyöngyös), az FC Eger és a Vámosgyörki Góliát FC csapata vesz részt. Leánytorna az Apc-kupáért Az Apci Általános Iskola szervezésében március 20-án leány-teremtornát rendeznek a megyéből benevező 4+1-es csapatok számára. Az 1984 után született diákok tornájára március 76-ig lehet nevezni. Jelentkezés és információ Kiss Gusztávnál a 371385-062-es telefonszámon. Amennyiben birkózás, akkor csakis Ostoros Tegnapi számunkban az utánpótlás-birkózók eredményei között félreértésből következetesen Novajról szóltunk Ostoros helyett. Az o$ tor ősi birkózás jeles képviselőitől elnézést kérünk. SZITPEREXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja 4 hetes előnevelt csirke 100 Ft/db telepi áron. Poroszló, 36/353-263 (42353) Mezőgazdasági, építőipari és földmunkát azonnali kezdéssel vállalok. T: 06-30-9765-931 (42691) Elhunyt Pusztai László Tegnap délelőtt - rövid, de súlyos betegség után - 75 évesen elhunyt Pusztai László, volt neves labdarúgó, majd hosszú ideig elsőszámú megyei sportvezető. Mint diák, Makiárról került a megyeszékhelyre, hogy tanulmányait folytassa, a sporthoz elsődlegesen a labdarúgáson keresztül kötődött. Tehetségét az Egri Fáklya színeiben kamatoztatta, ahol játékostársa volt többek között Madaras, Szentmarjai, Hődör, Dobos, Báder, Bakonyi, Fenyvesi, Palatínus, de később Boros, Hanus és Nagy F. is. Iskolái befejezése után az egri 7. Számú Postahivatalba került, ahol vezetőhelyettesi beosztásig jutott. A Heves Megyei Tanács Sporthivatalának 1960-ban lett az elnöke, és ebben a munkakörében nyugdíjazásáig dolgozott. Tagja volt az MLSZ Intéző Bizottságának, működött a kupabizottság élén is. Ebben a tisztségében számos alkalommal járt külföldön, mint a magyar sportküldöttség vezetője. Nyugdíjba vonulása után társadalmi munkában öt évig a megyei labdarúgó szövetség főtitkáraként tevékenykedett. Munkáját számos alkalommal ismerték el magas kitüntetéssel. Magánéletében családszerető, kiegyensúlyozott ember volt, s ez érződött közéleti tevékenységén is. Munkájával szemben nagy elhivatottság jellemezte, jól és gyorsan tudott kapcsolatot teremteni, igyekezetével és szívélyességével gyorsan kivívta mások rokonszenvét. Pusztai László temetéséről később történik intézkedés. TOTÓ-TIPPE K A 9. HÉTRE 1. Bochum(13.)-Dortmund(6.) 1,2 2. Hertha BSC (5.) - Kaiserslautern (3.) 1X2 3. M’gladbach (18.) -1860 München (4.) 1 4. Stuttgart (10.) - Frankfurt (15.) 1 5. Wolfsburg (7.) - Hamburg (9.) 1 6. Leverkusen (2.) - Bremen (8.) 1,X 7. Bari (11.)- Internazionale (6.) 2 8. Bologna(9.)-Venezia(10.) 1 9. Fiorentina (3.) - Parma (2.) 1,X 10. Lazio (1.) - Salernitana (16.) 1 11. Milan(4.)-Piacenza(15.) 1 12. Udinese (5.) - Roma (7.) 1,x 13. Sampdoria(14.)-Juventus(8.) X 14. Manchester United (1.) - Chelsea (2.) 1